Tehát tényleg, folyamatosan csökken a borfogyasztás, vele párhuzamosan a bortermelés mennyisége is. A termelés a mélypontját 2021-ben, az utolsó elérhető statisztikai adat évében érte el. De ugyan így a fogyasztás is. Az import mennyisége elenyésző, ahogy azt Kertészeti Egyetemen tanították, választék bővítés történt.
Az export az utóbbi néhány évben nem túl nagy mennyiségben, de mégis csak nőtt. A bortermeléshez képest az export mennyiség százalékban kifejezve azonban elég jó szám.
Igen-igen, számok és duma. Ahogy póriasan mondanák néhányan pár pohárka elfogyasztása után: „ ugyan, ez csak f….g fűrészelés”
Lássuk, mi van a számok mögött.
Valóban, csökken a borfogyasztásunk, annak ellenére, hogy kormányunk jelentős támogatásokat ad a borászat, leginkább a családi borászatok fejlesztésére. És mégis csökken a szőlőterület, a termelés. Tehát kidobott pénz lenne a támogatás?
A szőlő ára igencsak alacsony. Messze nem követi az egyéb termények felvásárlási árát. Miért????
Aki erre válaszolni tudna, biztos több kérdésre is ismeri a választ.
Tehát, aki nem borászkodik, hanem csak kisebb területen termel eladásra, saját használatra, az bizony veszteséget termel, ahogy ezt Zsigmond is leszögezte.
A kisborászatok készítenek bort folyóboros értékesítésre, illetve palackoznak többen. Egy Sopron vidéki kis családi borászat tulajdonosának elmondása szerint a minőség fontos, tehát a metszést úgy irányítja, hogy a hektáronkénti szüretelhető mennyiség ne legyen több 40-50 mázsánál.
A kedves borász, termelő 5 literes zsákokba „palackozza” borát, vörösbort, és az utolsó szemig el tudja adni. Ezek szerint a minőség kelleti magát.
Borászunk mellesleg klasszikus módon pezsgőt is termel, amellyel színesíti palettáját. A vállalkozás teljes mértékben családi.
Az igazsághoz tartozik, hogy borásztársunk megélhetése nem teljesen függ a borászattól, tehát ha nem megy a bor, akkor sem hal éhen. Ahogy a dal szövegében is vagyon, a Havi 200 fix c. filmből
Havi kétszáz pengő fixszel
ma egy ember könnyen viccel.
Havi kétszáz pengő fixszel
feleségül venném önt.
Mert a jólét az nem kényszer,
nekem nem kell ház és ékszer,
vacsoráznom sem kell kétszer,
sose voltam én úgy fönt.
Tehát, akiknek nincs ilyen szerencséjük, bizony kínlódhatnak.
De hát miért nem iszunk több bort? Diákként még rangot jelentett, ha gimnáziumi osztálytársaimmal kicsit kirúgtunk a hámból. (Még 18 alatt voltunk pedig) Kóstoltuk a kis kocsmák karcos termelői borát az alumínium vagy jobb esetben kerámia csészéből merve. Palackozva a nemesebb fajtákat. Életem legüdítőbb boros élménye volt az érettségi kirándulásunk során a Badacsonyi Szürkebarát kóstolgatása. A hegy oldalában rejtőzködő kis kocsmák valamelyikében. Vagy hozzájutottam egy palack Pinot noirhoz, s az!!! Sem angyalok, sem ördögök nem tudnak jobbat inni. Kedves felségem sátoraljaújhelyi lévén, magam is töretlen híve vagyok a mindenféle rendű és rangú Tokaji nedűnek. Páratlan szerencseként a nászunk is a Tokaji Borvidéken él, s így első kézből jutunk hozzá a legjobb aszúhoz.
A dolog árnyoldala, hogy ők inkább eladásra termelnek szőlőt, melynek területe szántóföldi kultúrának adja át lelkét lassan.
Már nem divat találkozókon kirakni az asztalra több féle kancsós bort. Milyen hangulata van pedig az üveg kancsóból fogyasztgatni a bort, figyelgetve annak fogyását, s észben tartva hogy a következő kört én rendelem.
Velem egykorú, a klasszikus időkben (1970-2000) tanuló, tevékenykedő barátom szerint a borosüveg alján van a dal. Bár ő százféle boros dalt tudott, lévén Óvári diák.
Kenyában meg akartam kóstoltatni indiai barátaimmal a legjobb forralt bort, ami egy kicsit édeskés, fűszeres, ahogy az indiai íny szereti. Hát égen földön nem találtunk magyar bort, így román????!!!! bort voltunk kénytelenek felhasználni.
A borral kapcsolatban számtalan történet, legenda, adoma, mese stb. született. A dúló hadak mindig kifosztották a lakosság borkészletét, majd tovább vonultak. A rómaiak „jó falernumi” borral ízesítették az ivóvizüket, vagy tisztán itták. Az Egri Csillagokban a törökök kivágták az egri szőlőt, hogy aztán titokban igyanak bort a pincékben. Mondván, ezt nem látja az illetékes.
Élelmiszermérnöki tudásra lenne szüksége a cégednek, pl. terméktervezés, gyártás, minőségügy, költségek, vagy az exporttervezés terén?
Ha így van, írj nekünk!
Írj az Élelmiszermérnököknek!
lecsomernok@gmail.com
Milyen csoda történik a kipréselt szőlőlével, musttal, amig borrá nemesedik! Mert ugyan nagyon finom a must, még kicsit murcisan is iható (de csak hét végén, hogy mindig közelben legyen a mosdó). Ahány bor, annyiféle íz, zamat, illat. Gyümölcsös, epres, málnás, gyömbéres illatok, aromák, kicsit mandulás, diós stb. beütéssel. Ahány termőtáj, annyiféle íz. Ahány évjárat annyi féle változat.
Naponta egy pohárka vörösbor igen egészséges. Antioxidánsok, rezveratrol, B-vitaminok, a bor a legjobb nedű, ami édes álmot hoz.
A borral lehet a jó pörköltet ízesíteni, kis forralt vörösborba kevert kakaó újszerű íz.
A világban megjelentek új exportőrök. USA, a híres NAPA völgy. Új-Zéland, Ausztrália.
1977-ben Franciaországban Párizsból lecsorogtam Marseilleig sűrűn meg megállva kisebb városkákban. Ahogy közeledtem Marseille felé, egyre olcsóbb lett a bor. Olcsóbb, mint a coca-cola.
Egy másik franciaországi utamon, ez két hetet jelentett egy délvidéki kis városban, ahol egy szerelési útmutatáson vettem részt, az ebédidőben egy kis kancsó bor dukált. Esténként kedvenc (már a második alkalommal meglátva a kisvendéglő tulajdonosa) étkezőmhöz közeledve a tulaj készítette ki a kancsó bort.
Nem hiába a világ egyik legszebb borverse van elrejtve a Carmina Burána –ban.
Magyar mondás szerint mi kell a jó élethez?
Bor, búza, békesség! Ez utóbbi veszélyben van néhány politikus miatt, a búza allergén, maradna a jó borocska!
Van még a méz bor, a gyümölcsborok. Jók-jók, de nem az igaziak.
Mit isznak ma a népek? Rengeteg sört. Diák koromban mi is iszogattuk, de a maihoz képest nagyon szerény volt a választék. Kőbányai, szalon sör, Kinizsi. „Sörre bor, mindenkor.”
Érdekes lenni megismerni bort termelő országok statisztikai adatait. Ők is küszködnek? Ők is hatalmas összegeket költenek arra, hogy egy másik ország termelőjének helyébe léphessenek?
Szerintem itthon kellene a bort újra népszerűsíteni. Dalokkal, filmecskékkel, kancsókkal.
Ehhez a témához komolyabb zene kell, egy jó kis groovemetal Sziléziából! A RiseuP – Rise – jó választás, Marcinék Pszów-ban nagyon jó zenét tolnak!
RiseuP- Rise (official music video)
Ha csak szervezett rendszer oldaláról nézzük a történet, akkor ki kell jelenti, hogy a felállított élelmiszergazdasági rendszer sikeres volt.
Mondok egy példát, amit még láttam gyerekként működés közben:
Volt egy Csopak Tája Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet. Ez az MGTSZ Alsóörs- Lovas- Paloznak- Csopak- Balatonarács- Balatonfüred – Balatonszőlős vonalon 400 ha szőlő termőterületet tartott fent, és évente telepített 40-45 ha –t. Volt egy 40 000 hl-es pince Csopakon, és a rendszerhez tartozott egy 10 000 hl-es keverőpince Balatonfüreden. Ez a rendszer eltűnt 1994-re, létezése a múlt ködébe vész. Vele együtt eltűnt a borvidék képessége arra, hogy kibocsásson 40 000 hl kétszer fejtett bort, ezzel együtt a rendszerszintű exportképesség is a múlté. Az Alsóörs- Lovas- Paloznak – Csopak- Balatonarács- Balatonfüred vonal adta a Balatonfüred- Csopaki Borvidék termőterületeinek gerincét is. Na most arrafele eléggé lecsökkent a termőterület nagysága, a parti sávban mondhatni nincs szőlő, és egyre kevesebb lesz… Ezeknek a falvaknak a 10 000 hl-es egységes minőségű kibocsátása meglátásom szerint az álom kategória, most 2021-ben.
Arrafelé csak szőlőt termelni nem nagyon érdemes, ezt ki lehet jelenteni. A fehérbor szőlő felvásárlási ára az idei szüretben elérte a bűvös 55 – 85 Ft / kg átvételi árat, 30 éve ez a trend, mondván, ezzel nem lehet mit kezdeni, mert ilyen a piac. /A kérdés az, létezik-e arrafelé a termeléshez kapcsolódó szaktudás? Az még megvan!/
Így ihatunk még jófajta évjáratú Müller- Thurgaut.
Pedig sokan vagyunk, akik szívesen isznak egy-egy pohár jófajta Csopaki Olaszrizlinget az ebédhez, vagy fröccsnek, vagy csak úgy, mert finom!
Na de vágjunk bele a történetbe, csapjunk kicsit a lecsóba, nézzük meg ezt az infláció, és áremelkedés témát.
Érdekes kérdést tettél fel, ezzel az inflációs, áremelkedéses témával kapcsolatban Ferenc.
Hadd kezdjem egy személyes élménnyel
Nem oly rég, a 2010-es évek közepe felé történt egyszer, hogy egy európai országban érdekes reggelre ébredtünk. A reggel a szokásos rutinnal indult. Megyek a konyhába, kapcsolom be a tévét, és mit látok? A tévében, a reggeli műsorban ott volt egy nagyvállalkozó, és elkezdett beszélni.
Azt mondta, hogy tegnap este óta a cégei értéke 20%-al kevesebbet érnek, mivel a Ł az € - hoz képest egy szavazás miatt 20 %- al esett. És mivel ez így történt, sajnos emelkedni fognak az árak. Elmondta példaként, hogy mivel nagyon sok alapanyagot, és szolgáltatást €- ban szereznek be a cégei Európában, ezért több Ł- ot kell adni az €-ért, ami sajnos meg fog jelenni az általa belföldön- Egyesült Királyság, mint belföld – kínált termékek, és szolgáltatások árában. Ezt az üzenetet megkaptuk a reggeli kávé mellé.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Nem telt bele pár óra, és már kaptam is egy e-mailt egyoldalú szerződésmódosításról, hogy az addigi szolgáltatás, amit igénybe veszek, az mától 35%-al többe kerül, mivel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségébe beleegyeztem, akkor, amikor a szerződést aláírtam, így természetesen abba is, hogy a szolgáltatási díj bármikor indexálható a szolgáltató részéről, ha a piaci folyamatok ezt megkívánják. Hát megkívánták. Nem volt őszinte a mosolyunk.
Még egy példa Németországból
1998 December 27.-én egy német kocsmában a haverom haverjának a haverja, - aki akkor már belevetette magát az élelmiszermérnöki tudományok megismerésébe az egyetemen, Budapesten - az évek alatt megszokott 5 DEM-et /Német Márka, maki, makkos/ fizetgetett az elfogyasztott korsó sörökért Münchenben. A cigit az automatából is 5 DEM- ért csavarta. Pár nappal később, 1999. Január 5.-én ugyanazon sörökért már 5 EUR-t kellett volna fizetnie, persze a cigiért is 5 EUR-t kértek… Nade volt egy kis gond. Az 5-ös szám maradt, de az új 5 kétszer annyit ért, mint a régi. Mivel Németország 1999. Január 1.- én a DEM-ről áttért az €-ra, az átváltási árfolyam: €1 = DEM 1.95583.
/Mondhatjuk, 2 DEM = 1 € / 2 Db régi valuta ért 1 Db új valutát/ Azaz 1 sör 10 maki lett, és egy doboz cigi is 10 maki lett.
A fizetés maradt a régi, csak új pénzben lett kifejezve, a feltűntetett árak is maradtak a régiek, csak az új pénzből lehetett kb. fele annyit vásárolni, mint régen. Érzetre 50- 60 % -os azonnali leértékelődés a fizetésekben. Hát ilyen megnyilvánulásai is lehetnek az áremelkedésnek, amit a fogyasztó az inflációnak tud be tévesen.
100 DM, 3. sorozat - Sebastian Münster arcképével -
Na de menjünk bele egy kicsit jobban a témába, hogy megértsük azt, hogy milyen hatásai is lehetnek annak, hogyha egy nemzet gazdaságában felüti a fejét az infláció. Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, pár fogalomról beszélni kell.
Azt mondjuk, hogy: „Kevesebbet ér a pénzem, mert magas az infláció.”
Az első fogalmi becsípődés, amivel le kell számolnunk, az az, hogy a pénz inflálódik! Nem szokása, és nem tud inflálódni!
De ha a pénz nem tud inflálódni, akkor mi inflálódik? Csak és kizárólag a valuta az tud inflálódni!
Helyben vagyunk. Ahhoz, hogy megértsük, mi az infláció, alap szinten bele kell mennünk a pénzelméletbe, nem nagyon, csak pár fogalom erejéig.
Szóval az átlagember, amikor bemegy a boltba vásárolni, és elővesz egy bankjegyet, vagy előveszi a kártyáját, hogy kifizeti az vásárlás ellenértékét, akkor pénznemmel fizet, ez belátható. Általában azzal a pénznemmel fizeti ki a vásárlás ellenértékét, ami az adott országban elfogadott az áru ellenértékének megfizetésére, az pedig itthon általában a HUF pénznem, vagy más néven Magyar Forint.
Egy országnak, vagy ország csoportnak azért törvényes fizetőeszköze az adott valuta, mert az állam, vagy ország csoport csak abban a valutában fogadja el az adó befizetését, függetlenül attól, hogy egy vállalkozás pl. itthon vezetheti más pénznemben a könyveit, erre lehetőséget ad a számviteli törvény.
Idézet: „A valuta valamely más ország (országcsoport) törvényes fizetési eszköze, egy másik ország fizetési forgalmában, annak fizikai megjelenési formája. Azaz a külföldi pénz, amit meg is tudunk fizikailag fogni: bankjegy, vagy fémpénz, apró, érme formájában.”
Ha van egy 10 EUR bankjegy a kezünkben, akkor az a következőt jelenti: Azok az országok, ahol az EUR a törvényes fizetőeszköz, garantálják azt, hogy azt a 10 EUR bankjegyet, ami a kezünkben van, kötelesek elfogadni bármikor, mint törvényes fizetőeszközt.
Mi a deviza?
Pl. ha van 100 EUR egy általad vezetett számlán – deviza számla - bármelyik bankban itthon, akkor van az nem jelent mást, mint hogy a számlát vezető bank garantálja azt, hogy megkapod a 100 EUR –t a számládról. Tehát a valuta az nem deviza.
Ebből következik pár dolog. Mert nem mindegy, hogy 100 EUR bankjeggyel fizetek ki valamit belföldön, és egy készpénz- készpénz tranzakciót hajtok végre, vagy egyszerűen a bankban lévő devizaszámlám terhére fizetek ki 100 EUR-t. Mivel nem mindegy, hogy valuta, vagy devizaárfolyamon valósul meg egy tranzakció.
A pénz nem inflálódik, a valuta, az igen!
Na, ennyi pénzelméleti bevezetés minimálisan szükséges ahhoz, hogy az inflációról beszélgessük. csapjunk is bele a lecsóba, vegyük kicsit komolyabbra a figurát.
„….Strictly speaking, inflation refers only to a drop in the purchasing power of money that results when a central bank creates more money than its public wants to hold. Inflation manifests itself as a rise in all prices and wages—not just some subset of prices. People, of course, use money to conduct their day-to-day transactions, and their demand for money generally expands as the economy grows. If the public’s demand for money grows at, say, 3 percent per year, but the central bank creates money at 5 percent per year, then all prices and wages will eventually rise at 2 percent per year. Prices will keep climbing as long as the disparity between the supply and demand for money continues.”
Első mondat fordítása: ----->….. Szigorúan véve az infláció csak a pénz vásárlóerejének csökkenését jelenti, amely akkor következik be, amikor a központi bank több pénzt teremt, mint amennyit a lakosság tartani akar.”
A fenti fogalmi megfogalmazás az inflációra tisztán, és világosan érthető.
A 10. oldalon összefoglalja az alappályát, felső pár sorát kimásoltam:
Nézed az utolsó sort a táblázatban, azt látod, hogy jövőre rosszabb lesz, két év múlva kicsit jobb, rá egy évre minden marad ugyanúgy, ahogy volt. Szóval idén, a December 11.-i adatokkal számolva az infláció: 5,1 %...
Nézzük, mit jelent ez a tény az élemszergazdaságra nézve.
Pár random link a témában, hogy hogyan is néz ki a valóság mostanság:
Itt tartunk 2021-ben. Most volt 2021. December 9- 10.-én az Agárszektor Konferencia Siófokon. Arról, hogy ez miért Agrárszektor Konferencia, és miért nem Élelmiszergazdasági Konferencia, arról már beszéltünk pár előző bejegyzésben:
„….szerint a 21. században nem érdemes külön agráriumról, élelmiszeriparról és agrobizniszről beszélni, hanem a hangsúlyt a komplex és komplett élelmiszergazdaságra kell helyezni.
……Kitért az élelmiszergazdaság ár- és jövedelemkockázataira is, amely kapcsán megjegyezte, hogy ahogy haladunk minél előrébb az értékláncban, egyre kisebbek az árkilengések. Míg a növénytermesztésben és állattenyésztésben óriási szinteket, volatilitást mutat, addig a fogyasztók a boltokban stabil, egyenletes árszínvonalat tapasztalnak. Az értéklánc főbb ágazatait tekintve az figyelhető meg, hogy a növénytermesztés folyamatos árnövekvő pályán van, az állattenyésztés stabil, alacsony szintet mutat a magyar élelmiszerláncban, az élelmiszeripar és a kiskereskedelem lassan, de biztosan növekvő pályára került a hatékonyság fokozásával.
Egy ábrán szemléltette, hogy az élelmiszerre elköltött pénzből az értéklánc tagjaihoz mennyi jutott el: 15 százalék került a termelőhöz, az élelmiszeripar 37 százalékot kap, közel 50 százalék a sok költséggel rendelkező kereskedőnek jut. Hollósi Dávid szerint az egyharmados eloszlás sokkal egészségesebb lenne az értékláncban.”
…Tisztán kellene látni, hogy a láncot a fogyasztó mozgatja, akinek van alacsony ár mellett van minőségi és mennyiségi elvárása.”
--- > Be is mutatja ábrán a történetet, íme:
Az ábra alá azt írja forrásként: „KSH 2021 alapján saját számítás”.
És itt álljunk meg egy pillanatra, hogy megmagyarázzunk egy-két dolgot a fentekkel kapcsolatban. Itt megjelenik egy komplex értéklánc fogalmi felfogás, amiről érdemes beszélgetni egy kicsit.
„A value chain is a business model that describes the full range of activities needed to create a product or service. For companies that produce goods, a value chain comprises the steps that involve bringing a product from conception to distribution, and everything in between—such as procuring raw materials, manufacturing functions, and marketing activities.”
Szóval ha értéklánc, meg value chain, akkor az cégszintű fogalmi környezetet takar, nem többet, ha a fogalom nemzetközileg elfogadott jelentéstartalmát nézem.
Így nézve az előadást, Hollósi Dávid előadása olyan cégeknek szólt, amelyek a teljes integrációt megvalósítják - cégen, vagy saját cégrendszeren belül - képesek a következő műveletekre - csak nagyvonalakban felsorolva: -
Megtermelik az alapanyagot, a lokalitásban
Az megtermelt alapanyag primer kezelése megtörténik
A primer kezelt alapanyagot ha kell, tárolják, kezelik, kiszerelik
A kiszerelt primer alapanyagot elszállítják a feldolgozás helyére
A feldolgozás helyén megtörténik az intermedier termék, vagy csomagolt polci végtermék előállítása
Végterméket raktározzák
A végterméket expediálják
Kiszállítják a nagykereskedelmi raktárba
Kiskereskedői megrendelésre expediálás
Kiskereskedőnek kiszállítás
Kiskereskedői raktározás
Kiskereskedő polcra teszi a terméket
A vásárló leveszi a terméket, és a kasszánál kifizeti
Szóval Hollósi Dávid előadása ilyen cégeknek szólt, akik képesek a fentiekre egyszerre, ha az értéklánc nemzetközileg elfogadott jelentéstartalmán keresztül értelmezem az elhangzottakat.
Mivel az értéklánc fogalma cégszinten értelmezhető csak, és nem máshol. Még a cégrendszer szintje is félre viszi a fogalom jelentéstartalmát.
Ha az előadást kivetítem a jövőre, akkor megjelenik benne egy komoly innovációs faktor, egy szóval leírva: Integráció, horizontális, és vertikális integráció egyszerre.
Ha az integrációk felállnak, akkor lehet értékláncokat szervezni a felállított alapokon, amelynek lehet már valamilyen szintű polci végtermék kibocsájtása. Erre lesz pénz, ez komoly felvásárlásokat vetít előre egyes szektorokban. Egyszerűen ezt jelenti az, amit mondott.
Banki oldalról nézve a történetre lehet ebben igazság.
Hatékony dologba akar befektetni. Persze, nyakunkon az új EU-s gazdasági ciklus is, olyan rendszereket kellene megalkotni, ami képes arra, hogy fogadni tudja az új fejlesztési pénzeket.
Válságban van az élelmiszergazdaság? Nem! Paradigmaváltás közepén vagyunk! Megnyílik az út az innovációra, pénz az van!
Az ábra alá írta, hogy a számítás forrása 2021 KSH, saját számítás. Itt időznünk kell kicsit. Az, hogy az ábra elkészült, az azt jelenti, hogy az előadó elfogadta azt, hogy a lokális diverz alapanyag termelés nem inputja a lokális élelmiszeriparnak, ez csak egy elvi lehetőség. Ez tény itthon 1990 óta. Önálló, független iparág lett az élelmiszeripar utóbbi 60 évben.
Bárhol lehet csomagolt polci végterméket /élelmiszert/ előállító üzemet telepíteni, amely semmilyen kapcsolatban nincs a lokális mezőgazdaság kibocsátásával. Ez belátható. És mivel ilyen üzem telepíthető, az hogy milyen átadási áron bocsátja ki az adott üzem azt, amit csomagolt végterméknek nevez, egyedi döntés kérdése, ami függhet sok mindentől az adott időszakban.
Tehát levonhatjuk a konklúzióként, hogy egy adott lokalitásban regnáló mezőgazdaság- élelmiszeripar- nagykereskedő – kiskereskedő láncot csak akkor lehetne elemezni az ábrán feltüntetett módon, ha a polci csomagolt végtermék 100%-ban lokális inputból származna. Annak minden eleme, legyen az csomagolóanyag, szállítás, alapanyag, segédanyag, tudás, minden az adott vállalkozás, vagy integrált konglomerátum kezében lenne, és azt mondja, hogy a polci árképzés függ a polci végtermék alapanyag árától – nem értékétől! -
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
De ez nincs így. Ha a lokalitást az EU-ra – mint lokalitásra - vonatkoztatjuk, akkor már lehet részben igaz az ábra. Ha az ábra csak hazánkra vonatkozik, akkor eléggé torzíthat.
Létezhet más eset is, gondoljunk egy egyszerű kakós csigára, mivel ebben az esetben a kakaó nem származhat egyelőre EU-s forrásból….
100 HUF fogyasztói költés profitjáról beszél az ábra. Nézzük, mi is ez:
100 HUF a kasszánál: 78. 7401 Ft + 27 % ÁFA: 21. 25 98 Ft /Az ÁFA az államé/
Marad 78. 7401 Ft – ami a polci termék nettó ára.
Innentől kellene, hogy egy nagyon komoly mérnökökből, és közgazdászokból álló csapat összeálljon, és végigszámolja az egészet, hogy hogyan is néz ki az egész profit lánc az adott polci termékkel kapcsolatban. Az előadó KSH adatokkal dolgozott, létezhet más megközelítés is.
Amúgy az ötlet felvetése forradalmi egy ilyen előadásban! Ha valaki pl. komolyan foglakozik export ár tervezéssel önálló importőrként, szembe fog kerülni ezzel a problémakörrel. Izzasztó feladat néha, nekem elhihetik!
Felveti azt, hogy a történet nem jó, mert 1/3- ad 1/3-ad 1/3- ad arányban kellene elosztani a profitot a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, és a kereskedelem között. Sokszor hallottam ezt a harmadolást, más ügyből kifolyólag.
Szabad világot élünk, mindenki olyan áron értékesíti a termékét, amilyen áron megveszik.
Vannak élelmiszeripari termékekre tőzsdei árjegyzések, melyek referenciaként szolgálhatnak egyes termékek értékesítésénél. Az, hogy ilyen szinten bele lehessen szólni a piaci viszonyokba, ahhoz nagyon komoly, többszintű rendszerinnovációra lesz szükség a teljes élelmiszergazdaságban.
Most minden ágazatban válság van.
Ez egyet jelent. Nagyon komoly paradigmaváltás küszöbén állunk. A kérdés az, hogyan valósul meg ez a gyakorlatban, mivel senki nem akarja azt, hogy olyan drága legyen az élelmiszer, hogy az egészséges étkezés az átlagember számára luxus legyen.
Már sok mindent tudunk. Látjuk azt, hogy a lokális csomagolt élelmiszer polci árak csak részben, vagy nem függenek a lokalitásban megtermelt inputok árától.
Ha nem a lokalitásban termelik meg az alapanyagot, és máshol gyártják le az élelmiszert, amit itt adnak el, akkor sok minden bekavarhat a polci ár képzésébe. Pl: Ft- másik valuta árfolyama, szállítási árak, és persze a lokális infláció, elvárt profit, stb. Ezzel importálhatunk egy jókora inflációt, mivel ha a portéka pl. €-ban lett beszerezve, több Ft-ot kell adni érte.
Ugyanez a hatás akkor, ha itthon gyártom le a portékát, - és belföldre értékesítem -, mert pl. nagyon sok inputot szerzek be hozzá külföldről, akkor is belegyártom a termékbe az „importált inflációt” mivel az inputokért több Ft-ot kell adnom. Ezt meg tudnom kell finanszírozni, mint cég. Ha van pénzem, egyszerűen kifizetem, de árat kell emelnem, mert profitot is kell termelnem, tartanom kell az elvárt profitszinteket.
A gond akkor van, ha nem tudok árat emelni, mert a piac nem fogadja el, mert a vásárlóimnak nincs pénze, hogy megvegye. Ekkor az első utam a bankomba vezet, hogy keressük meg a megoldást.
Azt szoktuk mondani, hogy a magyar vásárló „árérzékeny”.
Általában minden országban el lehet mondani azt, hogy a fogyasztók „árérzékenyek”, de nem biztos, hogy szegények.
A magyar vásárló elsősorban azért „árérzékeny” mert EU-s mércével mérve a népesség 85%-a szegény.
A két típusú fogyasztói attitűd közötti ég és föld a különbség. A fogyasztói magatartásokat vizsgálják, elemzik, foglalkozik vele például a viselkedés közgazdaságtan.
Ez leképez egyfajta sajátos piaci működésmódot, amit nem igazán írhatunk le a klasszikus értelemben vett fogyasztói társadalmakra jellemző gazdaságtani összefüggésekkel, mivel hazánk nem klasszikus értelemben vett fogyasztói társadalom, mert az embereknek nincs pénze arra, hogy fenntartsák.
Az ország területén szigetszerűen a nagyobb városok környékén előfordulhat ez a fogyasztói attitűd, de az ország egész területére nem jellemző. Egyszerűen hiányzik hozzá a diszkrecionális jövedelem. Ez a tény lokális, regionális innovációs üvegplafont is jelent az élelmiszergazdaságban. Ezt fel kellene oldani, nagyon gyorsan.
Ha tényleg elindul az infláció, akkor kialakul egy ár- bér spirál, ahol a béremeléseknek valahogy le kellene követnie az árak emelkedését.
Láttunk már ilyet a 2000 évek közepétől is, amikor kevés volt a bér, mert nem voltak lehetőségek az értelmes munkavégzésre, mert beszűkültek a lehetőségek.
Akkor ez a dolog úgy fordult le egyéni szintre, hogy pl. egy akkor az egyetemen végzett fiatal, két-három nyelv kiváló ismeretével nem kellett sehova sem: Nem volt jó „kávét főzni”, 40-60 „amerikai típusú önéletrajz” elküldése után sem kellett sehova. Ekkor volt az, hogy az ilyen emberek felültek az első repülőre, és mentek nyugatra szerencsét próbálni az ismeretlenbe. Ott meg kellettek, és megállták a helyüket. Mostanában elindult egy kisebb hazaköltözési hullám, mivel Magyarországot mára versenyképes, innovatív platformnak lehet felfogni.
Ha nem emelkednek a bérek, de az árak igen, akkor az emberek keresnek egy olyan valutát, ami stabil, és abban kezdenek el kereskedni belföldön, ez még jobban felhajtja az árakat. Ez a folyamat már zajlik rendesen, igaza van Zsidaynak a témában.
Ha egy jegybank látja azt, hogy elindul az infláció, akkor dönthet úgy, hogy megemeli az alapkamatot, annak érdekében, hogy letörje az inflációt. Ez vagy sikerül, vagy nem. – A 90-es években nem igazán sikerült – Ha az alapkamat emelkedik, akkor a bankok egy kis idő múlva elkezdik átárazni – indexálni - a már megkötött hitelszerződések kamatfizetési kötelezettségét.
Azonnal több pénzt kell visszafizetni a futamidő végéig. Mondjuk eddig a havi törlesztő részlet volt 100 000 Ft, most lesz 120 000 Ft. Ezt a 20 000 Ft-ot elő kell kapni valahonnan havonta. Általánosságban az új hitelek kihelyezését jobban megnézik a bankok, nehezebb lesz vállalati, és lakossági hitelhez hozzáférni ilyen pénzügyi környezetben.
Az inflációs környezetben az emberek megpróbálják lekövetni az áremelkedéseket, kérnek fizetésemelést, és jobban megnézik azt, hogy mire költenek, és mennyit. Ahogy kinéz, rövidtávon – 2022- Q1 a szolgáltatások árai 10- 17 %- al nőni fognak.. Ezt onnan tudom, hogy a szolgáltatók már most levelet küldenek ilyen mértékű emelésről. Ez előre vetíti azt, hogy a bérek is ennyivel kell, hogy nőjenek minimum. Ez egy nagyon komoly béremelési nyomást helyez a munkáltatókra.
1993-ban inkább a Német Márka volt porondon, mint a forint….
Most remélem, nem megyünk vissza 1993-ba…
Az élemiszergazdaság stratégiai terület, és ahhoz, hogy mindenki hozzá tudjon férni a megfizethető, egészséges élelmiszerhez, nagyon komolyan át kell gondolni azt, hogy mit, hogyan teszünk, és mikor. Ahogy kinéz, lesz pénz az élelmiszergazdaság fejlesztésére még ebben az inflációval sújtott pénzügyi környezetben is! Innováció - tudás – technológia – tisztes megélhetést biztosító tervezett pozíciók – egyensúly a vállalkozás, és a környezete között – zöld működés--- > ezek a trendek látszanak már.
El kellene kezdeni gondolkozni azon, hogy hogyan néznének ki a profitmodellek a trendek határterületein, ez lenne a XXI. század eleje.
Ehhez meg nem kellenek szuperszámítógépek, de jó csapatok, akik csinálni akarnak valamit, azok igen! Őket meg nagyon gyorsan meg kellene finanszírozni, mert ha nem, majd máshol nagyon gyorsan előszeretettel megfinanszírozzák őket! Az innovatív csapatokért öldöklő verseny van finanszírozási oldalról Európában, ez innen nagyon nincs szem előtt, de a rövid, és hosszú távú hatása az nagyon is!
Ezt meg tudni kellene észrevenni pl. egy banknak, és tudni kellene finanszírozni az ötlet szinttől, végig az ötlet életciklusa mentén…..Ma már nem lényeg, hogy egy cég mit csinált a múltban, a lényeg az, ki, kik, miért, mit akarnak csinálni, és azt kell megfinanszírozni, az meg lehet teljesen más, mint amit a cég a múltban csinált! Semmi köze hozzá! Azaz az innováció jöhet bárhonnan!
Innovációs forradalom előtt állunk az élelmiszergazdaságban!
Az elmúlt hat hónapban nosztalgiázó kalandozásunk a 1970-90-es évek élelmiszeriparában lassan végéhez ér. Mai cikkemben próbálom összefoglalni az elmúlt 8 rész tartalmát, valamilyen következtetést abból levonni. Utolsó, majdan X. rész pedig figyelembe véve az elmúlt 50 év élelmiszeripar területén történt pozitív és negatív változásait, megpróbál előrejelzést adni a következő évtizedek élelmiszeriparának lehetőségeire, kilátásaira.
Országunk a két Világháború között agrár országnak számított. Ezzel együtt nem nélkülözte az iparosítás és az ezt támogató innováció jegyeit. Világhírű gépgyártó cégek, világ színvonalú szabadalmak a gépjármű gyártás és mezőgazdasági gépgyártás területén. A mezőgazdasági termékek feldolgozása elindult, megépítették az első nagy Konzervgyárakat, melyek rövid idő alatt világhírűvé nőtték ki magukat.
A II. Világháború kárai ellenére hamar megindult az élelmiszer termelés és ennek folyományaként a feldolgozás igénye. Az élelmiszertermelés szerencsére a zöldség/gyümölcs fajták nemesítése és termesztése terén köszönhette sikerét annak a szakember gárdának, akik a rendszertől függetlenül szakértelmükkel szilárd alapot építettek a közeli jövő számára.
És íme, az első tanulság. Szakértelem! Pénz nincs, az ország szűkében sokféle anyagnak, de elindul egy olyan termelési háttér kiépítése szántóföldön és kertészetekben egyaránt, ami a világhírnevet hozza meg majd 40 év alatt.
1972, Villányi út 29-43., a Kertészeti Egyetem „K” épülete.
A napokban került kezembe a „70 év a gyümölcstermesztésben” c. NAIK kiadvány, amely a nagyhírű Fertődi Kutató Állomás- Kertészeti Kutató Intézet történelmébe enged bepillantani. A történet tipikus. Kezdődik a 1949-es évvel, ahonnan indul a szántóföldi növények és zöldség/gyümölcsök nemesítése, termesztésbe vonása, szaporítóanyag kibocsátása, elindult az oktatási tevékenység, majd hát sajnos ki kell mondani, az elmúlt évek hanyatlása. (Erről már nem emlékezik meg a kiadvány.) A második és harmadik nagy tanulság is levonható a fejlődésből.
A gyakorlati oktatás rendkívül fontos szerepe és a Kutató Intézet mellett elinduló kis konzervüzem, mint Feldolgozás.
Tehát a recept: néhány elkötelezett, tudós koponya, kitartás, a szakma szeretete, motivációja a tanulásra és alkotásra diákoknak, rátermett emberek, akik felismerik, hogy a feldolgozás megszervezése szükséges. Pénzről, forrásról csak szűkösen beszél a kiadvány, mert szűkösen állt rendelkezésre is.
Ahogy írtam korábban, a 70-es évekre kialakult az a struktúra, amelyet később előnyösen sikerült évről évre javítgatni. Tehát jól prosperáló TSZ-ek, Állami Gazdaságok, Haltermelő egységek, remekül működő állattenyésztés. Már szerte az országban folyt a mezőgazdaság, és feldolgozás tudományának oktatása. A kapcsolódó egyetemeken, mint a Kertészeti Egyetem is, Főiskolákon, Szakmunkás képzőkben nagy számban születtek jó nevű, a mezőgazdaság, élelmiszeripar területén óriási gyakorlatot szerző szakemberek. A frissen végzett fiatalokat számtalan magas tudás szintet követelő állás várta. A frissen alakuló, nagy termelői háttérrel, lehetőséggel bíró feldolgozók a számtalan, a diákok által végzett tudományos munkák alapján már a tanulás ideje alatt kiszemeltek maguknak leendő szakembereket.
A teljes hazai ellátás, és az exportképesség ez jellemezte az élelmiszeripart a 70-es 90-es években!
Képesek vagyunk erre most is? Természetesen!
A megjelenő Hűtőházak jelzik, hogy a magyar Élelmiszeripar napra készen alkalmazta a világ kihívásait. Rövid idő alatt megszerveződött a „friss export” ami a nagyüzemekben és a háztájiban megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, élő állatot vitt szerte a világba.
Talán elsütöttem már a kis viccecskét a 70-es évekből. Áll a szovjet határon egymással szemben a magyar és szovjet fiúcska. A magyar gyerek dicsekszik, hogy- „Be, én vajas kenyeret eszek, Te csak szárazat” Mire a válasz: „Be, nekünk van Brezsnyev elvtársunk, nektek nincs.”
KISZ-tábor, cseresznyeszedés, 1974
De volt hatalmas volumenű, a mezőgazdaság/élelmiszeripar minden ágára kiterjedő export tevékenység. Az export mögött ott állt a gyártást támogató Szabványok gyűjteménye, a belföldi és export termelés megyei és országos központi ellenőrző szervezete.
A fejlesztés, vagy legyen bővülés legtöbb esetben a minőség bővülését célozta. és akkori szemléletben, joggal. A Fertődi Konzervüzem ahol vezetőként tevékenykedtem, már Karácsony környékén túladott portékáin. Vitték, mint a cukrot, mert nagyon jó volt a minőség.
Igaz, a minőséget még nem fizették meg, a minőség ellentételezése a gyorsan kiürülő raktárban fejeződött ki, ami a régi közgazdasági tanulmányok szerint javította a jövedelmezőséget. Az árak a konzervek esetében kötöttek voltak, tartalmazva a kis és nagy ker. haszonkulcsát, ami összesen 20 % volt. tehát Battonyán ugyan annyiba került egy meggybefőtt, mint Sopronban.
Nem bántó történetben azért hadd írjam le, hogy számomra, és az üzem számára a legnehezebb napokat az úgy nevezett nyugati exportra küldött áruk jelentették. Mert elvárták az üzemektől, hogy legyen valutás export. Ezzel semmi gond, de az a nagyszámú reklamáció, amit a kivitt termékek után kaptunk mi is, más üzemek is, bizony azt jelentette, hogy „palira vett” minket a nyugati importőr. Főleg a német és osztrák export szenvedte el ezt.
Volt arra példa, hogy a kiküldött kamion elakadt valahol, de a reklamáció, melyben 20-30-50 százalék értékcsökkentést követeltek, rendben megérkezett!!!
Pedig a termékek kivitel előtt átestek a gyári, majd MERT (független Minőség Ellenőrző RT.) vizsgálatán. És nem szólva arról, hogy a gyár maga is vagy éppen a friss málna, uborka, zöldség berakodását végző üzem is különös gondot fordított a nyugati termékekre. És mégis volt reklamáció!!
Hogy a minőséggel nem volt semmi baj, jelezte, hogy 1985 idejétől tömegével jelentek meg az üzemekben a nyugatról visszatérő, korábban még magyar üzletkötők, akik ismerve az ország valuta helyzetét, meglehetősen szegényes ajánlatokkal próbálták elvinni a kiváló termékeinket.
Érdekel a téma? Vagy kérdésed van a cikkel kapcsolatban?
Írja a lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Ennél virágosabb képet festett a szovjet export, aminek mennyisége központilag lett leosztva a feldolgozók között. A szovjet export jól jövedelmező, biztos megélhetést jelentett az üzemek számára. Kis haszon ugyan, de biztos piac. Különösebb dotációk, támogatások, pályázatok nélkül kiválóan működött a rendszer.
Írtam, de megéri az ismétlést, hogy 1989-ben Kenyában megalkotva és elindítva egy magyar gépekre épülő konzervgyárat, találkoztam több holland, francia, német mezőgazdasági szakemberrel, kereskedővel. Mind egyöntetűen kifejezték irigykedésüket a magyar nagyüzemi és háztáji rendszer produktivitását illetően. Ami jó, az jó!!
A TSZ-ek országszerte, az Állami Gazdaságok és egyéb termelő és termeltető egységek, mint az igen jól bevált ÁFÉSZ rendszer jól megvoltak. Nem jellemezte az üzemeket, feldolgozókat elvtelen versengés, egymással való leszámolás, bosszú, kapzsiság érzete. Inkább, 10 éves aktív üzemi gyakorlatom ideje alapján együttműködés, segítségnyújtás, szakmai, műszaki tudás megosztása volt jellemző. Tömegével születtek kisebb nagyobb találmányok, know-how-k, amiket az üzemek dolgozói egymás között igyekeztek értékesíteni. tehát, ha a Dunakeszi Konzervgyár TMK-s részlege kidolgozott egy korszerűbb üvegmosó gépet, azt szívesen átvették más üzemek is. Élen járt a műszaki fejlesztésben a Nagykőrösi Konzervgyár. De jaj, hogyan felejthetném ki a Debreceni, a Hatvani stb. Gyárak egyre korszerűsödő gyártási struktúráját.
1970
Ahogy említettem a nyersanyag termelők is világszínvonalon követték az új fajták, eljárások adta lehetőségeket. Ezekre vevők voltak a feldolgozók, amelyek egyre több technikai újdonságot vezettek be.
És…..mindezt a maitól jócskán elmaradó támogatás nélkül. Hogy hogyan csinálta az ország???!!! Még néhányan vagyunk, akik ismerjük ennek a hatalmas PUZZLE néhány kockáját, bár nagyon nem kérdeznek minket. Majd jön a támogatás, a pályázat és minden rendben.
A háttérben ott volt az az élelmiszeripari gépgyártás, ami szinte mindent le tudott gyártani. Sőt, világ szabadalmakat alkotott meg, mint a HUNISTER folyamatos sterilező vagy PF pasztőröző család. A nagy gyárak mellett fióküzemekként kisebb gép gyártók üzemeltek, akik kisebb üzemek részére gyártottak le kisebb kapacitású vagy éppen egyedi tervezésű gépeket.
Az a legenda járta, hogy amit nem tudott megvenni, beszerezni nyugatról a szakma, azt mi magunk kivételesen kreatív dolgozói gárdánk megalkotta. Magam is számtalan kísérletet végeztem, hogy például hogyan lehetne a néha hiánycikknek számító pektint előállítani kilúgzott cukorrépa szeletből. Mert, hogy az akkoriban még volt cukorrépa. És Cukoripar is.
Volt kiváló Növényolaj Gyárunk, Édesiparunk, világot bejáró desszertjeink, Borászatunk, a legjobb szőlőfajtákkal, a francia pezsgővel vetekedő Boglári és Törley pezsgőnk, Kékfrankosunk, Bikavérünk, Badacsonyi szürkebarátunk……„az asztal tarka-barka, rajta jó Kadarka.. És nagy mennyiségben. Exportképesen.
Ismerősek a szavak, mint Házmester, Háziúr, Hosszú lépés, Rövid lépés?? A folyó bort fehér kerámia hengerekből mérték ki alumínium mérővel. 2 deci, három deci a számtalan kocsmában. Hozzá a spricc és kész az igazi hungarikum, a fröccs. És fogyott a bor! Nem eléggé elítélhető módon 6 évesen a szüleim rajtam is kipróbálták a vörösborba áztatott vasszeget, amiről a bort le kellett innom egy nap után. Lehet, hogy ez, lehet, hogy a spenót vas tartalma, de hatott.
Pálinkánk is volt, méghozzá ő is híres és exportképes.
Nem kellett volna a szomszédba menni a Coca Coláért, mert volt itthon MÁRKA üdítő, Traubi Soda, kiváló málnaszörp. De hát a szomszéd kertje zöldebb.
A sör iparunk ellátta az igényeket. Kinizsi, Kőbányai, Szalon sör stb. likőrt gyártottunk, ecetet, kiváló esszenciákat, gyógy olajokat, Cukorkákat, Mirelit árukat. Ez utóbbihoz hamar kialakult a hűtőlánc végét jelentő háztartási hűtőgépek nagy száma, és a Jászberényi gyártó.
A feldolgozó üzemeket bőséggel el tudta látni a hazai termelést kisegítő anyagokkal. Bél, fűszerek, bőrök, tisztítószerek, takarító eszközök adalékok. Tartalék alkatrészek, targoncák, futómacskák és majd mindent megtermeltek itthon. Nem kellett importra várni.
Igaz, volt választék bővítésként import is. Bizonnyal importálta az ország a kakaót, de már itthon készített belőle Boci csokit, Tibi csokit, étkezési csokoládét, ivó csoki port. Még az azonnal oldódó ivós kakaóporért sem kellett a határon túlra menni. Kőszegen a bogyósok felvásárlásával foglalkozó ÁFÉSZ kiváló gesztenye masszát gyártott és a szezonon kívül a kakaó port.
Emlékeim szerint szamóca befőttet hoztunk Lengyelországból, nagyon finom halkonzervet NDK-ból.
Aki szeretett az utcán vagy a lassan elterjedő televízió előtt ülve nassolni, kóstolhatta a csoki parányt, a Bajtárs, Sport, Korfu szeleteket. Nekem kedvencem a Szerencsi Melódia szelet volt, bár meg sem kottyant a 20 dekányi mogyorós tej csoki sem. Mert nagyon jó volt !
Volt tehén, volt vaj és túró, nem volt hiánycikk a juhtúró. „ Egy pohár tej, tiszta fej”, „ Mondja marha miért oly bús, mert olcsóbb a hal, mint a hús” hívott fel a halfogyasztás fontosságára a szerte az országban, de Budapesten biztos, a hengeres reklám felület. Ma politikusi fejek sokasága tekint le reánk, vajon mit reklámozva? „ Holnap, halnap”, azóta is a mai kor sok esetben halogató valódi tetteit ezzel a régi szlogennel takargatjuk. Vagy „Ej, ráérünk arra még”.
1981
A Répcelaki sajtgyár készítette a változatos ízű, csomagolású kocka sajtokat. Ma is van, de behunyt szemmel nem lehet megmondani, hogy melyik ízű sajtot kóstolom. Néha kezelhetetlenül lágyra sikerül a kockasajt, lehetetlen maszatolás nélkül kicsomagolni. Egy valahai kellemes, aromás jó nevű camembert sajt pedig térben és időben eltérően vásárolva sem hasonlít a nevében fémjelzett elvárásra. Sokszor olvashatunk hírt, hogy kiváló magyar kézműves sajtot ismernek el külföldön. Ez szép, de a nagy élelmiszer boltokban különböző név alatt, de egy ízű, állagú, illatú sajt kapható csak. Különböző áruk alapján lehet csak tudni, hogy itt elvileg különböző sajtokkal állunk szemben.
Tud még valaki arról, hogy gyártanak-e Pálpusztait? Ilmicit? Márvány sajtot?
Ma egyforma íz jellemzi a valahai 1970-90 es évek rendkívül sokszínű, kulináris élvezeteket nyújtó felvágott választékát. Mintha néhány gyártó a „jó neve” ellenére nem ismerné a fűszereket.
A régi időkben az organoleptikus bírálatok 100 pontos bírálati lapján 40 pontot jelentet íz.
Valaha azzal riogattak minket a külföldi tárgyaló partnerek, hogy sok nálunk a konferencia, sok a tárgyaló partner. És lám, manapság igencsak divatba jöttek a konferenciák, népes tárgyalások, megbeszélések. Egész konferencia túrizmus alakult ki. Ma lyukat beszélnek hasunkba bizonyos partnerek, pedig a Fertődi Konzervüzem irodai bejárata fölé a „Ne csak szóval, tettel bizonyíts”, ma már elavultnak tűnő szlogenen mégis csak el kellene gondolkodni. Régi magyar közmondás volt a „Hosszú beszéd, rövid kolbász”.
Apropó. Túrizmus. Hasznos dolog, helyszínei, lehetőségei biztosítják a nehéz munka utáni pihenési vágyat. Ki hogy akar pihenni. A főkönyvelő másképpen, a melós másképpen. De hát éppen a 1970-90 időszakban voltak a SZOT üdülők. Egyszerű munkás szüleim minden évben a gyáruk, az Édesanyám esetében a Köz. Gazd . Egyetem szervezésében mentünk SZOT üdülőkbe. Nekem szép emlékim vannak ezekről a nyaralásokról. Napi öt étkezés, egyszer sem ismételve az ebédet, vacsorát. Frissen sült reggeli zsemlye vagy talán zsömle?, igazi sodort kifli, pacsni, pozsonyi kifli stb. Gyermekkoromban évente eküldtek gyermek SZOT üdülőkbe. Röjtökmuzsaj, Parádsasvár stb. No, ma próbálja meg odaküldeni gyermekét. A TSZ-ek komoly közös programokat szerveztek rendszeresen, leginkább a nagyobb munkák, pl. betakarítás végeztével a tagságnak. Termálfürdő, s igazi kulturális programok, interaktív igény nélkül. Tudunk mit enni, van mit, jók vagyunk benne, hát együnk és pihenjünk.
1971
Aki akart, 3 évente mehetett nyugatra. De, hát nagyon szép volt Prága, Várna, Burgasz, a Bolgár tengerpart, Pozsony. Gdansk, Sopot. Síelni lehetett a Tátrában, jóféle szállással. Dunai túra, kicsit macerásabb Moszkva vagy Szentpétervári látogatások. Tulajdonképpen magam is jártam egy egyetemi évemben Párizsban, klassz volt, de hát lehet, hogy a túra árából egy kubai utazás kitelt volna.
Lehet, hogy országunk nem vált a vas és acél országává, bár ahogy leírtam, minőségi gépeket gyártott iparunk, de az bizonyos, hogy tejjel mézzel folyó kánaán voltunk, már ami a táplálékot illeti. És ráadásul jó ízű tejjel és hamisítatlan mézzel.
A szabványaink és szigorú ellenőrzése annak csak csorbát szenvedett az un. rendszer váltás során.
Pénzben kifejezhetetlen értékű élelmiszeripari termelésünk, eszmei és valós értékben kifejezve is a kutyák martalékává vált.
Politikai felhang nélkül kérdezem csak, hogy magyarázza meg a közgazdász kolléga, hogyan lehetséges, hogy ma behozzuk a burgonyát, a hagymát, és sok-sok másféle élelmi anyagot, alapanyagot. Már említettem korábban, hogy mennyire hiányolom a bab és lencse félék szerény választékát. A bab közönséges, szinte észre sem vett konyhai főzelék és leves alapanyagunk ma zömében importból származik. Ha nem, akkor borsos áron megvásárolható a piaci bab. Az import a világ sok tájékáról származik, mint Argentína, Kanada, Etiópia stb. Nem lehet tudni, hogy hol mennyit állt, nálunk mennyit állt, mert vannak esetek, amikor a fővésében sem a kukta, sem a hozzáadott szódabikarbóna nem segít, kemény marad. Pedig a bab és lencse legalább heti egy alkalommal ajánlott táplálék. 25 éve nagyon sok, előtte 25 évvel pedig több tucat babfajta gazdagította a választékot. Magyar ételek épülnek a babra, mint Jókai bableves, Bab gulyás, vagy a svábok kedvelt babsterce. Nem mondhatjuk, hogy a babot nehéz megtermelni. Az általános iskolában jó 50 éve még biológia órára csíráztatott babot vittünk be. Fehéret, feketét, tarkát. Ma vajon miért nem éri meg ezt sem termelni?
Ha két termelő beszélget, vagy éppen riport készül velük, csak panasz. Nincs ez, nincs az. Nem éri meg, abba hagyom stb. Miközben azt tanultuk még a történelemórán, hogy bár a középkorban, de a gazdagság alapja a föld. Ma van sokféle támogatás, kompenzáció, kiegészítés, dotáció, nagyon korszerű gép, termelési programok stb., s mégsem éri meg?
Legdurvább hiány számomra a tojás hiánya. Ha ezt 50 éve elmondtuk volna egy vidéki portán, hogy nénje, tudja, hogy 50 év múlva tojás hiány lesz? Hát hová küldött volna nénje? Hiánycikk a tojás, amelyet minden porta, TSZ, csak úgy fél kézzel megtermelt?
Sok mai gyerek még nem evett hagymás rostélyost? Ja, hogy marhahúst is csak hírből ismeri? A marhapörkölt pedig csak olvasmányaiban szerepel? Az igazi marhahúsból készülő gulyás, mondjuk marha lábszárból, pedig-pedig csak anekdota számba megy?
Hogy valaha, még 1960-tól iskolás koromban, a napköziben 8 éven keresztül, majd a középiskolás menzán a Kaffkában teljes értékű étkezést kaptunk, tízórai, ebéd, általános iskolában még uzsonna is. Még a leglazább szülő sem engedte el gyermekét az iskolába reggeli nélkül. A Budapesti Gyermekélelmezési Vállalat nagykonyháin nagyon korszerű eszközökkel főztek. És kiszállítottak, és ellenőriztek. Semmi felhajtás, csak főzés.
A nagy vállalatok gondoskodtak dolgozóik menza szintű étkeztetéséről. Már túl az ölbe helyezett olajos újságpapíron. Ha kettőig tartott a műszak, haza lehetett vinni az ételt, akár az egész család részére ételhordóban. De ezt a típusú szolgáltatást mi is egyszerű emberek időnként igénybe vettük. Étterem szolgáltatott, igazi éttermi minőségben. És valószínűleg kedvező áron, mert különben nem vették volna oly sokan igénybe. Nagyon sokan mentek nyugdíjba egy munkahelyről 20-30 év után vagy éppen már gyakorlati idejüket is iskolásként a vállalatnál töltötték. Néha többen is dolgoztak a gyárban, akár generációk is. Volt ennek valamilyen bája, a dolgozó ily módon magáénak érezte a céget. Ezt akár hozzáadott értéknek is lehet tekinteni. Ma más a szokás, de vajon a munkaadó szempontjából kedvező-e?
Budapest telis teli volt kis vendéglőkkel. Halételek, pecsenyék, pörköltek, sültek, húslevesek várták a déli vendégeket, akik irodákból mentek oda, leenni az ebédjegy járandóságukat. Semmi műanyag tálca, semmi műanyag evőeszköz és pohár. Vacsorára aztán átalakult a kis vendéglők közönsége, leginkább állandó vendégek érezték jól magukat esténként. Kis presszók is színesítették Budapest és nagyobb városok kínálatát. Sokukban a kis hely ellenére élő zene volt. Élő zene, lemezes zenegép.
1972
Nagyon sok család ruccant ki esténként, még hétköznapokon is vacsorázni. Mi például a Honvéd S.E. által működtetett Margit-szigeti étteremben ettünk csütörtökönként halászlevet túrós csuszával.
Ez utóbbi akár Óbudán is, Budafokon, akár Nagytétényben is kapható volt számtalan kisvendéglőben. Budapest más részein nincsenek ismeretségeim, de egyetemistaként nagyon sok diákok által kedvelt helyről hallottam.
1973
Dívott az együtt dolgozók közös programja. Talán brigádoknak hívták őket, de tény, hogy a brigád tagjai bizonyos baráti társaságot alkottak. Együtt kirándulás, együtt iddogálás, együtt felépíteni a rászoruló kolléga házát. És ez a kapcsolat fennállott a nagyüzemek között is. Kedves ismerős volt a Békéscsabai Konzervgyár igazgatónője, Irénke néni, akit nem mulasztottam el meglátogatni, amikor az Orosházi Üveggyárból autóztam hazafelé. Ott Holecska úrral tárgyaltam, hazafelé Irénke néni fogadott kedvesen. Hisz messzi távolból is ismertük egymást, mert ki évfolyamtárs volt, kivel-kivel szakmérnökire jártunk együtt, másokkal tanfolyamon találkoztunk. csupa ismerős, csupa segítőkészség. És ma????
Közgazdász kollégámhoz lenne még kérdésem, hogy hogyan is van ez az infláció ?
Írtam talán korábban, hogy az állam termékeket dotált. Gyermek ruházati cikkeket, gyógyszereket, közétkeztetést és például sokféle konzervet. Például éveken keresztül rá lehetett írni a befőtt címkéjére, hogy 16 forint, miközben az üzem 19 forintot kapott érte. Amit az állam jónak ítélt, azt a terméken keresztül támogatta. De hogy is van, hogy évekig jó volt ugyanazon a címkén az ár? Nem volt észlelhető infláció. Ha volt is, az bizonnyal nem az élelmiszert érintette. A 80-as években aztán azért szerény áremelkedés volt, amit a nép azonnal humorral kezelt. Egy korábbi részben idéztem az utca humorát már, „ Csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett is”. Pedig csak igen szerény emelkedés volt.
A belső fogyasztás kielégítése szent. Még a kenyai diktatúrában sem merte az autokratikus elnök, Mr. Arap Moi a tej, a kukoricaliszt árát felemelni. Alapvető élelmi cikkek, a legszegényebbek is jussanak hozzá.
Kicsit furcsa júliusban azt hallgatni a mérvadó rádióban, hogy kielégítő a búzatermés, majd rá három hónapra Jeremiás sirámai hangzanak el a takarmányokat illetően. Ha ma ilyen gyengén adjuk elő az élelmezéssel összefüggő tényeket, akkor milyen ország vagyunk? És mennyiből valósítjuk meg a nem előrelépést.
Márpedig leszámítva a kevés „fény evőt”, mindenki táplálkozik. És ha táplálkozik, akkor a táplálék legyen egészséges, tápláló, ízletes. És Magyarország nem engedheti meg magának azt, hogy élelmiszerből behozatalra szoruljon.
Ahogy a régi lengyel vicc mondta a rendszer váltás környékén, hogy Lengyelország eljutott a „Köz ellátástól az alig ellátásig.” ma persze ők már inkább távolba látók.
Minden provokáció nélkül azt szerettem volna leírni, hogy az élelmiszeriparnál, belefoglalva a kertészeti termelést is stratégiaibb iparág nincs. Valaha világszínvonalon műveltük ezt.
Amikor azt kérdezed a lecsóstól, -hogy akkor most hogyan is van ez az infláció -, azt kell mondjam, roppant érdekes kérdést vetettél fel, ami külön bejegyzést érdemel!
A két ünnep között, 2021. December 27.-én, a reggeli kávé mellé publikálni fogom a válaszom a következő bejegyzésben!
Érdekel a téma? Vagy kérdésed van a cikkel kapcsolatban?
Az elmúlt poszt óta sokan szóltak sokfélét. Szerettem volna, ha politikamentes ez a sorozat, de úgy látszik, nem megy. Hozzá nőtt a magyarhoz, mint a népmesei kolbász a szegény ember orrához. Már-már magamat vádolom, hogy néhány régi ár közlésével is elkövetem a politizálás bűnét.
Egy barátom, befutott ember amúgy, elárulta, hogy a szociban is ágált a fennálló rendszer ellen, de most is ágál és valószínűleg akkor is ágálni fog, ha új rendszer lesz.. S ezzel analóg, hogy ha valakinek nem ízlettek a 70-90-es évek élelmiszer termékei, mert tömeg termékek voltak, hát legyen az ő dolga.
1962
Úgy tűnik azonban, akkoriban szerették a magyar „tömegtermékeket” -ahogyan egy hozzászóló jellemezte a 1970-90 es évek élelmiszer gyártmányait- nyugaton, tengerentúlon, sőt megbecsülték azokat itthon is.
1977 nyarán elmentem Franciaországba magamban, mert „Párizst látni és meghalni”. Természetesen, ahogy akkoriban tette a magyar, megterheltem magam számtalan 400 g-os dobozos készétel konzervvel. Rosszul tettem. Mert a konzervek, bár kítűnőek voltak, de megfosztottam magam attól az élménytől, hogy francia konyha kitűnőségeit fogyasszam. A dolog logikusnak tűnt akkoriban, hisz mindenki így csinálta. Kiürül a bőrönd, s a helyére leárazásokon vásárolt „tömeg termékek” kerülnek. És akkor elmondhatom, hogy láttam Franciaországot. De mit ér Párizs az összes csodájával együtt, ha nem ültem a Szajna partján, egy kávé vagy fokhagymakrém leves élménye nélkül. Mellesleg frissen szerzett ismeretségeim körében népszerű lett a magyar készétel konzerv. Ők még soha nem ettek lencsefőzeléket kolbásszal, elajándékozásával mindenki jól jár
Párizs, 1967
Elárulom, hogy a dijoni Youth Hostelben a szállás árában benne foglalt volt napi két étkezés ára, így „kénytelen” voltam megkóstolni a rántott karfiolt, sőt rácsodálkozni a desszert gyanánt felkínált valódi camembert sajtra. Nos, onnantól kezdve felhagytam az értelmetlen spórolással, a frank fogamhoz verésével, s elmerültem a francia gasztronómia kínálatában. De ez a kínálat sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint a hazai ételbárok például a Móricz Zsigmond körtéri „Lordok Háza”, vagy éppen a Nagy Bandó András által megírt, „ A szalontüdő” című kitűnő novellácska Déli pályaudvarral szembeni gyorsbüféjében kínált étek.. Sem jobb vagy rosszabb, mint a Kőrúti Halló ételbár kínálata, vagy a számtalan budapesti kis éttermek, ételt is felszolgáló kocsmák hamisítatlan magyaros kínálata. Volt egy hely a Lehel téri piac közelében, ahol rendszeresen fogyasztottam a Kis húsfazék nevű kiváló marhahúsból készült levest, vagy a volt Skála áruházzal szemben lévő Aranyszarvas ?? - a névben már nem vagyok biztos - kis étteremben, ahol a Hagymás rostélyos, és a Tatár bifsztek párját ritkító ízzel és aromával került felszolgálásra.
Tehát hazánkba az én látogatásomat viszonzó francia és nem francia állampolgárok nagy megelégedésre ettek ittak olyasmit, ami csak itt volt.
A régi idők cukrászai pedig kitaláltak, megalkottak olyan remek műveket, mint Rigójancsi, Sarokház, Tátracsúcs stb. Nekem gyermekkoromban a Ruszvurm cukrászda a Várban volt a csúcsok csúcsa.
Egyébként még a francia utamról egy élmény. Párizsban vettem meg első dobozos tejemet, amiről rövid úton kiderült, hogy túl hőkezelték, azaz kozmás ízű volt. Egy üveg ribiszke zseléről pedig kiderült, hogy ehetetlenül édes. Nos, jó magyarként téves következtetést kellett volna levonnom a francia élelmiszeripar teljesítményéről?
Viszont a fentieknél érdekesebb az a sokszínű palettája az otthon tartósított ételeknek, amit a háziasszonyok produkáltak. Némely vidékiesebb budapesti háznál, de falun mindenképpen vetélkedés folyt, hogy melyik háziasszony kamrájában lóg több kolbász, sonka, gömböc A polcokon hol van több befőtt, kinek van a zsíros bödönjében több zsír. Az urak természetesen a csatos üveges borok minőségével dicsekedtek, illetve az” Ottónál, a „Tóth Ottónál” kifőzött, de mégis csak saját maguk által rittyentett pálinkával kérkedtek. Az ebédet sokszor kezdték egy kupica saját főzésű „kisüstivel” és öblítették le savanykás borral.
Még 1980-ban tapasztaltam Fertődön, hogy valamire való háznál legalább egy disznót neveltek. A ház végében pedig sok helyen volt füstölő. A fészerekben pedig a fateknő és minden, a vágáshoz szükséges eszköz még megvolt. Fertődön még két tehéncsorda volt, reggel kiengedték a teheneket legelni, majd este maguktól hazataláltak leválva a csordáról. Tej átvevő pedig majd minden faluban volt, ahol a tej zsírtartalmát egyszerű fém eszközzel ellenőrizték. Számítógép ??? Elég volt az átvevő kis könyv a bejegyzéssel.
1970
Ahogy Írországban minden háznál főztek gint, s minden háznál szinte másfajta receptúrával, úgy nálunk a kolbász, szalámi receptjei változtak. Az eredmény azonban a sokszínű, pezsgő élet volt.
Amikor a falusi rokonok elindultak a VÁROSBA, s vitték az élést a rokonoknak, a gyerekeknek, bizony a batyukban ott volt a jóféle abárolt szalonna, tojás, vágás után a hurka, kolbász.
Némely háznál a gazda ölte, vágta és darabolta a disznót, másutt fogadtak ehhez tudós böllért. Még a vágás napján megsütötték a vért, a májat, vesét, velős csontot elkészítették. S ehhez a sok-sok nemzedéken át megtanult módon készített termékek váltak egyedivé. Egyes tájakon tettek majoránnát a májas hurkához, más tájakon nem. A töltött káposztát itt édes káposztával készítették, ott savanyúval.
A sózott, abárolt, azaz főzött, piros por paprikával borított szalonna is inkább háztáji termék volt. Párom városának közelében készült a károlyfalusi vastag, felejthetetlen ízű szalonna. Nem volt benne kemény húsos réteg, tömör, homogén állományú csoda volt.
Lekvárt az én fiatal koromban majd minden háznál főztek. Ha jó sárgabarack, kajszi termés volt, akkor néhány évre előre főztek. Nem volt divatban a zselírozó anyag, így sűrítették a barackot a készítők. Ki levette a barack bőrét, ki nem. A szilva volt a másik nagy tömegben készített lekvár féle. Ez szolgált egyben gyógyszerül is a székrekedés ellen. Nálunk az őszibarack lekvár is dívott.
Kisebb mennyiségben készült még málna dzsem, szamóca dzsem is. Ősszel pedig a piacon megvásárolt csipke pürével készült a legfinomabb íz. Íz, mert hogy nem tartalmaz csipke darabokat.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Hadd említsem még a birsalma sajtot, mely tipikus őszi kreáció volt, s lényeges alkotója a Mikulás és karácsonyi tálalásnak. A birs szoba illatosító szerepe kiemelkedő volt. Ahogy a nagy ritkán megszerzett narancs, mandarin, grapefruit héj is hozzájárult a bezárt szobák illatához.
Megemlíteném még a tipikus őszi, téli, kora tavaszi almákat is. Akkoriban a vastag héjú, viaszos bevonatú almák nagy számban kaphatóak voltak, s szépen díszítették a kamrát, sőt szobai szekrények tetejét. Még szokásban volt a téli körték hasonló módon való tárolása, s ahogy a zöldből sárgára váltottak a körték az érésük során, úgy kerültek az uzsonnás zacskókba.
Egy kedves általános iskolai osztálytársam rendszeresen kapott tavasszal almát az uzsonnás csomagjába. Ráncos almát. Az alma lassan töppedt, s kifejlesztett egy aszús ízt. A ráncos alma helyi valuta lett az osztályban.
A csipke nagy mennyiségben került felvásárlásra országszerte, ugyanakkor családok is szedték. Magához a szárított csipke előállításához szárítani jól lehetett a cserépkályha tetején. Mert a csipke tea megelőzött minden mást. Még a korábban gyűjtött bodza és hárs virágokat is.
Ha a kamrában fogytán volt a hely, gyakran a szekrények tetejét „díszítette” a különféle befőzött termék.
A szörpök királya és vezére a málna volt. Málna szörp a gyereknek, málna szörp az unokának. Még volt itt-ott szamóca szörp, csipke szörp, és amit legkedvesebb professzoromtól, Dr. Gasztonyi Kálmántól tanultam a Kertészeti Egyetemen, az az egres szörp. Mert az egres közönséges, mindennapi tápláléka volt falusi, városi embernek egyaránt. A zöld, még éretlen egresből szószt, mártást készítettek, a bordó-pirosra érett egresből pedig kiváló szörp készült. Az egres népszerűségét jelzi, hogy országszerte lehetett kapni a gyárak által előállított egres befőttet. Édesanyám nagyon gyakran készített mártást a marhahús mellé, vagy éppen az egyben sült, fokhagymával tűzdelt sertéscomb kísérőjeként.
1977
Legnagyobb mennyiségben azonban a paradicsomlé és lecsó lett eltéve a régebbi háztartásokban. Igaz, most is még. A paradicsom érdekes szerszámai voltak a kódlibet, ami passzírozta a tört, saját levében főtt paradicsomot. De még korábban, még az én nagymamám is a 70-es évek elején, használta a szőr szitát kerek fakerettel és a passzírozásra szolgáló gomba formájú, a „gomba” fejénél rovátkolt szerszámot. A paradicsom ezután a család ízlése szerint ízesítésre került, majd felfőzésre. Forró letöltés palackokba, cellofános lezárás, száraz dunszt.
A lecsó a mai napig egyik népszerű étele a magyar konyhának. Önmagában és kiegészítőként szolgál fő étkezésül. A paprika aránya jó, ha 40 % legalább. A paradicsommal puhára főzött paprika némi sóval, esetleg kevés citromsavval került letöltésre, száraz dunsztba.
A befőttek sem hiányozhattak valamire való kamrából. Leginkább a meggy, cseresznye dívott, de az őszibarack is népszerű volt.
És a savanyúságok. !!!! Ó, mely csodákat lehetett készíteni. Az uborka, mint vezér termék, utalta a savanyúságok sorát. Az uborka eltétel napjára készülni kellett. Kimosni tisztára a kádat, esetleg a mosó teknőt. Időben beszerezni a friss kaprot, bevásárolni az egész fekete borsot, mustármagot, koriandert, szegfűszeget. És a kitűzött napon az asszonyok feltűzték kontyaikat, felgyűrték ruha ujjukat és rajta. mert uborkából nem néhány kiló, hanem nagyon sok kiló került az üvegekbe. néha száz üveggel is elkészült egy nap. Hideg vizes mosás, meleg vizes mosás, körömkefélés a szennyeződéstől. Mert hát az uborka korábban síkművelésben dívott termeszteni, később váltottak a kordonos termelésre. Uborka eltétel napján tilos volt a szaladgálás, rendetlenkedés, utcáról behozott kosszal megszentségteleníteni a már mosott, kefélt , terítőre kiterített uborkát.
A káposztával töltött almapaprika is házi találmány volt. Még az urak kedvelték a hazai cseresznyepaprikát, az chilliről még talán nem is hallottunk. A legszebbek a piros cseresznyepaprikával töltött üvegek voltak, de lehetett zöld paprikával is színesíteni az üveget.
Igazából illett levágni a paprika szárát, de hát az nélkül hogyan lehetett volna megfogni, s egyetlen cuppantással bekapni a finom, nem túl csípős csemegét.
Az ecetes szilva inkább a háztartások savanyúsága volt. Mára sajnos kiment a divatból, pedig egy különleges ízű kísérője volt némely húsételnek, esetleg krumplis tésztának, paprikás krumplinak.
Nagy divatja volt a kovászos uborka. Szomszédok vitték a sikerült vagy kevéssé sikerült uborkát egymáshoz. Ki tormával, fokhagymával ízesítette a napon erjesztett nagyobb testű uborkát. természetesen október/november tájékán megkezdődött a káposzta savanyítása. 1980 körül a káposzta termő felülete többszöröse volt a mainak. pedig újra hangsúlyozom, a káposzta és termékei a legjobb egészség megőrzők.
A gyárak is, háztartások is a szezon előre haladtával felhasználták a zöldparadicsomot, a kifutóban lévő zöld dinnye szeleteket. Lehetett vöröshagymával kombinálni.
Ha már hagyma !! Készítettünk Fertődön is szeletelt vöröshagymát csemege ízesítésű lében . De országszerte népszerű volt még a gyöngyhagyma csemege lében. Elkészítése akár otthon, akár gyárban igényes munkát követelt.
1967
Régi anekdota, hogy a pincérek nem szívesen ajánlották a céklát kísérő savanyúságként. Mert a kedves vendég összemaszatolta a fehér abroszt. Ennek ellenére még a fertődi Konzervüzem is kibocsájtott több-kevesebb csemege cékla savanyúságot, többet a rossz uborkás években.
Rendkívül büszke voltam a fertődi vegyes vágott kelendőségére. A szigorú szabvány szerint legfeljebb 40 % káposztával, és legalább 5 % vöröshagyma felhasználásával készüljön. Mi Fertődön a káposztát kicsit lejjebb vettük, míg a hagyma, piros színű paprika, uborka mennyisége több lett. Volt is keletje, messze Fűszértektől jött a megrendelés.
Fűszért! Sokaknak ismerős talán a szó. megyénként voltak FŰSZÉRT vállalatok, melyek begyűjtötték és komissiózták, azaz a kis üzletek megrendelése alapján kiszállították a legkülönfélébb árucikkeket. Mindent, ami élelmiszer. És akkoriban még az élelmiszer boltok 95 %-ban élelmiszert árusítottak. Természetesen a Húsipar is jogot nyert közvetlen beszállításra, s nagyon széles hidegkonyhai választéka volt még egyes, forgalmasabb KÖZÉRT üzleteknek.
1960
A FŰSZÉRT-ek, nagyon jól ismerték a különféle gyárak minőségi paramétereit, így a mi kis Fertődi Konzerv Üzemünk nem szenvedett megrendelés hiányban. Sőt, volt év, hogy Karácsony előttre már kiürültek a raktáraink, ami jó is, meg nem is, hisz így később semmit nem tudtunk adni. valószínűleg könyvelés szempontjából fontos volt, hogy a gazdaság forgalma és nyeresége egy adott év végére jónak láttassék.
Még a hetvenes évek elején a cellofánnal való lezárás és dunsztolás volt a technológia, de már emlékeim szerint a nyolcvanas évek kezdetére megjelent a sokkal praktikusabb csavaros zárás. Eleinte a négy körmös, majd ezt véglegesen felváltotta a hat körmös lapka.
Már számunkra is hihetetlen mese volt csupán a marha hólyagos, nedvesített pergamen papíros zárása a befőtteknek. De láttak-e Önök sok-sok éves, betöppedt lekvárokat ? Ezekkel lehetett igazán tölteni a buktát és derelyét. de sajnos, a savanyúságok nem bírták túl sokáig az üvegben várakozást. Levük, ecetsav tartalmuk részben elillant, s néha elpuhult, elszíneződött uborka, paprika maradt vissza.
A mai napig dívik még a mindent egybe típusú savanyítás. Ecetes, sós lével feltöltött hordóba a nyár és ősz folyamán tesznek többféle darabos zöldséget, akár karfiolt is, hogy az karácsony tájékára egybe érve különleges kísérőt nyújtson a pörkölt mellé. A szépséghibája csak annyi eme módszernek, hogy vagy kénnel vagy szalicil, benzoát tartósítókat is tesztek a hordóba.
És még folytathatnám a sort számtalan otthon készített termékkel. Mint alkoholban eltett meggy, mézben tartósított őszibarack, vastag szirupban álló szamóca stb. Ezzel a felsorolással azt szeretném elmondani, hogy a háztáji zöldség termelés mellett nagyon nem elhanyagolható volt az otthoni tartósítás. És így aztán a kisebb és nagyobb gyárak, üzemek által kibocsájtott sok-sok vagon termék jó része tudott exportra kerülni. Vitték is. Országonként más-más receptet adtak meg a gyáraknak. A szovjetek sósan, fokhagymásan, a németek édesen sok-sok látható fűszerrel, a finnek kevesebb fűszerrel a németekénél kevésbé édesen szerették az uborkánkat.
Majd elfeledtem a házi tészta gyártást. Bizony még nagymamám tanított gyúrni, különféle alakú, formájú tésztákat készíteni. Utánozhatatlan volt a házi tarhonya íze.
De szárítottunk mi is, mások is gombát. Mintha több lett volna az erdő a 1970-90 es években vagy a gombák sokasága volt elkápráztató, de tény, hogy a savanyú káposztából és szárított vargányából készülő felvidéki leveshez nem vásároltunk semmit. A kolbászt a vidéki rokonok Békés megyéből adták hozzá.
Minden háztartás egy kézműves műhellyel ért fel, a sokféle tartósított terméket illetően.
És a mennyiségek mögött ott volt a háztáji, TSZ-ek, Állami Gazdaságok, ÁFÉSZ-ok által termelt és termeltetett töméntelen zöldség, a mainál jobb öntözöttsége a földeknek, a pezsgő munkakedv. Egyéni gazdálkodók még a 80-as években kaphatóak voltak olyasmire, hogy 5-10 ha földjükön saláta paradicsomot termeljenek a győri Hűtőháznak.
Kedves történet Annus néniről, a helyi felvásárlóról. Amikor a jani bácsi bevitte hozzá az otthon grammra lemért súlyú 100 kg mákot és Annus néni csak 98 kg-t mért, jani bácsi reklámált. Annus néni aztán megnyugtatta, hogy „Kedveském, az átvevőnek is meg kell élnie valamiből”. Nem lett vita és veszekedés, mert valószínűleg Jani bácsi s megtalálta számítását.
A magyar "gurulós fagyasztott málna" fogalom volt világ szerte. A magyar pezsgő ugyan zömében Szovjetunióba jutott el, de a Törley azért világmárkává tudott lenni. Nemcsak a Tokaji borokkal tudtunk labdába rúgni, hanem egyéb kiváló borokkal, hisz viszonylag nagyobb mennyiségben, egységes minőségben bocsájtották ki a nagy borászatok termékeiket.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
És minden említett és nem említett ágazat, legyen ez akár a méz termelés, csokoládé gyártás, bonbonok előállítása, cukorka készítés, cukoripar, növényi olaj ipar, cikória kávé készítése Jánossomorján, a Győri Keksz csodás készítményei, a kávé pörkölés, csomagolás … és így tovább, mind-mind bizonyítják, hogy 1970 és 90 között a magyar élelmiszeripar megállta helyét a világban.
1970- 1990 között szintet ugrott a hazai élelmiszergazdaság!
Most is készen állunk rá!
Nem bántva a közgazdászokat, de hát egy-egy márka világszínvonalra kerülését a kevéssé emlegetett termelők, feldolgozók, az íz kialakítók tették lehetővé. A novemberi didergős időben aszú szemeket csipegető diákok, dolgozók tették lehetővé, hogy legyen mit eladni.
A mai emlékezés kicsit rendhagyó a korábbiakhoz képest. Csapongó lesz, felvillanás szerű élményeket, gondolatokat írnék le. Lesznek, akik igazat adnak magukban, lesznek akik nem.
Nos, az élelmiszer árak, lévén az élelmiszerek zömében kötött árasak voltak, hosszú időn át nem emelkedtek. Aztán a hetvenes évek közepétől az árak lassan megindultak felfelé, ahogy a jövedelmek is.
Ebből az időből származik a két édes viccecske :
- Csókolom, néni, mennyibe kerül az egy forintos csokoládé ?
- 1 forint tízbe, aranyoskám !
Nos erre az áremelésre reagált a köznép, miszerint WC papírt csak annak adnak el, aki igazolja, hogy evett is !
Pedig a hetvenes években érezhetően javult az élelmiszer ellátás, választékban és nem utolsó sorban minőségben.
1979, árak
Az évtizedig 40 filléres kifli vagy zsemle, esetleg foszlós kalács kiváló minőségnek örvendett. A kifli tényleg felcsavart volt, ropogós csücskökkel. ( a legtöbben ezt szerettük ) A kiflit le lehetett csavarni, nem amolyan „egybe öntött valami volt ).
A zsemlének ropogós héja volt, belül igazán egyenletes bélzettel, s az alján látható volt a kézzel való aláhajtásnak a nyomai. És a ritkábban kapható császár zsemle !!!! És volt mákos, diós, pozsonyi kifli, rongyos kifli, lekváros bukta, lekváros táska. És micsoda lekvár volt benne !!! Hitler szalonna !
Tudják mi a Hitler szalonna ?
Sok-sok alma, körte, szilva, esetleg némi meggy, cseresznye hosszú órákon keresztül főzve, azaz sűrítve, némi pektin hozzáadásával 10 kg-os faládákba öntve zsírpapír alábéleléssel. Emlékszem, hogy mindig izgalommal tapogattam, mint a Fertődi Konzervüzem vezetője másnap reggel, hogy megszilárdult-e, vágható állagú-e ?
A Sütőipar nagy mennyiségben igényelte ezt az igazán nem művi lekvárt, melyben tényleg benne volt a gyümölcs, hisz a hosszas sűrítés során több mint a felére zsugorodott a térfogat. Eme kiváló, sötét lilás színű terméket lehetett kimérve is kapni, mint valami felvágott rúdból metszették le a Közért eladók a 10-20 dekás darabot és csomagolták zsírpapírba, Nem műanyagba !
Egyetemista koromban egy nyáron nagyon kedves barátnőmmel egy-két napig a Thököly úti Kenyérgyárban ténykedtünk. Én a kemencék mellett, amely hagyományos kemence volt, elő, és utó sütő résszel. A hivatalosan kötelező tízórai szünet előtt egy órával a dolgozók kiválasztottak néhány kilós kenyér tésztát és a belsejébe csomagoltak szalonnát, császár szalonnát, debrecenit stb. Tíz órára a jól időzített kenyerek aztán feltárták átsült tartalmukat, s a bélzettel együtt vérré vált. Mi pedig csak néhány napig bírtuk a nagyon nehéz munkát.
Egyszer kicsit sértődötten olvastam a romlott májú cikket, hogy a kenyérgyári kenyér nem hogy sületlen, közszóval szalonnás, de zsák darabok, sőt egészen képtelen dolgok voltak benne. A két kilós kenyér pedig (mert ilyen is volt) csak alig másfél kilót nyomott.
Ezt mai fejjel is visszautasítom, mert ott voltam, s láttam, hogy majd minden darabot ellenőriztek. Nem is szólva arról, hogy nem csak kenyér esetében, de az élelmiszer ipar minden ágazatában szigorú szabványok szerint ellenőriztek a laborok.
1976
Persze, voltak azért kis műhelyek is, amelyek valami különlegességgel rukkoltak ki. Így a Kőbányai Zalka tér közelében működő Neumann pékség pacsnija. Nincs francia, aki büszkébb lehetne a bagettjére, mint én a mai napig a sütő szakma ezen csodájára. Sok-sok évvel később Debrecenben találkoztam ismét a pacsnival. Azóta, mivel másutt nem láttam, megtanultam sütni.
Hadd említsem meg még, a ma már sajnos, korszerűtlennek számító Lúdlábat, Rigó Jancsit, Eszterházy és Dobos tortákat vagy éppen a Tátra csúcsot. Nagyon néhány képviselőit a hazai cukrászatnak.
De hát mindig voltak és lesznek olyan személyek, akik minden szőrszálon csomók százait vélik felfedezni. Mint egy barátom, aki megvallotta, hogy neki mindegy, hogy milyen rendszer volt és van, ő mindig ellenzéki. Azaz szeretnek utólag is kritizálni egyesek.
Kicsit lépnék tovább. Katonaság.
Mint ismeretes, „kötelező” volt. Két éves, és az én katona időmben az elő felvételiseknek 11 hónapos szolgálat. Bennem és a legtöbbekben nem hagyott kitörölhetetlen nyomot a feltálalt reggeli, ebéd, vacsora. Jól láthatóan a laktanya ebédlőjében ki volt hirdetve a 10 napos előre jelzés, a „változtatás jogát a vezetőség fenntartja” lábjegyzet nélkül. Hús mindennap volt és bőség. Havonta egy alkalommal rám is sor került a konyhai kisegítő munkára, így hát láttam azt a bőséget, sőt inkább pazarlást, ami az étel mennyiségét illette. A minőség ?? Hát állítólag a nagy tömegben együtt fövő babgulyás a legjobb.
Egy kiábrándító dolog jut eszembe, amikor a Mikulás csomag energia, fehérje, szénhidrát stb. Tartalmát pontosan felvezették a menü lapra. Mert hát még arra is adtak, hogy ne csak a valóságban, de papíron is jól étkezzünk. De azért ez a bürokrácia a mikulás csomaggal azért durva volt. Azóta is ez jut eszembe minden év december 6.-án.
Itt találkoztam először az Állami Konzervipar bőséges választékával. Egyszer megpróbáltuk összeszámolni, hányféle is (nem a tehén) a kapott készétel konzerv, biztos, hogy 20- nál tovább jutottunk.
Bab, lencse, lecsó, pörköltök, rakott káposzta, töltött paprika, még pacal is….. Szóval a maga módján bőséges és jó volt a kínálat. Mindig kerestem az un. konzerv ízt, melyet valakik emlegettek, de nem találtam.
Népszerű reggeli volt az un. „gyíkhús” mely a Nagykőrösi Konzervgyár vagdalt hús konzervje volt. Nem volt rossz, állítom, sok-sok évvel később exportra sem ment jobb minőség. Volt még hurka konzerv is, no ez nem volt túl jó. De azóta sem láttam ilyet, tehát valahol felülbírálták önmagukat az illetékesek.
Évekkel később, már mint egyetemista aztán magában a Nagykőrösi Konzervgyárban, amely Konzervgyár húsfélék feldolgozásával is foglalkozott a zöldség/gyümölcs mellett, találkoztam a fagyasztó kamrában felfüggesztett, a fagyos levegőben száradó fél sertésekkel, melyek kifejezetten a hadsereg „gyíkhús” ellátását voltak hivatottak teljesíteni.
1965
A kedvencem azonban az a lapos, kerek konzervdobozba csomagolt, a Szegedi Konzervgyár Olajos hal nevezetű produktuma volt, melyhez hasonló kiváló ízű halkonzervet ma mutatóban sem tudnak gyártani. Nem volt szép, mert itt-ott látszottak a puhára főtt hal gerinc darabok, néha-néha még a pikkelyből is volt, de az íze !!!!
Visszatérve az egy forintos csokoládéra, néhány csokoládé gyárra emlékszem. Talán a méltán híres Szerencsi gyárra mindenki emlékszik. Volt ugye a Szerencsi tej néven árusított csoda.
De ott gyártották a Melódia nevezetű méltán nagyszerű szelet csokit. Aztán volt a Duna Csokoládé gyár, gyönyörűen csomagolt terméke a Százszorszép bonbon, a Budapesti Csokoládégyár a Stühmer névvel az ezüst burkoló papíron és benyomva a kockákon. Klasszikus, un. fekete csokoládé, mely minőségében a ma is megállná helyét a magas kakaó tartalmú kategóriában.
Nekem kis kedvencem volt a parányi, kocka alakú Balaton, mely 30 filléres áron volt kapható. Aztán a Sport csoki, a Bajtárs, A Korfu és így tovább. Igazán jeles alkalmakra a piros alap csomagolású 200 grammos mogyorós tejcsokoládét vagy éppen nem tej csokoládét kaptam. Volt, hogy egy délután, apránként, titokban elfogyasztottam. És csak utolsónak még : a Konyak meggy terméket, mely olyan trükknek köszönheti létét, miszerint az előírás szerűen alkoholban áztatott, majd fondantban mártott alkoholos meggy a hűlő, szilárduló majd picit zsugorodó végső csokoládé burokban feloldotta a nyomás hatására a fondant réteget, s így alakult ki a csodálatosan édes, zamatos belső tartalom egy szilárd csoki burokban. Persze a tetejére dukált a csoki kacskaringó.
1972
És még egy élmény. Mindenkit lenyűgözött az. un. Holland kakaó. Ritka kincs. Hát igen, a Szerencsiek által gyártott szerény zsírtartalmú kakaóporral összehasonlítva tényleg csodás volt. De mai cukrász és élelmiszeripari gyakorlatommal az az érzésem van, mintha a kakaóporba lett volna némi jó minőségű fahéjpor is beledolgozva. De ezt csak vélem.
A tejipari élményeim talán kevéssé szerte ágazóak. Az én dolgom volt, hogy a napi egy liter tejet meghozzam a Közértből. Hozhattam volna a Tej-tejtermék szaküzletekből is, de az éppen nem volt a közelünkben. Tejből eleinte a kimért tej volt, melyet a vevő által vitt üveg palackba mertek bele. 25 literes alumínium kannákból alumínium mérővel. Egy erős télen még arra is volt példa, hogy kilóra vehettem a tejet. Inkább vidéken dívott a tejes kanna. Később aztán bejött a gyárilag töltött tej. Akkor már vittük az otthon kimosott üveget, cserébe pedig egy kék kupakos 2,8 % zsírtartalmú tejet kaptunk, avagy a sárga kupakos magasabb zsírtartalmú tejet. Joghurt, kefir egy-egy féle volt, szintén üvegbe csomagolva.
Vaj volt bőven és nem is túl drágán, 5 dekás és 10 dekás kockákban. Sajtból sokféle volt kapható, még a kék eres Márvány sajt is, sőt a Rokforti is kapható volt. Kis kockákban pedig a ma már nem létező Pálpusztai, mely sokak által nem kedvelt, mások által pedig kifejezetten szeretett sajt különlegesség volt. Ahogy az Óvári vagy éppen az Ilmici. Úgy tűnik mai fejjel, hogy hazai gyártásban nagy volt a jó minőségű választék. Még a Trappista sem hozott volna szégyent a sajtfajtát megalkotó szerzetesekre.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Később megjelent a gyerekek által kifejezetten kedvelt mazsolás, vaníliás krém túró vagy a Miskolci Tejipari vállalat által megalkotott Gervais nevezetű termék. Alul meggy, sárgabarack vagy szamóca lekvár, felette pedig egy vastag mascarpone szerű réteg. A két réteget össze kellett volna keverni kanállal, de én jobban szerettem a lágy, aromás túró ízét, alig várva, hogy a lekvárhoz érjek.
Talán a hetvenes évek világ szabadalma lehetett a Pöttyös Túró Rudi. Sok gyermek akkor szerette meg a túrót. A kockasajtok választéka nagyon széles volt, nekem kedvencem a C vitaminos volt, melynek a kerek papír dobozán is és a sajtkockák alufóliára ragasztott papír címkéjén is zöld alapon egy csipkebogyó termés díszelgett. Talán egy balfogása volt eme termékeknek, a Mese néven forgalmazott csokis sajt. Nem hallottam esetet arról, hogy gyerek ezt kedvelte volna.
Emlékeznek még a Répcelaki sajtüzem nevére ? Nos, ők bocsájtották ki a kocka sajtok zömét. Még üzemem, a Fertődi Konzerv is adott el részükre cseresznyepaprikát és csemege uborkát a sajt anyagába dolgozandó.
És még egy olyan élmény, amit a mai napig nem feledek, s velem együtt igen sokak. Szopogatni a tubusba csomagolt cukrozott sűrített tejet. Nem hiszem, hogy a legdrágább svájci vagy belga bonbont jobban szerettem volna.
1963
Budapesten szerte a KÖZÉRT vállalatok forgalmaztak élelmiszert első sorban, emlékeim szerint kevéssé vegyszert, húsfélék közül pedig csak a felvágottakat. Az előzőek forgalmazására a Háztartási Bolt hálózat, míg a tőke húsok árusítására a Húsboltok voltak hivatottak. A KÖZÉRT hálózat jól ellátta funkcióját. Sűrűn lakott és kevéssé belakott városrészekben egyaránt meg lehetett találni ugyanazt a választékot.
És az árak egységesek voltak. Egy üveg csemege uborka mindenütt 16 forintba 10 deka parizer pedig 3.6 forintba került. Édesanyám néha tovább elmaradván munkahelyén, vacsorára hozott a Közértből kaszinó tojást, francia salátát, vagy éppen hús salátát. Kazlakban állt a Hűtőpultokban a sokféle egyéb saláta, a sült sertésmáj, csemege sült karaj stb. Az eladók a választott ételt papír tálcára mérték, majd selyem papírral burkolták. Igen, előfordult, hogy átázott a papír, de bizonnyal a hálátlan jövő kor nem fog találkozni a műanyag kaszinótojásos dobozommal.
1965
A KÖZÉRT- ben vásárolható volt korábban 50 grammos csomagolásban a szemes I. II. vagy harmad osztályú kávé. Ritkábban valamilyen különleges minőség is volt. A kávét aztán vagy otthon őröltük meg, lehetőleg a kocka formájú réz kávédarálón vagy a KÖZÉRT kijáratánál elhelyezett elektromos kávédarálón. Ugyanitt általában mák daráló is szokott lenni.
A felvágottak akkori választéka semmivel sem volt szegényesebb a mainál. De ízben !!!! A Soproni, melyet a ma már csak emlékekben élő Soproni cég gyártott, valami csodás dolog volt. A fűszerezése 5 csillagos. De szerettük a juhbeles virslit, a 2.8 forintos lecsó kolbászt is. Ennek ára sokáig 2 forint volt, így is került a köztudatba. A parizer íze gyártónként vagy talán tájegységenként változott, de mindegyik szaftos, finom volt. Én ez esetben is a soproni gyártmányt találtam a legjobbnak.
A Gyulai 6 forint volt, úgy is lehetett kérni, hogy hat forintos kolbász. Nagyon szerettük !
Ami viszont elgondolkodtató: hogy a műanyag csomagolóanyag kibocsátás szinte nulla volt a 60-as 80-as években!
Élelmiszergazdaság nullához közeli műanyag csomagolóanyag kibocsátással? Igen, ez a jövő!
És mégis, tudtak forgalmazni, kiadni, számlázni, haza vittük a termékeket anélkül, hogy mérgezést kaptunk volna.
A minap egy 100 grammos füstölt lazac szelet csomagoló anyaga 38 g kemény és lágy műanyagból állt !!
Vasárnap nem volt divat nyitva tartani, sőt szombat délutánonként is bezártak a KÖZÉRT- ek, Húsboltok, ZÖLDÉRT boltok. És mégsem halt éhen senki. Nyitva voltak hét végén a Virág boltok, Édesség boltok.
Most engedelmükkel átmenetileg befejezem az írást. találkozunk egy hét múlva, ahol folytatni szándékozom további élelmi anyagokra vonatkozó emlékeimet.
Zsebők Zsigmond kollégám, mint avatott szakértője az élelmiszer ipar marketingnek és közgazdasági kérdéseinek, rövidesen közzé tesz egy kis írást, amelyben fejtegetni fogja, hogy a 40 filléres kifli olcsóbb volt-e, mint a mai 35 forintos. Bármit is hoz majd ki, kérem, ne feledjék, a minőségnek is ára van.
