Még világos van, korán a vacsorához, korán a lefekvéshez, ugyan, körülnézek 2050 Budapestjének forgatagában. Kilépek az utcára, a bejáratot őrző két fa most szilfává lett átállítva. A Kőrutat árnyékoló naphálók még fent vannak, bár itt-ott már göngyölődnek fel. A kötöttpályás elektromos autóforgalom megélénkült, egymást érik a járművek. Megállnak, utasok szállnak ki, majd be, a járművek türelmesen várnak a tovább haladásra. Nincs előzés, tülekedés, sőt a legteljesebb nyugalomban utaznak, gyalogolnak, kerékpároznak, rollereznek az emberek.
Gondoltam magamban, betérnék valahová egy egyszerű vacsorára. „Óbuda vendéglő” hirdeti a cégtábla. „Jöjjön ki Óbudára, egy jó szöcske cobákra...” dúdoltam magamban a népszerű operett refrénjét. Hát lássuk. Belépve a helyiségbe, rögtön lenyűgözött a megszólalásig óbudai hangulat. „ Az asztal tarka-barka, rajta jó kadarka” és tényleg, az asztalokon valamilyen piros folyadékkal teli kancsók. Tényleg kadarka lenne ? A jó ízű, gyermekkorom ikonikus borocskája? Egy fiatal pincér lesöpri az asztalt. Ahogy régen lehetett. Mosolyogva meghajol. Már-már elsütném a régi elcsépelt viccecskét, hogy : Pincér lyukas az abrosz. Ó, pardon, azonnal megfordítom. Ehelyett azonban érdeklődöm a Kadarka irányában. - Ó, tehát megkóstolja a finom különlegességünket? - Azonnal hozom. Megkóstolom az italt. Tényleg Kadarka. S milyen fenséges! Ez is 2050? A kínálat svédasztal rendszerű. Számtalan húsos és vegetáriánus ételt kínálnak. A kínálatot nem étlap nyújtja, hanem egy kis „kiállítás”. De vajon nem azért vezették be ezt a rendszert, hogy lehetőleg ne kelljen ételt kidobni? Mindenki annyit vesz el és annyiféle ételt, amit szeme kíván. Majd asztalához viszi. Én hagymás rostélyosból vettem. A hagyma fantasztikusnak tűnt, ízletes, ropogós. A hús pedig omlós, illatos. Már majdnem kis rovarszósszal ízesítettem, de aztán erről letettem.
Második körben édesburgonya pudingot választottam. Nincs tülekedés, nincs hatalmas adag felhalmozása, csak hogy másnak ne jusson. Ez is 2050 lenne? Már a pudingnál járok, amikor engedélyt kér egy kedves idős bácsi, hogy leülhessen mellém. Bemutatkozik, s elnézést kér, hogy kíváncsiskodna. -Hallottam, hogy Ön a múltból jött. Hogyan tudott átjutni? Eddig csupa politikus járt itt a jövőben, akik kétségbe esve akartak utána járni, hogy mi lesz velük. Ön az első olyan, akit érdekel is a korunk. -Nos, fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Leültem egy padra a Körúton, és itt ébredtem. De, bevallom, máris nagyon élvezem az itt létet. Tulajdonképpen az érdekelne, mivel szakmám tartósítóipari mérnök, hogy 2050-ben mit esznek az emberek, hogyan termelnek, hogyan tudták legyőzni a szárazságot?
Az idős úr elmondja, hogy ő is emlékszik még fiatalember korára, 2022-re és a rákövetkező néhány évre.. Valóban zűrzavaros kor volt. Bizonyos politikusok orbitális marhaságokat harsogtak, korrupció, háború árnyéka. Még atomháború vagy akár atomerőmű robbanás réme is fenyegetett. És egy nap, a mesterséges intelligenciák, felismerve, hogy őket is veszély fenyegeti, összefogtak, s átvették a mindennapi élet irányítását karöltve egy jó szándékú, kreatív embertömeggel együtt. Ahogy tudja, mindenkinek volt már 2022-ben okostelefonja, laptopja. Ezek a kis intelligenciák pontosan tudták tehát, hogy használóik milyen szellemi szinten állnak, milyen hasznos munka elvégzésére alkalmasak. Tömegével irányították át az embereket a verseny szféra világába, leginkább az élelmiszer termelés és az azt kiszolgáló ipari háttér erősítésére. A kreatív, alkotó munkának ismét becsülete lett. Legfőbb irányelv a jó élelmiszerellátás, a jó szociálisháló kiépítése, az egészséges étkezésre építő egészségbiztosítási rendszer, s az igazságszolgáltatás igazságossá tétele lett. Igaz, hogy a régi korban az a hír járta, hogy a szarvasmarha szellentése teszi tönkre a klímát. Le a szarvasmarhákkal! Nos, mára helyzet a következő. A szarvasmarha és egyéb haszonállat tartás nélkülözhetetlen a trágya termelés biztosítása érdekében. A legeltetés ismét életre kelti az elhanyagolt talajokat. Kimerült földdarabok váltak ismét egészséges, élő területté. -Járt már Budapest határában ? Nos a várost és minden más városunkat hatalmas nagy édenkertek veszik körül. Gondoskodnak az élelmiszertermelésről, a talajtermelésről, a komposztálásról. A szarvasmarha trágyája aranyat ér! Beoltja a cellulóz tartalmú növényi anyagokat, s együtt a biogáz retortákban néhány nap alatt elsőrangú talajadalékká válnak. Közben pedig biogázt termelnek, melyek hozzájárulnak az éjszakai elektromos áram ellátáshoz. A városokat óriási talajkombinátok veszik körül. Felismerve, hogy a talajon folyó termelés kulcsa a jó talaj, a tudományos kutatások számtalan eredményét felhasználva készítik a termőföldet. De majd bizonnyal megismerkedik velük.
- Ön honnan tudja ezt? Valahol ott dolgozik? - Nos, kedves barátom. Én már idős vagyok ahhoz, hogy naponta a Városi Ellátó Rendszer külső vonalában dolgozzak. Én a következő utcában lévő, egy Saláta Gyár melletti farmon dolgozom. - Az is egy irodaház? - Hasonlít egy Irodaházhoz, de itt nem salátaféléket, hanem gumós zöldségeket termelnek. Jöjjön, ugorjunk át! Amúgy is egyeztetnem kell az ügyeletes robottal az éjszakai beszállítás fogadását illetően! Csak úgy zúg a fejem, irodaházak zöldség termelésre, robot partnerek??? Elindulunk, s csakugyan néhány perc múlva belépünk a Gumós Házba. -Itt egy különleges égetett cserép és nagy víz megtartó képességű módosított keményítő „talajon” nőnek szintről- szintre a különféle gumós, és gyökeres zöldségek. Elsőnek a sárgarépa szintre megyünk, ott van a központ. Barátom magamra hagy kis ideig, amig a robottal átbeszélik az éjszakai teendőeket. Meglepő módon mindenütt emberek sürgölődnek. Vajon kik ők? Kétkezi munkát végeznek? Ilyet 2022-ben már nem lehetett látni. Elitéltek? Bűnözők, akik munkával törlesztenek? Odaballagok egy hatalmas ágyáshoz. Vastag, cca. 70 cm mélységű kerámia/módosított keményítő talajban, melyet alulról áztat egy szerkezet, nőnek szorosan egymás mellett a sárgarépák. Négyzetméterenként 100 darab. -Jó estét kívánok. Önök kik? Mit csinálnak itt este? -Önnek is a legjobbakat. Mi itt önkéntes munkások vagyunk. Nappal rendes munkahelyünk van, én például egy alga üzemben vagyok könyvelő. De ma estére párommal úgy döntöttünk, hogy itt tesszük hasznossá magunkat. Jól esik egy kis fizikai munka. Úgy érezzük, hogy alkotunk, s ez előnyös az egészségünkre. Nem szólva arról, hogy az önkéntes munkánkért bónusz jár, amit a legkellemesebb pihenő helyeken költhetünk el szabadságunkon és azon kívül is. Valahol a szoci idők SZOT üdülése és a későbbi korok SZÉP kártyája ötvöződik a bónuszban. Csak kicsit igazságosabb, igazi munka alapú elosztásban. Minél több közösségi munka, annál több bónusz. -És mit termelnek ebben az épületben ? -A pincében részben haltenyésztés folyik, részben gombatermesztés. A felső szinteken cékla, mint a legszuperebb gyulladás csökkentő, zeller, sárgarépa, paszternák, petrezselyem gyökér, sőt kísérletezünk édes kömény gumóval is. -És minden estét itt töltenek? -Dehogy, rengeteg a szórakozási lehetőség, a színház, zenei programok, koncertek, táncos mulatságok. Önök 2022-ben téves fogalmat alkotnak a jövőről. -Hadd kérdezzem meg, tényleg nincsenek politikusok? Mi lett velük? Mi a hatalmas vagyonukkal, hisz üres Parlamenti ülések, de számtalan gazdasági érdek. -A dolog egyszerű. Az utolsó vagyon nyilatkozat alapján lettek a vagyonok meghagyva, a többi ment a közös fejlesztésbe. Higgye el, még így is jól jártak. De, mennem kell, ma még el kell palántáznom néhány ezer zellert. Közben visszaérkezett idős barátom is. Elintézett mindent, az éjszakai dolgozók, az önkéntesek ma minden munkával végeznek. Betakarítás a holnapi ellátásra, a használt „talaj” letermelése és az új talaj átvétele a beszállítóktól. De az már zömében a robotok munkája. -Hogyan, talajcsere??
Igen, Budapest körül is, mint minden más nagyobb település körül kiépültek a hatalmas talajt előállító üzemek, mint említettem már. Hisz alapelv, hogy egészséges, jó minőségű termékkel lássuk el a lakosokat, ami egészségüket is jobban védi. A letermett talaj megy vissza az üzemekbe ugyanazokon a járműveken, amin az új, friss, feltöltött talajt hozzák. Éjszakánként ezernyi jármű végzi ezt a munkát szerte a városban. Minden kiépítve, minden automatizálva. Például én dolgoztam fiatalabb koromban a MULCS Műveknél, s később a TERRA-PRETA üzemben. Eszembe jutnak a HIMNUSZ záró sorai. Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart, Tengerén kínjának. Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Lehet, hogy a húszas évek libernyákok, orbcsikok uralta valósága után tényleg áldásban lesz része a magyarnak? Kifelé haladva Budapest központjából mindenütt az esti élet jelei látszanak. Vidáman sétáló emberek, jókedv, még énekhang is hallatszik. Nem a részegeké és drogosoké az éjszaka. Feltűnik, hogy szirénázva rohanó mentők, tűzoltó, rendőrségi kocsik nincsenek. Éjfél után azonban a város el fog csendesedni. Takarékoskodni kell az energiával. Még nem sikerült 100 %-ban megoldani az éjszakai áram ellátását, de mint megtudtam, már bőven működik a második Paksi atomerőmű is. Végül is egy megbízhatóbb építő alkotta meg. Kiszállunk, s rövid séta után belépünk a nagy tartósító kombinátba. A földszinten vannak a liofilizáló berendezések. Itt is robotok készítik elő a szárításra az anyagot. Azonban nem zöldséget, gyümölcsöt, hanem készételt szárítanak. Ehhez az alattunk lévő szinten hatalmas teremben készítenek elő több féle készételt. Magyarul főznek, óriási konyhában. A mai menü Jókai bableves, Magyaros marha pörkölt nokedlival, Brassói aprópecsenye, Zöldborsó főzelék sült hússal. És a vegetáriánusoknak egy ízletesen összefőzött zöldség mix, amelyben zöldbab, hagyma, csemegekukorica, sárgarépa zeller szár van. A készre főzött adagok aztán hatalmas szárító tálcákra kerülnek, ahol is tálcánként 10*450 gramm étel lesz kitéve. Ez tíz adag. Más napokon más a menü sor.
Széles liofilizált készétel választék A száraz készételeket nagyon jól záródó fém tasakokba zárják, s innentől kezdve hosszú évekig tárolható készétel lesz. De valóságosan a felvevő piaca a túrázók, sportolók, kerékpározók hada, akik viszik magukkal komplett ételként. Egyre nagyobb az igény rájuk! Éttermekben, háztartásokban pedig megmaradó étel kerülhet liofilizálásra, ezzel is csökkentve a kidobott étel mennyiséget. A tartósított készétel nem újdonság. Az én ifjúságom katona évei alatt több tucatnyi fajta készételt melegítettek a gulyás ágyúkban gyakorlatok alkalmával. Szerencsésnek érezte magát az a kis katona, aki tudott okosban bemutyizni néhány doboz konzervet. Legtöbbször szüksége sem volt rá, de jó, ha van. Igazi hungaricum.
A későbbiekben a fagyasztott készételek kora jött el. Ízlésesen csomagolt, száz féle ízű összeállítás. S a liofilizálás egy újabb lépcső a még modernebb készételek felé. Lenyűgöző ez a 2050. Igazán szerencsések lesznek, akik megérik. Valójában soha nem volt lehetőség ara, hogy az ember, mint döntéshozó, akinek mindig maga felé hajlik a keze, hol jobban, hol kevésbé, de 2022-ben már nagyon, leváltásra kerüljön. Sci-fi regények sokszor írtak bosszúálló, rosszindulatú robotokról. Miért akarnának a robotok megszabadulni az emberi közreműködéstől. Végre igazi együttműködés van az irányításban. Visszaindultam szállásomra. Feltehetően jól alszom majd. A levegő már hűvös és tiszta. Az utca nem zajos, pedig a Körút közelében vagyok. A fürdőszobában ért még kis meglepetés. A tisztálkodó szerek nem műanyag flakonban álltak sorban az üveg polcocskán. Minden fém vagy fa tartócskákban. S minden abszolút természetes anyagból, ami nem zavarja meg a szennyvíz kezelés hasznos mikroorganizmusait. A törülköző papír, amely holnap begyűjtve már a szeméttelep helyett a városszéli komposztálóban folytatja pályafutását. Mindent hasznosítanak! S erre vannak emberek, robotok, technológia, s ami a legfontosabb, motiváció az emberek részéről. Itt már ismeretlen a „Nekem ne írják elő, mit csináljak” felfogás. Hogy aztán, ahogy 2022-ben, másnap már mást rikkantó másik politikus teljesen mást mondjon.
Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!
Lefekvés előtt ismét találtam egy kis írást az éjjeli szekrényemen.
Egy újabb mese, mely a 20220-es évre utalhat. Zsigmond barátom nem feledkezik el a nevelésről.
Jean de La Fontaine: A felfuvalkodott béka
Egyszer meglátta a réten az ökröt a béka. – Milyen hatalmas állat! – gondolta magában irigykedve. A többi békához pedig így szólt: – Megláthatjátok, hogy még ma megnövök én is ekkorára! – s elkezdte szívni a levegőt magába. A többi béka körülállta s csodálkozva nézte. – Hagyd abba az erőlködést! – mondta az egyik. – Elég már, így is te vagy a legnagyobb köztünk – így a másik. A béka azonban nem hagyta abba. Kidüllesztve a mellét, mérgesen kérdezte: "Melyikünk nagyobb hát? Az ökör vagy én?" – Az ökör – felelték. A béka még elszántabb lett. A pocakját még jobban fölfújta, még több levegőt szívott magába, már úgy nézett ki, mint valami labda. – No, ki nagyobb? – nyögte ki nehezen. Ám a választ már nem hallhatta. Hatalmas pukkanással szétrepedt. Hát bizony lenne 2022-es tanulsága a mesének.
S még egy kis írás odakészítve: Szophoklész – Oidipusz király
Dögvész pusztít Thébában.
Az utolsó Labdakida- király, Laiosz halála óta. Oidipusz ekkor érkezik meg, megválaszolja a szfinx talányát, és feleségül veszi az özvegyet, Lokaszét. Elhatározza, hogy kideríti, ki ölte meg Laioszt, hisz ezzel a jóslat szerint véget vethet a dögvésznek. Oidipusz magához hívatja Theiresiast, a vak jóssal, aki figyelmezteti, hogy ne kutassa a gyilkost, mert balszerencsés vége lehet, és olyan titkokra derülhet fény, mely az özvegy és a saját szempontjából is végzetes lehet. Végül Oidipusz kérésére elmondja, hogy a gyilkos, akit kutat, ő maga. Oidipusz nem hisz neki, és Kreont vádolja, hogy ő próbál áskálódni ellene, hogy a trónra léphessen. Az esetet Oidipusz elmondja Lokaszténak is, aki elmeséli, hogy egy jóslat miatt (mely szerint a születendő fiúk apját megöli és anyjával hál) kitették a fiút a közeli hegyre. Ekkor Oidipusz kezdi sejteni, hogy amit Theiresias mondott, igaz. Magához hívatja tehát a pásztort, aki kirakta őt a hegyre. Mielőtt azonban megérkezhetne, hirnök jön, hogy Oidipusz apja, Polybos meghalt, és ő lesz az új király. Azonban azt is elárulja, hogy Polybos nem a vérszerinti apja. Ekkor Lokaszté rájön az igazságra, és kérleli Oidipuszt, hogy ne kutasson tovább. Oidipusz rájön, hogy a jóslat beteljesedett, megbocsát Kreónnak. Lokaszté felakasztja magát, Oidipusz pedig kiszúrja a saját szemét.
Csak nem arra akart célozni Zsigmond barátom, hogy a 2022-es óriási szárazságot és az országot sújtó rossz események sorát vezetőink bűnei idézték elő ?? Vajon ők tanultak az iskolában görög irodalmat ?
Még egy kis szelet papír, üzenettel:
Kedves Ferenc, holnap indulunk megtekinteni Budapest körül a híres mezőgazdasági övezetet. A kirándulóruhát a szekrénybe készítettem. Indulás reggel 7 órakor. Jó éjt! Azzal a jóleső érzéssel alszom el, hogy hazánk túléli a krízist és virágzó világgá válik pártok, pártoskodások nélkül.
Üdvözlöm Önöket, kedves olvasóink. Még mindig nem oszlik a homály, hogy 2050 körül hogyan is lesz a táplálékunk előteremtve.
Az elmúlt három hétben rengeteg cikk, riport, jövendölés vett körül, sok benyomás ért. És még mindig nem körvonalazódik a jövőkép.
Valamikor a 1990 es években különösen jó volt hazánk gabona termése. És mégis emelték a kenyér és liszt árát. A miértre a válasz az volt, hogy raktárakat kell építeni a többlet termésnek. ????
Most már előre félek, félünk attól, hogy hazánkban ismét jó lesz legalább a kalászos termés. Mert lesz mit kivinni és itthon megint hoppon marad a nép. Nem, éhezni talán nem fogunk, de költeni annál többet. Hogy is mondta Maria Antonia , a kivégzett francia királyné a Francia Forradalom előestélyén, amikor panaszkodtak neki, hogy a nép éhezik, nincsen kenyere ? A válasz valahogy így hangzott, nem baj, egyenek kalácsot. Nos, abból úgy is kevesebb fogy.
Már hetek óta rémisztgetnek a jövő hónap horribilis, brutális, soha nem látott növényi olaj áraival. Hogyan ? Hát nem volt termés ? De volt, csak megy exportra.
Még a járványok megelőzte időben történt, hogy Fertődről átruccantunk a szomszédos osztrák Szent Andrásra a Sparba bevásárolni. Ó, sok sok minden olcsóbb ám ott. S nem csak olcsóbb, jó néhány esetben minőségibb a portéka. Nos, ott láttunk a zöldséges pultnál magyar termesztésű, csomagolású primőr zöldséget jóval olcsóbban a Fertődön vásárolhatónál. Eszembe jutott, hogy bizony itt a keresetek magasabbak, az árak sokszor olcsóbbak, hát nem a Paradicsom ez
Egyébként ha errefelé vezetne útjuk, ajánlom megnézni azt a sok sok fóliát, üvegházat, amelyekben tömegével termelnek uborkát, paradicsomot, paprikát a bécsi piacra.
Szezonban az út szélén sebtében felállított bódékban lehet kicsiben vagy nagyban többféle zöldséget vásárolni. Az üvegházak között kis parcellákon hálóval takart korai burgonya, saláta, retek nődögél. De egy jó ismerősöm kis öntözhető birtokán 9 féle zöldséget termelget, közöttük például a „Szedd magad” széles hüvelyű babot. Évekig nálam vásárolták a magokat, a Hollandiából importált széles hüvelyű zöldbab például a környékre vonzotta a közeli Bécs sokféle nemzetiségű és hazai lakosát.
Hogy színesítse a képet, jóféle szőlős kertek nyújtóznak a fóliákkal pettyezett tájban. E szőlők öntözhetők, hálóval védekeznek a termés idején a seregélyek ellen. S jó néhány palack jég bor van pincénkben, ajándék a szőlő termelőktől a jó tanácsokért.
A falvak között számtalan kis üzem van, ahol a rengeteg zöldséget készítik elő a piaci forgalmazásra. Itt-ott kis üzemek a gyümölcs feldolgozására.
A fentiekhez tudni kell, hogy Burgenland tartomány Ausztria megbecsült kenyeres kosara.
Sajnos, a határ túloldalán, Magyarország felé csak elvétve találhatóak fóliák, üvegházak. Sopronból jövet áthaladtunk ma autóval számtalan falun. Az un. Fertő parti falvakon, ahol valaha ilyenkor már izgatott emberek nyüzsögtek a kis parcellákon, háztáji föld darabokon. Egymást érték a hagyma, zeller, burgonya, cékla sorok. Sárgarépa és petrezselyem nagyhatalom volt a környék, messze földön híres a hegykői, homoki zöldségféle. Nos, ugyanitt ma elhaladva repce ésgabona földek vannak, a még üres föld darabok pedig várják a napraforgót, kukoricát.
Ma reggeli benyomás a Kossuth rádió Hajnaltáj műsorából. A híres neves, kiváló minőségű, sok aranykoronás Hajdúsági földeken, ahol már kelnie kéne, sőt sorolnia a borsónak, amit mindannyian szeretünk, amit levesben, főzelékben, köretben, és sokféle húsétel társaságában annyira kedvelünk, most a termelők takarmány növényeket készülnek termelni. Pedig a riport tanúsága szerint a földolgozók jelentős átvételi áremelkedést jelentettek be az év elején. De ami akkor jó árnak tűnt, mára gyengécskévé silányult. Mert a világpiaci ára takarmány és olaj növényeknek emelkedik, vele együtt emelkedik a belföldi ár, vele a belföldi kenyér, olaj ár. A múlt héten egy éven belül a harmadik kenyér áremelkedést szenvedjük el az általunk preferált közepes méretű Pékség által.
A minap Húsvét előtt elvetődtem a budapesti Vámház kőrúti Csarnokba. Ezt-azt szándékoztam venni, különösebb cél nélkül. Inkább csak a körbenézés öröméért. Mert valaha bizony hetente megfordultunk ott jó szülémmel. Nem, nem azt akarom kihozni, hogy csalódást okozott a Csarnok, de valahogy kevesebb pavilon volt nyitva, mint valaha, a forgalom is gyérebbnek tűnt. A húsosok jól el voltak látva áruval. Leginkább száraz árú, jó választék, jó kiszolgálás. Azt lehet gondolni, hogy húsból van elég, kiváló a feldolgozó iparunk, nem fogunk éhezni. A pavilonok kisebb tájjellegű feldolgozókat képviseltek, nem igazán kombinát méretű üzemeket. A sonkák, kolbászok, sonkák is sokfélék, minőségben, formában, ízben.
A tejesek már mérsékeltebben adták elő magukat. Nem találkoztam azzal a fantasztikus sajt választékkal, amit korábban megszoktunk, akár 40 éve is. Magamat félbeszakítva jegyzem meg, hogy már elmúlt jó 10 éve, hogy a Csermajori nagyon híres tejipari szakközép iskola bezárt. Igen, jól értik, bezárt. A frissen felújított, kiváló tanüzemmel, tehenészettel ellátott iskola már nincs.S mindez történt akkoriban, amikor Kormányunk hitet tett a szakmai képzés mellett. A szakmailag kiváló dolgozók szétszéledtek, különféle, az élelmiszeripari feldolgozáshoz nem köthető állásokban várták, hogy valami legyen. Nem lett semmi. Hogy milyen érdek mentén hajtották végre ezt a tettet ? Itt készült az ilmici, pálpusztai, óvári sajtok mellett egészen jó vaj, tejföl és sok minden más. Messze földről is kértek meg helyi ismerősöket, hogy abból a fantasztikus sajtból vegyél. A környékbeliek pedig rendszeresen látogatták vásárlás céljából.
Hogy azóta mi van ? Vannak sajt műhelyek sokfelé. Ez jó. De ki volt a más területekről átvedlő sajt feldolgozók oktatója ? Az internet ? Az alig néhány napos tanfolyamok ? A szerencsésebbek külföldi tanulmány útja ? De ha ez így jól van, akkor hát tényleg nincs szükség sem erre az iskolára, sem a kertészeti szakközép oktatásra. Mint ahogy ennek az elgondolásnak jegyében szűnt meg az ország egyik legjobb kertészeti iskolája Fertődön.
Igen, itt kívánkozik megint közbe egy gondolat. Jómagam 1974-79 között jóféle, az iparból jött oktatóktól tanultam az élelmiszer gyártás csinját-binját. Oktatók a Kertészeti Egyetemen, akik az élelmiszer ipar számtalan területéről kerültek tanári, tanszék vezetői pozícióba. Ha esetleg volt is párt kötődésük, azt jócskán felül írta szakmai tudásuk. Nem volt könnyű a Kertészetin végezni. Ahogy sok résszel korábban írtam, sokféle tudás, jóféle üzemi gyakorlatok, pezsgő tudományos élet. És a szakma iránti elkötelezettség.
Később, ahogy 1990 után fogytak a nagyobb és kisebb feldolgozó üzemek, egyre kevesebb gyakorlati hely adódott, egyre kevesebb helyen gyakorlatozhattak a diákok, illetve kevesebb lett a feldolgozó iparban felajánlott állás lehetőség. Átvette a gyakorlati oktatás helyét a digitális anyag. A végzett hallgatók egy része más területen helyezkedett el, mások külföldre mentek jól boldogulni.
Sajnos, a privatizált üzemekben a magyar szakemberek már inkább csak a második vonalban tudtak érvényesülni, az igen sokszor külföldi tulajdonos hozta a maga emberét.
Az egyetemi tanszékek sem kaptak megbízást gyáraktól, hogy a hallgatókkal karöltve fejlesszenek, kutassanak. Igy aztán mára már kevéssé fontos, hogy mitől színeződik el a szörp, nagyobb fontosságot kap a szörp közgazdasági környezete. Ez is fontos, az is fontos.
Igaz, hogy a néhány megmaradó feldolgozóban a technikai színvonal hirtelen megugrott, a hozott technológia más volt a réginél.
Hej, pedig a magyar leleményesség, innovatív szándék bőven tudta korábban sikeresen helyettesíteni a nyugati technológiát, amihez nem jutottak a gyárak. Kitaláltuk a jó, sőt jobb megoldást. Aztán abból lett a szellemi export, sajnos sokszor nem a fejlesztő mérnök javára.
A minap töltötte be a Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Kara megalakulásának 50 évfordulóját. Nem én mondom, ott sem voltam, elfelejtettek értesíteni, ahogy nagyon sokakat, hogy bizony az oktatás színvonala még lejjebb szállt. Pedig az oktatás nélkül ……. Igen, tudom, már nincs szükség arra, amit mi tanultunk annak idején. Elavultunk, elöregedtünk, már nem az a tudás amit mi tudnánk nyújtani.. Tényleg ??????
Szóval, visszatérve a Vásárcsarnokhoz. Volt még két desszerteket, különleges édességeket gyártó jó cégnek a standja.
És a zöldségek ? Nos, aki a Csarnokban járt már, tudja, hogy két oldalt voltak, vannak a régen maszekok, ma kiskereskedők állásai. Most is, mint már 50 év óta is, hozták a formájukat. Gyönyörű választék, jó kiszolgálás. Ahogy ez mindig is volt, amolyan kirakat a magyar kertészetről a túristák felé. Csak hát a hazai primőrök mellett a kínálaterősen nemzetközi volt.
Alig néhány klasszikus értelemben vett zöldséges bolt volt, nem kirakatba való módon kiállítva az áru, de mégis gusztusosan, olcsóbb áron. Nos, ott már voltak vevők, ha nem is taposták egymást, de a sor kialakult. Én vásároltam banánt, ami le volt árazva, szépen tisztított karfiolt, sárga paprikát. De nagyon sok egyéb zöldség is volt. Azért a spenót és sóska mégis hiányzott.
Ami számomra üdítő volt, hogy egy standnál legalább 15 féle készétel konzervet láttam. Szépen adjusztált 400 grammos dobozban, képviselve azt a választékot, amely gyermekkoromból megmaradt bennem. Vettem is nyomban egy doboz Marhapörkölt tarhonyával című konzervet. Még nem bontottam fel, de igérem, hogy beszámolok az ízéről. Hogy ezt miért említem, mert 50 év távlatából mintha feltámadni látszana a Szegedi Paprika Zrt jóvoltából egy már már kihalóban lévő élelmiszerágazat. Mint készétel konzervek.
Babot, lencsét is vásároltam. Két helyen láttam előzetesen, nagyon szűk választékkal. Lencséből vagy három féle volt, de meg sem mertem kérdezni, hogy honnan jöttek. Haza felé hallottam beszélgetni a babokat, valamiféle egzotikus nyelven kommunikáltak.
A fentieket csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy piros lett a paradicsom, nem sárga, elindultunk kicsinyecskét mi hátra. Legalább is az élelmiszer termelés tekintetében.
Hallom és olvasom, hogy itt-ott készülnek termálvíz bázisra építeni üvegházakat. Hatalmas méretekről hallok, olvasok. Másutt közmunkások működtetnek kisebb termesztő egységeket. Nagyon szeretnék megnézni egyet. A nagyobb üvegházak működtetése, kezdve a beruházástól egészen a bio növényvédelmen, tápanyag utánpótláson keresztül nem olcsó. Azonban kis felületen óriási a termelési potenciál. Azonban egy ilyen egységen belül, ha felüti fejét akár csak ritkán is egy kórság, már nagy a baj. Ahogy a Győr melletti hatalmas üvegházban egy behurcolt paradicsom barnulást okozó vírus jelentett gondot. Mint növényvédős is, sokszor találkoztam a pályám során olyan kártevőkkel és kórokozókkal, amik újonnan behurcolva hazánkba a leggondosabb szabályok ellenére is, óriási gazdasági károkat okoznak. Nem csak nálunk, Ausztriában is. Szomszédunk, aki egy nagyobb üvegházban dolgozik évek óta elmondta a titkot, tavaly egy, az ottani helyiek által Jordán vírusnak nevezett ( feltételezem, hogy a barnulást okozó virusról lehet szó ) akasztotta meg a produktumot.Hivatalosan :
A Tomatobrownrugosefruitvirus (ToBRFV) a tobamovírusok csoportjába tartozik.
De valójában nem csak ez a vírus okoz gondot. Folyamatosan támad a madár influenza, a sertés pestis és még ki tudja mi minden. Növényeinket rovarok gombák, fitoplazmák, vírusok fenyegetik. Fogjuk ezt klíma változásra, a szaporító anyagokkal beérkező károsítókra. És sajnos, ez 2050-ig is így lesz. De hát az embereket is új, rovarok által terjesztett kórokozók támadják, gondoljanak csak a szúnyogok által terjedő láz típusokra, egyéb, még fel sem ismert vírusokra. Lehet, hogy Földünk egyre kevesebbeknek kellemes hely a szaporodó létszám ellenére ??!! Nem csak 2050-ig.
Mióta növényvédős szakmérnökként végeztem Gödöllőn, rengeteg növényvédő szert kivontak a forgalomból. Ez helyes cselekedet, hisz gondos vizsgálatok alapján valamilyen módon emberre, állatra, környezetre hosszabb vagy rövidebb távon kártékonyak. Azonban észrevették ?? Egyre kevesebb a beporzást végző rovar. Ország szerte. Eltűnt a giliszta bőség. S alig okoz bosszúságot a vakondok.
Valaha a Fertő parti úton ilyentájt barna békák és siklók tízezrei kívántak átmenni az úton. Autóknak kellett volna lassabban hajtani, nem igazán tették, de természetvédők gyűjtötték folyamatosan a békákat, siklókat, csapdákat állítottak nekik, majd vödrökben vitték a túl oldalra. Most se lassító tábla, se csapda, se természet védő, és se béka. De ugyanezt hallottam más ország részből is.
Valaha, és megint csak valaha, hajnalonként messzire hangzó kuruttyolás verte fel a hajnal csendjét és búcsúztatta a napot. Manapság örülünk, hogy van még madárfütty. Lehet, hogy nem csak a növényvédőszerek a hibásak ?
Pedig állítólag a jövő számára védjük környezetünket. Én minden héten vonaton Győrbe utazom. Figyelem a vasúti pálya mentén lerakott szemetet. Van bőven. Nagyon sok a hulladék !! Ugyan csak mellékesen, de mégis összefügg ez a hozzáállás ahhoz, hogy lesz-e mit ennünk, s az milyen minőségű lesz a jövőben.
Feltételezem, hogy a technika, technológia töretlenül fog fejlődni. Már ma is számtalan kitűnő megoldás olvasható hírportálokon, hallható, látható a médián keresztül. Új típusú műtrágyák, baktérium trágyák, munkagépek, figyelő robot repülők, talaj javítók stb. Igen, nem félek attól, hogy gáz híján nem lesz elég műtrágya. Már vagy 20 éve egy tanulmányban olvastam, hogy a légkör elektromos tevékenysége nyomán nitrogén oxidok keletkeznek, melyek a légkör nedvességével elő műtrágyává alakulnak. Ily módon, írta a cikk, évi 10 kg nitrogén kerül a talajba hektáronként. Azóta ugyan nem erősítette ezt meg más írás, de hihető. És ily módon talán egy nap megalakulnak a napenergiából nyert árammal működő műtrágya gyárak.
Vagy éppen megoldódik a mesterséges klorofill elkészítése, mely áram segítségével állít elő majd szénhidrogént vagy éppen hidrogént. Ez utóbbira már komoly kutatások vannak. Vagy megoldódik a napenergiával nyert áram tárolása, valamely az eddigiektől eltérő módon. Például mágneses terek felépítésével és megcsapolásával.
Nem félek attól, hogy kutatóink nem találják meg az egyre hatékonyabb hibrideket, vagy éppen rég elfeledett növény és állat fajták hoznak vissza. Épp ma hallottam, szintén a hajnaltáj műsorban, hogy sikeresen szaporítják a régi szürke marha fajtákat. Nagyon jó !!! De, mint kiderült, exportra. De az újonnan alakuló üvegházak is produktumuk jó részét exportra szállítják.
Ennek örülni kellene ? Export takarmány, export búza, export állati termékek. Mi marad itthonra ? Az áremelkedés, infláció.
Sokan, főleg vegetáriánusok, vegánok jövendölik az állattenyésztés beszűntetésének fontosságát. Mondják, egy kg hús előállításához mennyire sok vizet használ fel a tenyésztő. Mekkora mennyiségű takarmány fogy el egyetlen kg hús előállításához. Gondosan kiszámolták a víz mennyiséget, a megtakarítható takarmány mennyiségét. Környezetvédők kiszámolják, hogy a szarvasmarha szellentésével mekkora kárt okoz a légkörnek, nagyban hozzájárul az üvegház hatású metán légkörbe jutásához. Ez is igaz, az is igaz. De, amikor hazánkban még sokkal több szarvasmarha élt, és szellentett, akkor miért nem fenyegetett ez a gond.
Nem utolsó sorban egyelőre a lakosság jó része nem tudja a diétáját hús nélkül elképzelni. A szakácskönyvek csak úgy ontják a húsos recepteket. Melyik politikai párt merné felvállalni, hogy ugyan a jövő érdekében, de ne egyél húst ?!
De szép számmal születnek cikkek arról, hogy a szarvasmarha tartás mennyi haszonnal jár. Valaha a szoci mezőgazdaságban szinte kötelezően tartozott rét, legelő, erdő, szántó, gyümölcsös, kertészet minden gazdasági egységhez. Ez aztán maga után hozta a rét és legelő gazdálkodást szolgált trágyával, karban tartott hatalmas területeket, s szolgáltatott olyan húst és tejet, ami világhírt hozott hazánknak.
Igaz, hogy a sertés makkoltatás ősi szokása már 50 éve is a múlté volt, de a sertéseknek bőséggel mérték a főtt burgonyába kevert kukorica darát. Házaknál bizonyosan. Innen van az apró burgonya neve is : malac krumpli.
Sertéstelep, 1969
Egy már meghalt komoly közgazdász, valahai Marx K. Közgazdaságtudományi Egyetem Tanszék vezetője, nevezetesen Jövőkutatási Tanszéké, kedves gondolata volt, lévén Somogy megyei származású, hogy a somogyi burgonya az országot tudná táplálni. Igaza volt. És még hozzáteszem, a nógrádi burgonyát is, amely megyében ténykedtem 4-5 éven keresztül. A burgonya laza földet, jó vízellátást igényel. De képes hozni 600 mázsa termést. Iparágak, mint alkohol gyártás, ipari keményítő, számtalan tészta, étel alkotó része, kenyérhez keverve annak élvezeti értékét növeli, gabonát helyettesít részben, jól tárolható, gépesíthető stb. Az írek biztosan jót mondanának róla.
A tárolhatóságon túl jól szárítható, feldolgozva termékei pl. hasáb burgonya fagyaszthatók. Pelyhesíthető, jól fagyasztva száríthatókrumpli.. Nemesítésében világ elsők vagyunk. És mi van most ? Igen, van import burgonya.
Egy nagyon kedves barátom, 70 év körüli gazdálkodó, az Óvári Egyetemen tanulta a gazdálkodást, tehenei vannak, szántója, és nem kimondottan baloldali világnézetű ember. A minap Húsvétkor azt fejtegette, hogy vissza kellene hozni a régi mezőgazdasági TSZ-eket. Valószínűleg nincs egyedül a nézetével, hisz Vas megyei falujában embersége és gazdálkodói sikere következtében megbecsült tagja a közösségnek. Mindenki ismeri, sőt elismeri.
Szerintem igaza van. A jövő zökkenőmentes élelmiszer ellátása, sőt exportja érdekében igenis szükség lenne a maitól eltérő jövőképre. Ideális méretű gazdaságok, sokféle tevékenységgel, hogy helyben tartsák az embereket. Ez még ráadásul a kevesebb napi ingázáshoz felhasznált üzemanyagon keresztül környezetet kímélő is. Nem feltétlenül kell már a 30 évvel ezelőtti képben gondolkodni, hisz már vannak drónok, rövidesen a sorok közé küldhető elektromos robotok, számtalan típusú kombájn stb. A közeli jövő mezőgazdasága akár nagyon megbecsült szakma lehet ismét.
Az én kedves gondolatom is megvalósulhatna a zöldség termesztés újjáéledésével, mint szántóföldi vagy üvegházi, amely elláthatná a gazdálkodó tulajdonában lévő feldolgozó üzemet is. 12 hónapos foglalkoztatás.
Még vagyunk jó néhányan, akik emlékszünk arra, hogyan is kell ezt újjászervezni.
Rövid időn belül folytatnám a gondolkodást, még oly sok lehetőség van a jövő számára.
Igen, nyakunkon az áremelési hullám, és az infláció.. Egy közgazdász azt mondja, hogy olyan lesz a helyzet, mint 1945-ben, a háború után, ide jegyrendszer kell! Biztos ez? Tuti, nincs más alternatíva! A lecsómérnök úgy látja, hogy van más lehetőség! A jegyrendszer lehet a megoldás az élelmiszerárak elszabadulására?
Csapjunk is bele a lecsóba, hogy hogyan is jutottunk idáig! Mivel felvetődik az a kérdés, hogy jegyrendszert kellene bevezetni.
Tudniillik nem a második világháború után vagyunk, hogy szétlőtték volna az ország infrastruktúráját, hanem csak egy gazdasági válság előszele cirógatja lágyan arcunkat, semmi több nem történik most, így 2022 áprilisában..
Az elején elemezzük kicsit a hátteret, miben is élünk, belevéve a tágabb környezetet, és mindezek után belevágunk a lecsóba. Nézzük:
2021 Januárjában írtam egy bejegyzést, ami hatalmasat ment a lecsós blogon, kaptam érte hideget-meleget:
Ebben a bejegyzésben arról volt szó, hogy az élelmiszermérnöki tudás világszinten hiánycikk, nyugaton, meg a távoli keleten meg is fizetik, és feldobtam a labdát, hogy itthon is meg kellene adni a lecsómérnöknek a nettó havi 3000 EUR-nak megfelelő forint összeget, mert ha nem, egyszerűen nem lesz releváns szakmai tapasztalattal bíró lecsómérnök, aki a lábára húzná az üzemi bakancsot.
Persze, tudom én, hogy itthon a nettó 500 K- 550 K Magyar Forint / hónap + egyéb juttatások az átlag ajánlat a lecsómérnököknek, - ami már egy roppantó ajánlatnak számít itthon. – Nettó 550 K fizetés a cégnek teljes cégköltségen ökölszabály szerint 2022-ben a nettó fizetési ajánlat 170 %-ba kerül. A fenti példában a nettó 550 000 Ft fizetés a cégnek a nettó fizetés: 550 000 Ft / 100 = 1 % = 5 500 Ft --- > 170 % = 5 500 Ft x 170 = 935 000 Ft. --- > Erre szokta mondani - tévesen - a cégvezető, hogy „legalább ennyit ki kell termelnie a cégnek”, hogy ki lehessen fizetni a nettó 550 000 Ft-ot.
– Hozzáteszem, annál a cégvezetőnél, vagy tulajdonosnál, aki így gondolkodik a saját üzeltéről, annál nem nagyon érdemes eltölteni egy percet sem munkaviszonyban. Mivel ott komoly bajok lehetnek mással is, de ez csak az én véleményem. -
Lássuk, jól számoltunk-e.
Kalkulátor ---> Beírod, hogy 550 000 nettó Ft --> kiadja eredményként: 934 586 Ft --- > Szuper! Az ökölszabályunk működik, arányaiban nem lőttünk mellé! A nettó bér 1 %-át megszorzod 170 –el, és megkapod azt, hogy mennyibe is kerül az a pozíció a cégnek. Igen, minden adókedvezmény nélkül számolva kerül ennyibe.
Csörrent a telefonom - Lenne itt egy meló -
Itt tartunk 2022-ben, így április második harmadában, hogy nettó 500 k Ft már egy nagyon jó mérnöki fizetésnek számít itthon. Történt, hogy a közelmúltban felhívtak telefonon. Jó kedélyűen elcsevegtünk angolul.
A fejvadász pár száz kilométerről azért hívott fel, hogy elmondja, hogy lenne egy ajánlata, miszerint heti egy napot – bruttó 8 órát - kellene dolgozni az üzemben, néha a helyszínen, de inkább home office-ban.
Mivel érdemes lenne a munkához elköltözni a pár száz kilóméterre lévő városba, a költözést fizetnék, a lakást, a gyerekek magánóvodai, és magániskolai is ellátását fizetnék. Természetesen a rezsi – benne a élelmiszer, és egyéb költségek, mint a bébiszitter, bejárónő költsége is a cég költsége lenne. A cég természetesen ad céges autót magánhasználatra is, melynek költségét állják, km használat megkötés nélkül. Hogy a feleség ne unatkozzon, segíti a cég a számára megfelelő részmunka, vagy munka megtalálásában helyben, ha úgy gondolja, hogy dolgozna. A cég nem korlátozná azt, hogy a maradék időben mivel foglalkozok. Nem kívántam élni e lehetőséggel, és ezt tudomásul is vette a fejvadász, mosolyogva tettük le a telefont.
Szóval elő a számológépet! Érdemes nyomkodni kicsit, hogy a cég mennyit is invesztál a pozícióba! Ehhez még tegyük hozzá azt, hogy a fejvadászat sem olcsó mulatság manapság! Persze ez nem munkahelyteremtés, hanem tervezett pozícióba fektetés, ez kicsit más, amit amit megszoktunk errefelé!
Azt, hogy merre van az a pár száz kilométer Budapesttől, azt nem fogom elmondani. Érdemes emészteni, és jól megrágni a fentieket.
Úgy néz ki, hogy mindenhol más stratégiát választanak arra, hogy felkészüljenek a jövőre. Nálunk az esetleges jegyrendszer bevezetésén gondolkoznak, máshol meg úgy gondolják, márt most érdemes felkészülni a jövőre, és agyakba fektetni igen komoly összegeket.
A pandémia miatti korlátozásokat feloldották, háború dúl egy szomszédos országban, ami miatt lassan nyakunkon a gazdasági válság, kezdenek elszállni az árak… Közben készülni kellene a jövőre… Infláció, meg az elszálló törlesztő részletek..
Olyan világot élünk, élünk, amivel a mi korosztályunk netán gyerekként találkozott a 1990-es években. Újra háború van Európában, és kezdenek elszállni az árak, az infláció az egekben. Az hogy mi is az infláció, és miért van jelen, arról írtam ebben a bejegyzésemben:
Az árak annyira elszálltak, hogy Németországban a kereskedelmi lánc csak szép képeket tesz bele az akciós újságba, mivel nem tudja előre 5-6 hétre tervezni az értékesítési árakat, napi árképzésre tért át, ez volt 2022. április 11.-én, azóta kicsit stabilizálódott a helyzet, persze egy magasabb szám került az árcímkére.
Az inflációról szóló cikkemben írtam arról, hogy ha például valaki felvett egy hitelt, és megindul az infláció, és ennek folyományaként a jegybank megemeli az alapkamatot, akkor általában a bankok átárazzák a már megkötött hitelszerződések kamatait. Mivel a felvett hitel kamata függ az alapkamattól. Több forintot kell visszafizetni havonta, mivel több pénzt kell visszafizetni a futamidő végéig. Mivel a hitelszerződést kötött az ügyfél, és nem kölcsönszerződést, mivel egy bankfiókban hitelszerződést lehet kötni.
Tehát ha elszáll az infláció, akkor elszállhatnak a törlesztő részletek is.
Most volt nemrég az agrárszektor konferencia is, ahol szóba került az, hogy akkor most az agrárium hogyan finanszírozható. Igen, agrárium, nem élelmiszergazdaság, vagy élelmiszeripar. – Erről is szólt már cikk, hogy mi a bajom ezzel, hogy agrárium-ot fejlesztünk, vagy élelmiszeripart fejlesztünk és nem élelmiszergazdaságot:
Nem csak azzal van gond, hogy nem élelmiszergazdaságot fejlesztünk, hanem agráriumot, hanem azzal is gond van most 2022-ben, hogy nem lesz pénz beruházásra, vagy nem úgy lesz pénz beruházásra, ahogy azt az elmúlt 15 -20 évben megszokhatták az agárvállalkozók. Erről szólt az idei agárkonferencia egyik panelbeszélgetése:
Idézet a cikkből:
„Arra a kérdésre, hogy a támogatások előtt állók most vegyen föl hitelt, vagy várjanak 3-6-9 hónapot, Hollósi Dávid, az MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. Agrár és Élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a gazdálkodóknak még most kell döntést hozni, mert később csak rosszabbak lesznek a körülmények. Aki még most tud élni a lehetőséggel, az tegye meg, ellenkező esetben ugyanis komoly kiadásokra kell készülnie. A szakember elmagyarázta, hogy a 2,5% és a 7,5% között akkora különbség van, ami akár azt is jelentheti, hogy az első 4-5 évben 40%-kal is magasabb lehet a törlesztőteher, és ezt nem biztos, hogy a projektek ki tudják gazdálkodni.”
Az infláció felzabálja a fejlesztési lehetőségeket, nem lesz pénz beruházásra. Az infláció, és az, hogy a banki hitel kamatokban már meg is jelenik a hatás, az azt jelenti, hogy a bankok nem, vagy csak nagyon jó tőkehelyzet mellett adnak hitelt az egyes agrárvállalkozásoknak, általában beruházásokra. Nagyon ritkán gondolkodnak abban a cégek, hogy ilyen inflációs környezetben a humánerőforrásba fektessenek be. Nem elsődleges prioritás. /Ha humoros akarnék lenni, fizetni kell a két éves traktor lízing díját, ez a fontos../
A cikkben arról is írnak, hogy a háború után konszolidálódni fog a helyzet, amivel kezdeni kell valamit, az összefogást, és a hatékonyságnövelését említik meg, mint versenyképességi faktor.
Erről már írtam 2021 decemberében, mivel a 2021-es agrárszektor konferencián is előjött ez a téma a panelbeszélgetésen, hogy horizontális, és vertikális integrációkban van a jövő:
Tehát nem tudunk újat kitalálni, csak azt, hogy a már meglévő agárpotenciálok horizontálisan és vertikálisan integrálódni fognak. Ez valahogy engem az 1990-es évekre emlékeztetnek.
Bokros csomag reloaded? Vagy létezne másik út is?
Tegyünk még a gazdasági háttér áttekintéséhez egy komoly gazdaságpolitikai nyomást, miszerint konszolidálni kell a költségvetést, még ebben az évben, olyan 1 500 milliárd forintos kiigazítást kellene végrehajtani:
A Bokros csomagra mondta német mentorom, hogy kicsit másképp is lehetett volna, mivel ez a csomag szépen létrehoz majd egy kiábrándult generációt, az akkori 10-14 évesekből. Akkor nem hittem el neki azt, amit mondott, de sajnos igaza lett.
Nálunk is kialakult a „FUFO generáció”. Ez volt az első generáció, a rendszerváltás után, aki már azt tanulta meg, hogyan kell „Amerikai típusú önéletrajzot” írni, hogy a „HR-es” tudja értelmezni azt, amit lát. A gond az volt, hogy az egyetemet ezek az emberek a 2000-es évek közepére végezték el, addigra már megint beszűkültek a lehetőségek – sokan dobbantottak is.. -
A 90-es évek közepe volt az a kor, amikorra a privatizációs boom kezdett lecsengeni, és az új vagyoni viszonyok kezdtek megszilárdulni. A TSZ-ek, és egyéb állami vagyonokból lett Rt-knek, és Kft-knek új tulajdonosuk lett, sok ilyen Kft-t, Rt-t folyamatában felszámolták, akkor alakul ki a gazdaság duális szerkezetének alapja.
Pár akkori TSZ-ből lett Kft, meg Rt. túlélte az akkori felszámolási őrületet, és megmaradt. – Ahol ez történt, arrafelé azt mondják még mindig a helyiek, hogy „megmaradt a TSZ„.
Ezek most milliárdos cégek, melyek exportképesek, néhány ágazatban az ágazat gerincét képviselik, ilyenre példa pl. ez a cég.
Kb. ezzel a történelmi tapasztalattal állunk itt 2022 áprilisában, ahogy is valaki felveti, és megírja egy újságban, hogy nincs más hátra, ide jegyrendszer kell.
Az, hogy hogyan nézett ki a háború utáni jegyrendszer a Német Birodalom romjain, a nyugati megszállási területeken, arról írtam már ebben a cikkben:
Bevezették az élelmiszerjegy rendszert a háború végén és egész az 50-es évek közepéig nem vezették ki. Ez, akárhogy is számoljuk, minimum 10 évet jelent, meg azt, hogy akkora a szegénység, és annyira nincs semmi, hogy az élelmiszer is jegyre van.
Itt álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el, hogy mit is sugall a cikkíró:
Akkora lesz a szegénység, hogy nem fogják tudni megvenni az emberek az ételt, ide állami jegyrendszer kell
A meglévő, lokális – állam területén lévő - stratégiai élelmiszergazdasági infrastruktúra elégtelen, - vagy nem létezik – fel kell építeni, mert nem képes biztosítani a lakosság alapvető élelmezései szükségleteit, ami a napi túléléshez kell.
Nincs, és belátható időn belül nem is lesz szakképzett munkaerő, aki előállítsa az élelmiszereket
Nem sorolom tovább, mert messze visz ez az okfejtés. De most az ország területén nem dúl háború, az EU tagjai vagyunk, egy fejlett ország, eléggé szofisztikált, és a nemzetközi munkamegosztásba komplexen integrált exportorientált iparági struktúrával.
Felteszem a kérdést, mi a gond? Jegyrendszer kellene?? Miért?
Írtam már egy cikkemben, hogy lassan eljön az idő, és a számra kell vennem a K-betűs szót: kapitalizmus.
Itt van a wikipedian egy rizsa, hogy mit is jelenthet a kapitalizmus szó – aki akarja, olvassa el. A gond az vele, hogy rizsázik mindenről, csak a lényeget nem mondja el.
Az én megfogalmazásom szerint, a kapitalizmus nem más, mint a szabad vállalkozások rendszere profitmotívummal. Mások szerint a kapitalizmus nem jelent mást, mint szabad pénzpiacot.
Az Egyesült Királyságban az ember megéli a kapitalizmus angolszász felfogásának működését a gyakorlatban. Ennek a következő az egyik megnyilvánulása: Én, mint fogyasztó azért vagyok, hogy áruféleségeket, és szolgáltatásokat vásároljak. Mivel fogyasztok, életben tartom a gazdasági körforgást. Minél többet fogyasztok, annál jobb.
Mivel jó termékeket akarok fogyasztani, ezért a piaci szereplők megteremtik nekem a választás lehetőségét. Azaz, ha bemegyek a boltba, és mondjuk 410 g-os Baked Beans-t akarok venni – sztenderd paradicsomos babkonzerv a „40dkg-os” - , megtehetem, mivel a 20 penny / doboz-tól találok fogamra valót egész 3 fontig, minimum 20 fajtát. Én, mint fogyasztó – mivel én vagyok a király – a fontjaimmal szavazok, hogy melyik konzervet veszem. Értelemszerűen, ha egy gyártmányt többen vásárolnak, akkor abból többet kell gyártani, és ez pörgeti a gazdaságot.
Tehát a kapitalizmusnak az a jó, ha gazdag vagyok, és tudok fogyasztani. Ezért a kapitalista rendszerekben él az a hit, ha többet dolgozok – olyan értéket tudok előállítani, aminek van piaca – sikeresebb leszek, mivel több pénzt kapok munkám ellenértékeként, többet tudok fogyasztani. Ezért mondják azt manapság, hogy a gazdag kapitalista társadalmak fogyasztói társadalmak.
Mivel fogyasztani márpedig kell, - mert a kapitalizmus nem állhat le- ezt szépen megmutatta, hogy hogyan kezelte UK a pandémiás lezárásokat:
Egyszerűen beállt az állam a fogyasztó, és a termelő közé középre, kinyilvánította, hogy komoly helyzet van, és egyszerre támogatta a cégeket, és a fogyasztókat. Mivel azonnal, és egy időben alakult ki kínálati, és keresleti sokk. A cégek kamatmentes hiteleket kaptak, hogy ne omoljanak össze, a fogyasztók – dolgozók – meg szinte a lezárások nulladik napjától megkapták az államtól a fizetésük 80%-át. /Erre szükség is volt arrafelé, mivel a dolgozók sokasága él hétről hétre, és pl. ha Direct Debit van a számlán – azt egyszerűen fizetni kell, más eset szóba sem jöhet.
A többit a piacra bízták, nem gondolkoztak abban, hogy jegyrendszert kellene bevezetni.
De térjünk vissza valóságunkba.
A élelmiszergazdaságban nem válság van, hanem egy nagyon komoly paradigmaváltás elején vagyunk.
Sokan emlékeznek még arra, hogy milyen volt a szociban az élelmiszergazdaság, hogy a TSZ-ek, és az ÁG-k rendszerére épülő komplex élelmiszergazdasági rendszer prosperáló volt, képes volt az országot ellátni mindennemű polci végtermékkel. Sokak szerint ezt a rendszert kellene visszahozni. Ezzel nem értek egyet, eltelt több mint 30 év, itt volt egy EU csatlakozás, teljesen megváltozott az, hogy mit tekintünk értéknek.
Akkor azt tekintették értéknek, hogy egy TSZ, amely pl. összefog 10 falut, termel mindent lokálisan. Az állattartás, növénytermesztés, és a kertészeti ágazat, a rá épülő feldolgozási faktorok szinergiát alkotnak. Ez a rendszer már a múlté, és nem lehet feltámasztani, se a szaktudás, se fizikai alapok nincsenek meg hozzá.
Mást kellene kitalálni, felhasználva ezt a tudást, úgy, hogy itt, és most működni tudjon, és hatékony legyen. Abból kellene jól építkezni, amink van.
A szántóföldi növénytermesztés jelenleg túlsúlyban van, és az ágazatban is el fog indulni egyfajta integráció. Mivel a legkevesebb macera a szántóföldi növénytermesztéssel van, és általában a termelt termények értékesítéséből származó bevétel jól tervezhető – mert tőzsdei termékekről van szó – mindenki ezzel akar foglalkozni, mert hektáronként meg lehet keresni a 300 K- 800 K nettó forintot. Ha van egy 300 Ha-os gazdaságod, az már bőven elég. Az élelmiszeriparban pl. hogy egy élelmiszeripari vállalkozás hozzon nettó 70 – 90 millió Ft-ot adózás után, az év végén, nagyon komolyan kell idegeskedni, higgyétek el nekem, az más pálya. A bankok is a szántóföldi növénytermesztést szeretik, mivel sztenderdizált banki termékeket lehet fejleszteni a történetre.
Na de, ha elindul az integráció, a szántóföldi növénytermesztéshez nem kell több munkavállaló, hanem lehet, hogy kevesebb. A kertészet, az állattenyésztés, meg az élelmiszeripar az már macera. Nehezen követhető, meg amúgy sincsen munkaerő, így nehezebben finanszírozható.
Egy jó mestertervvel meg tudjuk akadályozni azt, hogy jobban elszálljanak az élelmiszerárak!
Ide egy mesterterv kell, és nem jegyrendszer!
Itt vagyunk most április végén. Szépen meg lehetne azt csinálni, hogy pl. akinek van egy művelhető kertje, azt mondja, hogy egy, vagy több családnak szívesen megtermeli a konyhára való zöldséget a kertben, és segít az eltevésben is. Vagy terményben, vagy befőttben kapja meg a portékát a család. Május első hetében elvet mindent, kb. még a mai naptól van olyan 15- 20 nap, hogy kitalálják, mit vessenek.
Megegyeznek egy összegben. Őstermelőként ezt szépen meg lehet csinálni. Legalább elindulna valami, amire rá lehetne építeni a jövőt! Népmozgalom, meg van pénzmozgás is a történetben.
Nem lóg bilibe a kezem hidd el!
Ha ebben kezdenénk el kapargatni, akkor fel lehetne rajzolni azt a teret, hogy a kezdő lecsóménök palántának ne az legyen az első gondolata, hogy hogyan lehetne dobbantani az országból. Egyszerűen azért, mert meg lehetne álmodni – roppant gyorsan- és megvalósítani azokat a munkahelyeket, ahol teljesen természetes az, hogy a lecsómérnök heti egy napot dolgozik, és megkapja a 3 000 EUR-t nettóban, és minden egyéb, fent felsorolt juttatást.
Következő sorozatomban az emberiség jövőbeni táplálkozásáról kívánok értekezni. Eleinte könnyűnek tűnt a feladat, majd ahogy több és több emberrel, különböző korú, beállítottságú, anyagi helyzetűvel, beszéltem, ahogy a témához tartozó irodalmi, tudományos anyagot számba vettem, kiderült, hogy dehogyis egyszerű a feladat.
Sci-fi íróink könnyen megoldják, szinte periféliásnak tekintik az „Utazások” során az elfogyasztott étel származását, minőségét. Szinte csak „van”. Van tabletta, van valamiféle folyadék, pépes anyag, de nem ez a lényeg az utazás alatt. De, bizony ez a lényeg!
Magyar űrkonzerv fejlesztés 1978- 1979 /sertéspörkölt, libamájpástétom, babsaláta, disznósajt, stb./ , a 1980-as Szojuz – 36 programra, amikor is Farkas Bertalan szállt be az űrhajóba.
Manapság az ISS-en /Nemzetközi Űrállomás/ felszolgált menü
Hiába tervez az EMBER utazásokat akár a legközelebbi égitestekre, hiába adottak bizonyos technikai feltételek esetleg az utazáshoz, messze vagyunk a minőségi és mennyiségi táplálék biztosításától hosszabb időre. Sőt, visszatérve a Földre, még itt sem megoldott a zökkenőmentes élelmiszer ellátás, és újra „sőt”, a gondok évről évre növekednek, egyre kevesebb megoldott probléma mellett egyre több az új ellátási gond.
A mit eszünk a jövőben kérdésre adandó válaszhoz tegyünk egy utazást a múltba. Ehhez az utazáshoz Horváth Balázs: A beteg bolygó (Typotex, 2019) című kitűnő könyve adott útmutatót.
Az ember az őskorban kis létszámban élve, ellátva magát már hatékony fegyverekkel, élvezve a tűz áldásait, már bizonyos ételkészítési ismeretekkel bírva, mint fermentálás, alkoholos italok előállítása, alapfokú főzési tudás, a sütés, pirítás ismereteinek felhasználásával nézett a mindennapok elébe.
Nem lebecsülendő tudással rendelkezett, még a mai természettudományos ismereteket is jól bírta, hisz több évezredes gyűjtögetési, vadászati tapasztalatok, tudás birtokában volt. Ismerte a gyűjthető növényeket, évszakról évszakra tudta, hogy mit, hol szerezhet be. A vadászok pedig több- kevesebb sikerrel hoztak húst a napi diétához. Valószínűleg sok-sok évezreden keresztül állhatott fenn egy kissé nyomorúságos, mégis talán Paradicsomi állapot. Horváth Balázs szerint, s állításait irodalmi idézetekkel alátámasztja, illetve a még ma élő alig néhány igazi gyűjtögető törzsecske napi életvitelét szokásait figyelembe véve, az ősember, bár gyakran éhezhetett, de nem volt alul táplált, diétájában minden a test egészségének fenntartásához szükséges kalória és bio anyag megvolt.
A létszám növekedését könnyűszerrel tudták levezetni azzal, hogy a létszámbővülés újabb területekre tudott elvándorolni vagy az egész törzs kerekedett fel és újabb élelmiszerforrás közelében telepedett le.
Korábban olvastam, hogy az ember az amerikai kontinenst imponálóan rövid idő alatt vette birtokba. Az utolsó nagyobb jégkorszak idején Ázsia területéről a befagyott tengeren át foglalhatták el Amerika északi területeit, majd alig 12.000 év alatt egészen Patagóniáig benépesítették a földrészt.
Igaz, közben, feltehetőleg kiirtották a területen őshonos nagyobb emlősállatokat, többek között a vadlovat is, amelynek eltűnése miatt állati erőforrás nélkül maradtak utódaik.
Példának szokták hozni a Húsvét szigetek esetét, ahol az ember a kívánatos fenntartható gazdálkodást elfeledve visszasüllyedt a távoli múltba, alig pár év alatt a teljes megsemmisülés közelébe kerülve. Igaz, talán a „felfedezésük” sem volt rájuk nézve siker történet.
A népesség növekedésével jelentkező többlet élelmiszer igényt a pásztorkodó és letelepülő növénytermesztő közösségek az élelmiszer termelés növelésével próbálták folyamatosan utolérni.
És állítólag itt kezdődtek a bajok. Egyrészt az élelmiszer termelés növekedését, amely köszönhető volt a folyamatosan termelésbe vont újabb területek feltörésével, némi technikai fejlesztéssel, esetleg az éghajlat időnkénti, mondhatni periodikus melegedésével, az öntözés fejlődésével, trágyázás állati és emberi eredetű hulladékkal stb. nem a már meglévő létszámú népesség ellátásának javítására fordítódott, hanem megindult az újabb és újabb népesség növekedés.
A körülményektől függően például lassú vagy gyors átmeneti ághajlat változás, a földek kimerülése, a környezet megváltoztatása miatt eróziók, áradások, mikroklíma változása aztán éhezéshez, az egészségi állapot általános leromlásához vezetett. Ezért aztán különösen pusztítóvá váltak az ókori, középkori nagy pestis, kolera, himlő járványok, háborúk kezdődtek területekért. Így aztán rövidebb ideig kiegyenlítődhetett az élelmiszer termelés és fogyasztás egyensúlya. Viszonylag rövid ideig, mert kezdődött minden elölről.
Számomra elgondolkodtató volt, hogy például Kelet Afrikában a pásztorkodó, de növénytermesztéssel is foglalkozó csoportok első dolga a saját védelmük és állataik, terményeik védelmére épített földsáncok, falak megalkotása volt, amellyel a fosztogatók ellen próbáltak meg védelmet keresni. Micsoda pazarlás végig a régi és új történelmünk során erőforrásokat felhasználni a tolakodó fosztogatók távol tartására, mondjuk újabb öntöző csatornák megásása helyet.
De hát nem mondhatjuk, hogy az öldöklés és háborúk nem voltak hasznosak, hisz kisebb nagyobb mértékben csökkent az élelmiszert fogyasztók száma. ????
Hogy az ősi Egyiptomban éheztek volna a lakosok? Valószínűleg, amire utal az Egyiptomot érő 10 csapás, vagy a hét szűk esztendő mítosza. Pedig termékeny területekről, jól megszervezett élelmiszertartalékolásról tanultunk az iskolában. Ősi Dél Amerikai városok, államok tűntek el a süllyesztőben, mert az élelmiszertermelésük már nem tudta ellátni a néha sok-százezresre duzzadó népességet.
A modern középkor is bővelkedik szerte a világon, beleértve a fejlett kínai társadalmat, Európát is a legkomiszabb járványt is lepipáló éhínségekkel. Amiről feltehetőleg mindannyian hallottak, az Írországi-i burgonyavészt követő éhínség, kivándorlási hullám.
Még a XX. századi Magyarországon is ünnepnap volt, amikor a falusi lakosság húshoz, zsírhoz jutott. napi diétájuk nagy része szénhidrát alapú volt. Az igavonó állatok takarmányozására a művelésbe vont terület akár harmadára is szükség volt. De, trágyát adtak, ami részben kárpótolt a területi veszteségért. Régi szakácskönyvek, leírások tanúsítják, hogy a népi étkezések receptjei nagy részben szénhidrát alapú ételekről szólnak. Babsterc, röstölt krumlis tészta, krumplis levesek, szilvalekváros krepli, dödölle, tésza levesek, gánica, kattancs…… Rengeteg dara, kukoricadara, tészta, liszt, zsíron pirítva, hagymával ízesítve, lekváros tészták. Ritkábban tepertő, füstölt húsok, szárított húsok. Tojás csak idényszerűen, víz közelében szerencsére bővebben hal, rák, kagyló. Csonthájasok, mint a dió, mogyoró, mandula szintén csak módjával jutott az asztalra. Gyümölcsök friss fogyasztására vannak ugyan leírások, de inkább a vitamin tartalmuktól megfosztott cukros befőttek, aszalványok dobhatták fel a mindennapok egyhangúságát.
1981, a felvétel a Bosnyák téri Vásárcsarnok melletti nagybani piacon készült.
1990 tájékán a kenyai Nairobi egy zöldség feldolgozó üzemében ténykedtem. A munkaidő 12 és 13 óra között engedett egy óra ebédidőt. A szegény, zömében fiatal, munka reményében a fővárosba vándorló munkások a gyárak, ipari negyedek körül sebtében megépített „ Kiosk”-ok egyikében ebédelhettek. Már akinek volt pénze. Mit is kínáltak a Kiosk-ok ? Csupa szénhidrát alapú ételt. A klasszikus, a világon mindenütt elterjedt kukoricadarát, ott ugali néven, a búzaliszt alapú mandazi névre hallgató gombócot, többféle bab, főző banán , kukorica liszt felhasználásával készült ételt. Híg zabkásával öblítették le a néha „fujtós” falatokat. Még szerencse, hogy trópusok lévén elérhető volt némi avokádó (csak a módosabb munkások engedhették meg maguknak) papaya, kókusz belső rágcsálása volt a fogmosás.
Húsféle nem igen akadt a Kioskokban. A gyár, ahol ténykedtem, tulajdonosa, Mr. Kundan úr ünnepi alkalmakkor (értsd számára ünnepi, mint menyegző a családjában, indiai ünnep pl. Divali) a dolgozók számára egy-egy kecskét vágatott.
Alapjaiban a dolgozók a Kioskok kevéssé higiénikus ételeitől gyakran szenvedtek a gyomorrontással rokon bajokban. Mindezt egy olyan élelmiszer feldolgozóban, amely zöldbabot konzervált Európába.
Két dolog is bizonyítást nyert. Egy, hogy még a XX. század legvégén is, sőt a mai napokban is olyan zöldségfélék, számtalan mini zöldség európai éttermek részére került megtermelésre, amelynek fogyasztása nagyban hozzájárulhatott volna, vagy éppen mostanság is hozzájárulna a helyi lakosság élet minőségének javításához.
A kiváló élelmiszer megtermelése, és értékesítése minden nemzet számára elsődleges fontossággal bír! csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz a jövő élelmiszergazdasága!
Másik tanulság az, hogy vidéki környezetükből kiszakadó, elvároiasodó fiatalok már nem tudták, hogy az ananász, papaya, avokadó belső magja stb. fogyasztása megszűntette volna gyomor/bél panaszaik jó részét. Cinikusan szólva, inkább meghaltak, mert orvoshoz menni nem volt pénzük.
És a fenti helyzet rendkívül jellemző volt, messze nem egyedi. Íme, élelmezési helyzet a mai napok kincses Kenyájában.
Ezzel szöges ellentétben állt a gyár vezetőségének, így jómagamnak is a luxus ellátása ebédidőben. Külön konyha, külön alapanyagok. Sok saláta, bőven tojásos étel, péntekenként helyi hal, Tilápia. És ez még semmi ahhoz képest, amelyet a neves éttermek kínáltak. A városi jobb módú emberek, kereskedők, iparosok a helyi piacokon tényleg a bőség zavarával nézhettek szembe. Százféle zöldség, gyümölcs, fűszerek, az európai stílusú –talán tulajdonú is -, élelmiszer áruházak húspultjai megszégyenítették a legjobb magyar kínálatot. A hagyományos tőkehúsok mellett, legkevesebb hat féle állat húsát kínálták, megjelent a konyhakésszé tett kínálat, mint a filézett, kockázott, szeletelt alapanyagok sokasága, az előre pácolt, fűszerezett húsok mellett.
Mire is világít a fenti példa rá ? Hogy a sokat emlegetett elosztási hiányosságok országon belül, társadalmi rétegen belül is hiányos tápláltságot, alul tápláltságot, éhezést idéznek elő. Mert tiszta szívből állítom, hogy egy, a Kioskban ebédelő munkást hasznosságánál fogva megilletett volna a jobb minőségű ebéd.
Ugyanakkor hétvégenként egy-egy fiatalt elvittünk kocsinkkal szüleihez, valahová vidékre. Inkább tanyának tűnő, mint falusi környezetben élő család szerény méretű shambán élt. Nem bőséggel, de egészségesen. Kis területen akár 20 féle hasznon növényt termeltek, itt-ott kikötve egy-egy kecske falatozott. Szemünk előtt történt, hogy eltelepítették az új banánt, miután a leérett banánt kivették, a sarját eltelepítették. Az érett kukoricacsőről levettek egy szemet, eldugták a földbe. Látszólag össze- vissza nőtt minden. De nem volt növényi betegség!!!!
A szomszédságban nagyobb farmon kávét termeltek. Csak kávét, igaz, példás rendben sorakoztak a cserjék, gondosan permetezték őket, és a dolgozók a nairobi gyári munkásokhoz hasonlóan egyoldalú, szegényes táplálékon tengődtek.
Kávé
Szinte üdítőleg hat számomra, hogy a bor fogyasztása dívott végig az emberi történelem során. Végül is fermentált gyümölcsléként felfogva a bort, - nem mint mámort okozó italt -, még módjával fogyasztva, egészségesnek is mondhatjuk. A néhány országban, például Angliában elterjedt sör félék juttatták a lakosságot több bio anyaghoz.
Mediterrán országokban az olíva olaj, a sóval tartósított olajbogyó jelentett kiváló kalória és bio anyagforrást. Európa hidegebb részein pedig a savanyú káposzta, a káposztás, lencsés ételek jelentettek némi változatosságot.
Volt még a módosabbak részére sajt, vaj, a kevésbé módosak szalonnával ünnepelték a templomba járós napokat. A legendás erjesztett lótej, a kumisz is vitamin és fehérje forrás volt. Kenyában a Maszáj népesség körében dívott a marha tej és marha vér erjesztése. Valóságosan a betegek, öregek ihatták első sorban.
Szerencsés volt Európa, hogy az Újvilágból csodálatos új növények származtak át. Szinte üdvözölni kellene a törököket, amiért számtalan új zöldségfélét terjesztettek el . Nem tovább időzve a múlt táplálkozásán, összefoglalva kijelenthetjük, hogy a technikai fejlődés, a jobb mezőgazdasági szerveződés, a lassan elfogadottá váló nemesítés, a trágya félék behozatala ( pl. foszfát, guanó ) jobb talajművelés stb. ellenére Európa aligha táplálkozott minden igényt kielégítő módon egészen 1850 es évekig. Akkortól az állati energiaforrásokat lassan felváltotta a gőz, majd kőolaj, ezzel is felszabadítva területeket, amit addig takarmánytermelésre fordítottak. És egy másik forrása az élelmiszereknek, a kapitalizmus erősödésével, a gyarmatosítás általánossá válásával, a tengeri szállítás fejlődésével megnőtt az élelmiszer behozatal. Tehát az ellátás jobbá válása más területek kizsákmányolását jelentette. Majd az Európai élelmiszertermelésre ható nyomást nagyban csökkentette a kivándorlás is.
Napjainkban fényes aranykorát érjük az élelmiszerrel való közellátásnak. Vannak túltápláltak, jól tápláltak, megfelelően tápláltak, alul tápláltak, kis számban még éhezők is. Az országosan naponta elfogyasztott kalória mennyiséget elosztva a lélekszámmal, egészen hízelgő szám jönne ki.
Soha nem látott nagyságú termésátlagot produkál a búza, kukorica, napraforgó, repce. Viszont eltűntek jól a háztáji zöldség termelő egységek. Megfogyatkoztak a kisebb nagyobb zöldséges táblák. Elvétve hallani sokhektáros paradicsom, paradicsom alakú paprika táblákról, nem beszélnek egymás között az emberek uborkatermelési módszerekről, felvásárlási árakról. Eltűntek országszerte a háztáji gazdaságok termékeit felvásárló telepek, képviselve konzervgyárakat, ÁFÉSZ-eket, Hűtőházakat, exportáló egységeket. Nincs kiírva falvak szerte, hogy „nyúl felvásárlás péntekenként”, vagy „galamb átvétel”. Nem kezdődik a felvásárlási szezon a csiga gyűjtésével. És nincsenek helyek, ahol az erdei termékeket vennék át, mint gomba, csipke, galagonya stb.
Minap beszéltem kedves iskoláskori barátommal az Állatorvosi Egyetemről, ki pályáját kezdve 1979-ben még országosan 10,5 millió sertésről tudott. Ma ez a szám 3,5 millió. Hasonló módon csökkent a szarvasmarha állomány is. Nem tudott adatot adni a baromfiállomány alakulásáról, de nekem úgy tűnik, mintha kevesebb lenne az is.
1977
Gyermekkoromban fontos szempont volt egy közellátásban árusított hús megítélésében, hogy milyen például a sertéscomb íze. Sőt, mennyire megy össze a hús a sütés, főzés során? Ma mintha túl nagy lenne a hús víztartalma, amit jelenthet az is, hogy a nejlon fóliába!!!!!! tett hús néhány óra alatt levet ereszt a hűtőben. Hát bizony ezt a húst nem lehetett volna a hetvenes évek zsírpapírjába csomagolni. Hasonló a tapasztalat a csirke húsoknál is.
De… ahogy legenda számba ment, hogy a bő nitrogén ellátással „fel lehet fújni” a zöldség/gyümölcsök méretét például, ami a beltartalmi értékek és a tárolhatóság rovására ment. Hasonló diadalmas, kísérleti munkáról szóló bejelentés eredménye, hogy sertéstenyésztés, broiler csirke nevelés terén micsoda gyorsaságot értünk el. Sőt a minap a hazai ponty termelésről szóló rádió riportban számoltak be arról, hogy a hagyományos három éves ciklust, ami az ivadék neveléstől az asztalra kerülésig eltelt időt jelentheti, gondolom én, sikerült egy évre leszorítani. El sem hiszem ezt a gyorsaságot, remélem, valamit félreértettem.
De ugyan így a húsok pácolása, füstölése, a sajtok érlelése, borok kifejlődése terén is csodálatos felgyorsulásoknak vagyunk tanúi. Műpác, műfüst, mű ízesítő.
Még az egyetemen tanúja voltam a gyümölcsösök átalakulásának. A valahai nagy termőkoronájú gyümölcsfák kordon mellé lettek téve. Sokféle rafináltan megtervezett koronaforma, ágrendszer, elhelyezkedés ikersorba, kettős ikersorba stb. képezték az újítás tárgyát.
Majd kiderült, hogy ez sem elég, mert nincs, aki metssze, szedje a gyümölcsöt. Megjelentek a gépi szedésre „alkalmas” fajták. Már a málnát is géppel szedik sok helyen. Így éri meg !!!! felkiáltással, vagy inkább ne legyen málna.
1974
Aztán kiderül, hogy valahol valakiknek külföldön mégis csak megéri málnát és sok mindent termelni, mert megjelennek a boltok polcain egzotikus és kevésbé egzotikus származási hely megjelöléssel igencsak nálunk is termeszthető, termelhető élelmiszerek.
Hasonló módon járt nagyon sokféle zöldség is. Csatasorba álltak az egy menetben betakarító gépek. Olyan zöldségféléket takarítanak be egy menetben, amelyek közismerten több hullámban adnak termést. Mint paradicsom, zöldbab, fűszer paprika stb.
Furmányos módon nevelt tyúkok adják a tojást, fólia házakban már talaj nélküli kultúrákban akár 10 méter magasra felfuttatva termelik a paradicsomot, uborkát. Óriási termésátlagok, hihetetlen beruházás igényű műszaki berendezések segítségével. És egyre kevesebb ember szükséges a működtetéshez. Helyettünk mindent elvégeznek a gépek, robotok, robot karok. Egy nap talán a fogyasztást is.
A sort folytathatnám, százféle terméknél, valaha hagyományos módon termelt növények válnak a modernizáció, avagy a profit termelés oltárán silány árucikké.
Igen, ez egy módja az ellátás biztosításának. Ugyan leírják sokfelé, hogy az igazi, egészséges, jó ízűi marhahús csak a legelőn nevelt marhának van. Valaha gondot fordítottak arra, hogy levágás előtt gesztenyét adtak a pulykának, hogy húsa jobb ízű legyen. Biztos ma is van hasonló „költséges” eljárás, de bizony sokan kimaradnak belőle.
És még a gyors termelés, a költség hatékony módszerek tömeges bevetése ellenére is mostanság azzal szembesül a médiát néző és hallgató, hogy nincs, nem lesz, drága lesz „Mi? Minden!
Elmondhatjuk hát, hogy volt jó ötven, hetven évünk, amikor hagyományos módon termelt élelmiszerek, nyersanyagok hagyták el a termelést. Nagyjából korszerű módon feldolgozva, még törődve a jó minőség megőrzésére. 70 év az elmúlt 10.000 évből.
Az elkövetkező cikkekben szeretném végig venni azokat a szempontokat, lehetőségeket, amelyek biztosíthatnák élelmiszer ellátásunkat, nem csak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is. Kitérnék arra, hogy tényleg elkerülhetetlen e, hogy megjelenjen a futurisztikusan hangzó 3 D élelmiszerek sora, az alga táplálék, a rovar táplálék, a lombikban növesztett húsok stb. Vagy van-e még tartalékunk arra, hogy „hagyományos” módon állítsuk elő mindennapi ételünket, s annak egészséget megőrző tápértéke legyen, ízes legyen, hogy az étkezés örömöt okozzon.
Az elmúlt poszt óta sokan szóltak sokfélét. Szerettem volna, ha politikamentes ez a sorozat, de úgy látszik, nem megy. Hozzá nőtt a magyarhoz, mint a népmesei kolbász a szegény ember orrához. Már-már magamat vádolom, hogy néhány régi ár közlésével is elkövetem a politizálás bűnét.
Egy barátom, befutott ember amúgy, elárulta, hogy a szociban is ágált a fennálló rendszer ellen, de most is ágál és valószínűleg akkor is ágálni fog, ha új rendszer lesz.. S ezzel analóg, hogy ha valakinek nem ízlettek a 70-90-es évek élelmiszer termékei, mert tömeg termékek voltak, hát legyen az ő dolga.
1962
Úgy tűnik azonban, akkoriban szerették a magyar „tömegtermékeket” -ahogyan egy hozzászóló jellemezte a 1970-90 es évek élelmiszer gyártmányait- nyugaton, tengerentúlon, sőt megbecsülték azokat itthon is.
1977 nyarán elmentem Franciaországba magamban, mert „Párizst látni és meghalni”. Természetesen, ahogy akkoriban tette a magyar, megterheltem magam számtalan 400 g-os dobozos készétel konzervvel. Rosszul tettem. Mert a konzervek, bár kítűnőek voltak, de megfosztottam magam attól az élménytől, hogy francia konyha kitűnőségeit fogyasszam. A dolog logikusnak tűnt akkoriban, hisz mindenki így csinálta. Kiürül a bőrönd, s a helyére leárazásokon vásárolt „tömeg termékek” kerülnek. És akkor elmondhatom, hogy láttam Franciaországot. De mit ér Párizs az összes csodájával együtt, ha nem ültem a Szajna partján, egy kávé vagy fokhagymakrém leves élménye nélkül. Mellesleg frissen szerzett ismeretségeim körében népszerű lett a magyar készétel konzerv. Ők még soha nem ettek lencsefőzeléket kolbásszal, elajándékozásával mindenki jól jár
Párizs, 1967
Elárulom, hogy a dijoni Youth Hostelben a szállás árában benne foglalt volt napi két étkezés ára, így „kénytelen” voltam megkóstolni a rántott karfiolt, sőt rácsodálkozni a desszert gyanánt felkínált valódi camembert sajtra. Nos, onnantól kezdve felhagytam az értelmetlen spórolással, a frank fogamhoz verésével, s elmerültem a francia gasztronómia kínálatában. De ez a kínálat sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint a hazai ételbárok például a Móricz Zsigmond körtéri „Lordok Háza”, vagy éppen a Nagy Bandó András által megírt, „ A szalontüdő” című kitűnő novellácska Déli pályaudvarral szembeni gyorsbüféjében kínált étek.. Sem jobb vagy rosszabb, mint a Kőrúti Halló ételbár kínálata, vagy a számtalan budapesti kis éttermek, ételt is felszolgáló kocsmák hamisítatlan magyaros kínálata. Volt egy hely a Lehel téri piac közelében, ahol rendszeresen fogyasztottam a Kis húsfazék nevű kiváló marhahúsból készült levest, vagy a volt Skála áruházzal szemben lévő Aranyszarvas ?? - a névben már nem vagyok biztos - kis étteremben, ahol a Hagymás rostélyos, és a Tatár bifsztek párját ritkító ízzel és aromával került felszolgálásra.
Tehát hazánkba az én látogatásomat viszonzó francia és nem francia állampolgárok nagy megelégedésre ettek ittak olyasmit, ami csak itt volt.
A régi idők cukrászai pedig kitaláltak, megalkottak olyan remek műveket, mint Rigójancsi, Sarokház, Tátracsúcs stb. Nekem gyermekkoromban a Ruszvurm cukrászda a Várban volt a csúcsok csúcsa.
Egyébként még a francia utamról egy élmény. Párizsban vettem meg első dobozos tejemet, amiről rövid úton kiderült, hogy túl hőkezelték, azaz kozmás ízű volt. Egy üveg ribiszke zseléről pedig kiderült, hogy ehetetlenül édes. Nos, jó magyarként téves következtetést kellett volna levonnom a francia élelmiszeripar teljesítményéről?
Viszont a fentieknél érdekesebb az a sokszínű palettája az otthon tartósított ételeknek, amit a háziasszonyok produkáltak. Némely vidékiesebb budapesti háznál, de falun mindenképpen vetélkedés folyt, hogy melyik háziasszony kamrájában lóg több kolbász, sonka, gömböc A polcokon hol van több befőtt, kinek van a zsíros bödönjében több zsír. Az urak természetesen a csatos üveges borok minőségével dicsekedtek, illetve az” Ottónál, a „Tóth Ottónál” kifőzött, de mégis csak saját maguk által rittyentett pálinkával kérkedtek. Az ebédet sokszor kezdték egy kupica saját főzésű „kisüstivel” és öblítették le savanykás borral.
Még 1980-ban tapasztaltam Fertődön, hogy valamire való háznál legalább egy disznót neveltek. A ház végében pedig sok helyen volt füstölő. A fészerekben pedig a fateknő és minden, a vágáshoz szükséges eszköz még megvolt. Fertődön még két tehéncsorda volt, reggel kiengedték a teheneket legelni, majd este maguktól hazataláltak leválva a csordáról. Tej átvevő pedig majd minden faluban volt, ahol a tej zsírtartalmát egyszerű fém eszközzel ellenőrizték. Számítógép ??? Elég volt az átvevő kis könyv a bejegyzéssel.
1970
Ahogy Írországban minden háznál főztek gint, s minden háznál szinte másfajta receptúrával, úgy nálunk a kolbász, szalámi receptjei változtak. Az eredmény azonban a sokszínű, pezsgő élet volt.
Amikor a falusi rokonok elindultak a VÁROSBA, s vitték az élést a rokonoknak, a gyerekeknek, bizony a batyukban ott volt a jóféle abárolt szalonna, tojás, vágás után a hurka, kolbász.
Némely háznál a gazda ölte, vágta és darabolta a disznót, másutt fogadtak ehhez tudós böllért. Még a vágás napján megsütötték a vért, a májat, vesét, velős csontot elkészítették. S ehhez a sok-sok nemzedéken át megtanult módon készített termékek váltak egyedivé. Egyes tájakon tettek majoránnát a májas hurkához, más tájakon nem. A töltött káposztát itt édes káposztával készítették, ott savanyúval.
A sózott, abárolt, azaz főzött, piros por paprikával borított szalonna is inkább háztáji termék volt. Párom városának közelében készült a károlyfalusi vastag, felejthetetlen ízű szalonna. Nem volt benne kemény húsos réteg, tömör, homogén állományú csoda volt.
Lekvárt az én fiatal koromban majd minden háznál főztek. Ha jó sárgabarack, kajszi termés volt, akkor néhány évre előre főztek. Nem volt divatban a zselírozó anyag, így sűrítették a barackot a készítők. Ki levette a barack bőrét, ki nem. A szilva volt a másik nagy tömegben készített lekvár féle. Ez szolgált egyben gyógyszerül is a székrekedés ellen. Nálunk az őszibarack lekvár is dívott.
Kisebb mennyiségben készült még málna dzsem, szamóca dzsem is. Ősszel pedig a piacon megvásárolt csipke pürével készült a legfinomabb íz. Íz, mert hogy nem tartalmaz csipke darabokat.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Hadd említsem még a birsalma sajtot, mely tipikus őszi kreáció volt, s lényeges alkotója a Mikulás és karácsonyi tálalásnak. A birs szoba illatosító szerepe kiemelkedő volt. Ahogy a nagy ritkán megszerzett narancs, mandarin, grapefruit héj is hozzájárult a bezárt szobák illatához.
Megemlíteném még a tipikus őszi, téli, kora tavaszi almákat is. Akkoriban a vastag héjú, viaszos bevonatú almák nagy számban kaphatóak voltak, s szépen díszítették a kamrát, sőt szobai szekrények tetejét. Még szokásban volt a téli körték hasonló módon való tárolása, s ahogy a zöldből sárgára váltottak a körték az érésük során, úgy kerültek az uzsonnás zacskókba.
Egy kedves általános iskolai osztálytársam rendszeresen kapott tavasszal almát az uzsonnás csomagjába. Ráncos almát. Az alma lassan töppedt, s kifejlesztett egy aszús ízt. A ráncos alma helyi valuta lett az osztályban.
A csipke nagy mennyiségben került felvásárlásra országszerte, ugyanakkor családok is szedték. Magához a szárított csipke előállításához szárítani jól lehetett a cserépkályha tetején. Mert a csipke tea megelőzött minden mást. Még a korábban gyűjtött bodza és hárs virágokat is.
Ha a kamrában fogytán volt a hely, gyakran a szekrények tetejét „díszítette” a különféle befőzött termék.
A szörpök királya és vezére a málna volt. Málna szörp a gyereknek, málna szörp az unokának. Még volt itt-ott szamóca szörp, csipke szörp, és amit legkedvesebb professzoromtól, Dr. Gasztonyi Kálmántól tanultam a Kertészeti Egyetemen, az az egres szörp. Mert az egres közönséges, mindennapi tápláléka volt falusi, városi embernek egyaránt. A zöld, még éretlen egresből szószt, mártást készítettek, a bordó-pirosra érett egresből pedig kiváló szörp készült. Az egres népszerűségét jelzi, hogy országszerte lehetett kapni a gyárak által előállított egres befőttet. Édesanyám nagyon gyakran készített mártást a marhahús mellé, vagy éppen az egyben sült, fokhagymával tűzdelt sertéscomb kísérőjeként.
1977
Legnagyobb mennyiségben azonban a paradicsomlé és lecsó lett eltéve a régebbi háztartásokban. Igaz, most is még. A paradicsom érdekes szerszámai voltak a kódlibet, ami passzírozta a tört, saját levében főtt paradicsomot. De még korábban, még az én nagymamám is a 70-es évek elején, használta a szőr szitát kerek fakerettel és a passzírozásra szolgáló gomba formájú, a „gomba” fejénél rovátkolt szerszámot. A paradicsom ezután a család ízlése szerint ízesítésre került, majd felfőzésre. Forró letöltés palackokba, cellofános lezárás, száraz dunszt.
A lecsó a mai napig egyik népszerű étele a magyar konyhának. Önmagában és kiegészítőként szolgál fő étkezésül. A paprika aránya jó, ha 40 % legalább. A paradicsommal puhára főzött paprika némi sóval, esetleg kevés citromsavval került letöltésre, száraz dunsztba.
A befőttek sem hiányozhattak valamire való kamrából. Leginkább a meggy, cseresznye dívott, de az őszibarack is népszerű volt.
És a savanyúságok. !!!! Ó, mely csodákat lehetett készíteni. Az uborka, mint vezér termék, utalta a savanyúságok sorát. Az uborka eltétel napjára készülni kellett. Kimosni tisztára a kádat, esetleg a mosó teknőt. Időben beszerezni a friss kaprot, bevásárolni az egész fekete borsot, mustármagot, koriandert, szegfűszeget. És a kitűzött napon az asszonyok feltűzték kontyaikat, felgyűrték ruha ujjukat és rajta. mert uborkából nem néhány kiló, hanem nagyon sok kiló került az üvegekbe. néha száz üveggel is elkészült egy nap. Hideg vizes mosás, meleg vizes mosás, körömkefélés a szennyeződéstől. Mert hát az uborka korábban síkművelésben dívott termeszteni, később váltottak a kordonos termelésre. Uborka eltétel napján tilos volt a szaladgálás, rendetlenkedés, utcáról behozott kosszal megszentségteleníteni a már mosott, kefélt , terítőre kiterített uborkát.
A káposztával töltött almapaprika is házi találmány volt. Még az urak kedvelték a hazai cseresznyepaprikát, az chilliről még talán nem is hallottunk. A legszebbek a piros cseresznyepaprikával töltött üvegek voltak, de lehetett zöld paprikával is színesíteni az üveget.
Igazából illett levágni a paprika szárát, de hát az nélkül hogyan lehetett volna megfogni, s egyetlen cuppantással bekapni a finom, nem túl csípős csemegét.
Az ecetes szilva inkább a háztartások savanyúsága volt. Mára sajnos kiment a divatból, pedig egy különleges ízű kísérője volt némely húsételnek, esetleg krumplis tésztának, paprikás krumplinak.
Nagy divatja volt a kovászos uborka. Szomszédok vitték a sikerült vagy kevéssé sikerült uborkát egymáshoz. Ki tormával, fokhagymával ízesítette a napon erjesztett nagyobb testű uborkát. természetesen október/november tájékán megkezdődött a káposzta savanyítása. 1980 körül a káposzta termő felülete többszöröse volt a mainak. pedig újra hangsúlyozom, a káposzta és termékei a legjobb egészség megőrzők.
A gyárak is, háztartások is a szezon előre haladtával felhasználták a zöldparadicsomot, a kifutóban lévő zöld dinnye szeleteket. Lehetett vöröshagymával kombinálni.
Ha már hagyma !! Készítettünk Fertődön is szeletelt vöröshagymát csemege ízesítésű lében . De országszerte népszerű volt még a gyöngyhagyma csemege lében. Elkészítése akár otthon, akár gyárban igényes munkát követelt.
1967
Régi anekdota, hogy a pincérek nem szívesen ajánlották a céklát kísérő savanyúságként. Mert a kedves vendég összemaszatolta a fehér abroszt. Ennek ellenére még a fertődi Konzervüzem is kibocsájtott több-kevesebb csemege cékla savanyúságot, többet a rossz uborkás években.
Rendkívül büszke voltam a fertődi vegyes vágott kelendőségére. A szigorú szabvány szerint legfeljebb 40 % káposztával, és legalább 5 % vöröshagyma felhasználásával készüljön. Mi Fertődön a káposztát kicsit lejjebb vettük, míg a hagyma, piros színű paprika, uborka mennyisége több lett. Volt is keletje, messze Fűszértektől jött a megrendelés.
Fűszért! Sokaknak ismerős talán a szó. megyénként voltak FŰSZÉRT vállalatok, melyek begyűjtötték és komissiózták, azaz a kis üzletek megrendelése alapján kiszállították a legkülönfélébb árucikkeket. Mindent, ami élelmiszer. És akkoriban még az élelmiszer boltok 95 %-ban élelmiszert árusítottak. Természetesen a Húsipar is jogot nyert közvetlen beszállításra, s nagyon széles hidegkonyhai választéka volt még egyes, forgalmasabb KÖZÉRT üzleteknek.
1960
A FŰSZÉRT-ek, nagyon jól ismerték a különféle gyárak minőségi paramétereit, így a mi kis Fertődi Konzerv Üzemünk nem szenvedett megrendelés hiányban. Sőt, volt év, hogy Karácsony előttre már kiürültek a raktáraink, ami jó is, meg nem is, hisz így később semmit nem tudtunk adni. valószínűleg könyvelés szempontjából fontos volt, hogy a gazdaság forgalma és nyeresége egy adott év végére jónak láttassék.
Még a hetvenes évek elején a cellofánnal való lezárás és dunsztolás volt a technológia, de már emlékeim szerint a nyolcvanas évek kezdetére megjelent a sokkal praktikusabb csavaros zárás. Eleinte a négy körmös, majd ezt véglegesen felváltotta a hat körmös lapka.
Már számunkra is hihetetlen mese volt csupán a marha hólyagos, nedvesített pergamen papíros zárása a befőtteknek. De láttak-e Önök sok-sok éves, betöppedt lekvárokat ? Ezekkel lehetett igazán tölteni a buktát és derelyét. de sajnos, a savanyúságok nem bírták túl sokáig az üvegben várakozást. Levük, ecetsav tartalmuk részben elillant, s néha elpuhult, elszíneződött uborka, paprika maradt vissza.
A mai napig dívik még a mindent egybe típusú savanyítás. Ecetes, sós lével feltöltött hordóba a nyár és ősz folyamán tesznek többféle darabos zöldséget, akár karfiolt is, hogy az karácsony tájékára egybe érve különleges kísérőt nyújtson a pörkölt mellé. A szépséghibája csak annyi eme módszernek, hogy vagy kénnel vagy szalicil, benzoát tartósítókat is tesztek a hordóba.
És még folytathatnám a sort számtalan otthon készített termékkel. Mint alkoholban eltett meggy, mézben tartósított őszibarack, vastag szirupban álló szamóca stb. Ezzel a felsorolással azt szeretném elmondani, hogy a háztáji zöldség termelés mellett nagyon nem elhanyagolható volt az otthoni tartósítás. És így aztán a kisebb és nagyobb gyárak, üzemek által kibocsájtott sok-sok vagon termék jó része tudott exportra kerülni. Vitték is. Országonként más-más receptet adtak meg a gyáraknak. A szovjetek sósan, fokhagymásan, a németek édesen sok-sok látható fűszerrel, a finnek kevesebb fűszerrel a németekénél kevésbé édesen szerették az uborkánkat.
Majd elfeledtem a házi tészta gyártást. Bizony még nagymamám tanított gyúrni, különféle alakú, formájú tésztákat készíteni. Utánozhatatlan volt a házi tarhonya íze.
De szárítottunk mi is, mások is gombát. Mintha több lett volna az erdő a 1970-90 es években vagy a gombák sokasága volt elkápráztató, de tény, hogy a savanyú káposztából és szárított vargányából készülő felvidéki leveshez nem vásároltunk semmit. A kolbászt a vidéki rokonok Békés megyéből adták hozzá.
Minden háztartás egy kézműves műhellyel ért fel, a sokféle tartósított terméket illetően.
És a mennyiségek mögött ott volt a háztáji, TSZ-ek, Állami Gazdaságok, ÁFÉSZ-ok által termelt és termeltetett töméntelen zöldség, a mainál jobb öntözöttsége a földeknek, a pezsgő munkakedv. Egyéni gazdálkodók még a 80-as években kaphatóak voltak olyasmire, hogy 5-10 ha földjükön saláta paradicsomot termeljenek a győri Hűtőháznak.
Kedves történet Annus néniről, a helyi felvásárlóról. Amikor a jani bácsi bevitte hozzá az otthon grammra lemért súlyú 100 kg mákot és Annus néni csak 98 kg-t mért, jani bácsi reklámált. Annus néni aztán megnyugtatta, hogy „Kedveském, az átvevőnek is meg kell élnie valamiből”. Nem lett vita és veszekedés, mert valószínűleg Jani bácsi s megtalálta számítását.
A magyar "gurulós fagyasztott málna" fogalom volt világ szerte. A magyar pezsgő ugyan zömében Szovjetunióba jutott el, de a Törley azért világmárkává tudott lenni. Nemcsak a Tokaji borokkal tudtunk labdába rúgni, hanem egyéb kiváló borokkal, hisz viszonylag nagyobb mennyiségben, egységes minőségben bocsájtották ki a nagy borászatok termékeiket.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
És minden említett és nem említett ágazat, legyen ez akár a méz termelés, csokoládé gyártás, bonbonok előállítása, cukorka készítés, cukoripar, növényi olaj ipar, cikória kávé készítése Jánossomorján, a Győri Keksz csodás készítményei, a kávé pörkölés, csomagolás … és így tovább, mind-mind bizonyítják, hogy 1970 és 90 között a magyar élelmiszeripar megállta helyét a világban.
1970- 1990 között szintet ugrott a hazai élelmiszergazdaság!
Most is készen állunk rá!
Nem bántva a közgazdászokat, de hát egy-egy márka világszínvonalra kerülését a kevéssé emlegetett termelők, feldolgozók, az íz kialakítók tették lehetővé. A novemberi didergős időben aszú szemeket csipegető diákok, dolgozók tették lehetővé, hogy legyen mit eladni.
Előadást fogok tartani a XIII. HUNGALIMENTARIA konferencián!
Időpont: 2021. november 9-10.
A konferencia online kerül megrendezésre!
Miről is szól a HUNGALIMENTARIA konferencia?
Idézet a meghívó szövegéből:
„Örömmel tájékoztatjuk, hogy idén 13-ik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyik meghatározó élelmiszerbiztonsági konferenciája, a Hungalimentaria. A rendezvény szervezése ezúttal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Wessling Hungary Kft. szoros együttműködésén alapul.
A 24 évvel ezelőtt indított Hungalimentaria konferencia-sorozat célja az, hogy az élelmiszerek és a takarmányok vizsgálatát végző laboratóriumok munkatársai, a vizsgálati eredményeket hasznosító, döntéshozó szakemberek és minden érdeklődő számára közel hozza az analitikai kémia, a mikrobiológia és a molekuláris biológia tudományos és gyakorlati aspektusait. Fórumot teremtsen akár a legegyszerűbb, akár a legbonyolultabb feladatokat végrehajtó kollégáknak a közös gondolkodásra, problémáik megoldására, baráti beszélgetésekre.
A pandémia miatt a hagyományos tavaszi időpont helyett 2021 késő őszére tervezett rendezvényt hibrid – fizikai jelenléttel és online - formában szervezzük meg. Célunk, hogy az érintett ágazatokban tevékenykedő szakemberek együtt elemezzék a biztonság, a táplálkozási érték, a jogszerűség, az erkölcs, és az élelmiszerek, takarmányok vizsgálatára fordított munka összefüggéseit, a létrehozható össztársadalmi érték felbecsülhetetlen jelentőségét.”
A szolgálat közlemény után csapjunk is bele a közepébe.
Mikor is? Hát a 1960-2000 évek között. Az Aranykor azonban 1970-1990 közé esett.
Erre az időre kialakult a TSZ és Állami Gazdaságok termelői rendje, megalakultak az ÁFÉSZEK, amelyek biztosították az erős élelmiszeriparunk számára a nyersanyagot.
A Budapesti Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Kara, a Szegedi és Gyöngyösi Egyetemek gyakorlati élelmiszeripari üzemmérnökök és okleveles mérnökök százait bocsátották ki, akiket sok-sok állás várt a különböző feldolgozó gyárakban. A Műszaki Egyetemen élelmiszeripari gépészeket képeztek, s a kis és nagy gyárakban a termelés mellett saját kitalálású gépek konstruálása folyt. Kis kollektívák a saját üzemi tapasztalatukra támaszkodva know-how-kat, újításokat, találmányokat ültettek át a gyakorlatba és terjesztették az üzemek egymás között. Olyan mondás járta, mivel a nyugati technológia, némely anyagok nem jutottak el hozzánk, mi magunk váltunk olyan innovatívvá, hogy a problémák zömét saját erőből oldottuk meg. S nem csak az élelmiszeriparban. Ugyanakkor a híres nagy Élelmiszer gépgyártó cégek világviszonylatban is jelentős gépexportot bonyolítottak le.
A felsorolt Egyetemeken kiváló professzorok nevelték az utódokat. Még a mai napig is értékes ismereteket felsorakoztató tankönyveket, szakmai összefoglalókat írtak.
Neveket tán egy soron következő írásban adnék közre, hogy a volt tanítványok emlékezhessenek rájuk tisztelettel.
Az ország rengeteg élelmiszert exportált, a hírnevünk és bevételünk nőttön- nőtt. Mondhatni, hogy tejjel- mézzel-borral folyó Kánaán volt az élelmiszer-iparunk. Éhen halni nehéz volt, elhízni esetleg annál könnyebb.
És ma?? Rendszeresen hallgatva a Hajnaltáj c. reggeli Kossuth Rádió műsort, kiderül, hogy már csak szóban a hagyma hazája Makó és környéke, a vecsési káposzta nimbusza is megkopott, burgonya importra szorul az ország, amely annak idején dúskált benne.
A Nógrád megyei ZÖLDÉRT-nél ténykedve egy évben akkora bőségben volt a burgonya és hagyma, hogy minden épkézláb exportőr próbáljon eladni. Mi a ZÖLDÉRT-nél akkor indítottuk útjára egy ötlet alapján a Sütőipar felé a műanyag vödrökbe csomagolt burgonya pürét, melyet kenyérhez adalékként használtak fel.
1972
Sütőipar. A régi kenyérgyárak híre a sárban. Pedig hát nem volt rossz a 3 forintos félbarna és a 3.6 forintos fehér kenyér. Bizony nem, hisz még harmadnap is jól ehető volt. A negyven filléres kifli és zsömle pedig mindennapos reggelink része volt. Ki 6 forintos gyulai kolbászt ehetett hozzá, ki csak kettő-nyolcvanas lecsó kolbászt.
A gyerekek gyakran vittek az iskolába tízóraira Medve, Mackó, Csárdás, C-vitaminos stb. márkanevű kocka sajtot, melynek ára jó ideig 6 forint volt egy 200 gramm súlyú, 6 kockából álló egységnek.
Korábban üvegből ittuk a jó tejet 3 vagy 3.6 forintért literét, majd megjelent a un. zacskós tej fél és 1 literes műanyag zacskóban. Eleinte örültünk a zacskós tejnek, de később rá kellett jönnünk, hogy ezzel megnyitottuk a műanyag csomagoláson keresztül a műanyag hulladékok sorát is. Igaz, egy barátom a jó erős zacskókból készített magának összetűzve a zacskókat, sátrat.
Jó erős volt a zacskó, a csücskét kellett szakszerűen kiharapni, hogy akár vezetés közben is lehessen inni. Később megjelent a fél literes zacskóban a kakaó is, ami már maga volt a Mennyország.
Jobb napokon megengedtünk magunknak kis fonott kalácsot, erős, fényes barna héjjal, omlós belsővel, kis kemény véggel, melyet leharapni élvezet volt. Máskor a papír zacskóba csomagol mákos rongyos kifli 1.3 forintért vagy a pozsonyi kifli 1.70 forintért volt a reggeli része.
Akkoriban még a vaj járta a zsemlébe a margarin helyett, s én különösen szerettem a tubusos kolbászkrémet felvinni a vaj fölé.
Az asszonyok zömében sertés zsírral főztek, amelyet préseléssel vagy inkább kiolvasztással állítottak elő. Állítólag nagyon-nagyon egészségtelen volt, de a legtöbb ember kompenzálta a napi fizikai munkájával. Ellenben csoda volt a tepertő, amelyet minden cég más-más kivitelben tudott elkészíteni. Azaz egy tepertőről meg tudta a „szakértő” állapítani, hogy hol készült. És olcsó volt a sertés zsír és olcsó a tepertő, szemben a mai luxus áraival.
A cukor 4 forint körüli áron volt, és volt számtalan Cukorgyárunk. És a gyárak körül cukorrépa földek, melyek jól beilleszkedtek a vetésforgóba. A levágott répa levél takarmányul szolgált a teheneknek, ahogy a kilúgzott répa szelet is. A jó takarmányért cserébe a tehenek tehén lepényt adtak a jó ízű tej mellett. A tehénlepény pedig eszményi talajjavító trágya. És még járt a cukorgyártás melléktermékeként a cukorgyári mésziszap, mely nagyon ajánlott talajjavító. A gyomirtásról pedig annyit, hogy családok vállaltak fel a TSZ-ben megkapálni sorokat, lazítani a talajt a répa tövek körül. mert mégis csak kapás növény a répa. De hasonló felfogásban gyomtalanították sok helyen a kelő kukoricát is.
A Nagy-kőrúton gyakran kávéztak „munkaidő „ alatt a nyugdíjasok. Szimpla kávé 1.50 forint, dupla 3 forintért lelt gazdára. A Várban a Ruszvurm Cukrászda híres süteménye, a krémes nagyon messziről is vonzotta az embereket. De szerte Budapesten és vidéken is híresen ízletes süteményeket lehetett kapni, olcsón. A fagylalt 1960-ban 50 fillér volt gombóca, majd 10 évvel később 2 forint volt a két gombóc. megjelent Budapest utcáin a Cukrászda elé kihelyezett, mint ma is, olasz fagylaltgép, mely újszerű csavart formában tekerte a csokoládés/vagy vanília lágy, krémes fagyit a tölcsérbe. Kettő forintért adagját.
Igaz, akkoriban még nem volt ÁFA, pedig EU sem volt, amely előírta volna, hogy a nyolcvanas évek vége felé Kupa Mihály, pénzügyminiszter bevezette. Igaz, akkoriban a jövedelmeket szerény mértékű nyugdíjjárulék terhelte, s aki akarta befizette a párt tagdíját. Ennyi, nem több.
A Tolbuhin kőrúti nagy csarnokban lehetett a százféle hús mellett a hátsó fertályon kapni lóhúst, bárányt és nyulat. Állítólag volt galamb is, de azt Édesanyám nem próbált meg vásárolni.
A Csarnok ma gyenge máslása az akkori Csarnoknak. Külcsínében talán nem, de tartalmában mindenképpen felülmúlta a mai állapotot. bab és lencse százféle. Az un Állami üzletek, mint pl. a ZÖLDÉRT-ek standjai, vagy a TSZ-ek mellék üzemágainak választéka boltjai mellett a Csarnok két szélén álltak az un. maszekok standjai. Régi múltú, becsületes „kofák” kínálták világra szólóan gazdag fűszer, csillagos ötös minőségű portékáikat.
A csarnok előterében gyakran dolgozott a Köszörűs, aki a biciklikerékkel hajtott kővel élezett. Volt munkája.
A csarnok emeletén pedig álltak a pecsenyés bódék, kifőzdék. Talpon állók és fenéken ülők. Volt pacal, velő bőven. A savanyúságok pedig fenséges illatukkal már megalapozták az emberek jó étvágyát. A választék egyszerű volt, semmi puccos étel, annál több pörkölt, húsos-káposztás étek, Jókai bableves, főzelékek fasírttal.
jaj erről jut eszembe a ma már lekicsinylő len emlegetet Május 1-i felvonulást követő virslis-sörös majális. Gyárak, Egyetemek, közintézmények szerveztek maguknak a Hősök terét elhagyva pikniket. Az a virsli virsli volt. A sör legtöbbször csapolt és a gyerekeknek Márka üdítő.
Én még kóstolhattam az ikonikus Bambi italt. Le kicsinylőleg nevezték „kátrány alapú” italnak. Ez azért arra utal, hogy nagyszerű volt az élelmiszer kémia tudománya. Ugyanis nekem ízlett és lám, mérgezést sem kaptam tőle.
Mérgezés. Az élelmiszeripar jó szándékú és minőségre törekvő volt. Jól képzett mérnöki gárda, jól felszerelt laborok, erőteljes minőségi ellenőrző hálózat biztosította a jó élelmi anyagokat. A világ színvonalú szabványok betartása kötelező volt, ezt oktatták a szakiskolákban, s eszébe sem jutott bármely üzemnek sumákolni. Sumákoltak másban esetleg, de nem a minőségben. Vagyis vajmi ritkán fordulhatott elő akár a közétkeztetésben, akár a háztartások részére kiszállított élelmiszerek révén mérgezés.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Folytak az üzemekben a jobbító vagy éppen a munkaerő kihasználását javító újítások. Ugyanis a gyárak, iskolák jó része rendelkezett nagykonyhával, ahol a boldog békeidőkben sokan dolgoztak, hisz a burgonya, zöldség hámozása, a bukta kelesztése, a gombóc elkészítése helyben történt. Ami ma csoda, volt ember!
A racionalizálás egyik fényes példája volt a karotka gyártása. Ez egy kandírozott sárgarépa különlegesség, melyet először a Budapesti gyermekélelmezési vállalat egyik telepén gyártottak. A szép hosszú szeleteket kanadai exportra, a rövidebb darabokat a gyerekek kapták meg desszert gyanánt. A gyári, iskolai nagykonyhák, éttermek bizony főztek lakossági elvitelre is. Még az édesanyám is befizetett a feneketlen tónál régi nevén Park étterembe. Jó volt a főztje.
Sőt, még a KÖZÉRT vállalat lehetővé tette nagyobb üzleteiben, hogy a reggel leadott bevásárlási listát estére összeállították és el lehetett vinni.
Túró Rudi gyártása
Ez az idő volt, amikor megszületett a klasszikus Túró Rudi. Ez volt az az idő, amikor a Soproni Állami Gazdaság töltő üzemében a Csornai tejüzem képződő savóját ultra szűrés után (permeát) Fauna Fitt fantázia nevű nagyon egészséges üdítő itallá alakították. Ha jól emlékszem volt ananászos és szamócás ízben.
A hőskor
Egy Miskolci egyetemi tanulmányi kirándulásunkon pedig megnéztük a vadonatúj Gasztrofol üzemet, ahol tucatnyi készételt tettek kis tálcára és fagyasztották le. S bár akkoriban még töredéke volt a háztartási fagyasztó kapacitás a maiénak, volt a terméknek keletje.
Egy nyári gyakorlatunkon pedig a Győri Hűtőházban (már az emlékekben is alig él a győri keksz gyárral, a győri Növényi olajgyárral egyetemben) szilvás gombócot csomagoltunk hatosával, fagyasztásra. Később megtudtam, hogy téli időszakban kis TSZ, Állami Gazdasági élelmiszer feldolgozók készítették. De ezen kis üzemek, ha kevés volt a munka, például kimaradt egy uborka szedési nap, akkor tudtak káposztával, vegyes vágottal tölteni alma paprikát, nagy alakú céklából kis fagylaltos kanállal kivájtak az asszonyok gömböcskéket, mint bébi cékla.
Sió
Ez az idő volt, amikor a Siófoki Állami gazdaság kihozta a 200 milliliteres műanyag/fém zacskóban a Sió levet. Micsoda újítás !!!! Egy nyári gyakorlatunkon az Egyetem részéről a gyártottuk ezer számra az 5/1 üveges szilva befőttet a későbbi lé számára.
Mert hogy egy üzem nem engedhette meg magának, eszébe sem juthatott, hogy majd un. szezonon kívül szélnek ereszti a dolgozókat. S ez volt az igazi teljesítmény, megoldani a Konzervgyárban az ősz végi/ téli foglalkoztatást.
Ez volt az az idő, amikor a budapesti buszokon és trolikon a hátsó ajtó mellett egy pulpituson ülve árulta a klajzi a jegyeket. Feladata volt még egy csengővel jelezni a sofőr részére a szabad indulást. A villamosokon pedig kocsinként volt kalauz. Igaz, később számuk csökkent.
Ez volt az idő, amikor a Rákóczy úton, a Váci utcában és még számtalan helyen, profi módon sült gesztenyét árultak. Lehetett kapni sok helyen, főleg a mozikban sós perecet és egyszer-egyszer felhangzott a „Törökméz! Fele cukor, fele méz!„ kínálás.
Emlékeim szerint árultak 2 Ft, azaz kettő forintért kiváló főtt kukoricacsövet. Ja, és a lángos is 2 forint volt. De kettő forint volt a nagy, fekete görögdinnye is, amelyet nyáron a Balatonba állva kellett fogyasztani.
Érettségi utáni osztály kirándulásunkon Badacsony lejtőin olyan Szürkebarátot ittunk, hogy a mai napig kellemes emlék.
Még gimnáziumi fiú társainkkal bőszen látogattuk a budapesti és környéki krimókat. Elhatároztuk, hogy nem adunk többet egy korsó sörért, mint 4.2 forint. nevezetes volt a Kelenföldi pályaudvar szomszédságában lévő Réti Sas vagy éppen a Diósjenői vasút állomás restije.
Egy időben pedig hetente jártunk fel a Dobogókői Turista házhoz, ahol a világ legfinomabb pogácsáját ehettük sörrel leöblítve. Mint egyetemista, a Budapesti Konzervgyárban eltöltöttünk néhány gyakorlati foglalkozást, illetve a közelében lévő bercsényi Élelmiszeripari Szakközépben. Így könnyű volt eltalálni a Kőbányai Sörgyár kis oldalsó ablakához, ahol a dolgozóknak járó sör jegyet lehetett beváltani, illetve a gyári dolgozóktól átvenni. Ezért aztán a régi másfél literes zöld színű üvegben adtak kicsit zavaros, un. szűretlen sört. Ez a sör tartalmazta azt az aromát, utánozhatatlan ízt, melyet a szűrők kivettek a sörből, csupán azért, hogy kicsit tovább eltartható legyen és átlátszó. Viszont ez a gyakorlati tapasztalat, hogy a szűrés aromavesztéssel jár, megmaradt bennünk, jobban, mint a tanórai meghallgatás.
Most nem szaporítom tovább az emlékezést. Jövő alkalommal a 70-90-es évek csomagolásáról, csomagoló anyagairól ejtenék szót. Azaz az utolsó műanyag nélküli évekről.
Zárnám soraimat azzal a Zsebők Zsigmond kolléga felé történő felkéréssel, hogy írjon felvilágosítást arról, hogy a régi idők 40 filléres kifli ára sok volt vagy kevés mai szemmel nézve? Azért kíváncsi lennék, és bizonnyal Önök közül is olvasók sokan, hogy a bérek és régi/mai árak hogyan viszonyulnak? Én még külön arra lennék kíváncsi, hogy az infláció miért szükségszerű? Ha nőnek az árak, kell nőniük a béreknek is. Igaz. De mi lenne, ha nem nőnének a bérek sem, az árak sem? Kinek az érdeke az infláció?
Másképpen fogalmazva. Egy mai nyugdíjas 10-20 évvel ezelőtti megtakarítása mondjuk havi 25-50 ezer forintos havi bérből történt meg. Ha ugyanezen megtakarítást ma egy felújításra fordítja a nyugdíjas, akár 100 000 -200 000 forintos díjat is elkérnek tőle, alig egy napos munkavégzés fejében.
Olyan kérdést tettél fel Ferenc, az árakkal-bérekkel kapcsolatban, amelyről érdemes bővebben szót ejteni. Árak, bérek, pénz, pénz, megélhetés, a kifli ára akkoriban 40 fillér volt, és az sok volt-e vagy kevés.
Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a témához, pár közgazdaságtani fogalom megértésre szükségünk lesz. Több részes sztorit kezdünk meg.
Nézzük, milyen világban élünk,
Kezdjünk egy nagyon komoly felütéssel.
I. 10 Német Márka óránként 1996-ban..
Legyen az év 1996.
Akkoriban a hazai bruttó átlagkereset a KSH szerint: 46 837 Ft volt. Aki nem hisz el, az megnézheti itt a KSH-nál.
Akkoriban, ha az ember „kint dolgozott németben” mint egyszerű magyar idénymunkás, vagy bevándorló szakmunkás, mert „megszervezték neki a melót” óránként megkereste a 10 DM-et /vagy DEM/, azaz a 10 Deutsche Mark-át, vagy 10 makit. persze, tegyük hozzá, hogy az a cég, aki a munkást szervezte az adott céghez, az is megkeresett óránként 10 DM-et, ha az általa közvetített munkavállaló után, ha dolgozott. Akkoriban a német átlag szakmunkás fizetése nem volt 30 DM alatt. Tegyük hozzá, akkor egy doboz cigi az automatából 5 DM volt, de a sarki kocsmában egy sör is 5 DM volt.
Szóval munkásunk kézhez kapott naponta 100 DM-et, ha napi 10 órát dolgozott. 1996-ban a hazai átlagkereset a KSH szerint: 46 837 Ft volt, - ahogy látjuk a fenti linken – és a DM / Ft árfolyam az MNB szerint 1996. November 7-én: 105,48 Ft volt akkor. Ez azt jelenti, hogy átlag szakmunkásunk 1996-ban, ha kiment „németbe melózni” „mert a Pista ismert egy céget, aki megszervezte”:
46 837 Ft / 105 Ft = 444, 03 DM ----- >
Ha szakmunkásunk napi 10 órát dolgozik, és óránként 10 DM-et keres, akkor: 444,03 DM / 100 DM = 4,44 ami azt jelenti:
4 teljes nap napi 10 óra munkavégzéssel = 4 nap x 100 DM = 400 DM továbbá:
Az 5. napon: az első 4 teljes óra = 4 óra x 10 DM = 40 DM továbbá:
Az 5. napon: az 5. óra 24. perc 18 másodpercének a végéig kellett dolgoznia azért, hogy a az akkori hazai bruttó átlagkeresetet megkeresse ----- > 4 nap 4 óra 24 perc 18 másodperc.
Általában egy munkahónap 160 óra: ---- > 46 837 Ft Bruttó átlagkereset / 160 órával = 292, 73125 Ft / óra ---- > ez a bruttó nem ennyit kapott kézhez a munkás, hanem ennek a nettóját, azaz ennek a 65,5 %- át: 292, 125 Ft x 0,655 = 191, 3418 Ft óránként a kézbe.
Azaz óránként a 10 DM ---- > 1054, 8 Ft hogyan aránylik az óránkénti 191, 0655 Ft-hoz: 5, 5206 –szor keresett többet arrafelé „németben” egy vendégmunkás mint itthon. Persze, most lehet azt mondani, hogy arrafelé drágább az élet (ez eléggé relatív, mert nem mindegy, hogy honnan nézzük), mint errefelé, na de akkor is már sokan mentek ki német márkát gyűjtögetni. 1: 5,52 az arány 1996-ban.
Ha a mostani adatokat nézzük, kb. ugyanezt az arányt tapasztaljuk, csak már nincs német márka, és közben elsuhant lassan 25 év.
II. 25 év múlva Ausztria? / 1989 + 25 év = 2014 / Nem lett itt Ausztria...
Szóval a cikkíró arra az egyszerű következtetésre jut, hogy nem lesz.
Van a cikkben egy ábra, amit érdemes megnézni közelebbről:
Eléggé beszédesre sikerült ez az ábra. Viszonylag ritkák az olyan ábrák, amelyek visszamennek a 70-es évekig, ez pl. egy üdítő kivétel.
Na de van a cikkben egy másik ábra is, amit érdemes nagyítóval megnézni:
Ránéz az ember az ábrára, és azt mondja, hogy sikerült már lehagyni Ausztriát kb. 1924- 1939 között, és sikerült megközelíteni kb. 50 % - 60 % -ra 1960 – 1989 között, azóta 30 % körül kattogunk. Az 1924- 1939 közötti időszak az már történelem, de az 1960 – 1989 közötti időszakra még sokan emlékeznek, ez volt az „aranykor”, ma meg van egy retro hype őrület is. Az, hogy retro hype van, teljesen természetes, az emberek tudat alatt emlékeznek a gazdasági aranykorra, ami fejlettségben az osztrák fejlettségi szint 60 %-a volt, a mostani fejlettségi szint kb. másfél- kétszerese.
Ez azt jelenti, hogy amikor 1988-ban, a család megkapta a friss, ropogós kék világútlevelet a piros helyett, és elindult osztrákba A „máriahilferre” Gorenjét venni, itthon az osztrákokhoz képesti 60 %-os fejlettségi szintről ment a 100%-os osztrák fejlettségi szintű Bécsbe bevásárolni a máriahilferre.
Érdekel a téma?
Írj a Lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Miért tették ezt az emberek? Mert volt pénz, de nem volt itthon olyan áru, amiért szívesen fizettek volna, de a máriahilferen volt. Akkoriban természetes volt, hogy van kaja, és az olcsó, és mindenki számára elérhető.
Ma, amikor átléped a határt mondjuk Sopronnál, akkor egy kb. 30%- os osztrákokhoz viszonyított fejlettségi szintről mész a 100 %-os osztrák fejlettségi szint felé, ami már eléggé érezhető.
Nem gorenje korszak van, hanem az emberek melózni, és tanulni járnak át tömegével, mivel itthon nincs, vagy kevés pénz van az embereknél. Ez pont egy ellenkező irányú trendet jelent, mint kb. 30 évvel ezelőtt.
Ha az ábrát vesszük alapul, sajnos akkor a mai korra is igaz a fejlettségbeli különbségben a kb. 1 : 5 arány Ausztria javára. Ezt a témát most ebben a cikkben nem is feszegetném tovább, erről egy későbbi cikk fog szólni, hogy mit is jelent ez a történet a hazai élelmiszergazdaság számára.
Elöljáróban annyit, hogy pl. a nyugati országrészhez nagyon közel an az osztrák határ, és az a tény, hogy egy osztrák átlag fejlettséghez viszonyított 30%-os terület ilyen közel legyen a 100%-os fejlettségi terület központjához, nem tesz túl jót. Egyszerűen a 100 %-os fejlettségi szintnek van egy komoly erőforrás elszívó hatása. Ezzel keveset foglalkozunk manapság, pedig kellene.
II. A magyar gazdaság duális, vagy terciális /háromosztatú/ szerkezete.
Van egy másik hatása is, amit most kezdenek a közgazdászok átvinni a szóbeszédbe, ami nem más, mint a magyar gazdaság duális, vagy terciális szerkezete. Azt mondják a közgazdászaink, hogy ez a struktúra a rendszerváltás után kezdett kialakulni, és ez a trend tart ma is.
Ami azt jelenti, hogy a magyar gazdaságban az egyik oldalon a multinacionális cégeket találjuk, a másik oldalon a magyar KKV-k vannak, melyek több szintre esnek szét. Vannak a szerencsések, melyek valamilyen szinten képesek voltak beszállítói pozíciót fogni a multikhoz, és vannak olyanok, amelyek nem voltak ilyen szerencsések. Más-más pillanatnyi, vagy időszakos piaci pozíció, más-más pillanatnyi, vagy időszakos integrált tudásokat feltételez. Ezt a témát is érdemes lenne kicsit mélyebben megkapargatni. Itt egy cikk a Forbesen:
„…A fenti felsorolásban a munka „soron” épül be az akkumulálódott tudás, azaz a munka értékteremtő képessége. A gazdaságban is van egy pont, olyan, mint a szökési sebesség a rakétáknál, ahol egy termék ára meredeken el tud válni a benne levő anyag és a belefektetett munkaóra értékétől. A bérmunka esetében a legtriviálisabb, hiszen ez a különbség ott közelít a nullához, ahol kifizetik a munkatartalmat és még egy kicsit, de van egy pont, amikor azt tudod mondani, hogy ennyibe kerül a terméked „csak mert” – jó példa erre az Apple.
Az Audi az autók árát nem az anyagköltség, hanem az elérhető piaci ár alapján határozza meg, a különbség az Audi nyeresége vagy vesztesége, ami jócskán túlmutat a belerakott anyag és munka költségén. Ez a nyereség pedig nem Magyarországon realizálódik, hanem egy nagy külföldi cégnél. Tipikusan ilyen plusz hozzáadott értéket erős márkával vagy komoly felhalmozott tudással lehet elérni – ehhez pedig nagy, erős cégek kellenek. Itthon is.”
Ennyit legalább már megtanultunk az üzemgazdaságtanból.
Ezért van az, hogy mostanában megindult egy kicsi innovációs pezsgés-zsizsegés az élelmiszergazságban, de ide már nem pezsgés kellene, hanem egy átható erős robbanás, de roppant gyorsan, mivel pl. a lengyelek ezt a robbanást jó pár éve már megélték.
Tehát itt vagyunk most 2021-ben, az osztrák fejlettségi szint kb. 30 %- án, és érteni kellene azt, hogy milyen kort is élünk az élelmiszergazdaságban.
Szintet tudunk ugrani az élelmiszergazdaságban? Már hogyne tudnánk!
De ehhez tudás kell, és nem mindegy, mit tudunk, vagy vélünk tudni!
Ha ezt megértettük, akkor el kellene gondolkozni azon, a meglévő tudásokat összerakva hogyan lehet alkotni az élelmiszergazdaságban itt, most, azonnal, és úgy, hogy az működjön itthon. Ehhez meg a tudást le kellene „transzformálni” olyan megoldásokra, ami működik a hazai környezetben.
1975-ben a bruttó átlag kereset a KSH szerint 3018 Ft volt. Akkoriban nem volt olyan, hogy bruttó átlag kereset, mivel ezt nem ismerték, ahogy az ÁFÁ-t sem. Tehát az emberek átlagosan ennyi pénzt kaptak kézhez. 1 liter benzin 3 Ft volt. --- > 3018 Ft / 3 Ft = 1 006 Liter benzint lehetett venni a havi átlagkeresetből. Ország fejlettségi szintje az osztrákhoz viszonyítva: kb. 60%.
609 Ft / 383 Ft = 638, 66 Liter benzint lehetett venni a nettó átlag keresetből 2019-ben…..
Ország fejlettségi szintje az osztrákokéhoz viszonyítva: kb. 30%.
Persze, mondhatnád, hogy ez most egy kiragadott példa, és nem fedi a valóságot. 1975 környékén a lakbér az átlagkereset 20- adát, maximum 10-edét vitte el, ma simán minimum a felét, vagy sokkal többet….
Megyünk tovább a közgazdaságtani háttérrel a következő cikkben, ebből a sztoriból van kiút, lehetne itt jó élelmiszergazdaságot összerakni.
Die Toten Hosen // Feiern im Regen (Offizielles Musikvideo)
Nézegettem a képeket a fortepanon, kerestem egy jó képet ehhez a történethez, ami most következik. Találtam is egy nagyon jó képet Urbán Tamástól, íme:
Ugorjunk kb. 40 évet, és lássuk a következő képet, Mark König lőtte, Németországban:
Nagyon nem változtak az ízlések ez idő alatt, lássuk be. Jó társaság, szuper natúrszelet, meg rántott hús, krumpli, finom bor, és egy jó zsemle, nem kell más, tökéletes ez így.
De miért is jutott ez eszembe ez a történet?
Már elhagytuk Passaut az autópályán, mentünk az NSZK-ba /Német Szövetségi Köztársaság, vagy Nyugat- Németország/, és beszélgettünk utazás közben. Vittek nyaralni kicsit a nyári szünetben. Arról beszélgettünk utazás közben, hogy már az NSZK-ban vagyunk, és lassan megállunk enni, és hogy mit is fogunk rendelni az étteremben. Ekkor mondta azt a későbbi mentorom, hogy igaz, hogy az NSZK-ban vagyunk, de fontosabb az, hogy nemrég léptük át a német – osztrák határt Passaunál, Bajorországban, megyünk tovább észak- nyugat felé az A3-as autópályán, a következő állam Hessen lesz, és csak utána érjük el Észak- Rajna- Vesztfália határát. / NRW/.
Nagyon furcsa volt, gyerekként, hogy akkor most hogyan is van ez a dolog. Az NSZK most akkor hogyan NSZK, és akkor most miért is fontosabb az, hogy van ilyen, hogy Bajorország, meg Hessen, meg NRW.
Így kezdődött. Az elkövetkezendő pár évtizedben volt alkalmunk sokat beszélgetni ezekről a témákról is sokat. Csapjuk is bele a lecsóba ennyi bevezető után.
/Kérdezhetnéd, hogy miért. Egyszerűen tudni akartam gyerekként, hogy mi is ez meg ez, mert a hajóval találkoztunk néhányszor többek között. : ) : )/
Hogy hogyan jön ide a fenti történet?
A Covid-19 pandémia több mint egy éve keseríti az életünket
Emberek halnak meg, cégek, gazdaságok omlanak össze, mindenki tanakodik, hogy mi lesz, meg hogyan lesz, ha vége lesz a járványnak.
Többek között az MNB – Magyar Nemzeti Bank- is felhívja a figyelmet arra, hogy kellene egy mesterterv, amibe az újraindítás utáni gazdasági viszonyokról kellene hogy képet kapjunk.
„Miért ne gondolkodhatnánk arról már most az ország újrazárásának időpontjában, hogy miképpen érdemes jól elkapni a gazdasági újraindítás lépéseit, és nem egyszerűen csak kinyitni azt, amit időlegesen bezártunk? – teszi fel a kérdést a jegybankelnök a Novekedes.hu portálon megjelent blogbejegyzésében.”
„A killer virus has exposed major weaknesses within Western capitalist economies. Now that governments are on a war footing, we have an opportunity to fix the system. If we don’t, we will stand no chance against the third major crisis – an increasingly uninhabitable planet – and all the smaller crises that will come with it in the years and decades ahead.”
Na, ekkor döntöttem el, hogy cikket fogok írni, márpedig egy sikertörténetről, ami Frankfurtban kezdődött.
1948, Kreditanstalt für Wiederaufbau - KfW
1948, Az NSZK megalapítása még csak tervben van, de 1948. november 18.-án a németek elkezdenek történelmet írni, mert megalapították a KfW-t.
Mi az a KfW?
A rövidítés azt jelenti, amit a címben leírtam, szó szerinti fordításban: Hitelintézet az Újra Továbbépítéshez – wieder: újra, már megint, ismét, auf: tovább, bau: építeni- az újra tovább építés az egy kicsit más jelentéstartalommal bír, mint az újjáépítés. Az egyik egy folyamatot fejez ki, a másik azt, hogy ezt be lett fejezve. A kérdés az, hogy a Németek hogyan értették ezt, mert roppantul nem mindegy!
Igen, a KfW-t arra hozták létre, hogy menedzselje az ERP-t, European Recovery Program –ERP – a magyar szlengben – pl. 8. oszt. történelemkönyv-nem vagyok hajlandó belinkelni- „Marshall segély” néven fut ez a történelmi tett.
Pedig a becsületes neve ERP – European Recovery Program –European: Európai – Recovery: felépülés, visszaszerzés, gyógyulás, visszanyerés – program: program – Tehát: ha szó szerint fordítom: Európa Felépülésének Terve a becsületes neve, a nyugati szlengben a Marshall Terv néven ismeri mindenki.
Idézet tőle: „Doch im April 1945 mussten wir vor der vorrückenden russischen Armee flüchten. Ab da lernten wir zu hungern. Wir bettelten und stahlen unterwegs alles, was genießbar war. Das Wort stehlen war tabu, es hieß „organisieren“. Von Anfang Mai 1945 bis Anfang Oktober hatten wir bei einem Bauern in der Oberpfalz Unterschlupf gefunden – zwei Jungs, mein Freund und ich. An eine Rückkehr nach Mülheim war zu dieser Zeit nicht zu denken. Ich half dort in der Landwirtschaft, so gut wie man mit 13 Jahren helfen kann. Ich hatte ein Bett und ausreichend zu essen.” Kemény idők voltak, az biztos.
Nézzük a kronológiát:
1945. május 8.-án véget ér a Második világháború.
A megszállt birodalmat a szövetséges hatalmak megszállási zónákra osztják
1945 Augusztus 31.-én Konrad Adenauer belép a CDP-be /Christlich Demokratischen Partei/ (CDP) . A CDP a CDU regionális pártja volt NRW-ben.
1947 Június 5.-én George C. Marshall beszédet mond a Harvardon, ahol meghirdeti Európa Felépülésének Tervét – ERP- Marshall tervet
1949. május 24.-én formailag megalakul a Német Szövetségi Köztársaság a GG Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland elfogadásával. A bizottságnak, amely a GG-t megalkotta, Adenauer volt az elnöke, Ő lett az NSZK első kancellárja.
Ahogy a fentiekből is látjuk, hogy NRW, Észak-Rajna- Vesztfália, Düsseldorf környéke a történelem színpadára lép. 1945 – 1949 –es időszak nagyon mozgalmas volt, senki nem tudta, hogy mi lesz. Amikor eldőlt, hogy Amerika pénzügyi segítséget fog adni Európának, az nem volt kőbe vésve, hogy a németek is kapnak ebből pénzügyi segítségből, nagyon nem. Az amerikaiakat sikerül meggyőzni, hogy nem kell egy anarchiába süllyedő hatalom Európában, így kap a ERP- ből. A teljes ERP összege 1948- 1953 között 13, milliárd dollár volt, ennek az összegnek a 10,16 %-t kapta meg az NSZK, ami 1,412 milliárd dollárt tett ki 1948 – 1953 között.
Ennyi történeti bevezető után, térjünk rá ara, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeni az országban, csak felsorolás szinten pár aspektus:
Az ország porig rombolva, az ipari körzetek, pl. a Ruhr-vidéki gyárak eltűntek a bombázások alatt.
Nincs munkaerő, a férfiak még hadifogságban
A teljes infrastruktúra romokban, legyen az út, vízvezeték, lakás, középület
Megszállási zónák vannak, az államot a nulláról kell felépíteni
Kevés az élelem, éheznek a túlélők, az élelmiszergazdasági infrastruktúra romokban
Még lehetne sorolni, hogy hogyan nézett ki pl. NRW közvetlenül a háború után, nem teszem.
A kérdés az volt, hogy milyen is legyen a gazdasági élet a megalapítandó NSZK-ban?
Az idő szorított, mielőbb dönteni kellett a kérdésben, és jól kellett dönteni, mert tudták, hogy történelmi a helyzet.
A szövetséget alkotó államoknak vannak saját hagyományai, minden államnak saját kormánya, saját törvényei
Az államok jogokat, és kötelezettségeket adnak át szövetségi szintre – szövetségi kormány -, melyet szabályozni kell, annak érdekében, hogy fel tudjon állni az új államalakulat.
Felsorolás szinten, pár aspektus, amit figyelembe kellett venni:
Nagyon erős állami hagyomány, és autonómia
Nagyon erős helyi, járási autonómia
Nagyon erős tradíciók.
Olyan gazdasági rendszer kell, amiben az ember kiteljesedhet, mert érdemes benne részt venni, bármilyen szinten.
Amikor a tradíciókról beszélek, akkor arról van szó, hogy a bajor paraszt az bajor paraszt akart lenni a háború utáni NSZK-ban, és nem akart gyári munkásként dolgozni. Vagy például NRW-ben évszázados a kruppiánus tradíció, vagy pl a bajor, vagy német sörfőző tisztasági törvény tisztelete, és betartása. Több nagyon egymástól távol álló dolog, de mégsem. Ebben a történelmi pillanatban olyan gazdasági szerkezetet kellett kidolgozni, ahol minden hagyománynak helye van, és nem esik bele a történelmi fekete lyukba.
A németség nagyon komoly gazdaságtudományi hagyománnyal is rendelkezik, pl Silvio Gesell, munkássága eléggé komoly hatást gyakorolt a gazdaságpolitikára a XXI. század elején /könyve: A természetes gazdasági rend/
Konrad Adenauer vezetésével, Ludwig Erhardnak, és még sokan másoknak – olyan gazdasági rendszert kellett kidolgozni, amivel sikerre vihető egy ország hosszú távon, egy élhető országot kellett életre hívni.
Nem utolsó sorban vissza kellett adni a jövőbe vetett hitet, és reményt.
A fenti linken eléggé komolyan leírják, hogy milyen is a szociális piacgazdaság. Egy mondatban összefoglalva: Egymást támogató gazdasági élet, minden szinten, erős állami támogatással állami, és szövetségi szinten.
A kérdés az, hogy hogyan érték el azt, hogy mindenki részt akarjon venni a gazdasági életben?
Amikor megalapították a Hitelintézetet az Újra Továbbépítéshez – KfW – 1948-ban, a Marshall terv támogatására, akkor felvázolták azt az utat, amivel azt érték el, hogy a gazdasági szereplők együttműködjenek, ne vonják ki a pénzt a gazdaságból pl.
A szabály nagyon egyszerű volt:
Csak gazdasági szereplő kaphatott hitelt a KfW- től.
Ha a gazdasági szereplő visszafizette a hitelt, akkor azt a pénzt, amit kamatokkal visszafizetett, megkaphatta egy másik gazdasági szereplő, és így tovább.
Ebből az következett, hogy olyan tudások jelentek meg a gazdasági szereplőknél, és a hitelintézetnél, ami arra ösztönözte a gazdasági szereplőket, amivel a gazdasági szereplő sikerességét támogatta a valóság.
Az egész gazdaság célja az volt, hogy a gazdasági szereplő vissza tudja fizetni a hitelt, hogy azt megkaphassa a másik szereplő. A gazdaság pörög, a pénz forog a gazdaságban, az egész társadalom abban érdekelt, hogy a gazdasági szereplők sikeresek legyenek. Ezért mit tesznek? Lehetőleg otthon vásárolnak, vagy körülnéznek szövetségi szinten. Kialakul a stabil munkával rendelkező gazdag középosztály. Mivel a középosztály költi a pénzét, így született újjá, és erősödött meg a német „mittelstand” nem csak az élelmiszergazdaságban.
A mittelstand jelentését három fogalmi környezettel lehet leírni: üzletvezetés, tulajdonosi struktúra, és gazdasági függetlenség-
Ez általában igaz lehet egy család, vagy családok által tulajdonolt cégre. Itthon a „német mittelstand” fogalmával a családi tulajdonban lévő kis, és középvállalkozásokat azonosítjuk „Németországban” tévesen.
Nagyon gyorsan, és nagyon komoly innovációkat tudnak sikerre vinni, ezt gyakorolják több mint 70 éve.
Leben und leben lassen!
Élni, és élni, hagyni!
Ez volt a fő szempont az élet minden területén!
Érdekes, nekem az iskolában homlokegyenest mást tanítottak itthon. Élni, és élni hagyni, ilyen, és az erre építhető együttműködésre építő tanítások, bölcsességek valahogy nem jöttek le a tankönyvekbe a gimnáziumban.
Hogy pontosan mit is jelent a „leben und leben lassen”, arról érdemes beszélgetni egy-egy családi vállalkozás vezetőjével.
Ezzel a működésmóddal elérték azt, ami az NSZK lett, a 60-as évek végére vezető élelmiszergazdasági hatalom, diverz asztali végtermékből önellátó. 1970-es évek közepétől az NSZK vezető hatalom az élelmiszergazdasági innováció terén. Az NSZK 1990-ben egyesült a keleti tagállamokkal, és létrejött Németország -1990 - – Bunesrepublik Deutschland -
Ha csak más aspektusát nem vizsgálom a KfW működésének, akkor már ez is elég. Ezt a sikert testesítette meg a Német Márka – Deutsch Mark – a szociális piacgazdaságot.
A végére itt a slusszpoén:
A Kreditanstalt für Wiederaufbau – KfW nem szűnt meg, a mai napig létezik, és ellátja azt a feladatot, amire tervezték. Ez azt jelenti, hogy létezik egy olyan pénzintézet szövetségi szinten, amely a 1948-ban deklarált elvek szerint nyújt hitelt a vállalkozások számára. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ma, 73 évvel a KfW alapítása után is élő valóság, és hitelt ad az Újjá felépítéshez. Ja persze, majd elfelejtettem.
Nem létezik már az NSZK sem, és a Német Márka sem. De a KfW igen!
Leben und leben lassen!
Érdemes lenne mélyen elgondolkodni ezen a 73 éves sikertörténeten, és beszélgetni róla.
Az ördöggel együtt dolgoztunk a pokolban tíz éve. Nem felejtetem el azokat az éjszakai műszakokat, amikor is egy budapesti termelőkonyhában gyártottuk a portékát ott a 2000-es évek közepén.
Én voltam a gyártás minőségbiztosítási mérnöke, Rezső az ördög, meg a konyha szakmai vezetője, séfje.
Nagy idők voltak.
Elég komoly kis innovációkat tesztelgettünk ott a készételgyártásban. Tesztelgettük például a flash nitrogén fagyasztást diverz készételre, elsőként Magyarországon abban az időben. Máshol nem volt akkor ilyen technológia, csak ott.
Rezső, az ördög, a Gundelban végzett, és dolgozott a konyha minden pozíciójában karrierje elején.
Mostanra Rezső az ördög 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik, és nagyon szereti azt a csapatot, ahol séfként dolgozik.
Régi barátok vagyunk az őrdöggel. Az ördög a következőt szokta mondani egy kemény műszak 11. órájában, amikor még nem látni azt, hogy mikor lesz vége a dalnak:
„Nem én vagyok a világ legjobb séfje, de a konyha ördöge én vagyok!” Jó ember, kiváló séf az ördög, nekem elhihetitek!
Meghívtam az ördögöt, hogy együtt írjunk olyan témákról itt, melyekről nagyon ritkán esik szó szakmai körökben.
A szemléletmód lesz az, ami az írásainkat egyedivé fogja tenni. Az ördög ízig-vérig profi séf, vendéglátós, és ha műszakban a pályán mozogsz, fél mozdulatodból látja azt, hogy mire gondolsz. Aki dolgozott például grill, vagy sültes pályán legalább egy műszakban, azt tudja, mire gondolok. A másik nézőpont ami meg fog jelenni az írásainkban, az a lecsómérnök nézőpontja. A színtiszta ipari, gazdasági szemlélet, ami meg van fűszerezve egy kis szenvedéllyel.
Az ördög szerint egy jó eperhab olyan, mint egy fél orgazmus. Mondja ezt Ő, aki étel stylist.
Erre a lecsómérnök azt mondja, hogy persze, de jól nézzen ki a dobozban, és legyen sexy a csomagolása, és 1 nap után is szépen nézzen ki a polcon.
Ezért jó páros az ördög, és a lecsómérnök, mert egymás gondolatait is fél szavakból értik. Az ördög megálmodja az ízeket, a lecsómérnök meg eljátszik az ipari történetekkel, és ez így alkot kerek egészet.
Az ördög Gundel Károly hitét vallja, miszerint:
„Konyhánk, ételeink akárcsak a zenénk,
nyelvünk, eltűnnek nyugati népeiktől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk, azt is, hogy nem a magyarság hátrányéra. Mindezt ismerni nem csak érdekes, hanem hasznos is!”
– Gundel Károly –
Miért hívtam meg az ördögöt a lecsómérnök blogjára?
Elég komoly kapcsolatom van az angol kultúrával, és egy reggel a következő kérdésre ébredtem:
Van-e, olyan a magyar gasztronómiában, hogy tradicionális magyar reggeli?
Ha létezett ilyen, milyen volt az egyes történelmi korokban?
Ugye tudjuk, hogy a „full english breakfast” – angol reggeli – az felsorolás szinten a következő: kávé, pirítós, gomba, tojás,sausage, baked beans, bacon, és grillezett paradicsom.
Fel is hívtam az ördögöt, hogy akkor mi is a véleménye erről a történetről. Az ördög meg elkezdett mesélni. Megkezdjük közös utazásunkat a történelem csodálatos forgószínpadán, végigjárjuk a magyarság útját, kutatva a reggeli, és a hajnali étkezések után.
Kísérj el minket kedves olvasó ezen az úton! Olvasni fogsz arról például, hogy eleink miért is voltak a tartósítás technológia rock sztárjai már a honfoglalás előtt jó pár évszázaddal.
Mesénk erről is szól majd.
A cikkek alatt szabad a kommentelés, szeretném, ha megosztanád majd véleményed velünk kedves olvasó, értékes hozzászólásoddal emelnéd a szakmai vita értékét.
Függöny fel, kezdődjön az előadás!
Álljon itt egy kis történelmi bevezető a témához: HOMELAND
Music: Ethnofil ( https://www.facebook.com/ethnofil ) Composer: András Weil Lyrics: Tamás Inczédy (Inspired by Mihály Vörösmarty’s poem) Vocal: Viola Okos Drums: Gergely Okos Recorded, mixed & mastered: Péter Sohajda Musical Producer: András Weil, Ádám Magyar Recorded in Greenzero studio.
HOMELAND
Until the end of time Faithfulness, hope and pride Lead us back to our homeland Be good to me and mine
Our fathers’ winning bravery Leaves a duty to me Never mind sweat, pain, and tears on my quest Just hold on to living free
Freedom! Flags of yours Are blood stained and war-torn Carried by million heroes gone And yet more still unborn
It cannot be that so many Brave hearts broke in vain From cradle to the grave masses Struggling with the pain
My heart belongs to A bitter-sweet place on Earth Here I stand on my motherland Where I was given birth
Our fathers’ winning bravery Leaves a duty to me Never mind sweat, pain, and tears on my quest Just hold on to living free
Infláció, 1946 
