Üdvözlöm Önöket !
2000 év körül egy megújuló energetikai tábor keretén belül meglátogattunk egy dán farmert valahol Dánia északi részén Ydby nevezetű hely közelében. A dán farmer termelt repcét, kiváló minőségben, elképesztően nagy termésátlaggal. Jó, jó, kiváló az éghajlat a repcének.
A repcéből olajat préselt a farmer, amit részben a munkagépeinek üzemanyag ellátására fordított. A repcepogácsát feletette a sertéseivel, amelyek végterméke nem okozott gondot, mint az a sertés tenyésztők körében oly gyakori. Nem, hanem biogáz alapanyagként hasznosult a trágya. Ebből aztán biogáz lett és jól felhasználható talajjavító. A biogázt a farmer egy nagy hangárban, légmentesen lehegesztett fóliában tárolta. Ez volt az akku. Lítium nélkül.
A biogázt a farmer az áramfogyasztás szempontjából csúcsidőszakban elégette a gázmotorjában, ami áramot eladott a szolgáltatónak jó pénzért.
A kierjedt trágyát pedig felhasználta kiváló talajjavítóként.
FAO, 1984
Nem véletlen, hogy 2000-ben a dán sertéshúst a legolcsóbban lehetett előállítani Európában.
Vagyis vagy a repcéről, vagy a sertésről, vagy a trágyáról több bőrt húzott le az illető. És az eset nem egyedi, tömegével ténykedtek így a dán farmerek.
Forduljunk hazánk felé. Manapság mindenféle fórumon, kis és nagy húsosok, sertésezők siránkoznak, hogy drága az input. Amikor meg bejött az olcsó input ukrán gabona képében, akkor meg azon folyt a siránkozás.
Valaha, legszebb éveiben a magyar sertés kibocsájtás közelítette az évi 10 millió darabot. Illetve, nincs tudásom arról, hogy a saját felhasználásra levágott sertések benne vannak-e a 10 millában. Valószínűleg nem.
Jutott a levágott sertésből a padlásra, a bödönbe, a városi rokonoknak bőven. A rántott hús olyannyira hungaricum volt, hogy megszületett a viccecske. Ha vasárnap elrabolják Kovács urat, és repülőn viszik, honnan tudja, hogy dél van és Magyarország felett repülnek vele ?
-Hát a rántott hús illatából.
Elfogadjuk azt, hogy a jólét egyik ismérve a heti, napi húsfogyasztás? Igen, ezzel pártállástól függetlenül egyet kell érteni.
A karaj, a tarja, a dagadó, a comb és a jó kis bőrös kocsonyának való nem luxus volt, hanem a mindennapi diétánk része. Hogy ez egészséges volt-e, azt most ne firtassuk. Ez egy másik történet.
De hogyan is jött össze az a 10 millió sertés ? Amikor most a 3 milliót is megismételhetetlen, világra szóló, ilyen még nem volt a történelemben tényként harsogja a média?
Nos, voltak hatalmas sertés hizlaldák. Egyik ilyen emlékem, hogy a vonat Nagytétény közelében elhaladva sertás illat felhőjében robogott. Másik emlékem már - mint tartósítóipari mérnök- a Nógrád megyei ZÖLDÉRT kebelén belül, amikor az Érsekvadkert község határában megláttuk a táblát. SERKÖV. Ez azt jelentette, hogy Sertéstenyésztő Közös Vállalkozás. Én mindig Sertés kövérítőnek értelmeztem.
Hasonló kövérítők százával működtek szerte az országban.
További emlékeim már a 20 évvel ezelőtti időszakból, amikor elkezdődött a csökkenése a kibocsátott sertések számának. Jó barátom, akivel napi szinten találkoztam, viszonylag kis helyen, nem túl jó felszereltséggel, de annál nagyobb szeretettel, hozzáértéssel, 2-3 anyakocával dolgozva tartott fenn egy kisebb állományt. Rendszeres állatorvosi felügyelet, a sertések mindennapi jó gondozása. Főtt az üstben a malac krumpli, morzsolódott, őrlődött a kukorica.
A leadás a Kapuvári Húskombinátnál, előre megadott időben, ütemezve. Adott napon az állatorvos kiadta a bizonyítványt, a szomszédok feltuszkolták az előírt súlyú disznókat az utánfutóra és már jöhetett a pénz.
Bizonyos időszakokban eladott malacokat, amiket elvittek az alkalmas időszakban. De vállalta a megvásárolt malacok felhízlalását is, amolyan bérhízlalás formájában. Aztán a hízlalt állatot a gazdája elvitte és vágta le családi használatra.
Ugyan örülni soha nem hallottam a gazdát az ár miatt, de valahogy mégis megérhette.
Még egyetem alatti emlékem, hogy a Békésszentandrási TSZ-ben egy nagyon nagyon kedves ifjú hölggyel bejárva az óriási potenciálú, gazdag termelő egységet, láthattam disznó fedeztetést. Sajnáltam is a disznót sanyarú sorsáért.
1971, Magyarország, Monor.
A járás nyolc termelőszövetkezetének közös sertéstenyésztő vállalkozása.
Szinte minden TSZ vagy gazdaság tartott fenn hízlaldát. A Fertődi Á.G. Konzervüzemének vezetőjeként hét végi ellenőrzések során magam is bejártam a gazdaság telepét.
Amikor megvettük házunkat Fertődön, tartozott a házhoz egy fából készített kutrica, hidas, amiben a disznók éltek kis tételben tartva, azaz egy-két darab csak saját felhasználásra.
Minden régebbi ház szerves része volt a sertés tartására alkalmas kisebb nagyobb hely.
Hát így jött össze a tíz millió sertés. Akkoriban még nem ismerte a magyar az input szó jelentését, s jóval kisebb kukorica termésátlagok mellett is bőséggel rendelkezésre állott a takarmány. Kapható volt minden faluban az un.” táposéknál” többféle táp, étrend kiegészítő sertés, marha, baromfi részére.
Utcánként értett legalább egy ember a vágáshoz, feldolgozáshoz.
Innen is van emlékem. Balassagyarmaton a főnököm meghívott a szomszéd utcába, ugyan nézzek meg egy vágást. Minden jól haladt egészen addig, míg egy kisfiú a húsos tekenőbe nem dobott egy kis marék földet. Hogy miért tette ? Máig rejtély, valószínűleg azt látta, hogy mások is szórnak a teknőbe sót, fűszereket.
Lett nagy patália, el is tanácsolták a fiúcskát a helyszínről rövid úton. Mi a tanulság ????? Az, hogy a legegyszerűbb ember is jól tisztában volt a higiéniai szabályokkal, az egészségügyi veszélyekkel, mint a földdel való szennyeződés kockázata a botulinizmusnak.
A feldolgozása a levágott sertést több fajta módon használták fel. Friss fogyasztás, a hús egy részének elajándékozása, amely mennyiség akkor jött vissza, amikor az ajándékozott vágott disznót. Ez is egy formája a lefagyasztásnak.
Ebben az időben született az a mondás, hogy a gabona bőrbe töltve adható el a legjobban.
Füstölés, pácolás, bödönökbe való lesütés stb. a fagyasztók megjelenése előtt.
A hideg kútban is csak limitált ideig lehetett eltartani a húst, s néhány napig keze lába csupa zsír volt az embereknek.
Nagyon büszke voltam a nagyon híres Kapuvári Húskombinátra, amely USA-ba küldött ki tartósított sonkát, értsd sonka konzervet. Egy ilyenhez hozzájutni belföldön, maga volt a Menny ország.
De Sopronban készült a világ legfinomabb párizsija, soproni felvágottja. Nem volt hiány a tőkehúsban sehol az országban. 1970-re már tejben húsban fürdő Kánaán lett országunk.
Édesanyám otthon, budapesti emeleti lakásunkban rendszeresen készített fokhagymával tűzdelt sertés combot. Háziasszonyok féltve őrizték a titkot, hogyan lehet ebből a kicsit összezsugorodó főt/sült sertés húsból vékony szeletet vágni. Hát úgy, hogy szeletelés előtt kicsit ki kell fagyasztani. Ja, hogy nem mindenhol volt még fagyasztó ?
Azután a Fertődi Á.G. Tartósító Üzemének vezetőjeként a heti gyűléseken meghallgattuk egymás panaszait. A sertés telep vezetője rendszeresen a trágya elhelyezésére panaszkodott és a „modern” trágya kezelés, értsd nagy mennyiségű vizes hígtrágya elfolyása miatt kifizetett bírság. És akkor már a dán paraszt vígan és olcsón termelte a sertést Európa piacaira.
Tényleg, meg is akartam kérdezni Zsigmondot, hogy mi is változott ? Miért nem éri ma meg a korszerűbb körülmények között sertés húst termelni ? 8-10 tonnás kukorica termésátlag (mellesleg ezt is elég drágán állítja elő a magyar termelő) mellett sem éri meg?? Amikor hatalmasnál hatalmasabb munkagépek járnak a földeken?
Valaha azt tanultam az egyetemen, hogy a kézimunka igényes kertészeti és otthoni állattenyésztési feladatokban az idősek, leszázalékoltak, gyesen lévők, gyerekek, diákok jól kiveszik részüket. Úgy nevezte őket az előadó, mint „hulladék munkaerő”. Ha nem is hulladék, talán a megnevezés nem helyén való, de olyan munkaerő, amely nem zúgolódott, nem panaszkodott, hanem többé kevésbé örömmel dolgozott.