Élelmiszermérnökök gondolatai a kajáról, pénzről, gazdaságról, minőségről, és még sok másról.

Lecsómérnökök gazdasági blogja

Lecsómérnökök gazdasági blogja


Sheerwater, Balatonfüred.. a globálisan- lokális üzleti modell és az élelmiszer, meg a kereskedeleme

Sheerwater, és Balatonfüred a globális élelmiszerkereskedelem, és a kapitalizmus szelleme

2023. augusztus 29. - lecsós

balatonfured_1.jpg

Balatonfüred, nyáridőn 

Élvezzük ki augusztus utolsó napjait, nyomjuk az Ibiza Summer Mix 2023-at, itt a betakarítási szezon előtt. Persze mondhatod, hogy a szántóföldön már rég befejeződtek a betakarítási munkák, ebben igazad van, ámbátor a szüret még előttünk van, rakok ide egy elég jó kis érési idő táblázatot, érdemes belenézni.

Aki borral, és szőlővel foglalkozik, az idén, így augusztus idején elmehet /ett egy szusszanásnyi rövid szabadságra - csak pár napra - hogy lélekben felkészülve álljon bele a nemsokára kezdődő szüretbe. Szabadságra inkább szüret után szokás menni a nagykönyv szerint, idén belefér a szüret előtti pár nap. 

 

 

Az előző cikk itt a Lecsón - Élelmiszermérnökök Gazdasági Blogja - Vitaindító! Beszélgessünk kicsit a kapitalizmusról, és az élelmiszergazdaság összefüggéseiről! - Bujna Ferenc Élelmiszermérnök M. Sc.- felhívása vitára -

vita_jpg.png

Eléggé nagyot ment. Nagyon sokat küldtetek levelet, írtátok meg nekem véleményeteket, észrevételeiteket a cikkel kapcsolatban. Arra bíztatlak benneteket, hogy vegyetek részt a vitában, a cikk alatt szabadon lehet írni véleményt, csak egy FB hozzáférés, vagy blog.hu regisztráció szükséges a kommenteléshez.  

Gyula következőt írta, idézek a leveléből:

...Állandóan azt hallom a közgazdász beszélő fejektől, hogy itthon azért alacsonyak a bérek, mert alacsony a termelékenység - jelentsen az bármit is -. Érdekes, átmegyek a határon melózni egy üvegházba ugyanannyit dolgozok hatékonyan mint itthon, de a bérem minimum hatszorosa az itthoniak. Hogy is van ez? " 

Olvasva Gyula levelét, megfogalmazódott bennem, hogy tovább kell vinni ezt a kapitalizmus - élelmiszergazdaság témát, mivel nagyon sok olyan dolog merül fel, amiről érdemes lenne vitát folytatni. Érdemes kicsit elmélázni a hatékonyság fogalmi környezetén.

Általánosságban azt mondja a közgazdaságtan, hogy akkor hatékony egy gazdaság, ha az elérhető erőforrásai, és technológiája mellett a legkívánatosabb termék- és szolgáltatástömeget állítja elő a fogyasztók számára. Hmm... Lássunk egy történetet, hogy hogyan is fordult le ez a történet a gyakorlatban.

Ha elindulsz Balatonfüredről Sheerwaterbe, indulj időben, és szánj rá két napot. Tudva azt, hogy időben kell odaérned Calaisba, hogy elérd a kompot Dover felé, vagy a vonatot Folkestone felé.

Az A3-on bárhol lehet dugó, főleg Nürnberg, Köln, Frankfurt környékén előfordulhat dugó, később, ha ráállsz az E40-re, Brüsszel környékén lehet még komolyabb dugóra számítani. Ha Sopron felé mész, érdemes elkerülni Bécset, és kerülni Alland felé, nagyon szép arra az út.

Miért is mondom azt,  hogy érdemes vállalni a nettó 24- 25 órás utat, és elmenni Sheerwaterbe, az Egyesült Királyságba, leparkolni az ASDA parkolójában, és felmenni vásárolgatni kicsit? Felmész a mozgójárdán, és csodálkozni fogsz. Innen mondom neked, hogy rád fog törni a déja vu.. Úgy fogod érezni magad, mintha a balatonfüredi Tescoban járnál. Elsőként nem akarod elhinni, de mire felérsz a mozgójárdán már teljesen elfogadod a helyzetet. Felérsz, és odamész a büfébe, hogy egyél egy Big Full English Breakfast-ot./Nagy Angol Reggeli/. 

5gbp_jpg.png

Most az ASDA-ban egy nagy reggeli Ł 6.50, ami nem olyan nagy pénz, bárki ki tudja fizetni. /Csak hogy érezzük, hogy mennyi is ez a Ł 6.50, tudnunk kell azt, hogy most, 2023 április 1- után UK-ban a minimum órabér 23 éves életkor felett: Ł 10.42..../  tehát ha minimálbéren mosogat valaki Londonban, akkor 37 percet, és 42 másodpercet kell dolgoznia egy nagy angol reggeliért. Nem olyan régen még egy Ł- 5-öst kellett fizetni ezért, ma egy kicsivel többet, de nem annyival többet, hogy komolyan megterhelő legyen. Csak azért, hogy lássuk az arányokat, egy doboz cigi /20 szál/  Ł 12 - Ł 15 között kapható..     

 full_english_asda.jpg

Big Full Englis Breakfast - ASDA - 

Which supermarket breakfast is the best?

 

Szóval UK-ban így lehet hozzájutni olcsón, finom Nagy Angol Reggelihez. Nekem a legjobban a Morrisons reggelije, és ételei ízlettek ebben a szegmensben, ámbátor lehet hogy másnak a Sainsbury's reggelije ízlik a legjobban, vagy a másik ízlés kérdése.

Szóval bementem a balatonfüredi Tescóba, és úgy éreztem, hogy nem Balatonfüreden vagyok, hanem Sheerwaterben. A két cégnek semmi köze egymáshoz, teljesen más fejlődési vonal, teljesen más tulajdonosi kör, teljesen más működésmód. Minden más. Mégis bemész a füredi Tescóba, és úgy érzed hogy Sheerwaterben jársz. 

Tökéletesen hasonló koncepció szerint készült mindkét bevásárlóközpont.

Jó, jó, ámbátor miért is fontos ez?

A két cégnek semmi köze egymáshoz, mégis van pár hasonlóság, amit miről érdemes beszélni, az egyik az, amiről fent írtam. Mindkét cég ugyanazt az üzlet kialakítási koncepciót követni, legyen az UK- ban, vagy Magyarországon.

Ez azt jeleneti, hogy valamelyik cég nagyon komoly anyagi, és szellemi erőforrásokat mozgósított, hogy kutassa vásárlási szokásokat, képet kapjon a vásárlási élményről, arról, hogy mit is várnak el a vásárlók egy bevásárlóközponttól. Arra keresték a választ, hogy a vásárló mit vár el attól a pillanattól kezdve, ahogy megérkezik a parkolóba az autójával, vásárol, visszaül az autójába, és elhagyja a parkolót. Ezt kutatták, hogy milyen szolgáltatások keveréke az, amiből kialakul a tökéletesen elvárt vásárlói élmény. Ha ez megvolt, akkor már csak a helyszínt kellett megtervezni hozzá.

morrisons.jpg

Ez már átvezet minket a tervezett terek gazdaságtanához. Ez a bevásárlóközpont egy tervezett tér. Azt lehet ott csinálni, amit a tér enged. Meghatározott helyre lehet parkolni, meghatározott helyen vannak a termékek a polcokon, és természetesen meghatározott helyre kell visszavinni a bevásárlókocsit.  Egy komplex rendszer, melyben minden mozzanat mérhető, és ellenőrizhető, eléggé hatékonyan. Tehát mérhető a tervezett tér profittermelő képessége is az adott lokalitásban.

 

Felkeltette az érdeklődésedet a téma?

Élelmiszermérnöki tudásra lenne szüksége a cégednek, pl. terméktervezés, gyártás, minőségügy, költségek, vagy az export tervezés terén?

Ha így van, írj nekünk!

Írj az Élelmiszermérnököknek!

lecsomernok@gmail.com

 

Ezeket a fajta méréseket UK-ban tökélyre fejlesztették. Nagyon komoly real-time AI elemzéseket alkalmaz ma már egy-egy multi, amikor döntést akar hozni arról, hogy hova telepítsen egy bevásárlóközpontot, és hova ne.

 És itt jön képbe Balatonfüred, meg Sheerwater. Sikerült kialakítani egy olyan bevásárlóközpont építési koncepciót, ami mindenhol működik Európában, legyen az UK, vagy Magyarország.

Ez egy olyan koncepció, amit mindkét globális multi használ, tehát nagyon jól sikerült felmérni a vásárlói igényeket az elején. Mivel egy jó koncepció, érdemes ezt a jól bevált, és működő koncepciót az adott helyszínre adoptálni, és kezdődhet is a profit termelés a negyedéves elvárt üzleti terv alapján.

Megépült a Balatonfüreden ez a bevásárlóközpont. Persze ehhez kellett fejleszteni az úthálózatot is, hogy be lehessen kanyarodni a bevásárlóközpontba. Az emberek elkezdtek odajárni vásárolni, mivel minden helyben volt, nem kellett már bemenni a komolyabb beszerzésekért Veszprémbe – ami kb. 20 perc kocsival- hanem mindent helyben meg lehetett venni.

Eltelt pár év, és a többi élelmiszerforgalmazó multi is betalálta Balatonfüredet, és mindegyik megjelent a környéken, az adott kínálatával. Szépen körbe lett építve Balatonfüred bevásárlóközpontokkal. Emlékszem, gyerekkoromban két helyen volt Balatonfüreden komolyabb élelmiszerbolt a téli időszakban. Az egyik a piac- ez mai is megvan- a másik a „Füred Áruház”, ami jelenleg is megvan. Ez a két helyszín, -és még pár kisebb bolt – szépen ellátta a környék lakosságát élelemmel. Hozzáteszem, ma nincs nagyobb vendégsereg Balatonfüreden, mint 30 éve, mégis elég volt.

Így kapcsolódik egymáshoz Sheerwater UK-ban, és Balatonfüred Magyarországon. Balatonfüred a Balaton ékköve. Mondhatnátok sokan, hogy ez az összehasonlítás légből kapott dolog, pedig nem az. Rávilágít arra, hogyha egy koncepció működik, akkor az mindenhol működik.

A vásárlók jól járnak, mert hozzáférnek az általuk keresett termékekhez, a vásárlók a megszokott környezetben tudnak vásárolni. Ez minden szereplő számára jó, vagy? Nézzünk kicsit a mélyére.

A történet így egyben leképez egyfajta hatékonyságot. A kérdés az, hogy kinek, vagy minek is a hatékonyságát? Mivel a bevásárlóközpontok odatelepültek Balatonfüredre, az emberek oda fognak járni bevásárolni, mivel mindent megtalálnak egy helyen.

Ezért egyre kevesebbet fognak járni az emberek vásárolni a helyi boltokba, amit a helyi, vagy regionális vállalkozások tartanak fent. Ezért egyre kevesebb bevételül lesz, ami azt kockáztatja, hogy akár tönkre is mehetnek. Mindenesetre lehet, hogy kevesebb helyi vállalkozás gondolja azt, hogy érdemes lenne kereskedelemben munkahelyet létesíteni. Ha Balatonfüred kereskedelmi rendszerét nézzük, akkor mit látunk? A rendszer eléggé hatékony, minden hazánkban fellelhető kereskedelmi multi jelen van a városba, és termelik a bevételt, és ezáltal a profitot.

balatonfured.jpg

Ha innen pillantok rá a témára, akkor eléggé hatékony rendszert látok. Ha a lakosság oldaláról nézem a hatékonyságot, akkor azt lehet elmondani, hogy persze, hatékony, mert nem kell elmenni „citrom ízű mosóporért” Veszprémbe netán. Ha a helyi vállalkozók oldaláról nézek rá a történetre, akkor őket ez a fajta hatékonyság eléggé negatívan érintheti, mivel nagyon komoly lehetőséget vesz el ez a fajta területi lefedés. Nem férnek hozzá a saját tradicionális piaci lehetőségeikhez, ezért nem fognak indítani ilyen jellegű vállalkozást, mivel a „multi ráígér, szépen”. Innen nézve a dolgot eléggé nem hatékony. Van egy területi potenciál, aminek a központja

Balatonfüred, és annak ehhez a részéhez a helyi vállalkozó nem fér hozzá. Ha van egy helyi élelmiszergyártó vállalkozásom, akkor axióma szerint nem szállíthatok be a helyi egységbe, maximum a piacon bérelhet helyet, hogy értékesítse az áruját. - Ugyanígy igaz lehet ez a szabály bármilyen láncba szervezett egységre. -

A központi beszerzéssel kell tárgyalni a beszállítónak, erre meg egyszerűen egy lokális vállalkozás nem biztos, alkalmas. Tehát a helyi vállalkozások számára ez a terület potenciál megszűnt létezni.

Itt jön a képbe Gyula kérdése, hogy miért is hatoda, meg tizede a bér itthon, mint a határ túloldalán? Egyszerűen nem mindegy, hogy ki mikor, és hogyan, milyen szinten fér hozzá az adott terület terület potenciáljához. Mivel ez így van,determinált az is, hogy a fizetések olyanok maradnak, amilyenek, mivel semmilyen ráhatása nincs erre témára a lokalitásnak.

Ez azt is jelenti, hogyha felüti a fejét az infláció, az embereknek egyre kevesebb pénzük lesz. Egyre kevesebb tranzakcióban tudnak részt venni, és több egység pénzt kell adni ugyanazért az árumennyiségért. A helyi vállalkozók nem biztos, hogy tartani tudják a tempót, és Ők lesznek azok, akiket a csőd réme fenyegetni fog először. Ez még jobban elbillenti a területi potenciált, ami ellen érdemes lenne tenni.

Az lenne a legjobb, hogy egy helyi vállalkozó, ha részt akar venni a lokális gazdasági folyamatokban, akkor a számára a tradicionális területi potenciálhoz szabadon hozzáférhessen megkötés nélkül.

Ebből tudna kialakulni egy erős lokális vállalkozói réteg, ami képes pl. minden diverz élelmiszeripari alapanyaggal, intermedierrel, és végtermékkel ellátni a lokalitást. Ebből lehetne kisütni valamit. Egyszerűen egy helyi vállalkozónak hozzá kell tudni férnie szabadon a helyi terület potenciáljához. Ha nem, a lokalitás, és benne a tradicionális lokális gazdaság komoly veszélyben van.

El kellene kezdeni foglalkozni a terület potenciál fogalmával, és a lokálisan- globális üzleti modellekkel. Erről is lesz szó majd a cikksorozatban.

Nagyon egyszerű dolgokról beszélünk, amit érdemes érteni. van egy mondás Angliában:  

I am to poor to afford cheap!

high_street.jpg

High Street 

- The Historic England Blog - 

Hogy egy kicsit fokozzam a hangulatot, a következő posztban foglalkozni fogunk többek között egy 10 000 milliárdos lehetőséggel. Azzal, hogy hogyan is nem tudunk megtermelni évente 10 000 milliárd forintnyi értéket a hazai gazdaságban, úgy, hogy ezt simán ki lehetne hozni a valóságból, természetesen ebben az élelmiszergazdaság is szerepel.. 

It isn't over till the fat lady sings. :) 

 

A kapitalizmus szelleme, és a hazai élelmiszergazdaság 2023-ban

Portfolio konferencia után szabadon. - Mert lesz még itt szőlő, és lesz lágy kenyér! -

Augusztus közepétől már minden vadőr jobban odafigyel az ígéretes szarvasbikákra. Egy esti lesen, ha jó a széljárás, akkor lehet hallani az erdőben a szarvasokat, hogy merre járnak, sok esetben lehet hallani az agancsok csattogását az erdőben. A szarvasok – így a bikák is – előszeretettel járnak ki a még fent lévő vetésekre, vagy a tarlókra legelni. Ekkor lehet jobban megnézni a bikák agancsát, mivel lassan itt a szeptember, amikor is megelevenedik az erdő, és megkezdődik a szarvasbőgés. A magyar erdők királya, a szarvasbika ősi ösztönöktől hajtva megkezdi a párzási időszakot, megverekszik a másik bikával a tehenekért. A szarvasbőgés szeptember végéig, legkésőbb október közepéig tart, attól függ, merre járunk a Kárpát-medencében. A bikák eléggé legatyásodnak a bőgési időszak végére, akár a testsúlyuk 30 %-át is elveszíthetik ebben az időszakban. Ezzel nincs semmi baj, az őszi határ bőséges táplálékot nyújt, így meg tud még erősödni a tél beállta előtt. A beborított tehenek a tavasz beálltával ellik meg borjaikat.

---------

Felkeltette az érdeklődésedet a téma?

Élelmiszermérnöki tudásra lenne szüksége a cégednek, pl. terméktervezés, gyártás, minőségügy, költségek, vagy az export tervezés terén?

Ha így van, írj nekünk!

Írj az Élelmiszermérnököknek!

lecsomernok@gmail.com

--------

gimszarvas_gemenc_2.jpg

A szarvas rudlit a vezértehén vezeti. Pl. ha a vezértehén átkel egy úton, akkor az egész rudli át fog kelni az úton. A tavaszi erdő bőséges táplálékot nyújt a borajaknak, hogy jól tudjanak fejlődni. A vadász tudja azt, hogy mi a természet rendje, télen, amikor nincs táplálék, eteti, itatja, és sóval látja el az állományt folyamatosan. Miért is jutott ez a csoda eszembe?

Július végén megrendezésre került a Portfolió online konferenciája – Mi lesz veled magyar élelmiszeripar? – címmel. Ha visszahallgatjátok a konferenciát, akkor szóba kerül az, hogy a gyenge cégek ki fognak hullani, az erősebb cégek fognak életben maradni, mivel – az erősebb sz…… – Hallgatva az előadást jutott eszembe az, hogy szarvas okosabb, és többet tud a „kapitalizmusról”, mit mi. Egyszerűen a szarvasnak, és a szarvasbikának több esze van, mint nekünk, ha kapitalizmusról van szó.

Aki járja az erdőt, legyen az vadász, vagy erdőszerető ember, általában azt veszi észre, hogy az erdő, és az erdő lakói egymástól függenek, törékeny egymásra utaltságban élik életüket mióta világ a világ.

Tizenkét hónap az erdőn 

Az erdőjáró embernek, és a vadásznak egy dolga van. Segítse ezt az egyensúlyt fenntartani, ha beavatkozik, akkor a beavatkozásával érje el azt, hogy az egész helyi ökoszisztéma egyensúlya egy stabilabb állapotba kerüljön. Pl. ha száraz időszak van, ne engedje azt, hogy kiszáradjanak a dagonyák, és az itatóhelyek, mivel egy természetes itatóhely megléte nem csak a nagytestü vadnak jó, hanem minden erdőlakónak.

Nem akarom jobban elemezni a szarvas viselkedését, egy biztos. A szarvas populáció az erdőben a szaporodási időszakot leszámítva nem az – erősebb sz …. –ik  - törvény hatása alatt éli az életét. Ha így lenne, a szarvas, - mint faj - 4 éven belül egyszerűen eltűnne a Föld színéről, mivel egyszerűen a természet törvénye nem az, hogy egész évben az – erősebb sz … -ik – törvénye uralja az életet. Szaporodási időszakban – szarvasbőgéskor – kb. 3-5 hétig működik az erőfitogtatás, de akkor sem olyan szinten, hogy az erősebb bika elpusztítsa ellenfelét. Bőven elég néha, ha csak bőg egyet, és megvillantja az agancsát. A cél az, hogy megvédje háremét, és nem az, hogy fizikailag elpusztítsa ellenfelét.

Ezért természetes az, hogy az ígéretes fiatal bikák is villogtatják, próbálgatják erejüket, de esze ágában sincs az idősebb bikának elpusztítani őket. Egyszerűen ez nagyon ritkán, kivételes esetben fordul elő, nem ez a természet célja. Persze előfordulnak nagyon ritkán halálos sebek, vagy néha-néha összeakad egy-egy bika a küzdelem során, de ezek az esetek inkább kuriózumok, és általában írnak róla a vadászújságok. Tehát egy éven belül a bikák élete egy másfél hónapig a szaporodásról szól az év 1 /12 –ed része, azaz az év 8,33 %-a, nem több! Ez a természet rendje! Kiválasztódnak a legjobb bikák, ennyi történik.

Ez azt jelenti, hogy a bikák között korlátozott verseny van minden évben, az év egy – másfél hónapjában, és akkor sem öldöklő versenyről szól a történet.

A konferencián szóba került, hogy az erősebb sz ….. –ik, a többiek el fognak bukni.

Eszembe ötlött, hogy manapság szerintem nagyon kevesen forgatnak a kezükben Max Webert. Van egy könyve, ami könnyű nyári olvasmány helyett érdemes lenne jobban tanulmányozni. A könyve címe: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme (Max Weber: Die protestantische Ethik und der Geist der Kapitalismus)

Mindez egy élelmiszeriparról szóló konferencián hangzik el egy olyan időszakban, amelyben minden erőforrásra szükség lenne, ha meg akarjuk újítani az élelmiszergazdaságot. Ezt a kapitalizmus felfogást már hallottam történelem órán, amikor azt tanultuk, hogy hogyan is ment az eredeti tőkefelhalmozás Angliában az 1600-as évek közepétől. Az eredeti tőkefelhalmozás polarizálta a társadalmat Angliában az 1600-as években.-  Abban a korban volt ez divat. Most 2023-at írunk, pár száz év eltelt, a XXI. századi problémákat akarjuk megoldani az 1600-as évek béli gondolkodással?? - Economic Expansion and a Polarizing Society in Early Modern England, 1560-1640 - 

london03.jpg

Map of London in 1600 /  Wikimedia Commons

A mai kapitalizmus az egymásra utaltságra épül, arra, hogy értékláncok versenyeznek azért, hogy egy-egy körzetet el tudjanak látni. Ez közelebb áll az egymásra utaltsághoz, mint ahhoz, hogy egy-egy értéklánc dominánssá válik a lokalitásban. A kormányok általában aktívan beleszólnak abba, hogy egy-egy nagy szereplő ne vigye el a lokalitás lehetőségeit. Government strategy to regenerate high streets.

Ez számomra azt jelenti, hogy nem értjük, hogy milyen kapitalizmusban élünk, és azt sem értjük, hogy a körülöttünk lévő országokban milyen kapitalizmuselméletek honosodtak meg, és azok hogyan fordultak le a napi gyakorlatra.

Beszélnünk kellene arról, hogy milyen kapitalizmus felfogásra akarjuk ráépíteni életünket, mert - ahogy kinéz -, mindenki mást ért e fogalom jelentése alatt.

Sokak számára a mostani korban a kapitalizmus a szabad tőkepiacokat jelenti, mások számára a szabad vállalkozások rendszerét profitmotívummal. Sokak számára a kapitalizmus a szabad pénz teremtést jelenti – szabad cash- flow –. Nyugaton az egyes országokban élők számára természetes az, hogy a tőketulajdonosnak, és munkaerő tulajdonosnak is teljesen tiszta a kapitalizmus tudata, és teljesen tisztában azzal, hogy ebből a kapitalizmus tudatból milyen szerepet játszik éppen az adott időszakban. Ez leképez egyfajta egyensúlyt.

chart.png

Az NSZK-ban a háború után képesek voltak arra, hogy az általános kapitalizmus tudatra ráépítették a szociális piacgazdaságot, ami megteremtette az erős középosztályt. Az erős középosztály képes volt a helyben megtermelt javakat megvásárolni, mert volt diszkrecionális jövedelme. A középosztály megteremtette a saját vagyonát. - Erről a témáról írtam már a lecsón a - Versenyképes élelmiszergazdaságot a COVID 19 után, a német példa
Nézzük meg egy máig tartó sikertörténet néhány aspektustát, előtérben az ember, és a környezet - cikkben. 

A vezető bankár azt mondta, hogy olyan cégeket nem lehet majd finanszírozni, amelyeknek nincs „track recordja” – gazdasági múltja –. Továbbá azt is mondta, hogy valamilyen szerepet majd kapnia kell a bankoknak az EU-s vissza nem térítendő támogatások elosztásában.

Ha bank, és szerep, meg EU-s támogatás elosztása, akkor ez azt jelenti, hogy nem a projektek fognak versenyezni, hanem a bankok a projektekért? Vagy mit fog jelenteni? Vagy netán azt jelenti, hogy olyan rendszert fogunk működtetni, mint amit a németek a Marschall- terv sikerre vitelekor a háború után? – Kreditanstalt für Wiederaufbau? (KfW)? Azt is mondta, hogy ki kell alakítani a termékpályákat, és hazánk 4-5 termékpályánál többet nem bír el, meg azt is mondta, hogy szövetkezni kell. - 

A 80-as évek közepére a hazai élelmiszergazdaság azért volt világszínvonalú, mert 30- 50 km-es lokális körzetekben képes volt integrálni a teljes diverz élelmiszeripari végtermék előállítást. Egyszerűen mindenből volt egy kicsi, közepes, vagy nagy, amit a körzet elbírt. Így a lokális körzetekben lévő előállító üzemek részleges versenyt folytattak a piacon, és megvoltak a piacra lépési szintek. Ezt az államkapitalista felfogást követi ma Kína. Ott van privát, és vegyes – állami + privát – tulajdonlás, és ezek a cégek versenyeznek az ellenőrzött belpiacon. 

20150226_csentu_archiv_24.jpg  Őrhalom, 1978 

Ez a gondolkodásmód nagyban hasonlít az olasz, vagy pl. a Bajor, vagy NRW- ben meghonosodott rendszerre, amely a lokalitásban – járások - fellelhető potenciálokat fogja össze, innen indulnak országos (NRW) szintre, ott megerősödve hódítja meg a szövetségi piacot (Bundesrepublik Deutschland). Mindezek után a rendszer exportképesé válik. Ezek a lokális szerveződések pont annyira erősek, hogy érdemes legyen tartani akár egy db tehenet is, vagy akár érdemes legyen fenntartani egy sor szőlőt, borászat nélkül!   

A bankár cégekről beszél, hogy azoknak a cégeknek fog hitelt nyújtani, amelyek vissza tudják majd fizetni a hitelt. Arról nem mesél, hogy a bank hogyan tudja támogatni majd egy esetleges integrációt, erre az ötlet az, hogy országosan ki kell alakítani 4-5 termékpályát, amelyek prosperitást fognak hozni az „élelmiszeriparnak”.

Ha ki lesz alakítva a négy-öt termékpálya, az azt fogja jelenteni, hogy lesz pár cég, amelyik a regionális telephelyein keresztül szervezni fogja a komplex integrációt országosan. Ezek elérhetik a lokális, vagy regionális multivá is szerveződési szintet, eléggé gyorsan. A kérdés az, hogy az ezekre épülő feldolgozó kapacitások is lokális szinten jelentősek lesznek, vagy egyszerűen lesz egy csúcs feldolgozó, amely végterméket bocsájt ki? Ha igen, akkor ez egy amolyan amerikai stílusú fejlődési utat jelentene.

worlds-largest-feedlot.jpg

Integrált tenyésztési rendszer, US 

Amerikában a „KATÜ-kre” épülő –integrált rendszerek - épültek ki. Pl. van egy komplex csak kukoricát termelő monokultúrás övezet, amelyre egy kukorica feldolgozó épült, pl. keményítőt, izocukrot, meg alkoholt állítanak elő. Az itt előállított izocukrot, és alkoholt veszi alapanyagnak az élelmiszeripar a gyártáshoz. Így szállítják erről a gyártási körzetről mindenfelé, mivel ezeket az alapanyagokat nagyon sokféle élelmiszer gyártásához fel lehet használni. A körzet nem termel mást, csak kukoricát, és előállítja belőle az élelmiszeripari intermediert: izocukrot, meg alkoholt. A baj akkor van, ha beüt a gikszer – pl egy aszályos időszak a kukorica övezetben -, vagy elszállnak az input költségek, és megváltozik a profittermelés karakterisztikája, akkor drága lesz izocukrot, meg alkoholt gyártani.  

Ebből egy furcsa kapitalizmus felfogás képe bontakozik ki előttünk. Nézzük kicsit a mélyére.

Nézzük egy olyan termékpályát, ami már megvan, és eléggé nagy ahhoz, hogy vizsgálni lehessen. Vegyük bele a képletbe az EU-t is, mint világrégiós piacot.

Legyen ez a sertéstenyésztés.

Legyen például egy sertéstenyésztő integráció az országban, amely egy másfél millió sertés tenyésztését integrálja. A tenyésztett állományt központi telephelyén levágja. A húsból saját telephelyein végterméket állít elő belpiacra, vagy exportra. A kérdés az, hogy ez az integráció hogyan, és milyen jellegű integrációkkal, vagy komplex potenciálokkal kerül versenybe, ha pl. alapanyag előállításról van szó? Mit takar ez a piaci potenciál, és piaci pozíció az EU belpiacán, vagy mit takar ez az integrált rendszer egyes értékesítési csatornákban, ha az exportképességet veszem górcső alá?

Ezek nagyon komoly kérdések, amelyeket vizsgálni kell, ezekre a kérdésekre nagyon jó válaszokat kell adni úgy, hogy a teljes EU-s piac mozgásban van.

Az EU-ban teljesen természetes módon támogatják az élelmiszergazdasági innovációkat, legyen az termék innováció, vagy komplex technológiai innováció, nincs megkötés, hogy ez most mekkora cég legyen. Az innováció érkezhet bárhonnan! A cél általában az, hogy a lehető leggyorsabban elkezdje termelni a pénzt – bocsánat, profitot-.

Egyszerűen olyan rendszert hoznak létre, amelyben részt akar venni az, aki az innovációt csinálja, mert megéri neki, és olyan fejlesztési környezetet, és életstílust kap, amelyet érdemes végigélni egy darabig.

Itthon jelenleg az élelmiszergazdaságba a belépési küszöb nagyon magas, főleg egy fiatalnak. Egyszerűen nem tudod azt megcsinálni, hogy pl. tartasz két tehenet, vagy tartasz öt birkát, csak hogy lenyírják a füvet. A gazdasági környezet teljesen alkalmatlan arra, hogy ezt meg tudd tenni, pedig igény lenne rá, nem kicsi!

Persze vannak példák az országban, hogy létezik ez, de ami a lényeg: nincs rendszerbe foglalva ez a dolog! Nincs komolyan megszervezve egy ilyen lehetőségnek a háttere.

 

Ez megvolt a rendszerváltás előtt, a legjobb példa rá a Pápai Húskombinát alapanyag ellátása. A hízók nagy részét háztájiban állították elő, a tenyésztést a háztáji agronómus támogatta.

A teljes tenyésztést a helyi TSZ, és a húskombinát közösen szervezte meg. A háztájiban a tenyésztő felnevelte az anyakocákat, és a szaporulatot, a TSZ-től megkapta az állatorvos, és a háztáji agronómus támogatását, a táp mellett. Ha a hízó elérte a vágósúlyt, a húskombinát tervszerűen átvette feldolgozásra. Kezdődött a következő kör. Ez a rendszer a rendszerváltással megszűnt, helyette jöttek a horizontális- vertikális integrációk, néhol sikerrel.

A probléma az, hogy az elmúlt 30 évben teljesen átalakult a teljes élelmiszergazdasági környezet. Körül kellene járni azt, hogy mit is jelent az, hogy a lokalitás egy minimum 500 millió fős belpiac része? Az EU nagy része tényleges piacgazdaság, ahol a fogyasztók tudnak, és akarnak is fogyasztani, mivel megvan hozzá a diszkrecionális jövedelmük. -- > Lásd Lecsós blog bejegyzés: A világ, amiben élünk.. Válság? Nem! Paradigmaváltás közepén vagyunk, csak nem vettük még észre..
A számra kell vennem a „k” betűs szót – „k”, mint kapitalizmus – Avagy: a világ, amiben élünk 2023-ban – a Covid-19 után. Válság vár ránk, vagy mi lesz?

keresetek_1.jpg

Magyarország, (Forintban) 

germany_purc_power_2022_1.png

Ausztria, Németország, Svájc (Euróban..) -- > Nagy a különbség.... kb. évi 8 400 EUR aránylik a 40 332 EUR-hoz....  

Diszkrecionális jövedelem az az a jövedelem, amit a kereső minden költségének kifizetése után szabadon elkölthet belátása szerint. Magyarország EU-s mércével mérve szegény ország, ahol a népesség 80 %-a az EU-s szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a hazai népesség limitáltan, vagy alig rendelkezik szabadon elkölthető – diszkrecionális jövedelemmel -. Ebben inkább Indiához vagyunk közelebb, mint Észak-Rajna Vesztfáliához sajnos…

gdp.png

.........   ...... ...... 

Az előző cikkben foglalkoztam azzal, hogy Éder Tamás azt mondta, hogy középtávon akár meg is szűnhet az élelmiszergazdaság hazánkban. Nálam a középtáv 5 év időtartamot jelent.

Nem gondolom, hogy 5 éven belül meg fog szűnni a hazai élelmiszergazdaság… Nagyon nagy a gond, ha már erről kell beszélni! Hogy ez bekövetkezzen, meg kell előzni!  

Alapanyagot mindig érdemes lesz termelni, a kérdés az, hogy lesznek-e lokális diverz, élelmiszergazdasági rendszereink? Erre meg nagyon nagy szükség lesz, ha azt akarjuk, hogy a vidéki körzetek élhetőek maradjanak az elkövetkezendő 10 évben!

Olyan egymásra épülő élelmiszergazdasági rendszerek kellenek, amelyek képesek a lokalitást a lokalitásból származó diverz, élelmiszeripari végtermékkel ellátni. A kérdés ez lesz. Olyan rendszer kell, ahol, ha egy 13 éves gyerek gondol egyet, hogy milyen jó lenne tartani egy darab tehenet, azt meg tudja tenni, és legyen olyan gazdasági környezet körülötte, hogy be tudja bizonyítani azt, hogy ez neki megérni!

Németországban ez természetes, hogy ezt meg lehet tenni. Ehhez meg olyan lokális szerveződések kellenének, melyek képesek, és tudják támogatni azt, hogy egy 13 éves gyermek tartani akar egy tehenet. Direkt nem írtam TSZ-t….

melchsee-frutt_kuh.jpg

Hausrind

Innen kellene kezdeni a közös gondolkozást. Hogy erre a gondolkodásmódra hogyan épül el a lokális, mindenki számára megfizethető élelmiszertermelés? Ennek a megtervezésébe meg be kell vonni a helyi közösségeket, és a mérnök társadalmat is, ez nem szimpla közgazdasági kérdés.

/Ha egy család fenntart magának egy 40 m2-es kiskertet, az ugye 0 STE – Sztenderd Termelési Érték – de a család simán lehozhat róla 250 kg – 300 kg diverz zöldséget, amivel biztosítja a család egészséges táplálkozását./       

Egy régi – rendszerváltás előtti TSZ az termelő szövetkezetnek indult.  

Az Európai Unió ajánlásai szerint 5 fő már alapíthat szövetkezetet, a szövetkezés célja nem csak termelő tevékenység lehet, hanem pl. értékesítési, beszerzési, szövetkezet, nagyon nincs megkötés, hogy mire alapítnak szövetkezetet.  

Sőt a szövetkezetek alapíthatnak másodlagos szövetkezetet, hogy üzleti céljaikat elérjék. Nálunk úgy néz ki – ha elfogadják a törvénymódosítást -, hogy elég lesz, ha három fő úgy gondolja, szövetkezetet alapít.

Ahogy látom a valóságot, érdemes lenne kidolgozni egy három fős szövetkezet, és mondjuk két- három három fős szövetkezet másodlagos szövetkezetének komplex profitmodelljét, és tesztelni működését virtuálisan például, csak azért, hogy tesztelni lehessen azt, hogy milyen lehetőségek vannak benne.

Mert szerintem van benne lehetőség, de még nem látjuk tisztán, mert senki sem számolja ki az ilyen lehetőségeket, pedig kellene.

 business-food-convenience.jpg

Co-op, Canada 

Safe food for everyone -FAO -

FAO's work on food safety: science, standards and good practices

Érdemes belelapozni 

safe_food_for_everyone.png

A világ, amiben élünk.. Válság? Nem! Paradigmaváltás közepén vagyunk, csak nem vettük még észre..

A számra kell vennem a „k” betűs szót – „k”, mint kapitalizmus – Avagy: a világ, amiben élünk 2023-ban – a Covid-19 után. Válság vár ránk, vagy mi lesz?

 

abandoned.jpg

Komoly viták után a legjobb zene, amit a cikkhez választottunk, íme:  

Vienna calling! 

Hello, Vienna calling hello?

Hello, Vienna calling, hello?

He-He-He-He-He-He-He-Hello?

Vienna calling Talk, Talk! Hello,

Vienna calling Hello,

Vienna calling Talking about

- Falco - Vienna Calling - 

 

A valóságunk pár aspektusa:

Egy jó barátom Nyugat- Magyarországon él. Nemrég mondta, hogy a faluban 56 napja nem esett az eső…

A legutolsó kiadós eső január végén volt arrafelé.

Ez egyet jelent. Nagyon komoly aszály volt télen. A baj az, hogy nem csak az idei tél volt aszályos, hanem 2022 is nagyon komolyan aszályos év volt, olyan komoly a probléma, hogy a szántóföldi mezőgazdasági kultúrákban, a 2022-es szezonban a gazdáknak minimum 1000 milliárd Ft-os káruk keletkezett. Novekedes.hu - Sok mezőgazdasági termelő teljesen védtelen az évszázad aszályával szemben - 

Alig termett takarmány, az állattartó telepek nem tudták megtermelni a takarmányt maguknak az alföldön. 

Hogy ez a szituáció, erről már beszélt a vezető bankár 2023 Januárjában, hogy a szántóföldi növénytermelőknek minimum 500 milliárd Ft tőkére lesz szükségük ahhoz, hogy meg tudják kezdeni a tavaszi munkákat, ezt az összeget a bankrendszernek kellene rendelkezésre bocsátani a termelők részére. Portfolio.hu - 500 milliárd forint forgótőke hiányzik az agráriumból, ki fogja ezt pótolni? - 

Lefordítva a számokat. Ekkora értékű élelmiszermennyiség nem termett meg az aszály miatt. Ez az élelmiszer nagyon fog hiányozni, főleg ha idén is aszályos évünk lesz, a problémák összeadódhatnak. Ezt az élelmiszermennyiséget valahonnan pótolni kellene. Nem kellene azt, hogy jövőre arról kelljen beszélni, hogy idén az aszálykár elérte az 1500 - 2000 milliárdos szintet, mert az azt jelentené, hogy nagyon komoly problémákkal kell szembenéznünk ott, és akkor.     

aszaly.jpg

 

Energiaköltség, infláció

Közben, 2022 áprilisában azt írtam, hogy a 2022-es évben a költségvetésben meg kell spórolni 1000- 1500 milliárd forintot, ez kb. arányaiban az 1995-ös Bokros- csomag kétszerese a 2022-es évre. 2022 nyár végén elindult az energetikai lottó a vállalkozások számára, mivel meg kellett újítani a villany, és a gázszolgáltatási szerződéseket az év végéig. Nem volt mindegy, hogy ki milyen papírt ír alá.

Nem csak nálunk mentek fel az energia, és a lakhatás költségei. Beszéltem Ausztriába, Németországba, Svédországba szakadt hazánkfiaival, akiket olyan nagyon nem rázott meg, hogy akkor most elszálltak a rezsiköltségek, sokan észre sem vették. Az állam komolyan támogatta a családokat célzott támogatásokkal. Arrafelé a kapitalizmus lényege az, hogy az emberek vásárlóerejét fenn kell tartani, mivel csak akkor tudnak fogyasztani, ha van pénzük – diszkrecionális jövedelmük- a fogyasztásra, mivel fogyasztói társadalmaknak ez a lényege.

Szeretnéd felvenni a kapcsolatot a Lecsómérnökökkel, vagy szeretnéd a témát megvitatni?

Írj a Lecsómérnököknek!

lecsomernok@gmail.com

Közben itthon, 2022-től a vállalkozások számára is érezhetően felpörgött az infláció, az MNB folyamatosan elkezdte emelgetni az irányadó kamatot, annak érdekében, hogy az inflációt megfékezze. A jegybanki alapkamat jelenleg 13 %-on áll.

MNB Inflációs Jelentés 2022 December 

Béremelések – Ár- bér spirál

Közben az év elején megkezdődtek a bértárgyalások, a munkavállalók érvényesíteni akarták az infláció hatását, 15- 25 % közötti béremeléseket elvárva. Volt olyan szektor, ahol sikerült látható béremelést elérni, de voltak olyan szektorok, ahol nem igazán lehetett érvényesíteni az elvárt béremelést a munkaadó felé. 2023. március elejére több közgazdász szerint kialakult az ár-bér spirál a nemzetgazdaságban.

Portfolio.hu: Hatalmas bajban van Magyarország, ez már az ár- bér spirál és az életszínvonal visszaesésének időszaka 

Tegyük hozzá, hogy a magyar egy szegény társadalom. Egyszerűen európai nézőpontból nézve a népesség 75 %-a, az EU-s szegénységi fogalmak szerint teljes szegénységben él. A nettó 700 EUR -950 EUR fizetés már egy jó fizetésnek számít a hazai vidéken. Tegyük hozzá, hogy az ország teljes lakosságának 82,09 százaléka él az Európai Unió leghátrányosabb helyzetű régióinak valamelyikében. 

eur_fogyasztas.jpg

Hozzáteszem, ezeket a fizetéseket nem lehet összehasonlítani a nyugati fizetésekkel, mert onnan nézve ez értelmezhetetlen.

Emlékszem, nem olyan rég történt az eset egy Londonhoz közeli kisvárosban:

Egy bevándorló hölgy elhelyezkedett egy konyhán, mosogatóként. Kibérelt egy szobát, és elkezdte a munkát. Három hónap múlva – úgy hogy közben egyszer haza is ment – elment 3 hétre a Maldív – szigetekre nyaralni két hétre a párjával, és az egész utat Ő állta, abból a fizetésből, amit kapott. Tette ezt úgy nem mondott le a szabadnapjain a tervezett programjairól.

Ebből a nettó 700 – 950 EUR havi fizetésekből egyszerűen ki kellene törni, ha nem tudjuk elérni, akkor ránk csukódik közepes fejlettség csapdája.

Persze, elérhető a nettó 750 000- 800 000 Ft-os fizetés is, most az egyik kiskereskedelmi lánc meghirdetett ilyen pozíciót. Egy ilyenhez hasonló pozícióban Uk- ban évente Ł 55 000 – Ł 87 000 fizetnek. Hasonló a helyzet német nyelvterületen is. A kérdés az, hogy arrafelé mire elég a Ł 55 000 – Ł 87 000 fizetés évente. A háztatársok medián jövedelme 2022-ben Ł 32 300 volt, ehhez viszonyítva érdemes vizsgálni a fenti számokat, meg ahhoz, hogy mennyibe kerül a lakhatás.

Sokan érzik, hogy gond van a fizetésekkel. Sok olyan gyártó cég van, ahol a fluktuáció elérte mára a 70 %-ot…..     

Teljes foglalkoztatottság

Közben, mára – 2023. március végére – elértük a teljes foglalkoztatottságot a nemzetgazdaságban, azt mondják a szakértők, hogy nincs friss munkaerő tartalék a gazdaságban, így érdemes lenne bevonni olyan inaktív munkavállalói csoportokat is a munka világába, mint a nyugdíjasok, diákok, megváltozott munkaképességű munkavállalók, munkavállalási szándékkal letelepedni akarók. Érdemes egy vetni egy pillantást a Phillips- görbére.    

phillips_curve.png

 

A Phillips- görbe arról mesél, hogy minél közelebb vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz, annál nagyobb az inflációs nyomás a nemzetgazdaságban… /--> Lassabban fog csökkenni az infláció, mint ahogy várjuk? Ööö, remélem nem... /       

Élelmiszer,  infláció, élelmiszerinfláció

Az idén nyáron a Balaton mellett – lent a parton – egy 5 dkg-os gombóc fagyi 450 – 650 Ft / 5 dkg- os gombóc áron lesz mérve.

Tehát, lemegy a partra apa, anya, meg a két kamasz gyerkőc, és ha jól akarják magukat érezni a strandon, akkor érdemes elvinni csak a strandra minimum 50 000 Ft-ot. Tavaly elég volt még 40 000 Ft egy napra, idén az 50 000 Ft lesz az új 40 000 Ft. /Ez csak a strand, és hol van még a családi nyaralás többi élményének a költsége../     

Az élelmiszer infláció elég magas szinteket ért el - akár 50 % felett nőtt az ára - , az ember csak kapkodta a fejét, ha bement egy boltba venni pár dolgot. Németországban, Ausztriában, Angliában, és Svédországban is olcsóbb az élelmiszer, mint itthon. Most kezdik a láncok átárazni a termékeket, mondván, konszolidálódik a piac, olcsóbban jutnak hozzá a termékekhez, így továbbadják az árcsökkentést a végfogyasztónak. Olcsóbbak lesznek az élelmiszerek, de a bázis, ahonnan az árcsökkentés indul, eléggé magas, meglátásom szerint olcsó élelmiszerről nem szabad álmodni.

Tehát a polcok tele vannak élelmiszerrel, csak sok esetben az emberek nem tudják megvenni maguknak azt az élelmiszer mennyiséget, ami a normális napi étkezéshez szükséges. Beütött a funkcionális éhezés.

Oroszország háborúja a szomszédban

Sajnos nem ért véget még.

Ukrán gabona az EU-ban, befagyott gabonapiac

Mivel a háború az ukrán kikötőket is érinti, ezért az ukrán gabona nem tudta elhagyni az országot a szokott módon hajóval a tradicionális piacaira pl. Afrikába, és máshova, ezért az EU engedélyezte azt, hogy az EU-n keresztül szállítsák ki az ukrán gabonát a tradicionális felvevőpiacokra, pl. Afrikába.  Ez volt a terv. A gyakorlatban az történt, hogy az olcsó ukrán gabona az EU-ban maradt, főleg a szomszédos országok gabonapiacán kötött ki az import termék. Olyan szintet ért el a betárolás, hogy a szomszédos országok termelői nem tudják eladni a drágában megtermelt gabonát, sem belpiacra, sem exportra, az áru befagyott a termelőnél.

 Hagymatermelés Makón: vége van

 aszaly_2.png

Közben jött a hír, hogy Makón megszűnik a hagymatermelés, mivel az eddig termőterületek kritikus szint alá csökkentek. Így egy tradicionális termelési ág, és vele együtt a hozzá tartozó tudások (termelési, és feldolgozási ismeretek) a szemünk láttára szűnik meg létezni. Mondván, öntözés nélkül lehetetlen hagymát termelni arrafelé, meg az import termékek olcsóbbak.

Érdekes dolog ez. Ausztriában, Tirolban, érdemes hagymát termelni, olyan szinten megy az osztrákoknak arrafelé a hagyma termelése, hogy itthon is osztrák hagymát lehet kapni több kiskereskedelmi láncban. Nekik megéri, nekünk nem éri meg.

Lassan a makói hagyma sorsára jut pár tradicionális hazai termőhely, pl. a Kisalföldi bogyósgyümölcs termesztés (málna, eper), szatmári szilvatermesztés, Balaton É-i part, szőlőtermesztés a parti sávban….  

Pár bank is tönkrement mostanában a világban, s Svájci jegybank épp most mentette ki a Credit Suisse-t.

Amúgy itthon a bankok decens profitokat tudnak termelni még ezekben a vérzivataros időkben is, a hazai bankok egészségesek, a hazai adósok pedánsan fizetik a hiteleik esedékes törlesztő részleteit.  

Ha ránézünk a valóságunkra, akkor kapkodjuk a fejünket, mivel eléggé turbolens időket élünk. Sokak szerint 2019 óta permanens válságban vagyunk, az MNB azt mondja, hogy 2013 – ban meg megúsztunk egy válságot. Huha, eléggé sok az információ! Akkor most miben is vagyunk?

A három részre szakadt ország – fizetésekben-

 

keresetek.jpg

Magyarország, (Forintban) 

 

germany_purc_power_2022.png

Ausztria, Németország, Svájc (Euróban..) -- > Nagy a különbség.... kb. évi 8 400 EUR aránylik a 40 332 EUR-hoz....  

Nyugat-magyarország, Kelet- Magyarország, és Budapest- Közép-magyarország. Havi fizetésekben az országrészek között akár nettó 150 000 Ft – 250 000 Ft –os eltérés is lehet…

Hasonló eltérés mutatkozik az ingatlanárakban is. Ez azt is jelenti, hogy a keleti országrészben valaki elad egy ingatlant, mert a nyugati országrészben kapott munkát, akkor nem kap annyit az ingatlanáért, hogy az ország nyugati felében tudjon venni egyet. Nem tud odaköltözni.

 Pl. Balatonalmádiban az átlag albérlet árak elérik mára a nettó 250 000 – 350 000 Ft –ot rezsi nélkül! Találós kérdés, mennyi havi nettó fizetésért érdemes Balatonalmádiba költözni? Azt elfelejtettem, hogy az átlag lakóház árak arrafelé elérik a 75 000 000 – 300 000 000 Ft-ot, de van ingatlan arrafelé 650 000 000 Ft-ért is.

Ez azt is jelenti, hogy egy átlag fiatal nem tud hazaköltözni, bármennyire is szeretne. Azt fogja hozni ez a fajta kapitalizmus, hogy a gyerekek 100 000 Ft alatt nem is fognak nekiállni a fűnyírásnak, mert nem éri meg. Ha el akarnak menni bulizni kicsit a nyáron, - le akarnak menni a partra – az idén nyáron egy fiatal ha „lightosan” bulizni akar a parton, nem fogja betakarni az akciót 50 000 Ft egy este. De akkor tényleg eléggé „lightosra” fog sikerülni az este. Itt tartunk 2023 márciusában.  

Persze tegyük hozzá, hogy nagyon nem használnak forintot arrafelé az emberek, csak épp annyira, amennyire szükséges használni a napi megélhetéshez. A fő fizetőeszköz az EUR, GBP, vagy az USD lett, de legfőképp az EUR.  

A változás a 1989-es rendszerváltáshoz hasonló most is  /vagy nagyon gyorsan lesz/, csak még nincs neve!!

1989_siofok.png

Siófok, 1989 

Meglátásom szerint a kor, amiben élünk, az felér a 1989-es rendszerváltással, csak még nem neveztük el!

Olyan, mintha száműzetésbe került volna a racionalitás, és repkednek a számok, de lassan olyan érzésem van, mint gyerekkoromban, 1993- 1994 táján. Akkor a DM – Német márka – volt a fő fizetőeszköz, ma az EUR.  És ha ránézek a valóságra, nem nagyon látszik a történet vége, de van néhány pozitív hatás, megy a business as usual.

1989-es változások korszakát a Bokros- csomag zárta le 1995-ben…. 

Talán van egy különbség az akkori, és a mai viszonyok között. Akkor mindenki akart valamit, és hitte azt, hogy meg tudja valósítani mentek az emberek, csinálták.  Ma inkább a kivárást érzékelem a KKV tulajdonosokkal beszélgetve, kivárnak, nem döntenek, ez sem ördögtől való, a kockázatkerülés tradicionális hozzáállás errefelé, de a kérdés az hogy most is bejön a történet?

Szóval minden mozog, minden változásban van, nagyon komoly tulajdoni átrendeződések, felvásárlások, koncentrációk vannak az egyes iparágakban. Úgy gondolom, lassan a szánkra kell venni a „k- betűs szót”: csak suttogva: Kapitalizmus.

Annak idején, amikor a németek jöttek, a 90-es évek elején, és vettek mindent, amit eladtak nekik, azt mondta az egyik befektető vállalkozó, amikor beszéltem vele gyerek fejjel:

- Te, figyelj, mi azt a pénzt, amiből itt vásárolunk, ingyen kaptuk, el fogjuk költeni, és meg tudnánk fizetni a normális árat azért, amit veszünk….

Abban az időben alakultak ki a "német leányvállalatok" alapjai. A hazai KKV rendszer innen ismeri a "német mentalitást"... Érdemes lenne elmenni a forráshoz, és ott megtapasztalni, milyen a "mittelstand" felfogása, hogyan él, hogyan vezeti egy tulajdonos a családi vállalkozását. A "német leányvállalati szint" itthon egyfajta a központban elfogadott üzleti terv végrehajtására, és betartatására irányul, ez a "mittelstand" terméke. Mi általában ebből a nézőpontból ismerjük azt, hogy mi is a "mittelstand": tévesen.  

Ezt itthonról, "leányvállalati szintre kiképezve megérteni" nagyon korlátozottan lehet. Ahhoz ott kellene élni, és olyan helyeken élni, ezt az életstílust, ahol ezt az életstílust átérzi az ember.

Akkor úgy fogtuk fel a kapitalizmust, hogy minden eladó, minden szabad, és 5 év múlva itt lesz Ausztria. /Ebben volt is valami, mivel akkor olyan 65 %-ra voltunk az osztrák fejlettségi szinttől, ez mára szelíd 25- 35 %-ra csökkent.. De ma is azt mondjuk, 10 év múlva itt lesz Ausztria – A portfolió szerint ez sajnos szelíd álom, 2035-re sem lesz itt Ausztria. -

1989: A példa: Németország, az ottani kapitalizmus.

Szóval 1989-ben volt egy elképzelésünk a kapitalizmusról, nagyon sokan úgy gondoltuk, hogy pár év, és itt német, vagy osztrák szintű gazdagság lesz, mivel majd megtanuljuk tőlük, hogyan is megy ez a kapitalizmus, ámbátor nagyon sok céget vettek meg, egyre-másra nőttek ki a földből a vegyesvállalatok, meg a német tulajdonú gyárak. Eltelt pár és rá kellett jönnünk, hogy ebből nem lett se Németország, se Ausztria, sőt csak gondjaink lettek, mert akik Németországot, vagy Ausztriát akartak a saját életükben, azok elmentek Németországba, és Ausztriába, és megtapasztalják a helyszínen, főleg tették ezt az EU csatlakozás után…

Na most, olyan, hogy „német kapitalizmus”, na olyan az nincs!

Olyan sincs, hogy „Németország”. A becsületes neve: Bundesrepublik Deutschland, ami magyar fordításban: Német Szövetségi Köztársaság, 1949 óta ez a becsületes neve.

Tehát egy szövetségi köztársaságról beszélünk, ahol az egyes tagköztársaságoknak saját kormányai vannak, saját miniszterelnökkel, és pénzügyminiszterrel pl. Nagyon nehéz ezt átlátni, mert ha megy az ember az A3-as autópályán, nem nagyon érzékeli azt, hogy átmenne egy-egy államhatáron, pedig igen. Ezért az egyes tagköztársaságokban a kapitalizmus felfogás eltérhet, és el is tér. Ezt akkor érzékeli az ember, ha elég időt tölt el egyes helyeken, mivel csak az ott eltöltött idő után jönnek vele szembe a finom, de mégis markáns eltérések. Így más az élet a Bajorországban, az ottani kapitalizmusban, vagy NRW- ben (Észak –Rajna – Vesztfália) az ottani kapitalizmusban, mivel mindkét ország vezetésének határozott elképzelése van arról, hogy milyen a kapitalizmus náluk, ennek a szövetségi kormányban, Berlinben hangot is adnak.

Jól ismerem, hogy milyen a kapitalizmus Bajoroszágban, NRW- ben (Észak- Rajna- Vesztfália), vagy UK-ban. Ég és föld a különbség az egyes kapitalizmus felfogások között.  

A „német piacgazdaság” az nem „kapitalizmus”

ludwig_erhard.png

Ludwig Erhard

Ebből még nagyobb félreértések vannak, mivel sokan azt gondolják, hogy a kapitalizmus = piacgazdaság, német módra. Na ez sincs így, erről írtam egy cikket: 

Versenyképes élelmiszergazdaságot a COVID-19 után, a német példa Nézzük meg egy máig tartó sikertörténet néhány aspektustát, előtérben az ember, és a környezet

Tehát eléggé katyvasz van a fejünkben ezzel a kapitalizmus témával kapcsolatban.

Például, a kapitalizmus, és a németek által a háború után megvalósított piacgazdaság az nem ugyanaz! Az ottani kapitalizmus felfogás adta az alapot, és erre az alapra építették fel a szociális piacgazdaságot. Ezt láttuk a TV-ben, amikor a Derricket, vagy a Klinikát – Die Schwarzwaldklinik -, vagy a Guldenburgok Örökségét, vagy az Öreg, vagy a Tetthely –Tatort – sorozatokat néztük a TV-ben.

Na, olyan kapitalizmust akartunk, azt gondoltuk, hogy 1994-re eléjük ezt a szintet, amit ott látunk. Na da nem értük el… Sajnos ma sem értük el azt a szintet.

Mittelstand

Ebben a cikkben - Versenyképes élelmiszergazdaságot a COVID 19 után, a német példa Nézzük meg egy máig tartó sikertörténet néhány aspektustát, előtérben az ember, és a környezet – írtam a mittelstand fogalmáról, hogy mit is értenek alatta pl. NRW- ben. 

A kérdése az, hogy a hazai KKV rendszer és a „német mittelstand” között lehetne- vonni bármilyen párhuzamot? A tapasztalataim azt mutatják, hogy csíráiban megvannak ezek a képességek hazai KKV rendszerben, na de van egy kis gond. A hazai KKV rendszer még csak nagyon kevés ideje tanulja azt, hogy hogyan is működik a „német” mittelstand. Amit én megtapasztaltam, hogy a „német mittelstand” állandóan innovatív ötleteken gondolkodnak, cégvezetők sörözés közben. Pl. ha kitalálnak valami jót, - legyen az egy új termék, vagy eljárás innováció – akkor azt a lehető leggyorsabban szeretnék letesztelni, látni szeretnék hogyan is működik a dolog, először náluk. Ha a teszt sikerül, akkor elkezdenek gondolkozni azon, hogy hogyan lehetne belőle piacképes terméket, vagy szolgáltatást csinálni belőle. Ez már inkább körzeti szint. Egy egyszerűbb innováció tesztelése, és termékké formálása nem éveket vesz igénybe, nem kenegetik, menedzselik a témát évekig, hanem a lehető leggyorsabban, - hónapok alatt - megvalósítják.   

Szóval ezt kell megnézni, hogy ezzel a történettel hogyan termelnek pénzt, pl. exportképes termékrendszert hogyan állítanak gyártási rendszerbe.

Szóval még katyvasz van a fejünkben a kapitalizmus fogalmával kapcsolatban, rendet kellene a témában tenni. 

next_stage.png

Why the next stage of capitalism is coming -bbc.com - 

Azt mondják, hogy a magyar szántóföldi növénytermesztés nem versenyképes.

Az eddigiek alapján azt látjuk, hogy minden rossz összeállt ahhoz, hogy a válságjelenségek együtt fejtsék ki hatásukat az elkövetkezendő évben, most, már 2023-ban is, de legfőképp 2024-ben. Ezt el kellene kerülni.  

Újra kell tervezni a teljes élelmiszergazdasági rendszert, úgy, hogy a szereplők akarjanak részt venni a megvalósításban.

A rendszert hatékonyra kell tervezni úgy, hogy nyugat európai szinten látható fizetések is megjelenjenek a rendszerben.

 

Szeretnéd felvenni a kapcsolatot a Lecsómérnökökkel, vagy szeretnéd a témát megvitatni?

Írj a Lecsómérnököknek!

lecsomernok@gmail.com

 

 

Az élelmiszeripar fejlesztését el kell felejteni, már nem divat Európában 50 éve.

climachange_food_sys.png

Élelmiszergazdaságot kell építeni, tégláról téglára, eléggé komoly munkával, tudva azt, hogy az egész világ élelmiszerellátása egy dinamikus rendszert alkot, amelynek működése dinamikus egyensúlyban van a környezettel. Másképp fogalmazva, az élelmiszergazdaság és a természeti környezet ezek után nem választhatóak el egymástól. Nem létezhet az egyik a másik nélkül. Ha így tekintünk az egész élelmiszergazdasági ellátásra, akkor nagyon komoly innovációs tér nyílik meg, és nagyon sok elvégzendő feladat fogalmazódik meg. Az EU úgy gondolja, hogy ebbe az irányba viszi a folyamatokat.

Ha nem így fogjuk fel a témát, akkor nem lehet fenntartható módon növelni a kibocsátásokat, nem lehet visszahozni az elveszett brandeket, legyen az a Makói Hagyma, a "Zirci Krumpli", vagy bármilyen más növény. Ha nem lesz alapanyag, akkor nem lesz hatékony lokális élelmiszergazdaság sem.   

Ehhez semmi más nem kell, csak azt, hogy benne vagyunk egy paradigmaváltás közepében, meg kellene érteni azt, hogy mi zajlik körülöttünk. A Lecsómérnök Gazdasági Blogja azért is jött létre, hogy segítsen megtalálni a jó válaszokat.   

Ha nem fogjuk megérteni, és nem változunk, valós a veszély arra, hogy ránk záródhat a közepes fejlettség csapdája. Ezt el kell kerülni!

Pár adalék a témához: 

Legyen itt egy jó film ma estére: 

Monte Christo grófja (2002-es feldolgozás)

 

Vagy érdemes beleolvasni - Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg - művébe: _idézet, 13.: 

" A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett.

- Jó napot! - mondta a kis herceg. - Uraságodnak kialudt a cigarettája.

- Három meg kettő, az öt. Öt meg hét, az tizenkettő. Tizenkettő meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettő. Huszonkettő meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani. Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.

- Ötszázmillió micsoda?

- Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé... már nem is tudom... Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet! Kettő meg öt, az hét...

- Ötszázmillió micsoda? - ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, nem tágított tőle többé.

Az üzletember fölkapta a fejét.

- Ötvennégy éve lakom ezen a bolygón, de eddig még csak háromszor zavartak. Először huszonkét éve egy cserebogár; isten tudja, honnét pottyant ide. Iszonyatos zajt csapott, úgyhogy négy hibát is ejtettem a számadásomban. Másodszor tizenegy esztendeje köszvényrohamot kaptam. Keveset mozgok, nincs időm lófrálni; én komoly ember vagyok. Harmadszor pedig: most! Szóval azt mondtam, hogy ötszázegymillió...

- Micsoda?

Az üzletember látta: semmi reménye rá, hogy békén hagyják."

Jöjjön ki Óbudára, egy jó szöcske cobákra! -

Bujna Ferenc Élelmiszermérnök élelmiszergazdasági sci-fi sorozata a lecsón! X. / IV. rész.

 

Alig egy óra múlva ébredtem. 

Még világos van, korán a vacsorához, korán a lefekvéshez, ugyan, körülnézek 2050 Budapestjének forgatagában.
Kilépek az utcára, a bejáratot őrző két fa most szilfává lett átállítva. A Kőrutat árnyékoló naphálók még fent vannak, bár itt-ott már göngyölődnek fel. A kötöttpályás elektromos autóforgalom megélénkült, egymást érik a járművek. Megállnak, utasok szállnak ki, majd be, a járművek türelmesen várnak a tovább haladásra. Nincs előzés, tülekedés, sőt a legteljesebb nyugalomban utaznak, gyalogolnak, kerékpároznak, rollereznek az emberek.


futurecities.jpg

Gondoltam magamban, betérnék valahová egy egyszerű vacsorára. „Óbuda vendéglő” hirdeti a cégtábla. „Jöjjön ki Óbudára, egy jó szöcske cobákra...” dúdoltam magamban a népszerű operett refrénjét. Hát lássuk.
Belépve a helyiségbe, rögtön lenyűgözött a megszólalásig óbudai hangulat. „ Az asztal tarka-barka, rajta jó kadarka” és tényleg, az asztalokon valamilyen piros folyadékkal teli kancsók. Tényleg kadarka lenne ? A jó ízű, gyermekkorom ikonikus borocskája?
Egy fiatal pincér lesöpri az asztalt. Ahogy régen lehetett. Mosolyogva meghajol.
Már-már elsütném a régi elcsépelt viccecskét, hogy : Pincér lyukas az abrosz.
Ó, pardon, azonnal megfordítom.
Ehelyett azonban érdeklődöm a Kadarka irányában.
- Ó, tehát megkóstolja a finom különlegességünket?
- Azonnal hozom.
Megkóstolom az italt. Tényleg Kadarka. S milyen fenséges! Ez is 2050?
A kínálat svédasztal rendszerű. Számtalan húsos és vegetáriánus ételt kínálnak. A kínálatot nem étlap nyújtja, hanem egy kis „kiállítás”. De vajon nem azért vezették be ezt a rendszert, hogy lehetőleg ne kelljen ételt kidobni?
Mindenki annyit vesz el és annyiféle ételt, amit szeme kíván. Majd asztalához viszi. Én hagymás rostélyosból vettem. A hagyma fantasztikusnak tűnt, ízletes, ropogós. A hús pedig omlós, illatos. Már majdnem kis rovarszósszal ízesítettem, de aztán erről letettem.

future-cities-node-project.jpg

Második körben édesburgonya pudingot választottam.
Nincs tülekedés, nincs hatalmas adag felhalmozása, csak hogy másnak ne jusson. Ez is 2050 lenne?
Már a pudingnál járok, amikor engedélyt kér egy kedves idős bácsi, hogy leülhessen mellém. Bemutatkozik, s elnézést kér, hogy kíváncsiskodna.
-Hallottam, hogy Ön a múltból jött. Hogyan tudott átjutni? Eddig csupa politikus járt itt a jövőben, akik kétségbe esve akartak utána járni, hogy mi lesz velük. Ön az első olyan, akit érdekel is a korunk.
-Nos, fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Leültem egy padra a Körúton, és itt ébredtem. De, bevallom, máris nagyon élvezem az itt létet. Tulajdonképpen az érdekelne, mivel szakmám tartósítóipari mérnök, hogy 2050-ben mit esznek az emberek, hogyan termelnek, hogyan tudták legyőzni a szárazságot?

1520125253896.jpg


Az idős úr elmondja, hogy ő is emlékszik még fiatalember korára, 2022-re és a rákövetkező néhány évre..
Valóban zűrzavaros kor volt.
Bizonyos politikusok orbitális marhaságokat harsogtak, korrupció, háború árnyéka.
Még atomháború vagy akár atomerőmű robbanás réme is fenyegetett. És egy nap, a mesterséges intelligenciák, felismerve, hogy őket is veszély fenyegeti, összefogtak, s átvették a mindennapi élet irányítását karöltve egy jó szándékú, kreatív embertömeggel együtt.
Ahogy tudja, mindenkinek volt már 2022-ben okostelefonja, laptopja. Ezek a kis intelligenciák pontosan tudták tehát, hogy használóik milyen szellemi szinten állnak, milyen hasznos munka elvégzésére alkalmasak. Tömegével irányították át az embereket a verseny szféra világába, leginkább az élelmiszer termelés és az azt kiszolgáló ipari háttér erősítésére. A kreatív, alkotó munkának ismét becsülete lett.
Legfőbb irányelv a jó élelmiszerellátás, a jó szociálisháló kiépítése, az egészséges étkezésre építő egészségbiztosítási rendszer, s az igazságszolgáltatás igazságossá tétele lett.
Igaz, hogy a régi korban az a hír járta, hogy a szarvasmarha szellentése teszi tönkre a klímát.
Le a szarvasmarhákkal!
Nos, mára helyzet a következő. A szarvasmarha és egyéb haszonállat tartás nélkülözhetetlen a trágya termelés biztosítása érdekében.
A legeltetés ismét életre kelti az elhanyagolt talajokat. Kimerült földdarabok váltak ismét egészséges, élő területté.
-Járt már Budapest határában ? Nos a várost és minden más városunkat hatalmas nagy édenkertek veszik körül. Gondoskodnak az élelmiszertermelésről, a talajtermelésről, a komposztálásról. A szarvasmarha trágyája aranyat ér! Beoltja a cellulóz tartalmú növényi anyagokat, s együtt a biogáz retortákban néhány nap alatt elsőrangú talajadalékká válnak. Közben pedig biogázt termelnek, melyek hozzájárulnak az éjszakai elektromos áram ellátáshoz.
A városokat óriási talajkombinátok veszik körül. Felismerve, hogy a talajon folyó termelés kulcsa a jó talaj, a tudományos kutatások számtalan eredményét felhasználva készítik a termőföldet.
De majd bizonnyal megismerkedik velük.

photo_1.jpg

 

- Ön honnan tudja ezt? Valahol ott dolgozik?
- Nos, kedves barátom. Én már idős vagyok ahhoz, hogy naponta a Városi Ellátó Rendszer külső vonalában dolgozzak. Én a következő utcában lévő, egy Saláta Gyár melletti farmon dolgozom.
- Az is egy irodaház?
- Hasonlít egy Irodaházhoz, de itt nem salátaféléket, hanem gumós zöldségeket termelnek. Jöjjön, ugorjunk át! Amúgy is egyeztetnem kell az ügyeletes robottal az éjszakai beszállítás fogadását illetően!
Csak úgy zúg a fejem, irodaházak zöldség termelésre, robot partnerek???
Elindulunk, s csakugyan néhány perc múlva belépünk a Gumós Házba.
-Itt egy különleges égetett cserép és nagy víz megtartó képességű módosított keményítő „talajon” nőnek szintről- szintre a különféle gumós, és gyökeres zöldségek. Elsőnek a sárgarépa szintre megyünk, ott van a központ. Barátom magamra hagy kis ideig, amig a robottal átbeszélik az éjszakai teendőeket. Meglepő módon mindenütt emberek sürgölődnek. Vajon kik ők? Kétkezi munkát végeznek?
Ilyet 2022-ben már nem lehetett látni. Elitéltek? Bűnözők, akik munkával törlesztenek?
Odaballagok egy hatalmas ágyáshoz. Vastag, cca. 70 cm mélységű kerámia/módosított keményítő talajban, melyet alulról áztat egy szerkezet, nőnek szorosan egymás mellett a sárgarépák. Négyzetméterenként 100 darab.
-Jó estét kívánok. Önök kik? Mit csinálnak itt este?
-Önnek is a legjobbakat. Mi itt önkéntes munkások vagyunk. Nappal rendes munkahelyünk van, én például egy alga üzemben vagyok könyvelő. De ma estére párommal úgy döntöttünk, hogy itt tesszük hasznossá magunkat. Jól esik egy kis fizikai munka. Úgy érezzük, hogy alkotunk, s ez előnyös az egészségünkre. Nem szólva arról, hogy az önkéntes munkánkért bónusz jár, amit a legkellemesebb pihenő helyeken költhetünk el szabadságunkon és azon kívül is.
Valahol a szoci idők SZOT üdülése és a későbbi korok SZÉP kártyája ötvöződik a bónuszban. Csak kicsit igazságosabb, igazi munka alapú elosztásban. Minél több közösségi munka, annál több bónusz.
-És mit termelnek ebben az épületben ?
-A pincében részben haltenyésztés folyik, részben gombatermesztés. A felső szinteken cékla, mint a legszuperebb gyulladás csökkentő, zeller, sárgarépa, paszternák, petrezselyem gyökér, sőt kísérletezünk édes kömény gumóval is.
-És minden estét itt töltenek?
-Dehogy, rengeteg a szórakozási lehetőség, a színház, zenei programok, koncertek, táncos mulatságok. Önök 2022-ben téves fogalmat alkotnak a jövőről.
-Hadd kérdezzem meg, tényleg nincsenek politikusok? Mi lett velük? Mi a hatalmas vagyonukkal, hisz üres Parlamenti ülések, de számtalan gazdasági érdek.
-A dolog egyszerű. Az utolsó vagyon nyilatkozat alapján lettek a vagyonok meghagyva, a többi ment a közös fejlesztésbe. Higgye el, még így is jól jártak. De, mennem kell, ma még el kell palántáznom néhány ezer zellert.
Közben visszaérkezett idős barátom is. Elintézett mindent, az éjszakai dolgozók, az önkéntesek ma minden munkával végeznek. Betakarítás a holnapi ellátásra, a használt „talaj” letermelése és az új talaj átvétele a beszállítóktól. De az már zömében a robotok munkája.
-Hogyan, talajcsere??

youth-center-roof-garden-in-chicago-2.jpg

 

Igen, Budapest körül is, mint minden más nagyobb település körül kiépültek a hatalmas talajt előállító üzemek, mint említettem már. Hisz alapelv, hogy egészséges, jó minőségű termékkel lássuk el a lakosokat, ami egészségüket is jobban védi.
A letermett talaj megy vissza az üzemekbe ugyanazokon a járműveken, amin az új, friss, feltöltött talajt hozzák. Éjszakánként ezernyi jármű végzi ezt a munkát szerte a városban. Minden kiépítve, minden automatizálva. Például én dolgoztam fiatalabb koromban a MULCS Műveknél, s később a TERRA-PRETA üzemben.
Eszembe jutnak a HIMNUSZ záró sorai.
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart,
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Lehet, hogy a húszas évek libernyákok, orbcsikok uralta valósága után tényleg áldásban lesz része a magyarnak?
Kifelé haladva Budapest központjából mindenütt az esti élet jelei látszanak. Vidáman sétáló emberek, jókedv, még énekhang is hallatszik. Nem a részegeké és drogosoké az éjszaka.
Feltűnik, hogy szirénázva rohanó mentők, tűzoltó, rendőrségi kocsik nincsenek.
Éjfél után azonban a város el fog csendesedni. Takarékoskodni kell az energiával. Még nem sikerült 100 %-ban megoldani az éjszakai áram ellátását, de mint megtudtam, már bőven működik a második Paksi atomerőmű is. Végül is egy megbízhatóbb építő alkotta meg.
Kiszállunk, s rövid séta után belépünk a nagy tartósító kombinátba. A földszinten vannak a liofilizáló berendezések.
Itt is robotok készítik elő a szárításra az anyagot. Azonban nem zöldséget, gyümölcsöt, hanem készételt szárítanak. Ehhez az alattunk lévő szinten hatalmas teremben készítenek elő több féle készételt. Magyarul főznek, óriási konyhában. A mai menü Jókai bableves, Magyaros marha pörkölt nokedlival, Brassói aprópecsenye, Zöldborsó főzelék sült hússal.
És a vegetáriánusoknak egy ízletesen összefőzött zöldség mix, amelyben zöldbab, hagyma, csemegekukorica, sárgarépa zeller szár van.
A készre főzött adagok aztán hatalmas szárító tálcákra kerülnek, ahol is tálcánként 10*450 gramm étel lesz kitéve. Ez tíz adag. Más napokon más a menü sor.

bulgarian_space_food.jpg

Széles liofilizált készétel választék
A száraz készételeket nagyon jól záródó fém tasakokba zárják, s innentől kezdve hosszú évekig tárolható készétel lesz. De valóságosan a felvevő piaca a túrázók, sportolók, kerékpározók hada, akik viszik magukkal komplett ételként. Egyre nagyobb az igény rájuk!
Éttermekben, háztartásokban pedig megmaradó étel kerülhet liofilizálásra, ezzel is csökkentve a kidobott étel mennyiséget.
A tartósított készétel nem újdonság. Az én ifjúságom katona évei alatt több tucatnyi fajta készételt melegítettek a gulyás ágyúkban gyakorlatok alkalmával. Szerencsésnek érezte magát az a kis katona, aki tudott okosban bemutyizni néhány doboz konzervet. Legtöbbször szüksége sem volt rá, de jó, ha van. Igazi hungaricum.

spaghetti_with_bacon.jpg

A későbbiekben a fagyasztott készételek kora jött el. Ízlésesen csomagolt, száz féle ízű összeállítás. S a liofilizálás egy újabb lépcső a még modernebb készételek felé.
Lenyűgöző ez a 2050. Igazán szerencsések lesznek, akik megérik. Valójában soha nem volt lehetőség ara, hogy az ember, mint döntéshozó, akinek mindig maga felé hajlik a keze, hol jobban, hol kevésbé, de 2022-ben már nagyon, leváltásra kerüljön.
Sci-fi regények sokszor írtak bosszúálló, rosszindulatú robotokról. Miért akarnának a robotok megszabadulni az emberi közreműködéstől. Végre igazi együttműködés van az irányításban.
Visszaindultam szállásomra. Feltehetően jól alszom majd. A levegő már hűvös és tiszta. Az utca nem zajos, pedig a Körút közelében vagyok.
A fürdőszobában ért még kis meglepetés. A tisztálkodó szerek nem műanyag flakonban álltak sorban az üveg polcocskán. Minden fém vagy fa tartócskákban. S minden abszolút természetes anyagból, ami nem zavarja meg a szennyvíz kezelés hasznos mikroorganizmusait.
A törülköző papír, amely holnap begyűjtve már a szeméttelep helyett a városszéli komposztálóban folytatja pályafutását.
Mindent hasznosítanak!
S erre vannak emberek, robotok, technológia, s ami a legfontosabb, motiváció az emberek részéről. Itt már ismeretlen a „Nekem ne írják elő, mit csináljak” felfogás.
Hogy aztán, ahogy 2022-ben, másnap már mást rikkantó másik politikus teljesen mást mondjon.

pestbuda12_1.jpg

 

Mennyire igaz a 2022-re Kölcsey Himnusza:


Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Lefekvés előtt ismét találtam egy kis írást az éjjeli szekrényemen.

Egy újabb mese, mely a 20220-es évre utalhat. Zsigmond barátom nem feledkezik el a nevelésről.

Jean de La Fontaine: A felfuvalkodott béka

Egyszer meglátta a réten az ökröt a béka.
– Milyen hatalmas állat! – gondolta magában irigykedve. A többi békához pedig így szólt:
– Megláthatjátok, hogy még ma megnövök én is ekkorára! – s elkezdte szívni a levegőt magába.
A többi béka körülállta s csodálkozva nézte.
– Hagyd abba az erőlködést! – mondta az egyik.
– Elég már, így is te vagy a legnagyobb köztünk – így a másik.
A béka azonban nem hagyta abba. Kidüllesztve a mellét, mérgesen kérdezte: "Melyikünk nagyobb hát? Az ökör vagy én?"
– Az ökör – felelték.
A béka még elszántabb lett. A pocakját még jobban fölfújta, még több levegőt szívott magába, már úgy nézett ki, mint valami labda.
– No, ki nagyobb? – nyögte ki nehezen.
Ám a választ már nem hallhatta. Hatalmas pukkanással szétrepedt.
Hát bizony lenne 2022-es tanulsága a mesének.

S még egy kis írás odakészítve: Szophoklész – Oidipusz király

oedipus_and_the_sphinx.jpg


Dögvész pusztít Thébában.

Az utolsó Labdakida- király, Laiosz halála óta. Oidipusz ekkor érkezik meg, megválaszolja a szfinx talányát, és feleségül veszi az özvegyet, Lokaszét. Elhatározza, hogy kideríti, ki ölte meg Laioszt, hisz ezzel a jóslat szerint véget vethet a dögvésznek.
Oidipusz magához hívatja Theiresiast, a vak jóssal, aki figyelmezteti, hogy ne kutassa a gyilkost, mert balszerencsés vége lehet, és olyan titkokra derülhet fény, mely az özvegy és a saját szempontjából is végzetes lehet. Végül Oidipusz kérésére elmondja, hogy a gyilkos, akit kutat, ő maga. Oidipusz nem hisz neki, és Kreont vádolja, hogy ő próbál áskálódni ellene, hogy a trónra léphessen.
Az esetet Oidipusz elmondja Lokaszténak is, aki elmeséli, hogy egy jóslat miatt (mely szerint a születendő fiúk apját megöli és anyjával hál) kitették a fiút a közeli hegyre. Ekkor Oidipusz kezdi sejteni, hogy amit Theiresias mondott, igaz. Magához hívatja tehát a pásztort, aki kirakta őt a hegyre.
Mielőtt azonban megérkezhetne, hirnök jön, hogy Oidipusz apja, Polybos meghalt, és ő lesz az új király. Azonban azt is elárulja, hogy Polybos nem a vérszerinti apja. Ekkor Lokaszté rájön az igazságra, és kérleli Oidipuszt, hogy ne kutasson tovább.
Oidipusz rájön, hogy a jóslat beteljesedett, megbocsát Kreónnak. Lokaszté felakasztja magát, Oidipusz pedig kiszúrja a saját szemét.

Csak nem arra akart célozni Zsigmond barátom, hogy a 2022-es óriási szárazságot és az országot sújtó rossz események sorát vezetőink bűnei idézték elő ?? Vajon ők tanultak az iskolában görög irodalmat ?

Még egy kis szelet papír, üzenettel:

Kedves Ferenc, holnap indulunk megtekinteni Budapest körül a híres mezőgazdasági övezetet. A kirándulóruhát a szekrénybe készítettem. Indulás reggel 7 órakor. Jó éjt!
Azzal a jóleső érzéssel alszom el, hogy hazánk túléli a krízist és virágzó világgá válik pártok, pártoskodások nélkül.

Föld : 2050, Köz- ellátás vagy alig ellátás? Avagy bőség zavara?

Bujna Ferenc új cikksorozata a jövőről a lecsón!

"Én nem tudom mit hoz a holnap, és ki tudja mi lesz velem"   

Egyre több írás, cikk, riport születik a jövő élhetőségéről, beleértve az élelmiszer ellátást, annak minőségét, a csomagolást, klímát stb. Önmagában minden leírt cikknek, riportnak igaza van, de egymással összevetve az elhangzottakat, már kétely marad bennünk.

Ahogy egy kedves anekdota, melyet régi vágású barátunk mondott. A bíró előtt beszél az alperes, mire a bíró megnyugtatja, hogy igaza van. Majd a felperes adja elő a mondandóját, mire a bíró kijelenti, hogy igaza van. Erre megszólal a kisbíró, hogy nem lehet igaz, ez is az is. A bíró azt mondja, a kisbírónak, hogy Neked is igazad van.  Hát ez a kis tréfás jelenet jutott eszembe a műanyag dolgairól.

Az egyik, manapság lényeges kérdés a műanyagok problémája. Néhány, a legutolsó időkben megjelent cikkből idéznék egy-két mondatot, hogy rávilágítsak az ellentmondásosságára. Nem öncélú az idézgetés, hanem tudomásul kell venni, hogy az élelmiszerek csomagolása, akár gyűjtő, akár fogyasztói csomagolás, egyre inkább valamiféle műanyag vagy műanyaggal társított csomagoló anyagba történik. Mára elválaszthatatlan lett a műanyag, mint több féle molekula szerkezetű, fizikai, kémiai tulajdonságú anyag az élelmiszereinktől.

naja-bertolt-jensen.jpg

Természet világa, 2022 március.” A műanyag élete” című  cikkből.

„Az ipari szereplők ( műanyag termékeket előállító szereplők, kutatás ) évtizedekig abban az illúzióban nyugtattak minket, hogy a problémáikat jól kézben tartják.”

„Az utóbbi két évtizedben mégis több műanyagot állítottak elő, mint a XX. század második felében összesen.”

A a fagyállók gyártásával foglalkozó Preston cég a gyártás során keletkező etilén dikloridot , mely rákkeltő káros anyag, vinilklorid monomerré dolgozza fel. ..”akkoriban ( a 70-es években ) a rákkeltő hatás a kínálkozó profit lehetőség mellett keveseket érdekelt. „

„A Világháború a különböző műgyanták iránti keresletet is fellendítette, mintegy 32-szer többet gyártottak a világégés után, mint előtte „ A sztirol butadién, a gumi kulcsfontosságú anyaggá változott a hadviselés során, mint a járművel futófelülete, a katonák lábbelijének talpa. Azonban, írja a cikk hasonlóan a vinil-kloridhoz, a sztirol is azzal a kockázattal járt, hogy a rákos megbetegedések kockázatát hordozza. Ugyanez a helyzet állt elő a a szintetikus gumi másik fő összetevőjével, a butadiénnel is.

A hadiiparból aztán átszivárgott a különféle műanyag komponensek, keverékek sora a háztartásokba is. Amikor már a háztartási eszközök piacát nem tudták a gyárak tovább bővíteni, „ jött a képbe a gondolat, hogy már nem közvetlenül háztartási eszközöket kellene gyártani, hanem más termékek rajtuk keresztül történő szállításában részt venni : vagyis megszületett az eldobható műanyagok fogalma. „

Lassan a hadiipar igényeit felül múlta a csomagoló anyagok iránti kereslet. S ez a kereslet évről évre növekszik.

global-plastics-production.png

Our World in Data -  FAQs on Plastics - 

„ A 70-es évekre az élelmiszerboltokban a papírt fokozatosan műanyag váltotta fel: tojástartó kartondoboz és a kenyércsomagoló tasak idővel eltűnt, ezzel párhuzamosan pedig megjelent a műanyag hústálca és nejlon zacskó.” „ A XX. század utolsó évtizedében az élelmiszerek zömét pedig már képtelenség volt csomagolásmentesen megvásárolni.” Azóta sajnos csak egyre nehezebb meghatározni az összefüggést a közönséges műanyag csomagolás, a háztartási vagy ipari szennyezés, a politika, éghajlatváltozás stb. egymással összefonódó, világméretű problémái között.”

„Annak ellenére, hogy számtalan helyen buzdítanak rá: ne használj eldobható termékeket, a legtöbb embernek nem sok beleszólása van a csomagolások mennyiségébe az életében.” „Persze számos jó kezdeményezést is látunk a fejlett világban, ilyenek például a csomagolásmentes üzletek, ahol elegendő akár egy befőttesüveget magunkkal vinni, amibe a kimért árut töltjük.”

Öt év után bezárt az egyik legismertebb, a főváros budai és pesti oldalán is működő csomagolásmentes élelmiszerlánc, a Ligeti Bolt – vette észre az erről szóló Facebook-bejegyzést a Pénzcentrum.  A bezárás okairól nem közölnek részleteket.   No comment !!!!

zero-waste-shops-uk.jpg

13 Of the Best Zero-Waste Shops In The UK - hipandhealthy.com - 

„A műanyag termékek jelentős részét kőolaj finomítók és petrolkémiai üzemek szövevényes hálózatában készítik, 98-99 %-t pedig fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával állítják elő. „ „A kutatók más területen is vizsgálják a műanyag probléma összetettségét, újabban például azt is meg kell nézniük, hogy a nyílt vizekben úszó és napfény által mikroműanyagokra bomló hulladék hogyan befolyásolja a planktonok oxigén termelését, valamint szénelnyelési képességeit.”

A National Geography 2022, áprilisi számában az indiai Ganges folyón a  horribilis mennyiségű nagyon sokféle műanyag hulladék minden nap elindul a tenger felé. A folyóban, a tengerben jobban mondva tengerekben útjában számtalan állat leli halálát a műanyagok miatt, majd idővel a napfény miatt mikroműanyagokká esnek szét.

Talán említettem korábban, hogy Pekingben járva, útban a Nagy Fal egy szakasza felé, egy olyan liget mellett haladtunk el, amely kopasz fáinak ( januárt írtunk, -20 C volt éppen ) az összes ágán fürtökben lógtak a különféle méretű és színű nejlon zacskók. Millió számra. Valószínűleg a gyakorta fújó szél hordta őket egy közelebbi szeméttárolóból.

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Az Élet és Tudomány ez évi 17. számában Műanyag gondok címmel szerepel egy kis írás a műanyag hulladékok tengeri, óceáni kártételéről.

„Jelenlegi ismeretek szerint 131 sarki fajt érint közvetlenül a műanyagok jelenléte. A kapcsolat legtöbbször a műanyag részecskék tápcsatornába jutását és a hálókba vagy egyéb hulladékba gabalyodását jelenti. Kisebb élőlények tutajnak használják a felületeket, amelyeken megtapadva olyan helyekre utazhatnak, ahol behatolónak számítanak. A sötétebb műanyag részecskék az éghajlat változásba is beszállhatnak. A sarki jégre lerakódva vagy belefagyva módosíthatják azok albedóját.

„A hosszú távon is megnyugtató eredmények elérése érdekében a párizsi egyezményhez hasonló, műanyagokra vonatkozó nemzetközi megállapodás kidolgozása lehet az út.”

polbear_plastic.jpg

Polar bears overeat plastic in the Arctic

A napokban olvastam egy rövid tudományos bejegyzést, miszerint a visszagyűjtött és újra feldolgozott műanyag palackokból több káros anyag oldódott bele a csomagolt italba, mint a frissen gyártott palackból. Valószínűleg az újrafeldolgozás során keletkezik a többlet káros anyag.  Hah…, tehát akkor mi a teendő ??

Képes-e a mai politikai, társadalmi beállítottsága a Föld országainak arra, hogy túl lépjen a profit érdekeltségen. Lehet, hogy mama a kapitalizmus már idejét múlt ? A jelenlegi problémákat, beleértve a hosszabb távú élelmiszer ellátottságát növekvő népességnek már képtelen megoldani ?

Lehet, hogy jelenlegi humán alapú döntéshozatalt sok-sok téren fel kell, hogy váltsa egy magasabb intelligenciájú csúcs intelligencia. Nem újdonság a gondolat, hisz a gazdasági élet számtalan területén már szerencsésebb, átgondoltabb, körültekintőbb döntést hoz a gépi agy, mint az emberi. Vagy akár több ember agya. Mindenki előtt ismert, hogy a legjobb sakk nagymestereket, go játékosokat győzi le a mesterséges intelligencia.

Tiszta élelmet fogunk fogyasztani 2050-ben?

Még van remény! Elindulhatunk ezen az úton, még nem késő! 

A Transpack című folyóirat 2022. „. számában Körkörös gondolkodás címmel jelent meg cikk a műanyag felhasználásról. Többek között épp az élelmiszerek csomagolása tekintetében.

„A műanyagok a 21, század erőforrásai, és nagyon hatékonyan , rugalmas módon dolgozhatóak fel a különböző iparágak által, ugyanakkor erőforrás-takarékos módon újra felhasználhatóak. A műanyagok előnyösek az egészség, fenntarthatóság és kényelem szempontjából. Hozzájárulnak az életszínvonal, a higiénia és a táplálkozás biztosításához és javításához.”

Hát ezek a gondolatok kicsit mások, mint a műanyagok természetre való hatásának aggodalmairól szóló írások.

A cikk kijelenti, hogy „Az ásványolaj és földgázfelhasználás csak kb. 1,8 %-a köthető a csomagolásokhoz.”  Más források akár 5 % részesedést írnak le, s bizonnyal további, eltérő számadatokat közreadó források is vannak.

A cikk természetesen sok igazságot tartalmaz. Ilyen annak taglalása, hogy a műanyag fóliába csomagolt élelmi anyagok eltarthatósági ideje mennyire megnövekszik.

Így a brokkoli eltarthatósága 6 napról 20 napra, a borsó 7 napról 19 napra, a hús 3 napról 20 napra, a sajt 190 napról 280 napra növelhető a műanyag fóliába való csomagolás által. Ezzel együtt az adatok nem teljesek, hisz semmiféle más körülmény, nincs feltűntetve. Az adatok így csak lógnak a levegőben.

A cikk még egy „igazságot” feltár. Vagyis a műanyag csomagoló anyagok súlya töredéke az egyéb csomagoló anyagokénak. Így például az üveg csomagoló anyaggal való összehasonlításból kiderül, hogy az üveg csomagoló anyag súlya összességében 10 szerese a műanyagénak. Ez igaz, a szociban is gond volt ez.

De………

Vajon mennyit ér az egészség rövid, közép és hosszú távon ? Elhisszük-e, hogy a mikroműanyagok katasztrófális hatással lehetnek az egész élővilágra, vastagon beleértve az embert. Csak találgatások vannak, hogy mi okozza a lakosság egyre növekvő számú allergiára való hajlamát, az egyre nagyobb számban jelentkező diabetes 2. és nagyon sok más betegség számát ? Az eddigi mumusok, a növényvédőszerek visszaszorulnak, az élő szervezetre való hatásukat százféle módon ellenőrzik, ha csekély gyanúja adódik toxikusságának, inkább kivonják a forgalomból. A műanyagok pedig mennyiségben, minőségben nőnek környezetünkben.

Vagyis a mit eszünk 2050-ben kérdés mellé máris felsorakozik a következő kérdés: amit még nem tudunk, hogy mit is eszünk, azt mibe csomagoljuk ?!

Való igaz, hogy nagyon jelentős mennyiségű műanyag morzsa, parányi rész kerül környezetünkből a gumiabroncsokról, játékokból, sőt a cipőtalpunkról.

ehp7171_f8.gif

Figure 8. Predicted global yearly maximum microplastic (MP) particles uptake through mollusk consumption. The data have been calculated using the FAO (2020a) consumption data for the different mollusks’ families per country and the maximum MPs/g content of mollusks derived from the statistical summary results herein.

The numerical data is shown in Table S15. MP data were classified in 10 categories using quantile classification for illustration purposes. The hatched areas illustrate countries for which data on mollusk consumption were not available.

Nagyon érdekes cikk jelent meg a Természet Világa c. lap ez évi áprilisi számában. A Hold mint hulladéklerakó címmel. Első ijedelmem után elolvasva a cikket, szerencsére egyenlőre még nem arról van szó, hogy a Holdra ürítenek a kukás autók. Hanem az űrszemét, űrkutatás szennyező hulladékairól van csupán szó. Egyenlőre.

Ha már a szemétdombokat közelítjük, a megújuló energia források egyike a letakart szeméttelepekben képződő metán, amelyet összegyűjtve gázmotorokban elégetve villamos energia nyerhető. Hisz minden kidobott papír, szemétbe rakott étel maradék képes kevéske metán forrásává válni baktériumok jóvoltából.

Kedves párom olvasva a cikket, azt kérdezte : -Mit kell itt évekig vacakolni ? Egyik napról a másikra be kell szűntetni a nejlon zacskót legalább.

Igaza van, mert mire egy ilyen döntés végig halad az. un. döntéshozók végeláthatatlan során, évek telnek el. Közben újabb millió tonna műanyag zacskó jelenik meg a környezetben.

Régi könyveim rendezgetése közben kezembe akadt egy 1975-ből való kis füzetecske,  „ Mit eszünk holnap ? „ címmel. A holnap a füzetecske szerint a 2000 évet jelenti.

Hát nézzük csak. A legfontosabb adat : 1975-ben valamivel több mint 3 milliárd emberről kellett a Földnek gondoskodnia. Ma ennek két és félszerese a szám, 2050-re pedig háromszorosa lesz. A füzet még azt írja le, hogy elsődleges forrása lesz a többlet mezőgazdasági termelésnek a feltört földek mennyiségének gyarapítása, erdők talajának termelésbe vonása. Ezt úgy nevezi a közel 50 évvel ezelőtti cikk, mint „Hódító háború”.

Sajnos, mára tudjuk, hogy bizony az erdők nagysága szerte a Földön lecsökkent, s ez maga után vont számtalan új problémát. Ezt boncolgatja az Élet és Tudomány 2022 évi 16. száma, Erdőbánat címmel, Fákat fenyegető alcímmel. Sajnos a cikk végső konklúziója az, hogy a „sürgetőbb tényezők kölcsönhatásának mielőbbi megismerése” a cél. Hát bizony igyekezni kell, mert nagyon fogynak az erdők.

biogas.jpg

BIOGAS INDUSTRIAL -User manual - Bioenergy and food security, Rapid appraisal (BEFS RA)

BIOGAS TECHNOLOGY: A TRAINING MANUAL FOR EXTENSION, NEPAL, September 1996 - FAO - 

Minap olvastam, hogy az orosz-ukrán háború a gorillák kipusztulására is kihathat, hisz a napraforgó olaj hiány miatt a pálmaolaj ismét előtérbe kerül, ami további trópusi vidékeken való erdőirtást von maga után. Valahogy az az érzésem, hogy megint nagyon sok rossz történik, amelyek ismét csak helytelen, önző, átgondolatlan emberi döntések sorozatára vezethetőek vissza.

Tehát folytatva a kis füzetecske gondolatait. 2000-re termővé válik a sivatag. Hogyan ? Hát úgy, hogy a sivatag talaja alá műanyag paplanokat helyeznek 40 centiméterre, amely 2-3 cm vastag porózus paplanok majd magukba szívják a vizet, a növények gyökérzete pedig majdan elbomlik, s humuszt alkot.

Hát ez bizony nagyon utópisztikus gondolat. Önök is, kedves olvasóim, kitalálják, hogy mit szeretnék kérdezni. Valahogy az jut eszembe, hogy meg lehet a madarat fogni, ha előbb besózzuk a farok tollát.

Mesterséges eső, jégelhárító rakéták a következő jóslat. Mindkét jóslat megvalósult. Csak hát adott mennyiségű párából hogy lesz eső két helyen ? Egyszer, ahol szokott esni, egyszer ott, ahol nem szokott, de majd átad az előző hely esőt.. Igen, ebből máris vannak problémák.

A 2000 év a növekvő hozamok időszaka lesz ???? A füzetecske tyúkokat mutat, akik már töredéke takarmányból állítanak elő egyre több tojást.

De több lesz a búza, kukorica termésátlaga. Ez rendben megtörtént.

 Azonban túlzásokba esett a jóslást kibocsátó író, ugyanis búzából 200 mázsás termésátlagot jósolt. Ezt még nem értük el, talán nem is fogjuk. Ehhez még sok víz lefolyik a Dunán, ha el nem apad.

Cél volt 1975-ben még a növények jobb vízhasznosításának kikísérletezése. Szárazság tűrő fajták bevezetése. ( Lám, 1975-ben is már égető gond volt a szárazság, holott klíma változásról még csak sejtések voltak )

Olyan kukorica fajokat jósolt az írás, amelyek 30-40 nap alatt beérnek. Sőt a klorofill növényen kívüli szabadtenyésztéséről is szól a füzetecske. ????

 

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Az automaikus gépek bejöttek. Már 2000 ben is voltak. Már megjelent a kibernetika szó is, mint a berendezések irányítója. Távirányítható traktorok, az üzemanyag pedig kőolaj származék helyett hidrogén. Ugyan 2000 ben még nem, de 2050-re biztos nem kőolaj lesz a hajtóanyag. És lesznek drónok. Drón mindenütt.

drones_wageni.png

E-AGRICULTURE IN ACTION: DRONES FOR AGRICULTURE -FAO - 2018 -

Automatizált istállók. Igen, ebben a feladatban nagy a haladás. Akkora, hogy mára visszafordul a világ, divatba jön újra az 1975-ben általános legelő, rét hasznosítás, a szabd tartás, a szabad baromfi tartás.

A füzetecske a legfontosabb tápláléknak a fehérjét tartja, s ehhez igazítja a jövő ( mármint 2000 ) élelmiszer termelését. Az állati fehérje mennyiségét a napi diétában az 1975-ös értékről közel megduplázná. Igen, 1975-ben az állattenyésztés még nagyon elismert, favorizált ágazat volt, jóval kevésbé volt divat a vegetáriánus étrend, s az életszínvonal emelkedését a húsfogyasztás emelkedésével tették mindenütt egyenlővé.

Amiben nagyon jól előre látott a szerző, az algatenyésztés felfutása.  Több fehérje, kevesebb víz felhasználás, a napfény energiájának jobb kihasználása. Ezt a jövőképet folytathatjuk 2050-re is, ahol biztos több lesz az algás étkek szerepe táplálkozásunkban, mint ma. Vagy a takarmányozásban.

Az élesztőgombák esélyei. Igen, ez megint egy jó jóslat volt. Az élesztő mezőgazdasági hulladékokból állítható elő, nagyon jól szaporodik, magas fehérje tartalmú, továbbá magas a vitamin tartalma is. Sok ágazatban az inaktivált vagy akár liofilizált élesztőpor kiváló adalék anyag.

Kőolajból fehérje. Ez talán jól hangzott akkor, de már akkoriban is beszélték, hogy a népszerű Bambi üdítőital kátrányból készül. Aztán kiderült, hogy étel festékek is készültek kőolaj származékból, ki is vonták őket a forgalomból. Az írás szerint paraffinon élő baktériumok, élesztők fogják a fehérjét nagyban termelni olyan helyen, ahol gabona nincs, de van kőolaj.

Ebből, tudjuk mára, nem lett semmi. Az arab országok gabona importőrök és olaj exportőrök maradtak a mai napig. Sőt most vannak bajban, megint csak egy politika által kreált háború miatt, vagyis nem tudnak importálni.

Nagy súlyt fektetett 1975-ben a füzet írója a takarmány termelés lehetőségeire. vagyis egyáltalán nem gondolta, hogy visszaszorul a hústermelés. Sőt….

És a nagy durranás az úszó halgyárak. éléstárak a tengeren. Érdekes, akkoriban még nem merült fel, hogy bizony a tengerek hal tartalékai is végesek. Hiába eszményi táplálék a hal, elfogy lassan. Több nap, mint kolbász, több eszkimó, mint hal.

Itt álljon viszont egy tengeri lehetőség, amely a HVG 2022 évi  17. számában jelent meg, A földről a vízbe címmel. A cikk a hínár reneszánszát taglalja, miszerint már működik a dolog ázsiai országokban, s ráadásul sok-sok lehetőséggel. „ Szakértők úgy vélik, hogy a tengeri hínárok, algák, moszatok, saláták és társaik jelenthetik az egyik kulcsfontosságú megoldást az un. „proteinváltásra”, azaz a fenntarthatatlan húsfogyasztás mértékének csökkentésére.” Szép gondolatok, de hát ha elszennyeződik a tenger is ??!!

És ismét felvetődik a gondolat, miszerint a hús termelése sok víz elhasználásával jár együtt, a takarmány felhasználás energia bevitele többszöröse a hússal nyert energia nyereségnek. Ez is igaz, de az is igaz, hogy ma még elképzelni is nehéz, hogy hús nélkül tényleg jól érezné-e magát az ember ? Pont most fosszuk meg az emberiséget a hús fogyasztás örömeitől, amikor végre többeknek jut ?

Ez is igaz. A problémát már feszegettük. A rét, legelő karbantartásához legeltetés szükséges. És ezzel  bizony társul a húsipari tevékenység. Trágya, bőr, egyéb iparban hasznos anyagok.

Hol az igazság ? Én bizony még jóslatokba sem mernék bocsátkozni, hogy 2050-re meg akarja-e fosztani magát az ember az állati táplálékok sorától ?

A jóslatokba bocsátkozó füzetecske már 2000 évre megálmodta a csonttalan húst azaz a gyárakban, üzemekben mesterséges tenyésztéssel előállított húst. Mára kezd valósággá válni az álom.

Ugyan akkoriban még a szója volt a kigondolt fő alapanyaga a mesterséges húsnak. Gyermekkori emlékeimben szerepel a szója fasírt, a szója kocka, a szigetvári konzervgyár által forgalmazott szójababos üveges konzerv. Atán a szójáról elterjedt, hogy nemi hormonokban gazdag, kártékony. Hogy igaz-e ??? Nyilván a valódi húst forgalmazók találhatták ki.

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Leírások szerint kolbászt, pácolt sertéshúst utánzó készítmények kaptak lehetőséget. Nem igazán tudtak betörni a piacra.

Ma a szója mellett az új / régi termék a borsó. Az a borsó, amely a magyar konyhának oly kedves főzelék növénye volt. „Csicseri borsó, bab lencse….” Az a borsó, melynek lisztje oly csodálatos, magas fehérje tartalmú konyhai adalék. Az indiai konyhának mindenképpen.

Azonban 2-3 hét távlatában  hallottam a Hajnaltáj c. reggeli műsorban, hogy valahol, a rendkívül jó adottságú Hajdúságban a termelők áttérnek a hagyományos zöldborsó termesztésről a búza termesztésére. mert jobban fizet.

afila-tipusu-borso.jpg

Afila borsó - Bajban a borsó: felzabálja a szemes kukorica a kiskultúrákat ... Agrárágazat - 2021. március - Nem ma kezdődött ez a trend sajnos .... 

Ugyanez a mondat hangzott el nem rég egy fiatal szájából, akit a riporter interjúvolt, hogy miért megy mezőgazdasági iskolába ? Mert látja a szüleitől, hogy a szántóföldi termelés milyen jól pénzel.

S mi lesz a többiekkel, például a zöldségekkel ?

Még befejezésül a füzetecskéhez, azt jósolja 2000 évre, hogy az ABC ( Alapvető Bevásárlási Cikkek ) áruházak egyre több konyhakész élelmiszert fognak árusítani.

Ez bejött, csupán az ABC-k Multikká váltak.

Az írás még jósolja, hogy 2000 -ben a reggelt általában gyümölcslevekkel kezdik az emberek, s bőséges reggeli után mennek munkába. Hát nem a mai kávézó, siető emberekről szól a jóslat.

Azt hiszem, fogytán a türelmük, s ezért mára befejezem írásomat. Tarsolyomban még nagyon sok gondolat van, hogy mit eszünk a jövőben, bár lehet, hogy 2050-ben egy tartósító mérnök, lecsós olvasva írásomat, csak csóválni fogja fejét.

 

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

 

Csirke jegyet egyet vegyek? Vegyél kettőt veled eszek! Mi lesz 2050-ben, kis gazdaságtan, mert itt infláció, a defláció!

Bujna Ferenc élelmiszermérnök, és a Lecsós közös cikke!

paraszt.jpg

Üdvözlöm Önöket, kedves olvasóink. Még mindig nem oszlik a homály, hogy 2050 körül hogyan is lesz a táplálékunk előteremtve.

Az elmúlt három hétben rengeteg cikk, riport, jövendölés vett körül, sok benyomás ért. És még mindig nem körvonalazódik a jövőkép.

Valamikor a 1990 es években különösen jó volt hazánk gabona termése. És mégis emelték a kenyér és liszt árát. A miértre a válasz az volt, hogy raktárakat kell építeni a többlet termésnek. ????

Most már előre félek, félünk attól, hogy hazánkban ismét jó lesz legalább a kalászos termés. Mert lesz mit kivinni és itthon megint hoppon marad a nép. Nem, éhezni talán nem fogunk, de költeni annál többet. Hogy is mondta  Maria Antonia , a kivégzett francia királyné a Francia Forradalom előestélyén, amikor panaszkodtak neki, hogy a nép éhezik, nincsen kenyere ? A válasz valahogy így hangzott, nem baj, egyenek kalácsot.  Nos, abból úgy is kevesebb fogy.

Már hetek óta rémisztgetnek a jövő hónap horribilis, brutális, soha nem látott növényi olaj áraival. Hogyan ? Hát nem volt termés ?  De volt, csak megy exportra.

sunflower.png

Sunflower oil prices (measure: USD per metric ton, source: World Bank)

 

Még a járványok megelőzte időben történt, hogy Fertődről átruccantunk a szomszédos osztrák Szent Andrásra a Sparba bevásárolni. Ó, sok sok minden olcsóbb ám ott. S nem csak olcsóbb, jó néhány esetben minőségibb a portéka. Nos, ott láttunk a zöldséges pultnál magyar termesztésű, csomagolású primőr zöldséget jóval olcsóbban a Fertődön vásárolhatónál. Eszembe jutott, hogy bizony itt a keresetek magasabbak, az árak sokszor olcsóbbak, hát nem a Paradicsom ez 

Egyébként ha errefelé vezetne útjuk, ajánlom megnézni azt a sok sok fóliát, üvegházat, amelyekben tömegével termelnek uborkát, paradicsomot, paprikát a bécsi piacra.

erwan-hesry-greenhouse.jpg

Szezonban az út szélén sebtében felállított bódékban lehet kicsiben vagy nagyban többféle zöldséget vásárolni. Az üvegházak között kis parcellákon hálóval takart korai burgonya, saláta, retek nődögél. De egy jó ismerősöm kis öntözhető birtokán 9 féle zöldséget termelget, közöttük például a „Szedd magad” széles hüvelyű babot. Évekig nálam vásárolták a magokat, a Hollandiából importált széles hüvelyű zöldbab például a környékre vonzotta a közeli Bécs sokféle nemzetiségű és hazai lakosát.

Hogy színesítse a képet, jóféle szőlős kertek nyújtóznak a fóliákkal pettyezett tájban. E szőlők öntözhetők, hálóval védekeznek a termés idején a seregélyek ellen. S jó néhány palack jég bor van pincénkben, ajándék a szőlő termelőktől a jó tanácsokért. 

burgernland.jpg

Burgernland, Ausztria 

A falvak között számtalan kis üzem van, ahol a rengeteg zöldséget készítik elő a piaci forgalmazásra. Itt-ott kis üzemek a gyümölcs feldolgozására.

A fentiekhez tudni kell, hogy Burgenland tartomány Ausztria megbecsült kenyeres kosara.

Sajnos, a határ túloldalán, Magyarország felé csak elvétve találhatóak fóliák, üvegházak. Sopronból jövet áthaladtunk ma autóval számtalan falun. Az un. Fertő parti falvakon, ahol valaha ilyenkor már izgatott emberek nyüzsögtek a kis parcellákon, háztáji föld darabokon. Egymást érték a hagyma, zeller, burgonya, cékla sorok. Sárgarépa és petrezselyem nagyhatalom volt a környék, messze földön híres a hegykői, homoki zöldségféle. Nos, ugyanitt ma elhaladva repce ésgabona földek vannak, a még üres föld darabok pedig várják a napraforgót, kukoricát.

Ma reggeli benyomás a Kossuth rádió Hajnaltáj műsorából. A híres neves, kiváló minőségű, sok aranykoronás Hajdúsági földeken, ahol már kelnie kéne, sőt sorolnia a borsónak, amit mindannyian szeretünk, amit levesben, főzelékben, köretben, és sokféle húsétel társaságában annyira kedvelünk, most a termelők takarmány növényeket készülnek termelni. Pedig a riport tanúsága szerint a földolgozók jelentős átvételi áremelkedést jelentettek be az év elején. De ami akkor jó árnak tűnt, mára gyengécskévé silányult. Mert a világpiaci ára takarmány és olaj növényeknek emelkedik, vele együtt emelkedik a belföldi ár, vele a belföldi kenyér, olaj ár. A múlt héten egy éven belül a harmadik kenyér áremelkedést szenvedjük el az általunk preferált közepes méretű Pékség által.

bread.jpg

Jöhet a 800 Ft-os kenyér? - Hellóvidék - 2022. 03. 10.

A minap  Húsvét előtt elvetődtem a budapesti Vámház kőrúti Csarnokba. Ezt-azt szándékoztam venni, különösebb cél nélkül. Inkább csak a körbenézés öröméért. Mert valaha bizony hetente megfordultunk ott jó szülémmel. Nem, nem azt akarom kihozni, hogy csalódást okozott a Csarnok, de valahogy kevesebb pavilon volt nyitva, mint valaha, a forgalom is gyérebbnek tűnt. A húsosok jól el voltak látva áruval. Leginkább száraz árú, jó választék, jó kiszolgálás. Azt lehet gondolni, hogy húsból van elég, kiváló a feldolgozó iparunk, nem fogunk éhezni. A pavilonok kisebb tájjellegű feldolgozókat képviseltek, nem igazán kombinát méretű üzemeket. A sonkák, kolbászok, sonkák is sokfélék, minőségben, formában, ízben.

A tejesek már mérsékeltebben adták elő magukat. Nem találkoztam azzal a fantasztikus sajt választékkal, amit korábban megszoktunk, akár 40 éve is. Magamat félbeszakítva jegyzem meg, hogy már elmúlt jó 10 éve, hogy a Csermajori nagyon híres tejipari szakközép iskola bezárt.  Igen, jól értik, bezárt. A frissen felújított, kiváló tanüzemmel, tehenészettel ellátott iskola már nincs.S mindez történt akkoriban, amikor Kormányunk hitet tett a szakmai képzés mellett. A szakmailag kiváló dolgozók szétszéledtek, különféle, az élelmiszeripari feldolgozáshoz nem köthető állásokban várták, hogy valami legyen. Nem lett semmi. Hogy milyen érdek mentén hajtották végre ezt a tettet ? Itt készült az ilmici, pálpusztai, óvári sajtok mellett egészen jó vaj, tejföl és sok minden más. Messze földről is kértek meg helyi ismerősöket, hogy abból a fantasztikus sajtból vegyél. A környékbeliek pedig rendszeresen látogatták vásárlás céljából.

Hogy azóta mi van ? Vannak sajt műhelyek sokfelé. Ez jó. De ki volt a más területekről átvedlő sajt feldolgozók oktatója ? Az internet ? Az alig néhány napos tanfolyamok ? A szerencsésebbek külföldi tanulmány útja ? De ha ez így jól van, akkor hát tényleg nincs szükség sem erre az iskolára, sem a kertészeti szakközép oktatásra. Mint ahogy ennek az elgondolásnak jegyében szűnt meg az ország egyik legjobb kertészeti iskolája Fertődön.

1968.png

1968

Igen, itt kívánkozik megint közbe egy gondolat. Jómagam 1974-79 között jóféle, az iparból jött oktatóktól tanultam az élelmiszer gyártás csinját-binját. Oktatók a Kertészeti Egyetemen, akik az élelmiszer ipar számtalan területéről kerültek tanári, tanszék vezetői pozícióba. Ha esetleg volt is párt kötődésük, azt jócskán felül írta szakmai tudásuk. Nem volt könnyű a Kertészetin végezni. Ahogy sok résszel korábban írtam, sokféle tudás, jóféle üzemi gyakorlatok, pezsgő tudományos élet. És a szakma iránti elkötelezettség.

Később, ahogy 1990 után fogytak a nagyobb és kisebb feldolgozó üzemek, egyre kevesebb gyakorlati hely adódott, egyre kevesebb helyen gyakorlatozhattak a diákok, illetve kevesebb lett a feldolgozó iparban felajánlott állás lehetőség. Átvette a gyakorlati oktatás helyét a digitális anyag. A végzett hallgatók egy része más területen helyezkedett el, mások külföldre mentek jól boldogulni.

Sajnos, a privatizált üzemekben a magyar szakemberek már inkább csak a második vonalban tudtak érvényesülni, az igen sokszor külföldi tulajdonos hozta a maga emberét.

Az egyetemi tanszékek sem kaptak megbízást gyáraktól, hogy a hallgatókkal karöltve fejlesszenek, kutassanak. Igy aztán mára már kevéssé fontos, hogy mitől színeződik el a szörp, nagyobb fontosságot kap a szörp közgazdasági környezete. Ez is fontos, az is fontos.

Igaz, hogy a néhány megmaradó feldolgozóban a technikai színvonal hirtelen megugrott, a hozott technológia más volt a réginél.

Hej, pedig a magyar leleményesség, innovatív szándék bőven tudta korábban sikeresen helyettesíteni a nyugati technológiát, amihez nem jutottak a gyárak. Kitaláltuk a jó, sőt jobb megoldást. Aztán abból lett a szellemi export, sajnos sokszor nem a fejlesztő mérnök javára.

A minap töltötte be a Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Kara megalakulásának 50 évfordulóját. Nem én mondom, ott sem voltam, elfelejtettek értesíteni, ahogy nagyon sokakat, hogy bizony az oktatás színvonala még lejjebb szállt. Pedig az oktatás nélkül ……. Igen, tudom, már nincs szükség arra, amit mi tanultunk annak idején. Elavultunk, elöregedtünk, már nem az a tudás amit mi tudnánk nyújtani.. Tényleg ??????

Szóval, visszatérve a Vásárcsarnokhoz. Volt még két desszerteket, különleges édességeket gyártó jó cégnek a standja. 

És a zöldségek ? Nos, aki a Csarnokban járt már, tudja, hogy két oldalt voltak, vannak a régen maszekok, ma kiskereskedők állásai. Most is, mint már 50 év óta is, hozták a formájukat. Gyönyörű választék, jó kiszolgálás. Ahogy ez mindig is volt, amolyan kirakat a magyar kertészetről a túristák felé. Csak hát a hazai primőrök mellett a kínálaterősen  nemzetközi volt.

Alig néhány klasszikus értelemben vett zöldséges bolt volt, nem kirakatba való módon kiállítva az áru, de mégis gusztusosan, olcsóbb áron. Nos, ott már voltak vevők, ha nem is taposták egymást, de a sor kialakult. Én vásároltam banánt, ami le volt árazva, szépen tisztított karfiolt, sárga paprikát. De nagyon sok egyéb zöldség is volt. Azért a spenót és sóska mégis hiányzott.

Ami számomra üdítő volt, hogy egy standnál legalább 15 féle készétel konzervet láttam. Szépen adjusztált 400 grammos dobozban, képviselve azt a választékot, amely gyermekkoromból megmaradt bennem. Vettem is nyomban egy doboz Marhapörkölt tarhonyával című konzervet. Még nem bontottam fel, de igérem, hogy beszámolok az ízéről. Hogy ezt miért említem, mert 50 év távlatából mintha feltámadni látszana a Szegedi Paprika Zrt jóvoltából egy már már kihalóban lévő élelmiszerágazat. Mint készétel konzervek.

szegedipaprika_zrt_2.jpg

Töltött káposzta 

Babot, lencsét is vásároltam. Két helyen láttam előzetesen, nagyon szűk választékkal. Lencséből vagy három féle volt, de meg sem mertem kérdezni, hogy honnan jöttek. Haza felé hallottam beszélgetni a babokat, valamiféle egzotikus nyelven kommunikáltak.

A fentieket csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy piros lett a paradicsom, nem sárga, elindultunk kicsinyecskét mi hátra. Legalább is az élelmiszer termelés tekintetében.

Hallom és olvasom, hogy itt-ott készülnek termálvíz bázisra építeni üvegházakat. Hatalmas méretekről hallok, olvasok. Másutt közmunkások működtetnek kisebb termesztő egységeket. Nagyon szeretnék megnézni egyet. A nagyobb üvegházak működtetése, kezdve a beruházástól egészen a bio növényvédelmen, tápanyag utánpótláson keresztül nem olcsó. Azonban kis felületen óriási a termelési potenciál. Azonban egy ilyen egységen belül, ha felüti fejét akár csak ritkán is egy kórság, már nagy a baj. Ahogy a Győr melletti hatalmas üvegházban egy behurcolt paradicsom barnulást okozó vírus jelentett gondot. Mint növényvédős is, sokszor találkoztam a pályám során olyan kártevőkkel és kórokozókkal, amik újonnan behurcolva hazánkba a leggondosabb szabályok ellenére is, óriási gazdasági károkat okoznak. Nem csak nálunk, Ausztriában is. Szomszédunk, aki egy nagyobb üvegházban dolgozik évek óta elmondta a titkot, tavaly egy, az ottani helyiek által Jordán vírusnak nevezett ( feltételezem, hogy a barnulást okozó virusról lehet szó ) akasztotta meg a produktumot.Hivatalosan :

A Tomatobrownrugosefruitvirus (ToBRFV) a tobamovírusok csoportjába tartozik.

De valójában nem csak ez a vírus okoz gondot. Folyamatosan támad a madár influenza, a sertés pestis és még ki tudja mi minden. Növényeinket rovarok gombák, fitoplazmák, vírusok fenyegetik. Fogjuk ezt klíma változásra, a szaporító anyagokkal beérkező károsítókra. És sajnos, ez 2050-ig is így lesz. De hát az embereket is új, rovarok által terjesztett kórokozók támadják, gondoljanak csak a szúnyogok által terjedő láz típusokra, egyéb, még fel sem ismert vírusokra. Lehet, hogy Földünk egyre kevesebbeknek kellemes hely a szaporodó létszám ellenére ??!! Nem csak 2050-ig.

Mióta növényvédős szakmérnökként végeztem Gödöllőn, rengeteg növényvédő szert kivontak a forgalomból. Ez helyes cselekedet, hisz gondos vizsgálatok alapján valamilyen módon emberre, állatra, környezetre hosszabb vagy rövidebb távon kártékonyak.  Azonban észrevették ?? Egyre kevesebb a beporzást végző rovar. Ország szerte. Eltűnt a giliszta bőség. S alig okoz bosszúságot a vakondok.

ka26.jpg

Ka- 26 Permetezőhelikopter 

Valaha a Fertő parti úton ilyentájt barna békák és siklók tízezrei kívántak átmenni az úton. Autóknak kellett volna lassabban hajtani, nem igazán tették, de természetvédők gyűjtötték folyamatosan a békákat, siklókat, csapdákat állítottak nekik, majd vödrökben vitték a túl oldalra. Most se lassító tábla, se csapda, se természet védő, és se béka. De ugyanezt hallottam más ország részből is.

Valaha, és megint csak valaha, hajnalonként messzire hangzó kuruttyolás verte fel a hajnal csendjét és búcsúztatta a napot. Manapság örülünk, hogy van még madárfütty. Lehet, hogy nem csak a növényvédőszerek a hibásak ?

Pedig állítólag a jövő számára védjük környezetünket. Én minden héten vonaton Győrbe utazom. Figyelem a vasúti pálya mentén lerakott szemetet. Van bőven. Nagyon sok a hulladék !!  Ugyan csak mellékesen, de mégis összefügg ez a hozzáállás ahhoz, hogy lesz-e mit ennünk, s az milyen minőségű lesz a jövőben.

Feltételezem, hogy a technika, technológia töretlenül fog fejlődni. Már ma is számtalan kitűnő megoldás olvasható hírportálokon, hallható, látható a médián keresztül. Új típusú műtrágyák, baktérium trágyák, munkagépek, figyelő robot repülők, talaj javítók stb. Igen, nem félek attól, hogy gáz híján nem lesz elég műtrágya. Már vagy 20 éve egy tanulmányban olvastam, hogy a légkör elektromos tevékenysége nyomán nitrogén oxidok keletkeznek, melyek a légkör nedvességével elő műtrágyává alakulnak. Ily módon, írta a cikk, évi 10 kg nitrogén kerül a talajba hektáronként. Azóta ugyan nem erősítette ezt meg más írás, de hihető. És ily módon talán egy nap megalakulnak a napenergiából nyert árammal működő műtrágya gyárak.

Vagy éppen megoldódik a mesterséges klorofill elkészítése, mely áram segítségével állít elő majd szénhidrogént vagy éppen hidrogént. Ez utóbbira már komoly kutatások vannak. Vagy megoldódik a napenergiával nyert áram tárolása, valamely az eddigiektől eltérő módon. Például mágneses terek felépítésével és megcsapolásával.

Nem félek attól, hogy kutatóink nem találják meg az egyre hatékonyabb hibrideket, vagy éppen rég elfeledett növény és állat fajták hoznak vissza. Épp ma hallottam, szintén a hajnaltáj műsorban, hogy sikeresen szaporítják a régi szürke marha fajtákat. Nagyon jó !!! De, mint kiderült, exportra. De az újonnan alakuló üvegházak is produktumuk jó részét exportra szállítják.

Ennek örülni kellene ? Export takarmány, export búza, export állati termékek. Mi marad itthonra ?  Az áremelkedés, infláció.

Sokan, főleg vegetáriánusok, vegánok jövendölik az állattenyésztés beszűntetésének fontosságát. Mondják, egy kg hús előállításához mennyire sok vizet használ fel a tenyésztő. Mekkora mennyiségű takarmány fogy el egyetlen kg hús előállításához. Gondosan kiszámolták a víz mennyiséget, a megtakarítható takarmány mennyiségét. Környezetvédők kiszámolják, hogy a szarvasmarha szellentésével mekkora kárt okoz a légkörnek, nagyban hozzájárul az üvegház hatású metán légkörbe jutásához. Ez is igaz, az is igaz. De, amikor hazánkban még sokkal több szarvasmarha élt, és szellentett, akkor  miért nem fenyegetett ez a gond.

Nem utolsó sorban egyelőre a lakosság jó része nem tudja a diétáját hús nélkül elképzelni. A szakácskönyvek csak úgy ontják a húsos recepteket. Melyik politikai párt merné felvállalni, hogy ugyan a jövő érdekében, de ne egyél húst ?!

De szép számmal születnek cikkek arról, hogy a szarvasmarha tartás mennyi haszonnal jár. Valaha a szoci mezőgazdaságban szinte kötelezően tartozott rét, legelő, erdő, szántó, gyümölcsös, kertészet minden gazdasági egységhez. Ez aztán maga után hozta a rét és legelő gazdálkodást szolgált trágyával, karban tartott hatalmas területeket, s szolgáltatott olyan húst és tejet, ami világhírt hozott hazánknak.

Igaz, hogy a sertés makkoltatás ősi szokása már 50 éve is a múlté volt, de a sertéseknek bőséggel mérték a főtt burgonyába kevert kukorica darát. Házaknál bizonyosan. Innen van az apró burgonya neve is : malac krumpli.

 

 sertestelep_1969.png

Sertéstelep, 1969 

Egy már meghalt komoly közgazdász,  valahai Marx K. Közgazdaságtudományi Egyetem Tanszék vezetője, nevezetesen Jövőkutatási Tanszéké, kedves gondolata volt, lévén Somogy megyei származású, hogy a somogyi burgonya az országot tudná táplálni. Igaza volt. És még hozzáteszem, a nógrádi burgonyát is, amely megyében ténykedtem 4-5 éven keresztül. A burgonya laza földet, jó vízellátást igényel. De képes hozni 600 mázsa termést. Iparágak, mint alkohol gyártás, ipari keményítő, számtalan tészta, étel alkotó része, kenyérhez keverve annak élvezeti értékét növeli, gabonát helyettesít részben,  jól tárolható, gépesíthető stb. Az írek biztosan jót mondanának róla.

A tárolhatóságon túl jól szárítható, feldolgozva termékei pl. hasáb burgonya fagyaszthatók. Pelyhesíthető, jól fagyasztva száríthatókrumpli.. Nemesítésében világ elsők vagyunk. És mi van most ? Igen, van import burgonya.

Egy nagyon kedves barátom, 70 év körüli gazdálkodó, az Óvári Egyetemen tanulta a gazdálkodást, tehenei vannak, szántója, és nem kimondottan baloldali világnézetű ember. A  minap Húsvétkor azt fejtegette, hogy vissza kellene hozni a régi mezőgazdasági TSZ-eket. Valószínűleg nincs egyedül a nézetével, hisz Vas megyei falujában embersége és gazdálkodói sikere következtében megbecsült tagja a közösségnek. Mindenki ismeri, sőt elismeri.

Szerintem igaza van. A jövő zökkenőmentes élelmiszer ellátása, sőt exportja érdekében igenis szükség lenne a maitól eltérő jövőképre. Ideális méretű gazdaságok, sokféle tevékenységgel, hogy helyben tartsák az embereket. Ez még ráadásul a kevesebb napi ingázáshoz felhasznált üzemanyagon keresztül környezetet kímélő is. Nem feltétlenül kell már a 30 évvel ezelőtti képben gondolkodni, hisz már vannak drónok, rövidesen a sorok közé küldhető elektromos robotok, számtalan típusú kombájn stb. A közeli jövő mezőgazdasága akár nagyon megbecsült szakma lehet ismét.

Az én kedves gondolatom is megvalósulhatna a zöldség termesztés újjáéledésével, mint szántóföldi vagy üvegházi, amely elláthatná a gazdálkodó tulajdonában lévő feldolgozó üzemet is. 12 hónapos foglalkoztatás.

Még vagyunk jó néhányan, akik emlékszünk arra, hogyan is kell ezt újjászervezni.

Rövid időn belül folytatnám a gondolkodást, még oly sok lehetőség van a jövő számára.

Friss hírként jelent meg a mai napon az Agrárszektor oldalán, hogy az egy évvel korábbiakhoz képest februárban 20 % felett nőttek a zöldség, burgonya árak, mérsékeltebben a húsfélék, tejtermékek, tojás árak. A gyümölcs árak, mint az alma, körte árai csökkentek valamennyit. Viszont az Agrárszektor mai hírportálján nagyon sok cikk szól a rövidesen elinduló áremelési hullámról.

------ > 

1946_pego.jpgInfláció, 1946 

Igen, nyakunkon az áremelési hullám, és az infláció.. Egy közgazdász azt mondja, hogy olyan lesz a helyzet, mint 1945-ben, a háború után, ide jegyrendszer kell! Biztos ez? Tuti, nincs más alternatíva! A lecsómérnök úgy látja, hogy van más lehetőség! A jegyrendszer lehet a megoldás az élelmiszerárak elszabadulására?

Csapjunk is bele a lecsóba, hogy hogyan is jutottunk idáig! Mivel felvetődik az a kérdés, hogy jegyrendszert kellene bevezetni.

Tudniillik nem a második világháború után vagyunk, hogy szétlőtték volna az ország infrastruktúráját, hanem csak egy gazdasági válság előszele cirógatja lágyan arcunkat, semmi több nem történik most, így 2022 áprilisában..   

Az elején elemezzük kicsit a hátteret, miben is élünk, belevéve a tágabb környezetet, és mindezek után belevágunk a lecsóba. Nézzük:    

2021 Januárjában írtam egy bejegyzést, ami hatalmasat ment a lecsós blogon, kaptam érte hideget-meleget:

Gyere haza élelmiszermérnök! Ha még itthon vagy, adj már egy esélyt a jelennek!

 

Nettó 500 K az élet, és más semmi

no_money.jpg

Ebben a bejegyzésben arról volt szó, hogy az élelmiszermérnöki tudás világszinten hiánycikk, nyugaton, meg a távoli keleten meg is fizetik, és feldobtam a labdát, hogy itthon is meg kellene adni a lecsómérnöknek a nettó havi 3000 EUR-nak megfelelő forint összeget, mert ha nem, egyszerűen nem lesz releváns szakmai tapasztalattal bíró lecsómérnök, aki a lábára húzná az üzemi bakancsot.

Persze, tudom én, hogy itthon a nettó 500 K- 550 K Magyar Forint / hónap + egyéb juttatások az átlag ajánlat a lecsómérnököknek, - ami már egy roppantó ajánlatnak számít itthon. – Nettó 550 K fizetés a cégnek teljes cégköltségen ökölszabály szerint 2022-ben a nettó fizetési ajánlat 170 %-ba kerül. A fenti példában a nettó 550 000 Ft fizetés a cégnek a nettó fizetés: 550 000 Ft / 100 = 1 %  =  5 500 Ft --- > 170 % = 5 500 Ft x 170 = 935 000 Ft.  --- > Erre szokta mondani - tévesen - a cégvezető, hogy „legalább ennyit ki kell termelnie a cégnek”, hogy ki lehessen fizetni a nettó 550 000 Ft-ot.

– Hozzáteszem, annál a cégvezetőnél, vagy tulajdonosnál, aki így gondolkodik a saját üzeltéről, annál nem nagyon érdemes eltölteni egy percet sem munkaviszonyban. Mivel ott komoly bajok lehetnek mással is, de ez csak az én véleményem. -

Lássuk, jól számoltunk-e.

Kalkulátor ---> Beírod, hogy 550 000 nettó Ft --> kiadja eredményként: 934 586 Ft --- > Szuper! Az ökölszabályunk működik, arányaiban nem lőttünk mellé! A nettó bér 1 %-át megszorzod 170 –el, és megkapod azt, hogy mennyibe is kerül az a pozíció a cégnek. Igen, minden adókedvezmény nélkül számolva kerül ennyibe.

Csörrent a telefonom - Lenne itt egy meló -     

Itt tartunk 2022-ben, így április második harmadában, hogy nettó 500 k Ft már egy nagyon jó mérnöki fizetésnek számít itthon. Történt, hogy a közelmúltban felhívtak telefonon. Jó kedélyűen elcsevegtünk angolul.

A fejvadász pár száz kilométerről azért hívott fel, hogy elmondja, hogy lenne egy ajánlata, miszerint heti egy napot – bruttó 8 órát - kellene dolgozni az üzemben, néha a helyszínen, de inkább home office-ban.

home_office.jpg

Egy ilyen "office" a sétálóutcán elégé inspiráló környezet tud lenni a munkához :) 

Mivel érdemes lenne a munkához elköltözni a pár száz kilóméterre lévő városba, a költözést fizetnék, a lakást, a gyerekek magánóvodai, és magániskolai is ellátását fizetnék. Természetesen a rezsi – benne a élelmiszer, és egyéb költségek, mint a bébiszitter, bejárónő költsége is a cég költsége lenne. A cég természetesen ad céges autót magánhasználatra is, melynek költségét állják, km használat megkötés nélkül. Hogy a feleség ne unatkozzon, segíti a cég a számára megfelelő részmunka, vagy munka megtalálásában helyben, ha úgy gondolja, hogy dolgozna. A cég nem korlátozná azt, hogy a maradék időben mivel foglalkozok. Nem kívántam élni e lehetőséggel, és ezt tudomásul is vette a fejvadász, mosolyogva tettük le a telefont.  

Szóval elő a számológépet! Érdemes nyomkodni kicsit, hogy a cég mennyit is invesztál a pozícióba! Ehhez még tegyük hozzá azt, hogy a fejvadászat sem olcsó mulatság manapság! Persze ez nem munkahelyteremtés, hanem tervezett pozícióba fektetés, ez kicsit más, amit amit megszoktunk errefelé! 

Azt, hogy merre van az a pár száz kilométer Budapesttől, azt nem fogom elmondani. Érdemes emészteni, és jól megrágni a fentieket.

Úgy néz ki, hogy mindenhol más stratégiát választanak arra, hogy felkészüljenek a jövőre. Nálunk az esetleges jegyrendszer bevezetésén gondolkoznak, máshol meg úgy gondolják, márt most érdemes felkészülni a jövőre, és agyakba fektetni igen komoly összegeket.  

A pandémia miatti korlátozásokat feloldották, háború dúl egy szomszédos országban, ami miatt lassan nyakunkon a gazdasági válság, kezdenek elszállni az árak… Közben készülni kellene a jövőre… Infláció, meg az elszálló törlesztő részletek..

Olyan világot élünk, élünk, amivel a mi korosztályunk netán gyerekként találkozott a 1990-es években. Újra háború van Európában, és kezdenek elszállni az árak, az infláció az egekben. Az hogy mi is az infláció, és miért van jelen, arról írtam ebben a bejegyzésemben:

Infláció drága, hatalmas lehetőségek előtt az élelmiszergazdaság! 

Az árak annyira elszálltak, hogy Németországban a kereskedelmi lánc csak szép képeket tesz bele az akciós újságba, mivel nem tudja előre 5-6 hétre tervezni az értékesítési árakat, napi árképzésre tért át, ez volt 2022. április 11.-én, azóta kicsit stabilizálódott a helyzet, persze egy magasabb szám került az árcímkére.  

Felfoghatatlan helyzet a német Aldiban, és Lidlben: már nem is tudni, mennyi lesz a termék ára

Az inflációról szóló cikkemben írtam arról, hogy ha például valaki felvett egy hitelt, és megindul az infláció, és ennek folyományaként a jegybank megemeli az alapkamatot, akkor általában a bankok átárazzák a már megkötött hitelszerződések kamatait. Mivel a felvett hitel kamata függ az alapkamattól. Több forintot kell visszafizetni havonta, mivel több pénzt kell visszafizetni a futamidő végéig. Mivel a hitelszerződést kötött az ügyfél, és nem kölcsönszerződést, mivel egy bankfiókban hitelszerződést lehet kötni.

Tehát ha elszáll az infláció, akkor elszállhatnak a törlesztő részletek is.

Most volt nemrég az agrárszektor konferencia is, ahol szóba került az, hogy akkor most az agrárium hogyan finanszírozható. Igen, agrárium, nem élelmiszergazdaság, vagy élelmiszeripar. – Erről is szólt már cikk, hogy mi a bajom ezzel, hogy agrárium-ot fejlesztünk, vagy élelmiszeripart fejlesztünk és nem élelmiszergazdaságot:

Jönnek az élelmiszeriparban a pályázatok, konferencia után, hogyan is állunk a pénzzel?

Nem csak azzal van gond, hogy nem élelmiszergazdaságot fejlesztünk, hanem agráriumot, hanem azzal is gond van most 2022-ben, hogy nem lesz pénz beruházásra, vagy nem úgy lesz pénz beruházásra, ahogy azt az elmúlt 15 -20 évben megszokhatták az agárvállalkozók. Erről szólt az idei agárkonferencia egyik panelbeszélgetése:

Idézet a cikkből:

„Arra a kérdésre, hogy a támogatások előtt állók most vegyen föl hitelt, vagy várjanak 3-6-9 hónapot, Hollósi Dávid, az MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. Agrár és Élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a gazdálkodóknak még most kell döntést hozni, mert később csak rosszabbak lesznek a körülmények. Aki még most tud élni a lehetőséggel, az tegye meg, ellenkező esetben ugyanis komoly kiadásokra kell készülnie. A szakember elmagyarázta, hogy a 2,5% és a 7,5% között akkora különbség van, ami akár azt is jelentheti, hogy az első 4-5 évben 40%-kal is magasabb lehet a törlesztőteher, és ezt nem biztos, hogy a projektek ki tudják gazdálkodni.”    

Az infláció felzabálja a fejlesztési lehetőségeket, nem lesz pénz beruházásra. Az infláció, és az, hogy a banki hitel kamatokban már meg is jelenik a hatás, az azt jelenti, hogy a bankok nem, vagy csak nagyon jó tőkehelyzet mellett adnak hitelt az egyes agrárvállalkozásoknak, általában beruházásokra. Nagyon ritkán gondolkodnak abban a cégek, hogy ilyen inflációs környezetben a humánerőforrásba fektessenek be. Nem elsődleges prioritás. /Ha humoros akarnék lenni, fizetni kell a két éves traktor lízing díját, ez a fontos../

A cikkben arról is írnak, hogy a háború után konszolidálódni fog a helyzet, amivel kezdeni kell valamit, az összefogást, és a hatékonyságnövelését említik meg, mint versenyképességi faktor.

Erről már írtam 2021 decemberében, mivel a 2021-es agrárszektor konferencián is előjött ez a téma a panelbeszélgetésen, hogy horizontális, és vertikális integrációkban van a jövő:

Infláció te drága, hatalmas lehetőségek előtt az élelmiszergazdaság!

Tehát nem tudunk újat kitalálni, csak azt, hogy a már meglévő agárpotenciálok horizontálisan és vertikálisan integrálódni fognak. Ez valahogy engem az 1990-es évekre emlékeztetnek.

Bokros csomag reloaded? Vagy létezne másik út is?

Tegyünk még a gazdasági háttér áttekintéséhez egy komoly gazdaságpolitikai nyomást, miszerint konszolidálni kell a költségvetést, még ebben az évben, olyan 1 500 milliárd forintos kiigazítást kellene végrehajtani:

Micsoda?! Megszorítások jönnek Magyarországon?

1 000 – 1 500 milliárd, az nagyon sok pénz, azt mondják, arányaiban akkora, mint az 1995-ös bokros csomag kétszerese.

kenyer_es_viz.png

1994, Magyarország, Budapest

A Bokros csomagra mondta német mentorom, hogy kicsit másképp is lehetett volna, mivel ez a csomag szépen létrehoz majd egy kiábrándult generációt, az akkori 10-14 évesekből. Akkor nem hittem el neki azt, amit mondott, de sajnos igaza lett.

Nálunk is kialakult a „FUFO generáció”. Ez volt az első generáció, a rendszerváltás után, aki már azt tanulta meg, hogyan kell „Amerikai típusú önéletrajzot” írni, hogy a „HR-es” tudja értelmezni azt, amit lát. A gond az volt, hogy az egyetemet ezek az emberek a 2000-es évek közepére végezték el, addigra már megint beszűkültek a lehetőségek – sokan dobbantottak is.. -     

A 90-es évek közepe volt az a kor, amikorra a privatizációs boom kezdett lecsengeni, és az új vagyoni viszonyok kezdtek megszilárdulni. A TSZ-ek, és egyéb állami vagyonokból lett Rt-knek, és Kft-knek új tulajdonosuk lett, sok ilyen Kft-t, Rt-t folyamatában felszámolták, akkor alakul ki a gazdaság duális szerkezetének alapja.

Pár akkori TSZ-ből lett Kft, meg Rt. túlélte az akkori felszámolási őrületet, és megmaradt. – Ahol ez történt, arrafelé azt mondják még mindig a helyiek, hogy „megmaradt a TSZ„.

Ezek most milliárdos cégek, melyek exportképesek, néhány ágazatban az ágazat gerincét képviselik, ilyenre példa pl. ez a cég.

Kb. ezzel a történelmi tapasztalattal állunk itt 2022 áprilisában, ahogy is valaki felveti, és megírja egy újságban, hogy nincs más hátra, ide jegyrendszer kell.

Az, hogy hogyan nézett ki a háború utáni jegyrendszer a Német Birodalom romjain, a nyugati megszállási területeken, arról írtam már ebben a cikkben:

Versenyképes élelmiszergazdaságot a COVID 19 után, a német példa 

Bevezették az élelmiszerjegy rendszert a háború végén és egész az 50-es évek közepéig nem vezették ki. Ez, akárhogy is számoljuk, minimum 10 évet jelent, meg azt, hogy akkora a szegénység, és annyira nincs semmi, hogy az élelmiszer is jegyre van.

Itt álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el, hogy mit is sugall a cikkíró:

Akkora lesz a szegénység, hogy nem fogják tudni megvenni az emberek az ételt, ide állami jegyrendszer kell

A meglévő, lokális – állam területén lévő - stratégiai élelmiszergazdasági infrastruktúra elégtelen, - vagy nem létezik – fel kell építeni, mert nem képes biztosítani a lakosság alapvető élelmezései szükségleteit, ami a napi túléléshez kell. 

Nincs, és belátható időn belül nem is lesz szakképzett munkaerő, aki előállítsa az élelmiszereket

Nem sorolom tovább, mert messze visz ez az okfejtés. De most az ország területén nem dúl háború, az EU tagjai vagyunk, egy fejlett ország, eléggé szofisztikált, és a nemzetközi munkamegosztásba komplexen integrált exportorientált iparági struktúrával.

Felteszem a kérdést, mi a gond? Jegyrendszer kellene?? Miért?

Írtam már egy cikkemben, hogy lassan eljön az idő, és a számra kell vennem a K-betűs szót: kapitalizmus.

Itt van a wikipedian egy rizsa, hogy mit is jelenthet a kapitalizmus szó – aki akarja, olvassa el. A gond az vele, hogy rizsázik mindenről, csak a lényeget nem mondja el.

capitalism.png

Az én megfogalmazásom szerint, a kapitalizmus nem más, mint a szabad vállalkozások rendszere profitmotívummal. Mások szerint a kapitalizmus nem jelent mást, mint szabad pénzpiacot.

Az Egyesült Királyságban az ember megéli a kapitalizmus angolszász felfogásának működését a gyakorlatban. Ennek a következő az egyik megnyilvánulása: Én, mint fogyasztó azért vagyok, hogy áruféleségeket, és szolgáltatásokat vásároljak. Mivel fogyasztok, életben tartom a gazdasági körforgást. Minél többet fogyasztok, annál jobb.

Mivel jó termékeket akarok fogyasztani, ezért a piaci szereplők megteremtik nekem a választás lehetőségét. Azaz, ha bemegyek a boltba, és mondjuk 410 g-os Baked Beans-t akarok venni – sztenderd paradicsomos babkonzerv a „40dkg-os” - , megtehetem, mivel a 20 penny / doboz-tól találok fogamra valót egész 3 fontig, minimum 20 fajtát. Én, mint fogyasztó – mivel én vagyok a király – a fontjaimmal szavazok, hogy melyik konzervet veszem. Értelemszerűen, ha egy gyártmányt többen vásárolnak, akkor abból többet kell gyártani, és ez pörgeti a gazdaságot.

Tehát a kapitalizmusnak az a jó, ha gazdag vagyok, és tudok fogyasztani. Ezért a kapitalista rendszerekben él az a hit, ha többet dolgozok – olyan értéket tudok előállítani, aminek van piaca – sikeresebb leszek, mivel több pénzt kapok munkám ellenértékeként, többet tudok fogyasztani. Ezért mondják azt manapság, hogy a gazdag kapitalista társadalmak fogyasztói társadalmak.

Mivel fogyasztani márpedig kell, - mert a kapitalizmus nem állhat le- ezt szépen megmutatta, hogy hogyan kezelte UK a pandémiás lezárásokat:

Egyszerűen beállt az állam a fogyasztó, és a termelő közé középre, kinyilvánította, hogy komoly helyzet van, és egyszerre támogatta a cégeket, és a fogyasztókat. Mivel azonnal, és egy időben alakult ki kínálati, és keresleti sokk. A cégek kamatmentes hiteleket kaptak, hogy ne omoljanak össze, a fogyasztók – dolgozók – meg szinte a lezárások nulladik napjától megkapták az államtól a fizetésük 80%-át. /Erre szükség is volt arrafelé, mivel a dolgozók sokasága él hétről hétre, és pl. ha Direct Debit van a számlán – azt egyszerűen fizetni kell, más eset szóba sem jöhet.

A többit a piacra bízták, nem gondolkoztak abban, hogy jegyrendszert kellene bevezetni.

De térjünk vissza valóságunkba.

A élelmiszergazdaságban nem válság van, hanem egy nagyon komoly paradigmaváltás elején vagyunk.

Sokan emlékeznek még arra, hogy milyen volt a szociban az élelmiszergazdaság, hogy a TSZ-ek, és az ÁG-k rendszerére épülő komplex élelmiszergazdasági rendszer prosperáló volt, képes volt az országot ellátni mindennemű polci végtermékkel. Sokak szerint ezt a rendszert kellene visszahozni. Ezzel nem értek egyet, eltelt több mint 30 év, itt volt egy EU csatlakozás, teljesen megváltozott az, hogy mit tekintünk értéknek.

Akkor azt tekintették értéknek, hogy egy TSZ, amely pl. összefog 10 falut, termel mindent lokálisan. Az állattartás, növénytermesztés, és a kertészeti ágazat, a rá épülő feldolgozási faktorok szinergiát alkotnak. Ez a rendszer már a múlté, és nem lehet feltámasztani, se a szaktudás, se fizikai alapok nincsenek meg hozzá.

Mást kellene kitalálni, felhasználva ezt a tudást, úgy, hogy itt, és most működni tudjon, és hatékony legyen. Abból kellene jól építkezni, amink van.

A szántóföldi növénytermesztés jelenleg túlsúlyban van, és az ágazatban is el fog indulni egyfajta integráció. Mivel a legkevesebb macera a szántóföldi növénytermesztéssel van, és általában a termelt termények értékesítéséből származó bevétel jól tervezhető – mert tőzsdei termékekről van szó – mindenki ezzel akar foglalkozni, mert hektáronként meg lehet keresni a 300 K- 800 K nettó forintot. Ha van egy 300 Ha-os gazdaságod, az már bőven elég. Az élelmiszeriparban pl. hogy egy élelmiszeripari vállalkozás hozzon nettó 70 – 90 millió Ft-ot adózás után, az év végén, nagyon komolyan kell idegeskedni, higgyétek el nekem, az más pálya. A bankok is a szántóföldi növénytermesztést szeretik, mivel sztenderdizált banki termékeket lehet fejleszteni a történetre.

wheat_yield.png

International Benchmarks for Wheat Production

Na de, ha elindul az integráció, a szántóföldi növénytermesztéshez nem kell több munkavállaló, hanem lehet, hogy kevesebb. A kertészet, az állattenyésztés, meg az élelmiszeripar az már macera. Nehezen követhető, meg amúgy sincsen munkaerő, így nehezebben finanszírozható.

Egy jó mestertervvel meg tudjuk akadályozni azt, hogy jobban elszálljanak az élelmiszerárak!

Ide egy mesterterv kell, és nem jegyrendszer!

Itt vagyunk most április végén. Szépen meg lehetne azt csinálni, hogy pl. akinek van egy művelhető kertje, azt mondja, hogy egy, vagy több családnak szívesen megtermeli a konyhára való zöldséget a kertben, és segít az eltevésben is. Vagy terményben, vagy befőttben kapja meg a portékát a család.  Május első hetében elvet mindent, kb. még a mai naptól van olyan 15- 20 nap, hogy kitalálják, mit vessenek.

Megegyeznek egy összegben. Őstermelőként ezt szépen meg lehet csinálni. Legalább elindulna valami, amire rá lehetne építeni a jövőt! Népmozgalom, meg van pénzmozgás is a történetben.

Nem lóg bilibe a kezem hidd el!   

Ha ebben kezdenénk el kapargatni, akkor fel lehetne rajzolni azt a teret, hogy a kezdő lecsóménök palántának ne az legyen az első gondolata, hogy hogyan lehetne dobbantani az országból. Egyszerűen azért, mert meg lehetne álmodni – roppant gyorsan- és megvalósítani azokat a munkahelyeket, ahol teljesen természetes az, hogy a lecsómérnök heti egy napot dolgozik, és megkapja a 3 000 EUR-t nettóban, és minden egyéb, fent felsorolt juttatást.

És akkor az élelmiszergazdaság belép a matrixba 2021-ben, és megnyeri a jövőt!

Avagy: Hello Hungary 1.0 élelmiszergazdasági platform!

tyler-nix.jpg

Köszönöm, hogy írtok nekem, hogy milyen témákkal kellene foglalkozni a blogon. Igazatok van, nagyon fontos témákat  vettek fel, ilyen pl. a zöld gazdaság, meg a munkaerőhiány, egyszerre a pénzbőség, és a pénz ínség, vagy hogy már megint nem akarják átvenni a portékát jó áron.

/ Így zárójelben csak hozzáteszem, hogy ehhez meg tudni kellene azt, hogy mi is a jó ár. Elsősorban neked, vállalkozónak kellene tudni, mert ha a bankod, vagy a haver mondja meg, hogy mi a jó ár, akkor arra csak azt tudom mondani, hogy nem vagy jó helyen, és valahogy nem vagy jó pozícióban. Ezen meg változtatni kell, de eléggé gyorsan, hogy a változtatás után pozícióba kerülj. /

Írtátok még, hogy arról is kellene beszélni, hogy mi is lesz itt a jövő, vagy hogyan is lehetne hajózni ezeken a zavaros vizeken, mivel semmi nem az, aminek látszik, lassan ki lehet dobni a gazdasági, meg a közgazdasági tankönyveket, mivel nem úgy működik a történet, ahogy szokott. Sajnos a „Business as usual” nem akar működni, ebben a szép valóságban.

Nem rég az egyik ismerősöm mondta, hogy nézzem meg ha van időm A Nagy Dobás – Big Short –  című filmet. Ha van időtök, érdemes megnézni magyar szinkronnal is az alkotást, higgyétek el nekem, megéri. Ebben a filmben hangzik el a következő mondat:

„ Az igazság olyan, mint a költészet.

És a legtöbben k…á…a  gyű….k a költészetet.

 /Egy washingtoni bárban hangozott el. /

Ha már költészet: 

Szóval most egy olyan cikk jött velem szembe, egy nívós magyar gazdasági portálon, ami megidézte a filmköltészet egyik ikonikus alkotását, a Matrixot. (A Matrixot Lilly Wachowski, és Lana Wachowski rendezte.)

Nézzük a cikket:

Itt az új világgazdasági korszak – mit jelent ez Magyarországnak –

Idézet a cikkből:

„LASSAN VÉGE AZ ÁLTALUNK OLY JÓL ISMERT, KONTÉNERSZÁLLÍTÓ HAJÓKRA ÉS A TERMELÉSÜKET GLOBÁLISAN OPTIMALIZÁLÓ VÁLLALATOKRA ÉPÜLŐ KORNAK,

a jövő gazdasága az ötletekre, a digitálisan átadható tartalmakra épül majd -állítja a szerző. Ez az átalakulás elavulttá teszi, ahogy a gazdaságról, a gazdaságpolitikáról gondolkozunk.

Ha Levison állítása igaz, hogy leáldozóban van az ipari ellátási láncok irányította világa, akkor a régió több évtizedes gazdasági működése is alapvető átgondolásra szorul - írja az Összkép.

 A digitális termékek nem állíthatóak meg a határon, a termelés és a fogyasztás helye sem értelmezhető pontosan.

EGY MEXIKÓBAN DOLGOZÓ OLASZ, EGY CIPRUSON BEJEGYZETT NÉMET VÁLLALAT AMERIKAI SZERVEREN FUTÓ JAPÁN SZOFTVERÉN ELKÉSZÜLT ONLINE SZOLGÁLTATÁSÁT EGY KÍNAI PLATFORMON KERESZTÜL HASZNÁLJA EGY VIETNÁMI CÉG LAOSZBAN EGY INDIAI BESZÁLLÍTÓJAKÉNT ÉS EGY EGYIK ORSZÁGBAN SEM HASZNÁLT KRIPTOVALUTÁVAL FIZET ÉRTE.

A világot korábban szervező termelés és szállítás már nem számít – csak az értékesítés, a termékfejlesztés – és pozicionálás fontos.

Először is fontos rögzíteni, hogy a globalizáció egy-egy új korszakának kialakulása korábban sem járt a korábbi gazdasági rend eltűnésével. Nem installáltuk újra a Mátrixot, hanem csak upgrade-eltük.

A gazdaságunk azonban a kétes jövőjű termelésre épül, kevés az olyan magyar szervezet, amelynek képes a fogyasztói kapcsolatokat, a cégközi interakciókat, az innovációs törekvéseket akár csak az itthoni fogyasztók vagy vállalkozások között integrálni.

Mindezek alapján jelenleg úgy néz ki, hogy a digitális szolgáltatásokra épülő globalizációba egyénenként, kis szervezetenként tudunk beszállni, lényegében átörökítve a globális termelési láncok világában elfoglalt beszállítói pozícióinkat.”

Érdekel a téma?

Írj a lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Nem, a srácok nem szívtak semmi bódítót, hanem leírják az igazságot. Az, hogy ez tényleg így van, eléggé látszik pl. Londonból, ahol sok esetben természetes az, hogy közelebb van Bangalore, mint Woking. Persze, mondhatjátok, hogy Woking is híres, mivel ott van az McLaren Technology Centre, ez általában tudott autósport körökben. Na de az, hogy Indiában Bangalore szállítja India teljes IT szektor exportjának 38 %- át, az nem általánosan ismert tény.

 Szóval olyan világot élünk, ahol két kattintással váltod át a vagyonod digitális valutára, és nyomod a businesst a világ bármely tőzsdéjén, ahogy úri kedved tartja. A világ egy platform lett. Azt kell hogy mondjam, hogy a történet nem új, hacsak nem annyiban, hogy most, a XXI. században a – we are all connected – totálisan átírja azt, hogy mit is tudunk arról, hogy gazdaság, vagy hogy hogyan, és hol élünk.

A srácok komoly cikket írtak, egy dolgot nem fejtettek ki a cikkben – 3. pont -, amit érdemes lenne egy kicsit jobban körüljárni, amikor is levonják a konklúziókat, hogy hogyan lehet sikeres a Duna, és a Tisza partja:

Idézet következik:

„ …

  1. határozottan tudja megvédeni, és erősíteni közösségi, piaci pozícióját.

… „

Csak ezzel a ponttal vannak gondjaim. Ha határozottan meg akarom védeni, és erősíteni közösségi piaci pozíciómat a Duna, és a Tisza partján, akkor tudnom kellene azt, hogy mit is jelent az, hogy – piaci pozíció- a Duna és a Tisza partján.

/Jáááj drága vér, már megint az a compression business modell, ami szembe jön velünk. – Mondta egy szakmabeli haver, aki elolvasta a cikket, mielőtt megjelent./

Az, hogy mi a compression business modell, eléggé csúnyán lehet csak lefordítani magyar nyelvre, egy szóban, mivel tömöríteni mást szoktunk, és nem üzleti modelleket. Az integráló üzleti modell meg nem eléggé kifejező. Ha valakinek van ötlete, hogy hogyan fordítsuk le értelmesen, írjon a lecsomernok@gmail.com - ra 

Ja persze, akkor már tegyük ide, mi is az a compression business modell:

The end of economic expansion requires compression thinking

 Na de, ott tartunk, hogy piaci pozíció.

Ahhoz, hogy piaci pozícióról tudjunk beszélni, fel kellene már vázolni a gazdasági teret, ahol értelmezhető az a fogalom, hogy piaci pozíció. Ha már értelmeztük a piaci pozíció fogalmi környezetét, akkor már meghatározható az, hogy a most regnáló szervezetek, vagy cégnek is lehet piaci pozíciója.

Ha a XX. század végi gazdaságtani iskolával vizsgálom a valóságot, már ott is úgy tudták, hogy az, hogy egy cégnek van piaci pozíciója, az adott tervezett időszakban, az elsősorban nem az adott cégtől függ, hanem sok minden mástól.

A XXI. században az élelmiszergazdasági piaci pozíció átköltözik a virtuális világba

és real- time adatbázisrendszerek fogják megmondani a tuttit a témában.

Ennyi bevezető után beszéljünk a kajaiparról, hogy mi vár ránk, itt a Duna, és a Tisza partján.

A kajaiparban is le lehet fektetni pár axiómát:

  1. Ami virtualizálható, az virtualizálódni fog.
  2. Ami automatizálható, azt automatizálni fogják.
  3. Ami platformokba szervezhető, azt platformokba fogják szervezni.
  4. Ami centralizálható, azt centralizálni fogják.
  5. Ami decentralizálható, azt decentralizálni fogják.
  6. Ami hálózatokba köthető, azt hálózatokba fogják szervezni
  7. Ami kiszervezhető, azt ki fogják szervezni
  8. A tudás eszköz, és nem cél, az eszközt meg fejleszteni kell, állandóan.
  9. A tudás materializálódik a fizikai valóságban, vagy fizikai, vagy virtuális termékként, a kajaiparban.

És még lehetne sorolni.

Ha jól vázoljuk fel a gazdasági teret, és határozzuk meg benne a lokális, vagy regionális – Duna, és a Tisza partjához horgonyozható profittereket a kajaiparban, csak akkor, és csakis akkor tudunk átlibbeni a jövőbe, de akkor sikeresen. Feláll a Hungary 1.0 élelmiszergazdasági platform. Jelenleg az „átmenet korát” éljük.  

Jól kell megfogni a pillanatot.

Átmenet kora azért, mert már nem lesz minden olyan, mint a COVID előtt, de még nagyon nem tudjuk azt, hogy mit hoz a jövő. Azt lehet tudni, hogy pár lokalitásban üresek lesznek a polcok karácsonykor, mert az ellátási láncok megszakadtak a pandémia alatt, most meg nem bírják a hiperszonikus terhelést.

 

Kép: Tyler Nix 

Nosztalgiázás a múltról, avagy milyen volt a magyar élelmiszer vertikum a fénykorában ?

Bujna Ferenc élelmiszermérnök rovata a lecsón!

cf68c3c89061eab64ed61c35cb139e4e.jpg

 

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, 
Messziről lobogva tenger pusztaságon: 

                                   Arany J. Toldi Előének


Magyar élelmiszeripar képe úgy lobog föl nékem majd 40 év messzeségben.

Üdvözlöm a tisztelt blog olvasókat. Zsebők Zsigmond barátom lehetőséget adott, hogy blogjában felidézzem a fényes évek sorát, amikor az élelmiszer termelése Magyarországnak mennyiségben, minőségben a csúcson volt, s mindezt produkálta az ipar a világ ámulatára és természetesen irigységére.

Hol is kezdjem? Bemutatkozom, mintegy igazolva, hogy tervezett több részes visszaemlékezésemet jogosan teszem, nagyon is aktív résztvevője voltam a történéseknek.

Nevem Bujna Ferenc.

A budapesti Kertészeti Egyetem hallgatójaként kezdtem pályámat 1974-79 évek között. Tartósító Ipari szakos hallgató, fő szakom a Konzervipar, de alapos képzést kaptam Hűtőipar és Borászat területén is. Tulajdonképpen képzésünk rendkívül sokrétű volt, felölelte a műszaki rajz, gépészet, zöldség/gyümölcs kertészet, agrometeorológia, automatizálás stb. a tartósítással kevéssé összefüggő, de egyáltalán nem haszontalan tárgyak sorát. S még csak ezután következett a tartósítás művészetének alapozása a számtalan típusú kémiai tárgyak, mikrobiológia, a tartósítóipari folyamatok fizikája, biológiája, közgazdaság tana, nyelvi ismeretek, s nem utolsó sorban a tartósító ágazatok teljes vertikumának, a kornak megfelelő világ színvonalú elsajátítása.

fortepan_557.jpg

 

Magyarországon volt cca. 16 nagy Konzervgyár, száznál több kisebb konzervüzem, világ színvonalú Hűtőházak nagy és kis volumenben, több száz úgynevezett Savanyító üzem, ahol a káposzta és egyéb zöldségek természetes fermentálása folyt.

Nagy Húsipari cégek, kisebb vágóhidak biztosították a legkiválóbb tőke és tartósított húskészítmények sorát. Jó néhány gyárunk termékét a Világpiacon jól jegyezték. Borászatok, melyek megalapozták a mai napig neves borászati ágazatunkat. Cukorgyárak, Tej és sajt feldolgozó üzemek, édességet és kekszet gyártó üzemek sora, Növényi olaj feldolgozók stb. 

A felsorolást nagyon sokáig folytathatnám, hisz országunkban minden volt!

És természetesen a gyártást kiszolgáló segédanyagok gyártása is nagyban folyt. Ecet, élesztő, üveg és doboz gyártás, lapkák és egyéb csomagoló eszközök gyártása. Valóságosan alig volt olyan kellék, amit ne itthon gyártottak volna.  Igen, pektint importáltuk, hiány cikk is volt időnként, pedig még magam is sikeresen próbálkoztam a laborban cukorrépa szeletből pektint előállítani.

Gyakorlati időmet a hatvani Konzervgyárban töltöttem, ahol épp a PR 72 típusú, teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású (Láng Gépgyár) napi 720 tonna paradicsomlé sűrítésére alkalmas gépet üzemelték be teljes sikerrel.

Mivel a Hatvani Konzervgyár a híres Hatvani Cukorgyárral összenőve, azaz gyakorlatilag egy hatalmas gyárudvaron osztoztak, közös kiszolgáló létesítményeik voltak, például a kazán, igencsak szívemhez nőttek, s 3 hónapon keresztül negyedikes konzerv szakos hallgatóként helyet és tudást adott diploma , TDK, MÉTE munkáim elvégzéséhez, így talán picit több időt szentelek az innen való példák felhozatalában.

Hadd álljon itt idézetként a Hatvani Konzervgyár történetéből idézve a honlapjáról pár sor :

„A Konzervgyár több okleveles mérnök tudását és tapasztalatát kamatoztatta, illetve olyan szakmunkás gárdával rendelkezett, akik minden külső segítség nélkül felszerelték és működtették a gyáregységet. Emellett kitüntetett figyelemmel kísérte a tulajdonos, a Báró Hatvany család is a paradicsom Konzervgyár termelését. Innen adódott, hogy a Hatvani Konzervgyár megindulása után néhány évvel a hazai konzervgyárak élvonalába került, sűrítménye pedig az importáló északi országokban jó hírnévre tett szert.

A Hatvani Konzervgyár a napi 1500 tonna paradicsom feldolgozásra alkalmas kapacitást elérve, indokoltnak látta a termelés további fejlesztését. Egy jelentős beruházással 1978-ban napi 2000 tonna fölé növelték a feldolgozott paradicsom mennyiségét. 1979-ben már több mint 90 ezer tonna nyersanyagot dolgoztak fel."

fortepan_44684.jpg

Fel sem fogható, hogy Hatvani csak egy volt a számtalan paradicsomot feldolgozó gyárunkból, s hogy ezen egyetlen gyár csak paradicsommal való kiszolgálásához mekkora mennyiségre, területre, termelési infrastruktúrára volt szükség!!!!

E történet folytatása, hogy a lazává vált vizsgaidőszak alatt a Budapesti Konzervgyárban dolgoztam sok diák társaságában, éjjeli műszakban az almalé sűrítő üzemben.

Nyaranta a Békéscsabai Konzervgyárban vállaltam Középiskolások részére szervezett építő táborokban vezetői pozíciót, aminek kapcsán nagyon szép emlékeim alakultak ki egy jó nevű gyár nyári munkájáról, vezetéséről, ahol példaértékű volt Irénke néni igazgatói tevékenysége.

Első munkahelyem az akkor még MEZŐGÉP- Kecskemét, később AGRIKON- Kecskemét névre hallgató gépgyártó konglomerátum Budapesti Fővállalkozási Irodája volt. Ezen Iroda feladata volt, hogy hazai és a világ számos tájékára exportáljon egyéni és vonallá összeállított feldolgozó gépeket. Az alig két éves ténykedésem alatt szinte az összes élelmiszeripari ágazat tárgykörében adtunk ki ajánlatot. Legemlékezetesebb ténykedésem egy Indiába ajánlott paradicsomsűrítő állomás volt (előfeldolgozó teleppel egyetemben ) ahol kevés volt a hűtővíz mennyisége, s a vákuum sűrítőkhöz szükséges hideg energiát kellett furmányos módon biztosítani.

E helyütt érezhető volt az ország élelmiszertermelő tevékenységének látványos pezsgése. Számtalan hazai élelmiszer gépgyártó céggel volt napi kapcsolatunk, mint pl. ÉLGÉP, KÖVAC, LÁNG, AGRIKON és sok-sok speciális gépet gyártó kisebb céggel. Természetesen, ahol szükséges volt, éltünk a külföldi gépgyártás termékeivel, hogy a lehető legjobb ajánlatokat tudjuk megtenni.

Büszke vagyok arra, hogy több gép ötletelésében részt vehettem, így a híres PF folyamatos pasztőröző gépcsalád megalkotásában.

 

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

 

Cégünk hatalmas mennyiségben exportált a Szovjet piacra zöldborsó, zöldbab, uborka stb. feldolgozó gépsorokat, csak hogy jellemezzem, óránként 3 tonna borsó szem feldolgozása sem volt ismeretlen.   Némi orosz nyelvtudásomnak ( orosz tagozatos gimnazista ) köszönhetően sok-sok ellenőrző, átvevő útjára kísérhettem el a szovjet minőségi ellenőr urat, név szerint tov. Suhovot, aki mellett teljes képet kaptam a hazai élelmiszer gépgyártás helyzetéről, akár rejtett bajairól 

Még elvégeztem a Konzerv Tanszék szervezésében a tartósítóipari folyamatok és gépek szakmérnöki kurzust, ahol nagyon alapos tovább fejlesztő tudást kaptunk a szárítás, centrifugálás, szűrés, fagyasztás, liofilizálás, és még több tucatnyi művelet fizikájában és gyakorlati alkalmazásában.  Aki itt jól végzett, bátran elvállalhatott egy fő gépészi vagy akár főmérnöki állást egy konzerv üzemben.

Én is így tettem, amikor a Nógrád megyei ZÖLDÉRT majd változó névvel ÁFÉSZ kebelén belül a dejtári, és salgótarjáni feldolgozók fejlesztésében és működtetésében vettem részt vezetőként.

Nógrád megye volt a 80-as években a bogyósok hazája, ahol a világ legfinomabb málna szörpjét ontották a Szobi, Drégelypalánki üzemek. Akkoriban le is nézte az ipar azt az üzemet, amely ki merte csak mondani is a „ízű szörp” szót. Hadd emlékezzek név szerint is a legendás drégelypalánki vezetőre, Kapás úrra, kinek neve fogalommá vált a szakmában.

Karrierem tovább szövődött az ország egyik leghíresebb kis üzemében, Fertődön. A méltán híres Bogyós Kutató, a Fertődi Állami Gazdaság és a Porpáczy Kertészeti szakiskola olyan hármast alkotott, amely szakembereket, kutatókat és a konzerv üzem révén termékeket bocsájtott útjára. 

Üzemünk, a zöld színű, Eszterházy kapus címkével ellátott termékeket Európa és tengeren túl számtalan üzemébe exportálta. Termékeinkért versengtek a hazai szocialista nagykereskedelmi szervezetek a FŰSZÉRT-ek.

Ez már a 80-as évek végére esett, az un. rendszer váltás idejére, ahol sajnos, mind a rendkívül magas színvonalú kertészeti termesztés, felvásárlás és feldolgozás rendszere kezdett hanyatlani.

De még pályám szép emléke ezután következett, egy az AGRIKON által Kenyai magán cég részére eladott komplett Konzervgyár képében. Az üzem teljes felépítésében és működtetésében részt vettem, mint egy főmérnök. Kiépítettem egy teljes, a magyar normáknak megfelelő feldolgozó, labor, raktár stb. rendszert, amely hosszú éveken keresztül kiállta a legkényesebb nyugati importőrök igényeit.

Az üzem elsősorban zöld színű ceruza babot dolgozott fel dobozba, üvegbe, de sikerült meghonosítanom a magyaros ízű almapaprika, csemege uborka, vágott vegyes gyártását is, sőt még igazi magyaros ízű „babfőzelék kolbásszal” is belefért a kínálatba.  Ez utóbbit az a katonásdi élmény sugallta, ahol is a letöltendő 11 hónap alatt a magyar készétel kínálat teljes kereszt metszetét sikerült megismerni előzetesen.

fortepan_109699.jpg

 

Sajnos, ahogy Kenyából visszatértem, talán nem kellett volna, kiderült, hogy a magyar feldolgozó ipar nagyon visszaesett. Jobb híján Fertőd körzetében a Kertimag KFT (a nagyon híres vetőmagos MAUTNER cég utódja ) részére kiépítettem egy vetőmag nagyker és szaktanácsadói bázist. Ennek kapcsán Gödöllőn Növényvédelmi szakmérnökként végeztem, s engedve az új kor szavának Megújuló energetikai szakmérnöki tudást és épület energetikai szakképesítést szereztem.

Mostanában pedig a liofilizálás technológiájába és gyakorlati felhasználásába szerelmesedtem bele, aminek kapcsán van egy kis liofilizálóm.  De ezzel a technológiával a 80-as években foglalkozott a Kertészeti Egyetem Hűtő tanszéke is, de ma már nem.

Mint jeleztem, bemutatkozóm azt hivatott jelezni, hogy a 1980-2020 évek közötti „fejlődését” az iparágnak átlátom, kérdéseitekre válaszolni tudok.

Tréfásan szólva akasztott ember még nem voltam, helyettem úgy tűnik, a magyar élelmiszer feldolgozó vertikumot akasztották hozzá nem értő kezek.

Élelmiszeripar

Van feltámadási lehetőség?

Nos, ezen kérdések megvitatására kérném a tisztelt olvasókat hozzászólni, véleményezni. Én ígéretet teszek arra, hogy hetente egy-egy fejezetét a hajdani virágzó élelmiszer iparnak felidézem, saját és hallott emlékezett morzsákra támaszkodva.

Idézve oktatási, kutatási intézmények munkájából, az alapanyag előállítás teületéről, a feldolgozás irányaiból, kultúrájából, a műanyag előtti idők csomagoló anyagairól, exportról, belföldi ellátásról és még nagyon sok érdekes dologról.

Köszönöm figyelmüket:

Bujna Ferenc

 

Folyatatása következik!

 

Képek:

 Farkas Juli 1974 - 

 BNV -Budapesti Nemzetközi Vásár- 1966- 

BNV - Budapesti Nemzetközi Vásár -1970-

 

________________

Előszó Bujna Ferenc tíz részes nosztalgia sorozatához!

Nosztalgiázás a múltról, avagy: a Kertészeti Egyetem, mint polihisztor képző (X./II.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a kis, és nagyüzemek alapanyag ellátása? (III. /X.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a szamóca, málna, és a többi bogyós gyümölcs termesztése, és feldolgozása? (IV. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, vettük, és jókat ettünk jó alapanyagokból! (VI. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, volt egyszer egy nagyszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar 1960-2000…meg egy kis közgáz sztori háttérnek (VII. / X.)

Nosztalgiázás a múltról - ősi titokként őrzött családi receptek - aki tudott, eltett, disznót vágott, szörpöt szűrt, savanyított - azok a 70-es 90-es évek! (VIII. / X.)

Versenyképes élelmiszergazdaságot a COVID 19 után, a német példa

Nézzük meg egy máig tartó sikertörténet néhány aspektustát, előtérben az ember, és a környezet

dusseldorf_nrw.png

Errefelé játszódik a történetünk

Die Toten Hosen // Feiern im Regen (Offizielles Musikvideo)

Nézegettem a képeket a fortepanon, kerestem egy jó képet ehhez a történethez, ami most következik. Találtam is egy nagyon jó képet Urbán Tamástól, íme:

fortepan_89417.png

Ugorjunk kb. 40 évet, és lássuk a következő képet, Mark König lőtte, Németországban:

mark-konig.jpg

 

Nagyon nem változtak az ízlések ez idő alatt, lássuk be. Jó társaság, szuper natúrszelet, meg rántott hús, krumpli, finom bor, és egy jó zsemle, nem kell más, tökéletes ez így.

De miért is jutott ez eszembe ez a történet?

Már elhagytuk Passaut az autópályán, mentünk az NSZK-ba /Német Szövetségi Köztársaság, vagy Nyugat- Németország/, és beszélgettünk utazás közben. Vittek nyaralni kicsit a nyári szünetben. Arról beszélgettünk utazás közben, hogy már az NSZK-ban vagyunk, és lassan megállunk enni, és hogy mit is fogunk rendelni az étteremben. Ekkor mondta azt a későbbi mentorom, hogy igaz, hogy az NSZK-ban vagyunk, de fontosabb az, hogy nemrég léptük át a német – osztrák határt Passaunál, Bajorországban, megyünk tovább észak- nyugat felé az A3-as autópályán, a következő állam Hessen lesz, és csak utána érjük el Észak- Rajna- Vesztfália határát. / NRW/.

Nagyon furcsa volt, gyerekként, hogy akkor most hogyan is van ez a dolog. Az NSZK most akkor hogyan NSZK, és akkor most miért is fontosabb az, hogy van ilyen, hogy Bajorország, meg Hessen, meg NRW.

Érdekel a téma?

Írj a lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com

Elkezdett érdekelni a téma. Elkezdett érdekelni az is, pl. hogy ki volt Christoph Amberger, Elsbeth Tucher, vagy hogy hova mentek a Gorch Fock vitorlással. később Bettina von Arnim, Annette von Droste-Hülshoff, Balthasar Neuman, Clara Schumann életrajza is fontos lett.

Így kezdődött. Az elkövetkezendő pár évtizedben volt alkalmunk sokat beszélgetni ezekről a témákról is sokat. Csapjuk is bele a lecsóba ennyi bevezető után.

/Kérdezhetnéd, hogy miért. Egyszerűen tudni akartam gyerekként, hogy mi is ez meg ez, mert a hajóval találkoztunk néhányszor többek között. : ) : )/ 

Hogy hogyan jön ide a fenti történet?

A Covid-19 pandémia több mint egy éve keseríti az életünket

 

Emberek halnak meg, cégek, gazdaságok omlanak össze, mindenki tanakodik, hogy mi lesz, meg hogyan lesz, ha vége lesz a járványnak.

Többek között az MNB – Magyar Nemzeti Bank- is felhívja a figyelmet arra, hogy kellene egy mesterterv, amibe az újraindítás utáni gazdasági viszonyokról kellene hogy képet kapjunk.

Matolcsy György is megszólalt az újraindításról

Idézet a cikkből:

„Miért ne gondolkodhatnánk arról már most az ország újrazárásának időpontjában, hogy miképpen érdemes jól elkapni a gazdasági újraindítás lépéseit, és nem egyszerűen csak kinyitni azt, amit időlegesen bezártunk? – teszi fel a kérdést a jegybankelnök a Novekedes.hu portálon megjelent blogbejegyzésében.”

Elolvastam a cikket, meg az MNB Versenyképességi Programját, meg szembe jött velem ez is pl: What we must do to rebuild,

meg ez is: - World Economic Forum-  Coronavirus and capitalism: How will the virus change the way the world works?

Idézet:

„A killer virus has exposed major weaknesses within Western capitalist economies. Now that governments are on a war footing, we have an opportunity to fix the system. If we don’t, we will stand no chance against the third major crisis – an increasingly uninhabitable planet – and all the smaller crises that will come with it in the years and decades ahead.”

Na, ekkor döntöttem el, hogy cikket fogok írni, márpedig egy sikertörténetről, ami Frankfurtban kezdődött.  

1948, Kreditanstalt für Wiederaufbau - KfW

1948, Az NSZK megalapítása még csak tervben van, de 1948. november 18.-án a németek elkezdenek történelmet írni, mert megalapították a KfW-t.

Mi az a KfW?

A rövidítés azt jelenti, amit a címben leírtam, szó szerinti fordításban: Hitelintézet az Újra Továbbépítéshez – wieder: újra, már megint, ismét, auf: tovább, bau: építeni- az újra tovább építés az egy kicsit más jelentéstartalommal bír, mint az újjáépítés. Az egyik egy folyamatot fejez ki, a másik azt, hogy ezt be lett fejezve. A kérdés az, hogy a Németek hogyan értették ezt, mert roppantul nem mindegy!

Igen, a KfW-t arra hozták létre, hogy menedzselje az ERP-t, European Recovery Program –ERP – a magyar szlengben – pl. 8. oszt. történelemkönyv-nem vagyok hajlandó belinkelni- „Marshall segély” néven fut ez a történelmi tett.

Pedig a becsületes neve ERP – European Recovery Program –European: Európai – Recovery: felépülés, visszaszerzés, gyógyulás, visszanyerés – program: program – Tehát: ha szó szerint fordítom: Európa Felépülésének Terve a becsületes neve, a nyugati szlengben a Marshall Terv néven ismeri mindenki.

Hogy miért lett az ERP-ből Marshall terv? 

1947 Június 5.-én George C. Marshall Amerikai külügyminiszter hirdette meg Európa Újjáépítésének Tervét a Harvardon tartott beszédében. Az, hogy milyen volt az élet a háború befejezése után a nyugati megszállási zónákban, és hogy milyen volt az élelmiszerellátás, arról írtam már - az 1 000 EUR. - családi gazdaság - Avagy hogyan kapcsolódik ez vidék felvirágoztatásához, meg a Covid-19 krízishez? c. bejegyzésemben, ahol idéztem /ZeitZeugenBörse Mülheim an der Ruhr - Horst Rübenkamp/ - Nahrung vor, während und nach dem Krieg - cikkét.

Idézet tőle:
„Doch im April 1945 mussten wir vor der vorrückenden russischen Armee flüchten. Ab da lernten wir zu hungern. Wir bettelten und stahlen unterwegs alles, was genießbar war. Das Wort stehlen war tabu, es hieß „organisieren“. Von Anfang Mai 1945 bis Anfang Oktober hatten wir bei einem Bauern in der Oberpfalz Unterschlupf gefunden – zwei Jungs, mein Freund und ich. An eine Rückkehr nach Mülheim war zu dieser Zeit nicht zu denken. Ich half dort in der Landwirtschaft, so gut wie man mit 13 Jahren helfen kann. Ich hatte ein Bett und ausreichend zu essen.”
Kemény idők voltak, az biztos.

Nézzük a kronológiát:

  • 1945. május 8.-án véget ér a Második világháború.
  • A megszállt birodalmat a szövetséges hatalmak megszállási zónákra osztják
  • 1945 Augusztus 31.-én Konrad Adenauer belép a CDP-be /Christlich Demokratischen Partei/ (CDP) . A CDP a CDU regionális pártja volt NRW-ben. 
  • 1947 Június 5.-én George C. Marshall beszédet mond a Harvardon, ahol meghirdeti Európa Felépülésének Tervét – ERP- Marshall tervet
  • 1948. Június 20.-án Ludwig Erhard bevezeti a Német márkát – Deutsche Mark DM -
  • 1949. május 24.-én formailag megalakul a Német Szövetségi Köztársaság a GG Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland elfogadásával. A bizottságnak, amely a GG-t megalkotta, Adenauer volt az elnöke, Ő lett az NSZK első kancellárja.  

Ahogy a fentiekből is látjuk, hogy NRW, Észak-Rajna- Vesztfália, Düsseldorf környéke a történelem színpadára lép.
1945 – 1949 –es időszak nagyon mozgalmas volt, senki nem tudta, hogy mi lesz. Amikor eldőlt, hogy Amerika pénzügyi segítséget fog adni Európának, az nem volt kőbe vésve, hogy a németek is kapnak ebből pénzügyi segítségből, nagyon nem. Az amerikaiakat sikerül meggyőzni, hogy nem kell egy anarchiába süllyedő hatalom Európában, így kap a ERP- ből. A teljes ERP összege 1948- 1953 között 13, milliárd dollár volt, ennek az összegnek a 10,16 %-t kapta meg az NSZK, ami 1,412 milliárd dollárt tett ki 1948 – 1953 között.

Ennyi történeti bevezető után, térjünk rá ara, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeni az országban, csak felsorolás szinten pár aspektus:

  1. Az ország porig rombolva, az ipari körzetek, pl. a Ruhr-vidéki gyárak eltűntek a bombázások alatt.
  2. Nincs munkaerő, a férfiak még hadifogságban
  3. A teljes infrastruktúra romokban, legyen az út, vízvezeték, lakás, középület
  4. Megszállási zónák vannak, az államot a nulláról kell felépíteni
  5. Kevés az élelem, éheznek a túlélők, az élelmiszergazdasági infrastruktúra romokban

Még lehetne sorolni, hogy hogyan nézett ki pl. NRW közvetlenül a háború után, nem teszem.

A kérdés az volt, hogy milyen is legyen a gazdasági élet a megalapítandó NSZK-ban?

Az idő szorított, mielőbb dönteni kellett a kérdésben, és jól kellett dönteni, mert tudták, hogy történelmi a helyzet.

1949-ben deklarálták a döntést, mely bele is került az NSZK alaptörvényébe, - GG –  Artikel 20: (1) Die Bundesrepublik Deutschland ist ein demokratischer und sozialer Bundesstaat.

 A szövetséget alkotó államoknak vannak saját hagyományai, minden államnak saját kormánya, saját törvényei

Az államok jogokat, és kötelezettségeket adnak át szövetségi szintre – szövetségi kormány -, melyet szabályozni kell, annak érdekében, hogy fel tudjon állni az új államalakulat.

Felsorolás szinten, pár aspektus, amit figyelembe kellett venni:

  • Nagyon erős állami hagyomány, és autonómia
  • Nagyon erős helyi, járási autonómia
  • Nagyon erős tradíciók.
  • Olyan gazdasági rendszer kell, amiben az ember kiteljesedhet, mert érdemes benne részt venni, bármilyen szinten.

Amikor a tradíciókról beszélek, akkor arról van szó, hogy a bajor paraszt az bajor paraszt akart lenni a háború utáni NSZK-ban, és nem akart gyári munkásként dolgozni. Vagy például NRW-ben évszázados a kruppiánus tradíció, vagy pl a bajor, vagy német sörfőző tisztasági törvény tisztelete, és betartása. Több nagyon egymástól távol álló dolog, de mégsem. Ebben a történelmi pillanatban olyan gazdasági szerkezetet kellett kidolgozni, ahol minden hagyománynak helye van, és nem esik bele a történelmi fekete lyukba.

A németség nagyon komoly gazdaságtudományi hagyománnyal is rendelkezik, pl Silvio Gesell, munkássága eléggé komoly hatást gyakorolt a gazdaságpolitikára a XXI. század elején /könyve: A természetes gazdasági rend

Konrad Adenauer vezetésével, Ludwig Erhardnak, és még sokan másoknak – olyan gazdasági rendszert kellett kidolgozni, amivel sikerre vihető egy ország hosszú távon, egy élhető országot kellett életre hívni.

Nem utolsó sorban vissza kellett adni a jövőbe vetett hitet, és reményt.

A gazdaságpolitikai válasz: Szociális piacgazdaság – Soziale Marktwirtschaft -

A fenti linken eléggé komolyan leírják, hogy milyen is a szociális piacgazdaság. Egy mondatban összefoglalva: Egymást támogató gazdasági élet, minden szinten, erős állami támogatással állami, és szövetségi szinten. 

A kérdés az, hogy hogyan érték el azt, hogy mindenki részt akarjon venni a gazdasági életben?

Amikor megalapították a Hitelintézetet az Újra Továbbépítéshez – KfW – 1948-ban, a Marshall terv támogatására, akkor felvázolták azt az utat, amivel azt érték el, hogy a gazdasági szereplők együttműködjenek, ne vonják ki a pénzt a gazdaságból pl.

A szabály nagyon egyszerű volt:

  1. Csak gazdasági szereplő kaphatott hitelt a KfW- től.
  2. Ha a gazdasági szereplő visszafizette a hitelt, akkor azt a pénzt, amit kamatokkal visszafizetett, megkaphatta egy másik gazdasági szereplő, és így tovább.

Ebből az következett, hogy olyan tudások jelentek meg a gazdasági szereplőknél, és a hitelintézetnél, ami arra ösztönözte a gazdasági szereplőket, amivel a gazdasági szereplő sikerességét támogatta a valóság.

Az egész gazdaság célja az volt, hogy a gazdasági szereplő vissza tudja fizetni a hitelt, hogy azt megkaphassa a másik szereplő. A gazdaság pörög, a pénz forog a gazdaságban, az egész társadalom abban érdekelt, hogy a gazdasági szereplők sikeresek legyenek. Ezért mit tesznek? Lehetőleg otthon vásárolnak, vagy körülnéznek szövetségi szinten. Kialakul a stabil munkával rendelkező gazdag középosztály. Mivel a középosztály költi a pénzét, így született újjá, és erősödött meg a német „mittelstand” nem csak az élelmiszergazdaságban.

A mittelstand jelentését három fogalmi környezettel lehet leírni: üzletvezetés, tulajdonosi struktúra, és gazdasági függetlenség-

Ez általában igaz lehet egy család, vagy családok által tulajdonolt cégre. Itthon a „német mittelstand” fogalmával a családi tulajdonban lévő kis, és középvállalkozásokat azonosítjuk „Németországban” tévesen.

Nagyon gyorsan, és nagyon komoly innovációkat tudnak sikerre vinni, ezt gyakorolják több mint 70 éve.

Leben und leben lassen!

Élni, és élni, hagyni!

Ez volt a fő szempont az élet minden területén!

Érdekes, nekem az iskolában homlokegyenest mást tanítottak itthon. Élni, és élni hagyni, ilyen, és az erre építhető együttműködésre építő tanítások, bölcsességek valahogy nem jöttek le a tankönyvekbe a gimnáziumban.

Hogy pontosan mit is jelent a „leben und leben lassen”, arról érdemes beszélgetni egy-egy családi vállalkozás vezetőjével.

Ezzel a működésmóddal elérték azt, ami az NSZK lett, a 60-as évek végére vezető élelmiszergazdasági hatalom, diverz asztali végtermékből önellátó. 1970-es évek közepétől az NSZK vezető hatalom az élelmiszergazdasági innováció terén. Az NSZK 1990-ben egyesült a keleti tagállamokkal, és létrejött Németország -1990 - – Bunesrepublik Deutschland -

 Ha csak más aspektusát nem vizsgálom a KfW működésének, akkor már ez is elég. Ezt a sikert testesítette meg a Német Márka – Deutsch Mark – a szociális piacgazdaságot.

A végére itt a slusszpoén:

A Kreditanstalt für Wiederaufbau – KfW nem szűnt meg, a mai napig létezik, és ellátja azt a feladatot, amire tervezték. Ez azt jelenti, hogy létezik egy olyan pénzintézet szövetségi szinten, amely a 1948-ban deklarált elvek szerint nyújt hitelt a vállalkozások számára. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ma, 73 évvel a KfW alapítása után is élő valóság, és hitelt ad az Újjá felépítéshez. Ja persze, majd elfelejtettem.

Nem létezik már az NSZK sem, és a Német Márka sem. De a KfW igen!

Leben und leben lassen!

Érdemes lenne mélyen elgondolkodni ezen a 73 éves sikertörténeten, és beszélgetni róla. 

Képek:

Mark König

Nicolas Peyrol

 

Érdekel a téma?

Írja a lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com

Mérgezett Föld - első változat

Sztupa Gergely innovációja Pusztaszabolcson, aki tudja hogyan kell pótolni a talajerőt nagyüzemi gazdaságban, úgy, hogy nem kell szántani a területet feleslegesen.

A film a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült.

Versenyképesség

Kicsit körbe fogjuk járni a versenyképesség fogalmi környezetét

Tehát ez a poszt a versenyképességről fog szólni, elsőként amolyan felvezetésként álljon itt két dal:

És a másik

Kicsikét kielemezzük azt, hogy akkor mit is jelenthet ez a varázslatos fogalom itt, most 2020 elején, Magyarországon. Egyáltalán milyen aspektusai lehetnek a foglalom fogalmi környezetének.


Sokan írtatok nekem, hogy hagyjam már ezt a „fogalmi környezet” dumát, mivel szerintetek ennek semmi értelme, hogy erről menjen a szó, mivel ez egy élelmiszergazdasági blog, és nem a filozófia fakultáció a gimiben.

Szeretném ezt megmagyarázni, hogy miért jövök mindig ezzel a „fogalmi környezet” dumával. Teszem ezt azért, mert ez jó bevezetés lesz ahhoz, hogy tudjunk beszélgetni a versenyképesség fogalmáról.

Tehát fogalmi környezet.

Nagyon alap szinten nyelvészkednem kell.

A magyar képekben gondolkodik, és a nyelvünk is képszerű. Azonnal közli a nyelv, azt amire gondolsz. Ha kimondasz valamilyen fogalmat, akkor annak a fogalomnak a szűkebb, és tágabb környezetét is azonnal használatba veszed, és ez természetesen mindenki számára aki használja a magyar nyelvet magától értetődő tény.

Nézzünk egy példát:
"Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent."

Elolvasod, azonnal pörög a film. Ez az első aspektus, hogy képekben gondolkozunk, és ezért vagyunk kép-esek valamire, mivel ha megvan a kép a fejünkben arról a valamiről, akkor el is tudjuk készíteni azt.

A kép fogalom fogalmi környezetében ott vannak a következő fogalmak:
Kép – képes –képesség – készség – kompetencia
Kör – körös, köröz, körny , környez – a környezből egyszerűen belátható a környezet fogalma –

/Mivel az a táj, amit megkörnyeztem – körbesétáltam, így megismertem – az a környezetem, ez világos.
Ha már valaki kompetens valamiben, akkor teljesíthet is nem? Ha már teljesít, akkor válhat sikeressé?

Vagy igen, vagy nem.
Érdemes erről kicsit mélyebben gondolkozni.
Ennyi bevezető után térjünk vissza az eredeti történetre, miszerint itt a versenyképességről lesz szó.

Mit mond erről a versenyképesség dologról a Magyar Nemzeti Bank?

Versenyképességi Program
Itt a Versenyképesség mérésének módszertana című dokumentumban az alábbiakat mondja:

Versenyképesség Mérésének Módszertana

„Az MNB megközelítése szerint egy nemzetgazdaság akkor versenyképes, ha a rendelkezésére álló erőforrásait optimálisan hasznosítja a lehető legmagasabb szintű, de még fenntartható jólét elérése érdekében.„
Jól van, nézzünk mást, mit mond pl. a wikipedia:

versenyképesség

„A versenyképesség egy olyan közgazdasági fogalom, ami összehasonlíthatóvá teszi a vállalkozásoknak, vállalkozások csoportjainak, vagy nemzetgazdaságoknak azt a képességét, hogy egy adott piacon termékeket vagy szolgáltatásokat értékesítsenek. A versenyképesség nemzetgazdaságokra történő értelmezését sok közgazdász vitatja.”

Ez is jól van, menjünk tovább, még mindig a wikipedia:

„Nemzetek versenyképessége

A versenyképesség fogalmát tág értelemben országok, régiók és városok gazdasági teljesítményének összehasonlítására is használják. Az egyes nemzetgazdaságoknak az a képessége, hogy a világgazdaságban egyre jövedelmezőbb árukkal vagy szolgáltatásokkal jelenjenek meg, különösen a kis és nyitott gazdaságok számára fontos, amelyek nem rendelkeznek a vállalkozásaik hatékony működéséhez szükséges méretű belső piaccal.

Az egyes országok versenyképességét befolyásoló gazdasági tényezőket, és az egyes országok teljesítményét sok módszerrel vetik össze. Az egyik legátfogobb elemzést a Világgazdasági Fórum végzi el évente, amelynek eredménye a Global Competitiveness Report (Globális versenyképességi jelentés) című kiadványban jelenik meg. Magyarország ezen a listán a világ 60. legversenyképesebb gazdaságának számít.[1]

Vállalatok versenyképessége

A piacgazdaságban működő vállalkozásoknak az a képessége, hogy egyre jövedelmezőbb kínálattal szolgálják ki a fizetőképes keresletet.”


Ok, ezt mondja a wikipedia, de mit mond az MNB? Hogy a erőforrás, meg nemzetgazdaság. Nézzük mit is jelent az a fogalom, hogy nemzetgazdaság?

Itt egy fogalom meghatározás:

nemzetgazdaság
„A nemzetgazdaság egy nemzet termelésének, fogyasztásának, megtakarításainak, beruházásainak összessége

Itt egy másik:

Statisztikai Hivatal, Franciaország:

National economy

Set of resident units on the economic territory. The French economic territory includes Metropolitan France and overseas departments.
The overseas departments were brought under the jurisdiction of the economic territory from the national accounts base 95. In the previous bases (56, 59, 62, 71 and 80) they were part of the rest of the world.

Az, hogy mi is az a resident units, mint statisztikai fogalom, a finnek magyarázzák meg a legjobban:

"The total economy is defined in terms of resident units. A unit is said to be a resident unit of a country when it has a centre of economic interest on the economic territory of that country – that is, when it engages for an extended period (one year or more) in economic activities on this territory. The institutional sectors are groups of resident institutional units."


Itt kezdtem vakarni a fejemet, mivel mindenki mást mond, és mindenkinek más a lényeg, szóval van itt minden, mint a szeptemberi búcsúban, keveredik minden mindennel, ebből kellene kihozni a lényeget. Mit is látunk?
Az egyik azt mondja, hogy a nemzetgazdaság akkor versenyképes, ha pl. az MNB szerint:

Az MNB megközelítése szerint egy nemzetgazdaság akkor versenyképes, ha a rendelkezésére álló erőforrásait optimálisan hasznosítja a lehető legmagasabb szintű, de még fenntartható jólét elérése érdekében.

Ebben a fogalmi meghatározásban megjelenik, hogy számol ezekkel:
- Nemzetgazdaság
- Erőforrás
- Legmagasabb szintű, de fenntartható jólét

Mérnöki megközelítés mellett a fenti fogalom egy akkor állja meg a helyét, ha tisztázva van az, hogy hol is optimalizálgatunk erőforrást vagy erőforrásokat, úgy hogy ameddig a folyamat tart, szállítsa folyamatosan eredményként a lehető legmagasabb szintű, de még fenntartható jólétet.
Persze belátható, hogyha a folyamat túlpörög, akkor az erőforrás felhasználás nem lesz optimális, és ezért nem lesz meg pl. kimenetként a legmagasabb szintű, de még fenntartható jólét. Vagy lesz jólét, de nem tartósan, vagy nem a legmagasabb szint közelében, vagy törekszünk rá, de nem fogjuk elérni ugye.


Hol is optimalizálgatjuk az erőforrások felhasználását? Persze, a válasz az, hogy a nemzetgazdaságban, mivel a versenyképesség fogalmát a nemzetgazdaságra értjük. Ok.


A nemzetgazdaság fogalma meg:
Egyszer találtuk ezt:
„A nemzetgazdaság egy nemzet termelésének, fogyasztásának, megtakarításainak, beruházásainak összessége.”
Meg ezt pl.:
National economy
Set of resident units on the economic territory. The French economic territory includes Metropolitan France and overseas departments.


Ide meg kell ez:
The total economy is defined in terms of resident units. A unit is said to be a resident unit of a country when it has a centre of economic interest on the economic territory of that country – that is, when it engages for an extended period (one year or more) in economic activities on this territory. The institutional sectors are groups of resident institutional units.


Tehát a finnek szerint a nemzetgazdaság fogalmába azok a szereplők vannak a történet fókuszában, akik egy éve, vagy több ideje valamilyen gazdasági tevékenységet fejtenek ki a földrajzilag lehatárolt területen, ami történetesen legyen esetükben Finnország. Ok, jól van ez így.

Ez egy folyamat központú megközelítése a témának, amit a finnek használnak.
A nemzetgazdasági Minisztérium pl. gazdaságról beszél, a KSH meg ismeri a nemzetgazdasági ágakat, és e szerint közli statisztikáit.

Egy a közös minden megközelítésben, az pedig az, hogy egy földrajzilag lehatárolt teret tekint egy egységes piacnak, és itt, ezen piac, pl. teljesítményét határozza meg pénzben úgy, hogy pl. lebontja azt egy egyes nemzetgazdasági ágakra, ahogy teszi ezt pl. a KSH.

Térjünk vissza az MNB fogalom meghatározására, amikor is arról beszél, hogy vannak erőforrások, mivel fogalmi szinten nem határozza meg, mit is tekint erőforrásnak, ezt a történetet nyitva hagyja.

Ha mindent összevetünk, és szintetizáljuk a fentieket a következőket láthatjuk:

1. A nemzetgazdaság fogalma definiált, mivel egy lehatárolt földrajzi terület gazdasági aktivitását jeleníti meg
2. Piac fogalma definiált, mivel a nemzetgazdaságon belül a teljes nemzetgazdaságot tekinti piacnak
3. Erőforrás fogalma definiálható a nemzetgazdaságon belül
4. Legmagasabb szintű, de fenntartható jólét fogalmi környezete felállítható, szimulálható, és így meghatározható a nemzetgazdasági szintre
5. A legmagasabb szint fogalmi környezete értelmezhető nemzetgazdasági szinten
6. Az optimális erőforrás felhasználás értelmezhetővé válik, de csak nemzetgazdasági szinten

Ebből következik az, hogy erőforrásként akkor tekint valamit ez a versenyképesség fogalom meghatározás, ha az az erőforrás részt vesz a gazdasági körfolyamatban, adott időszakban, és így pénzbeli prompt ára megjelenik, realizálódik. 

A kérdés az, hogy mit tekintünk erőforrásnak, hogyan néz ki a lokalitás szerepe a fenti fogalom rendszerben.

Ha ezt a kettő fogalmat belevesszük a rendszerbe, és jól határozzuk meg, elég komoly kis innovációs mezőt hozhatunk létre, aminek működése szimulálgatható, és nézegethető, hogy akkor hogyan is néz ki az erőforrás felhasználás. aminek biztosítania kell optimálisan a jólétet.

Mivel élelmiszergazdasággal foglalkozom, és eléggé érdekel az üzemgazdaságtan, ezért úgy gondolom, hogy a fenti versenyképességi fogalmat a következőképpen lehet lefordítani üzemgazdasági szintre:


- Lokálisan globális business modell, a lokalitásból indul ki, oda csatol vissza

- Tér, és idő (időtartam, stb.) lehatárolhatóvá, és definiálhatóvá válik a lokalitásban
- Komplexen adoptív szinergia definiálható a nemzetgazdasági fejlesztési irányokkal
- Fókuszban az ember, és a lokális jóléte
- A globálisan lokális business modell komplex adoptációs foka tervezetten tartson a definiált maximumhoz 
- A globálisan lokális business modell legyen tervezetten optimálisan kompresszív, a tervezett célrendszer mentén.

Kezdetben kb. elég ennyi, nem kell több, ebből előállhat a versenyképes rendszer, benne a magát sikeresnek, és versenyképesnek tudó ember.

Ja persze, ezzel még adós vagyok. Miért is került a két énekesnő ide, a versenyképesség fogalmához?

Ezt találjátok ki ti, és írjátok meg nekem!


Érdekel a téma?
Írj a lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com

 

A termőföld értéke / ára, meg az értéklánc szerep második rész

women_model_women_outdoors-125566_jpg_d.jpeg

 

 

Igen, a képen a lány most érkezett vissza a mezőről, élvezte a délelőttöt, és közben szedett egy csokor virágot. Egy virág, egy lopott csók, pillantás a kedvesnek, aki épp most távozott árnyékként a fák takarásában, ilyen egy boldog pillanat.

Az előző bejegyzésben annak mentünk utána, hogy a termőföldnek van-e értéke, ára, és ez a történet hogyan nézhet ki pl. egy integrált értékláncban. Nem triviális a téma, ezt nézegetjük most tovább.

Az előző bejegyzést azzal hagytuk abba, hogy 1979-ben Schultz azért kapott Nobel- díjat, mert arról értekezett, hogy a termőföld túl van becsülve.

A termőföld ára vagy értéke hogyan is nézhet ki ez a történet egy értékláncban 

A termőföld ára, és értéke, kapargassuk tovább ezt a történetet. A XX. század közgazdaságtana a következőt meséli a termelési tényezőkről:

Termelési tényezők

Idézet a wikipediaról:

"A klasszikus közgazdaságtan képviselői, Adam Smith és David Ricardo három termelési tényezőt különböztettek meg. Ezek a következők:

 a munkaerő

a tőke

a föld,

amely ebben az értelemben nem csupán a termőföldet jelenti, hanem minden olyan, a természetben már meglévő erőforrást, amelyet a gazdasági tevékenység során felhasználnak például a vizek, a szél energiája.

Smith és Ricardo azt is megállapította, hogy a termelési tényezőknek birtokosai, tulajdonosai vannak, akik annak fejében, hogy tényezőjüket rendelkezésre bocsátják a termeléshez, részt kérnek a haszonból. Ennek megfelelően:

a munkaerő tulajdonosai, a munkások bért kapnak;

a tőke tulajdonosai, a tőkések vagy kapitalisták profitot;

a föld tulajdonosai, a földbirtokosok pedig (föld)járadékot. "

Tehát arról mesél a közgazdaságtan, hogy a termőföld tulajdonosai a földbirtokosok a föld használatáért (föld) járadékot kapnak.

2009-ben Erdélyi Tamás irt egy doktori disszertációt, melyben feszegeti azt, hogy hogyan néznek ki a földbirtokviszonyok az EU tagországaiban.

Földtulajdon és földbirtokviszonyok alakulása az EU tagországokban

A 16. oldalon mesél arról, hogy hogyan is néznek ki a törvény szerinti bérleti formák. Tehát van ilyen, hogy haszonbérlet, feles bérlet, szívességi földhasználat, részesművelési szerződés, készpénzes bérlet, rugalmas bérlet

A 21. oldalon mesél a földárról.

Idézet:

„A termőföldet ökonómiai értékelésekor általában tőkeként kezelik. Értékesítésekor, vagy megvásárlásakor az átlagos tőkehozadékot tartják szem előtt. A tőkejavak árát nem keresletük és kínálatuk, hanem a velük előállított termékek kereslete és kínálata határozza meg. (BURGERNÉ 1996)“

Burgerné is azt mondja, hogy csak úgy lehet - ÉRTÉKEL-ni a földet, ha együtt vizsgáljuk azt, hogy akkor most arról a területen mennyi pénzben kifejezhető terméket lehet előállítani.

Azt mondja Burgerné, hogy a föld a tőkejavak közé lehet sorolni. Mit is jelent a fogalom, hogy tőkejavak?

tőkejavak

A.

A termelési tényezők egyike. Olyan megtermelt javak, amelyeket további termelési folyamatokba vonnak be. A vállalkozások elindításához is tőkére van szükség, Jele: K (Capital)

B.

Mindazok a termelésben alkalmazott mesterséges eszközök, gépek, épületek, felszerelések, alkatrészek, stb. amelyeket a termelő folyamatokban felhasználunk.

C.

Olyan termelési tényezők, amelyeket az ember állított elő annak érdekében, hogy velük javakat hozzon létre. /Gép, autó, pénz, üzem, stb./ Kamat, osztalék, bérleti díj...

D.

3. K (származékos) termelt javak amelyek a további termelési folyamatokban használnak fel J: kamat

4. válalkozás, E: váll-i terv-ek össz, célja a profitszerzés J: profit

Na, ahogy ezt a fogalommagyarázatot ide levéstem, úgy gondoltam, hogy itt van az a pont, hogy innom kell jó kávét.

Nézzünk egy kicsit bele ebbe a játékba, hogy mit is mond Burgerné. Van egy darab földem, amin előállítok -megtermelek- valamit, ezt a valamit az adott piaci viszonyok között eladom, és az ezért kapott pénz határozza meg azt, hogy akkor most annak a darab földnek a prompt piaci ára mekkora, főleg akkor, ha van piaca az adott darab földnek, az adott helyen, és gazdasági térben.

Mivel a krumpliföld, az krumpliföld, ennyi ez. Ebből az következne, hogy nagyjából minden krumpliföldnek a forgalmi ára hasonló lesz, kis eltéréssel legyen az a krumpliföld bárhol az országban - ha most figyelembe vesszük az országhatárt, mint fizikai teret -. Ez nagyon nincs így.

Pl. van egy olyan országrész, ahol 1 ha termőföld 16- 55 millió HUF között mozog, és lehet krumplit is termelni rajta, nem is rossz termésátlag mellett.

Szóval ebben a 16- 55 millió HUF közötti hektáronkénti árcédulában kicsikét többet vizionáltak bele, mint tennék azt máshol az országban.

Úgy gondolom, Burgerné állítását ezzel simán lehet cáfolni. Itt nem érvényes az a mondás: „Oh, ez csak egy krumpliföld, semmi több“.

Menjünk vissza az elejére, a történetnek, amikor azt mondtuk Adam Smith és David Ricardo nyomán, hogy három termelési tényező van: a munkaerő. a tőke, és a föld.

Amire a választ keressük, az nem más, mint hogy a termőföldnek van-e értéke, vagy csak ára van?

Nagyon komoly szakirodalma van annak, hogy akkor most egy terület piaci árát hogyan lehet meghatározni, törvénybe rögzített varázslatos képletek is mesélnek arról, hogy akkor most hogyan lehet számolgatni azt, hogy akkor most az adott területre milyen árcédula ragasztható.

Általánosságban elmondható, hogy kb. akkora árcédula ragasztható 1 ha termőföldre, mint amilyen árcédula van a szomszédos területen. Itt azért eszembe jut az, hogy pl. a cár hogyan gondolkozott annak idején egy darab jeges föld áráról - Alaszka-, továbbá eszembe jutnak Barabási Albert- László, A Képlet - A siker egyetemes törvényei - című könyvében leírtak.

A cár kb. úgy gondolkodott, hogy neki mit ér az adott darab föld, és e szerint ragasztottak rá egy árcédulát, és kész.

Barabási azt mondja, hogy a hálózatokban való gondolkodás új axiómákat hoz a XXI. században.

Pl. azt mondja, hogy axióma szerint a teljesítmény korlátos, de a siker korlátlan.

Tehát az adott kor, adott gazdzadasági viszonyai határozzák meg azt, hogy akkor most mit is gondolunk egy darab föld árcédulájáról.

Az előző posztban azzal a felütéssel kezdtünk, hogy saját meglátásom szerint van a termőföldnek értéke, és lehet pillanatnyi ára, azaz lehet rá árcédulát ragasztani, és mivel ez így van, ezért van olyan, aki ki is fizeti ezt az árat, mért van piaca a földnek.

Schultz azért kapott 1979-ben Nobel-díjat, mert azt mondta, hogy a föld - termőföld - túl van értékelve.

A termőföldnek van értéke, ami független a rá kiakasztott árcédulától.

Az általam kidolgozott értéklánc elmélet - élelmiszergazdasági nézőpont- , azt mondja ki axióma szerint, hogy az élelmiszertermeléshez nem szükséges termőföld.

Ez simán belátható, a termőföld mnetes élelmiszergazdasági innovatív termelési rendszerek piaca a világon szignifikánsan növekszik, legyen az tenyészállat mentes hústermelés, vagy növénytermesztés.

Az értéklánc, mint fogalmi keret című bejegyzésben a minőség fogalmát a következőkép fogalmaztam meg:

Értéklánc, mint fogalmi keret

„A minőség a termék, vagy szolgáltatás sajátosságainak és jellemző tulajdonságainak összessége, amely összefüggésben van azzal a képességével, hogy kielégíti a megállapított, és a ki nem fizetett igényeket.“

Ha megjelenik a minőség fogalmi környezete, akkor megjelenik a termék, fogalmi környezete is az értékláncban. A termék az a valami, amit az értéklánc annak tekint az adott térben, és időben, se több, se kevesebb.

Olyan világban élünk, ahol kimondható az, hogy a helyi, lokális élelmiszer termelés alapestben - értéklánc oldaláról vizsgálva - nem függ a helyi diverz alapanyag termeléstől, mivel a platform független gyártási rendszerek korában élünk kb. 1960-as évek vége óta nyugaton.

Természetesen szervezhető lokális, vagy regionális inputokra épülő komplex értéklánc, léteznek is ilyenek.

Trendként elmondható az, hogy egy komplexen szervezett értékláncban maximálisan integrálták a termőföldet, mint termelési tényezőt, melynek szerepe átalakult az értékláncon belül.

Tehát pl. egy cég ha zsákos krumplit állít elő, és erre megvan a piaca, akkor értéklánc oldaláról nézve a történetre, madár mindegy, hogy hol , milyen termesztéstechnológiát használva -termőföld mentes termesztéstechnológia , vagy hagyományos termesztéstechnológia -állítja elő a zsákos krumplit.

Értéklánc oldaláról nézve az, hogy mi a termőföld értéke, eléggé sajátos jelentéstartalommal is bírhat, amit mérhetővé tesznek az értékláncon belül. Tehát megjelenik ezen működési keretek között is érték fogalmi környezete.

Az EU pl. belátta azt, hogy egy értéklánc így működik, és azt mondta, hogy olyan támogatási rendszert alkot meg, ami védi a helyi értékeket, a lokalitás tájképi jellegét megőrzi, és biztosítja a helyben való boldogulást. Ez kb. megfelel egy lokális, vagy regionális értékláncnak. Jobban ki kellene használni ennek a ténynek a lokális, vagy regionális lehetőségeit, az ebben a gazdasági térben rejlő innovációs potenciált.

Ebben a keretrendszerben megjelenik a termőföld érték fogalma, ami független az árcédulától.

Globálisan lokális - lokálisan globális - rendszerekben kellene elkezdenünk gondolkodni, kicsit jobban, mint eddig.

A következő posztban rámegyünk arra, hogy akkor hogyan is jelenhet meg a termőföld ára az adott végtermék árában.

 

Érdekel a téma?

Írj a lecsómérnöknek! 

lecsomernok@gmail.com

 

 

 

Review intercompany price.....

Egy álláshirdetés margójára.......

maxresdefault.jpg

 

Már nagyon bizsergett az ujjbegyem, hogy megírjam ezt a posztot. Mielőtt nagyon belecsapnánk a lecsóba, hallgassunk egy kis Rammsteint, csak azért, hogy kicsit ráhangolódjunk erre az ízes történetre, ami most következik.

 

 

 

Hobbim lett nézegetni a pénzügyekkel foglalkozó állásajánlatokat a hazai állásportálokon, mivel érdekel az, hogy mennyire keresett itthon az üzemgazdasági tudás. Túrtam a portálokat, és szembe jött velem ez a gyöngyszem:

 

..............   Contorller

 

Tasks:

  • 1 Ensure a follow-up of plan activity by identifying consumption and productivity gaps

    • 2 production cost follow-up of machines, labour, raw materials, other direct related and fixed production cost

    • margin analysis

    • stock follow-up (inventory, slow moving, destruction cost, scrapping …)

     

  • Calculate new item costs and cooperate with marketing departments within the division

  • Calculate and set-up standard costs and related basic data (BOM, Routings etc) for produced items

  • Review intercompany price

  • Participate in New Product Implementation

  • Create monthly manufacturing report

  • Prepare budget (manuf. & full company)

  • Monitor fixed assets

  • Manage CAPEXs

  • Plan exchange improvement with the management team

Hűha mondom, ez nem semmi. Angol nyelven, írva, hazai ajánlat, ez igazán komoly történet kell legyen. Megfogta a szemem a következő mondat: Review intercompany price

Itt gyulladt ki a piros lámpa az agyamban, azonnal tudtam, hogy ebből poszt lesz, de iziben.

 

Ezt fogjuk kielemezni, hogy mit is írtak le, meg azt, hogy hogyan írták le, a végén azt is látni fogjuk, hogy miért írták le.

 

Az első körben, ha elolvasod egyszer, azt látod, hogy ez egy nem magyar gyökerű cég, csak itt van egy gyáregysége, mivel olyan szavakat használ, ami a nemzetközi szlengben valahogy másképp néz ki, ilyen pl: - Manage CAPEX's - mert több van ám, aztán pl ez: - slow moving, destruction cost, scrapping …

 

Itt meg a három pontra érdemes fókuszálni, mert az is fontos, amit ez a három pont jelenthet, de valahogy nem fért ki, vagy nem akarták leírni. A scrapping fogalma is érdekes ebben a a szövegkörnyezetben ez simán hunglish, biztos ezt dobta fel a google fordító a képernyőre.

 

Elolvastam még egyszer, tényleg, becsülettel, szavanként átmentem rajta, és értelmeztem.

 

Az első gondolatom, azt volt, hogy miért írta meg valaki ezt az ajánlatot, meg ha megírta, akkor miért volt ennyire elkeseredve?

 

Mi látszik amikor elolvasod? Hol vannak a tételmondatok?

 

Meglátásom szerint ez a három:

 

1. Prepare budget (manuf. & full company)

2. Plan exchange improvement with the management team

3. Review intercompany price

 

1. Készítsd el a cég finanszírozási igényét "budget"-et, (a gyártásra, és teljes cégre)

 

2. Itt gondban vagyok..

A második mondaton erősen kell gondolkoznom, mivel csak az tudja mit akart ezzel, aki leírta, de a google fordítót használta, valami mást. Valami hasonlót akarhattak kifejezni angol szavakkal:

 

Készítsél fejlesztési terveket a mostani menedzsment csapattal - change management attitűd? -

 

Írjuk ide, hogy a google mit dob fel a change management fogalmára:

 

What do you mean by change management?

 

Change management is a systematic approach to dealing with the transition or transformation of an organization's goals, processes or technologies. The purpose of change management is to implement strategies for effecting change, controlling change and helping people to adapt to change.

 

Biztos ez, hagyjuk így.

 

3. A kedvencem ebben a leírásban: Review intercompany price

Azért, választottam címnek ezt, mert ebben a leírásban ez a legszebb. Mert van ilyen:

 

What is intercompany transfer pricing?

 

A transfer price is the price charged between related parties (e.g., a parent company and its controlled foreign corporation) in an intercompany transaction. ... Transfer prices directly affect the allocation of groupwide taxable income across national tax jurisdictions.

 

Oszt van ilyen is:

 

What is the meaning of transfer pricing?

 

Transfer pricing is the setting of the price for goods and services sold between controlled (or related) legal entities within an enterprise. For example, if a subsidiary company sells goods to a parent company, the cost of those goods paid by the parent to the subsidiary is the transfer price.

 

De ilyen, hogy intercompany price, ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetetlen!

Gondolom, -innen az asztaltól, ahol most ülök - arra gondoltok, hogy át kellene nézni azt, hogy akkor most hogyan is számítják ki a cégnél a transzferárakat. És itt álljunk meg egy polgári védelmi pillanatra, és lássuk azt, amit nem írtak le.

 

Mit is?

 

Ezt az állásajánlatot olyan valaki fogalmazta meg, aki csak félig tudta értelmezni a nem itthon ülő kinevezett döntésképes vezető leveléből azt, hogy mi is a lényeg, kellett hozzá a google fordító, de nem sikerült faszán a meló, mivel nem sikerült megvenni a profi angol lektor munkáját, ami azt jelenti, a cég kicsinyesen spórol. De mivel egy kurrens állásportálon van fent a hirdetés, - ott meg meg kell fizetni az árát a történetnek - azt jelenti, hogy kell az ember, de izibe, aki lenyomja ezt a melót...

Nézzük tovább.

 

Még mindig a Review intercompany price - nál tartok, amivel folytatnám az előbbi gondolatmenetet. Ez, a következőt jelenti:

 

Nem tudjuk azt, hogy milyen számot írjunk az árcédulára, azt sem tudjuk, hogy az üzem területén hol, és mikor kellene rátenni az árcédulát arra a valamire, amit úgy gondolunk, hogy talán az a termék, vagy mi.

 

Na most ez hajmeresztő, ha hozzá veszed a következőket is, ami le van oda írva:

 

Calculate and set-up standard costs and related basic data (BOM, Routings etc) for produced items

 

Számoljam ki, és állítsam be a gyártott termékek sztenderd költségeit, (Bills of Material, utvonalak, stb.)

 

Szóval van egy vállalatirányítási rendszer, - madár mindegy, hogy milyen, mindegyik hasonló elven működik - amit nem tudnak használni, mivel nincsenek beállítva benne a gyártott termékek alapadatai, pl. nincs felállítva a gyártott termékek anyagszámlája -

 

Ez így egyben hajmeresztő. nem tudják, hogy merre vannak arccal előre, magyarul nem tudják azt, hogy akkor most hogyan megy a gyártás, menyibe kerül az a gyártás időszakonként, és nem tudnak semmit.

 

Gondolom Joet, Boriszt, vagy Hansot marja a sárga ideg, ha ránéz az aggregált kimutatásokra a számítógépén, ahol pl. 3 ország 5 gyárának a napi költségadatai / végtermék futnak real time-ban, a hazai egység adatai falsok, és ezt neki jelzi a rendszer, mert van olyan nála, hogy üzleti intelligencia elemzés.

A haját tépi, és azt mondja a főnökének, hogy figyu, nem tudom hogy mennyivel kell finanszírozni az ottani történetet, mivel falsok, vagy nincsenek számok.

 

Szóval ezért íródott ez a kis állásajánlat, nem másért, vakon mennek, és ezt az anyavállalat kezdi megunni.

 

Review intercompany price történet - de csak ez - olyan 6- 16 M HUF körüli áron elérhető most tanácsadásként a szabadpiacon, mivel nem egyszerű játék az, oda többfajta drága tudás kell, amit meg kel fizetni.

Az adatbázis mágus, aki ért az ilyen dolgokhoz, az is tanácsadóként dolgozik, olyan 45 - 70 E HUF pénzért óránként - jó, lehet hogy vagy olcsóbbért is, de ez az átlag - tehát az sem olcsó játék.

 

A zéróról kellene felépíteni mindent, ahogy azt a külföldi kinevezett menedzser elvárja, mivel meg akarja nézni, hogy hogyan is néz ki ennek a gyáregységnek a szerepe az értékláncban. És ha ez a meló megvan, akkor jöhet a transzfer ár, meg az adatbázis mágus, meg a többi, addig semmi, de eddig el kellene jutni.

 

Egyre több ilyen történetet látok hogy kezdenek rájönni a cégek, hogy gond van, ment valahogy pl. 30 évig valami - pl. eddig Joe, vagy Jürgen, vagy Hans - nem kérdezte meg nagyon mélyen azt, hogy akkor mennyit kell utalni évente - mert elég volt a profit, amit hozott a cég évente. Most valami változott. Kellene az üzemgazdasági tudás, kellenének a tényleges számok, amit távolról akar látni.

 

Ez alapján meg valami rendszert kellene felépíteni, amiből kijön az, hogy mennyi a tényleges real-time finanszírozási igény. Ez meg roppant drága cucc, meg hiánycikk.

 

Egyre több az ilyen hirdetés, ami azt jelenti, hogy nagyon komoly átalakulás előtt van a KKV szektor.

 

Mi van ha nem tudják megoldani ezt a gondot? Szerintem akkor átírják az értékláncot a központban, de ez másik történet.....

 

 

Amikor benéznek egy értékláncot - vagy annak gondolt valamit - , és borul a mutatvány..

idiocracy8.png

 

Nem oly régen egy posztban elkezdtem kifejteni, hogy mit is jelenthet egyfajta nézőpontból az értéklánc, mint fogalmi keret. A bejegyzést az alábbi linken érhetitek el:

 

https://lecsos.blog.hu/2018/04/14/az_erteklanc_mint_fogalmi_keret

 

A tangás csajokkal bevezetett posztomban a következő konklúzióra akartam jobban felhívni a figyelmet:

 

"Most érkeztünk el oda, hogy egy megközelítő választ tudunk adni arra, hogy mit is jelent az a fogalmi környezet, hogy értéklánc?

 

A válasz egyszerű. Olyan képességeket tesz hozzáférhetővé, és rendez egy időszakban annak érdekében, hogy ezen képességek együttes használatának és/ vagy megnyilvánulásának eredményeként valamilyen mérhető minőség jelenjen meg legyen az bármi."

 

-Idézet tőlem, az Értéklánc, mint fogalmi keret című bejegyzésből -

 

Nyomjuk innen tovább a történetet.

 

Szóval most egy mese következik, aminek a valóságoz semmi, de semmi köze, de tényleg. :)

Kezdjük is el.

 

Volt egyszer a Varázshegyen túl, a Nagykerek Erdőn onnan, a Végtelen folyó ezen oldalán, ahol még kézzel mossák a pelenkát, és full sminkben viszik le a szemetet is - mert soha nem lehet tudni - ott történt meg a következő eset, egy ottani cégnél.

 

A cégnek nagyon sok üzlete volt a királyságban, és kereskedett egy bizonyos termékkel, aminek nagyon nagy keletje volt a királyságban, és van ma is.

A cégnél összeültek a cég tulajdonos varázslói, hogy arról tanakodjanak, hogy hogyan lehetne az amúgy sem kicsi céget kicsit jobban felpörgetni. Tanakodtak, sokszor tartottak szeánszot, és bevonták külsős varázslók segítségét is.

Meg is lett a konklúzió, miszerint úgy lehet lehető legjobban piacot szerezni a királyságban, hogyha a hasonló profilú boltokat felvásárolja a cég, de ízibe, és a lehető leggyorsabban, nehogy a konkurencia lecsapjon rájuk és elhappolja tőlük a jó businesst.

 

A döntés után a tettek következtek. Elvitték a tervet a királyság bankjába, és bemutatták a történetet, kérve azt, hogy a bank adjon lóvét a terjeszkedésre.

A bank megnézte a színes-szagos terveket, és áldását adta a finanszírozásra.

 

A buli csak most kezdődött el igazán.

Nyomtatták a szerződéseket a kocsiban, helyszínen, az adott üzletben, melyet meg akartak venni, beírták bele e megfelelő számokat, és neveket a kipontozott helyekre, aláírás, pecsét, és lőn, a cégé lett az adott üzlet az adott pillanattól.

Mindenki maradt a helyén, és minden maradt a régiben az adott üzletben, csak a tulaj változott. A kiszemelt boltok általában privát tulajdonban voltak, és a tulaj adta el őket, ha nem, akkor kicsit máshogy nézett ki a vételi procedúra, de azt is megoldották gyorsban.

Teltek az évek, gyűltek a raklapon a szerződések, és egy napon megcsörrent a telefon.

 

A bankból telefonáltak a cég varázslóinak, hogy be kellene mutatni azt, hogy a cég miből is el, mivel ha ezt nem teszik, akkor 5 napon belül fel fogják mondani terjeszkedés finanszírozására kötött szerződést, melyen évekkel ezelőtt száradt meg a tinta.

 

Számolgatott a varászlótanács, de nagyon nem találták a számokat. Ekkor kezdett felfigyelni a történetre a király fő adószedője is, és elment a céghez, mert kíváncsi volt a számokra, hogy akkor mi is történt arrafelé az elmúlt pár csodálatos évben. Vitt magával pár embert, ha már kiment, és elkezdtek belenézni abba a több kamionnyi anyagba, ami keletkezett ez idő alatt.

 

Pár nap alatt elő is hozták, hogy lenne itt pár zsák arany, amivel a cég tartozik a királynak. Sajnos a bank nem hosszabbította meg a hitelt, és varászlótanács meghirdette a céget eladásra. Jött is aznap a szomszéd királyság hasonló profilú cége, és megvette az egész hóbelevancot, tokkal - vonóval .

 

Kifizette a királyi adószedőnek azt a pár zsák aranyat, amivel a cég tartozott - ezt leírták a pergamenre, amin az adásvételt rögzítették, hogy ez benne van a vételárban-.

A cég varázslótanácsát leváltották, és megtették a megfelelő bejelentéseket a megfelelő királyi hivataloknak néhány fővarázsló ellen, akik tolták a fővarázslatot ebben a történetben.

 

A céget eladták, és vége is lehetne a történetnek, mivel meg lett mentve egy cég, csak a tulaj változott.

Persze, ebben s van igazság, de akkor hogyan is jön ebbe a történetbe most az értéklánc, meg az, hogy benézték? Meg akkor kik, és mit néztek be?

 

Hogy is szólt az idézett értéklánc fogalom? Bemásolom még egyszer:

 

"Most érkeztünk el oda, hogy egy megközelítő választ tudunk adni arra, hogy mit is jelent az a fogalmi környezet, hogy értéklánc?

 

A válasz egyszerű. Olyan képességeket tesz hozzáférhetővé, és rendez egy időszakban annak érdekében, hogy ezen képességek együttes használatának és/ vagy megnyilvánulásának eredményeként valamilyen mérhető minőség jelenjen meg legyen az bármi."

 

- Idézet tőlem -

 

Fordítsuk le a történetre a fenti axiómát:

 

Mit finanszíroz a bank, a bank oldaláról nézve a történetre?

 

Bank számára mi volt az a cég által kínált következmény -amit a cég termékként kínált a bank számára- a bank által mérhető eredménnyel, a finanszírozás fedezetére?

 

A. Vagy a megnövekedett pénzáramot finanszírozta

 

Bejön egy bolt, amit a cég megvesz, ezáltal a cég nyilvántartott eszközértéke megnő, a bolt profitot termel, amiből a hitel visszafizetését a cég fedezni tudja.

 

B. Vagy a bolt megvásárlását, mint eszközt finanszírozta

 

Megveszem a boltot hitelből, és ezáltal a hitel fedezete a megvásárolt bolt mint eszköz.

 

Más lehetőség nincs. A bank telefonált, mivel úgy gondolta, nem finanszírozza tovább a növekedést. Hoppácska.

 

A bank hívása után azonnal kiderült, hogy megnövekedett pénzáram alapú finanszírozás az nem ugyanaz, mint a bolt, mint eszköz megvásárlása.

 

A bank benézte az értékláncot? felmerülhet a kérdés......

 

Ha úgy gondolta, hogy tudja azt, hogy mire adja a hitelt, azaz elemezte annyira a rendszert, -amibe a hitelt tolta - hogy tudja azt, hogy mi lesz az a rendszerszintű működésmodell, amiből kijön a hitel fedezete, akkor azt kell mondjam, ezt félig benézte, mivel a történet nem volt az axióma szerinti értékláncba szervezve. Ha valós értékláncnak nézte a játékot, akkor vak volt, és persze, ezt benézte, mert nem volt itt semmi értéklánc, csak valamilyen nem rendszerszinten mérhető értékteremtés.

 

A cég benézte az értékláncot?

 

Hát már hogyne nézte volna be. Azt gondolta, hogy axióma szerinti értékláncot hoz létre, pedig nem is, ez kiderült, és ezért a történet bukásra volt ítélve.

 

Növekedés, profit, értéklánc. Az értékláncba hogyan kell integrálni egy növekedési lehetőséget? Ez a növekedési lehetőség hogyan képeződik le a teljes értékláncra, mint mérhető, elemezhető "mért mennyiség"? Ezt a "mért mennyiséget" hogyan finanszírozza a bank?

 

Hoppácska.

Eztet meg nem tanítják az iskolában... Jáj....

 

Szóval ilyen kérdéseket pörget ki a valóságból az, ha valaki elkezdi csak kicsit komolyabban végiggondolni azt, hogy az említett értéklánc fogalom milyen kicsit mélyebb jelentéstartalommal bírhat.

Mese a profitról, avagy egy fogalom mélylélektana, hogy is néz ki ez az élelmiszergazdaságban?



Sokszor halljuk a fenti szót, hogy így nőtt, vagy csökkent a profit, vagy, hogy a termék „profitnövelő képessége így, meg úgy változott az elmúlt időszakban”. A kérdés az, hogy amikor a fenti szövegkörnyezetben halljuk a fogalmat, akkor tisztában vagyunk-e azzal, hogy mit is hallunk, mi is a fenti félmondatok mély jelentésbeli tartalma?

Blogom az élelmiszergazdaság gyártáselméletével, és közgazdasági játékterével foglalkozik, nézzük, meg hogy mit is jelenthet a profit mondjuk ha a gyártáselmélet oldaláról közelítjük meg a témát.
Amit az elején meg kellene nézni, hogy mit is takar a profit fogalma. Ha filozófiai oldalról nézzük a fogalmat, az olyan valami, amit a gazdasági folyamat elején tervezni lehet, és kell. Miért mondom ezt?

Egy gazdasági folyamat környezetében sok minden olyan dolog lehet, amit lehet profitnak felfogni a vállalkozói szlengben.






Például azt, hogy mennyire érzik jól magukat az adott vállalat, adott telephelyén a munkavállalók.
Van, aki profitnak nevezi már azt is, hogy alkalmazottai boldogok, de van, aki meg profit hordozó tényezőként fogja fel alkalmazottai boldogságát.

Tényleg, ha már profit, akkor mi is az, hogy profit hordozó tényező egy vállalkozásnál?
Sokan erre azt mondják, hogy a termék, amit a vállalkozás gyárt, kiviszi a piacra, és ott megveszik tőle. A vevő meg kifizeti az ellenértéket.

Egyfajta élelmiszergazdasági gyártáselméleti paradigma a következőt mondja a profitról, és a profit hordozóról:

  1. A profit olyan valami, amit előre lehet és kell tervezni, továbbá meg kell tervezni a – Mikor? – kérdése a választ.  
  2. A profit a értékesíthető végtermékhez kapcsolódó fogalom
  3. Tudni kell kiszámolni azt, hogy adott időszakban, adott értékesíthető végtermék esetében mennyi profitot lehet realizálni minimum három tizedesre pontosan.
  4. Profithordozó: Komplex gyártási kultúra integritása, és működési környezete az adott integrált gyártási térben. 


A fenti megközelítés nagyon más szemléletet takar, mint ahogy a fogalmat egy könyvelő látja a cég életében:

A könyvelőnek a profit általában a következőt jelenti: Összes bevétel – Összes költség = profit

Nála a profit fogalmának környezete általában cégforma függő fogalom, a gyártáselméleti szakember számára a gyártáshoz kötött fogalom, ami platform független tervezési teret feltételez.  

Felmerül a kérdés, hogy amikor egy vállalkozást tervezünk, akkor mivel is foglalkozzunk?

Könyvelőnk abban fog tudni segíteni, hogy a választott vállalkozási forma környezetében segítsen minket abban, hogy elérjünk egyfajta optimális pénzügyi működést.

Abban nem fog tudni segíteni, hogy kitotózzuk azt, hogy mit is tekintünk a vállalkozásunk termékének (vagy szolgáltatásának) az adott pillanatban, annak mégis mekkora az egysége, amiért a vevő fizet, hogyan néz ki ennek a játéknak a gyártási, vagy szolgáltatási háttere.

Ide te kellesz, aki ezt napokon, hónapokon akár éveken keresztül, álmatlan éjszakákon át nézi, vizsgálja, tervezi, hova tovább együtt lélegzik az egész történettel, amit alkotott.
Ezért vagy te a vállalkozó, és nem a könyvelőd, a szomszédod, vagy az alkalmazottad.

A profitról, és profit tervezéséről eszembe jut Besenyő Pista bécsi, aki tudatában volt annak, hogy eszik, mivel egyszer sem harapott mellé. : )  Legyünk tudatában mi fán terem a profit, ha már egyszer tervezgetünk ezt meg azt.



Íme, Besenyő Pista, bácsi, aki a lisztjavító szerről, és térfogatnövelő szerről mesél a süteményféleség kapcsán. : )



1927, Büdszentmihály, Hungary. Kabay János vegyészmérnök történelmet ír

 

1896 December 27- én, Büdszentmihályon megszületett Kabay János, a lángelme. Róla, és munkásságáról fog szólni ez a kis írás.
1927-ben Büdszentmihályon megalapította gyárát, Alkaloida név alatt. Eddigre Kabay, a vegyészmérnök 1925-ben szabadalmaztatta az eljárását, amivel ki lehet vonni morfint mákszalmából.  
Most nem akarom leírni a gyár történetét, ezt több forrásból el lehet érni. Inkább erre az 1992-ben megjelent kötetre hívnám fel a figyelmet John. J. Kabay tollából.
http://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2013/08/Kabay-János-magyar-feltaláló-élete.pdf
Mit is szabadalmaztatott Kabay? Egy olyan eljárást, amivel ki lehet vonni mákszalmából morfint. Addig ezt nem lehetett másból kivonni, csak ópiumból. Erre az eljárásra ez a lángelme 1927-ben, Büdszentmihályon gyárat alapít.
Egy olyan korban, és egy olyan országban, ahol a morfin előállítás nem hogy nem volt tradicionális iparág, hanem akkoriban – az első világháború után vagyunk – a gyógyszeriparunk is romokban volt.
Ezzel elkezdődik a csoda felépítése. Mindent neki kellett feltalálnia, kidolgoznia, gyártásra optimalizálnia, komplex technológiává alakítania, úgy, hogy a teljes feldolgozási folyamat a lehető legoptimálisabb legyen a cél szempontjából.
Nem kellene belemenni a az alkaloida előállítás mélyrétegeibe, ennek az írásnak nem ez a célja. Nézzük inkább azt, hogy egy lángelmének miket kellett minimálisan végiggondolnia: - Pár aspektust megvilágítanék-  
Van egy alapanyag, ami nagy mennyiségben tartalmaz egy anyagot, amit fel lehetne használni a gyógyászatban
Kellene erre kitalálni valamilyen elválasztási technikát, ami minden körülmények között olcsón működik, és önálló eljárásként megállja a helyét (Ebből lett az 1925-ős szabadalma)
A teljes ipari technológia megtervezése, és komplex helyszíni megvalósítása Büdszentmihályon.
Komplex technológiának voltak minőségbiztosítási követelményei.
Tudnia kellett a tervezett technológiát, - végtermék minőség szempontjából - esszenciális pontjait, eljárásait olyan szinten optimalizálni, ami mindig garantálta az adott folyamat „jósági fokát”.
A kor akkori, helyszíni technológiai viszonyai között ezt meglátásom szerint, csak és kizárólag kimagasló technológiai felkészültséggel lehetett megvalósítani. Kabay nem csak kiváló vegyészmérnök volt, hanem egy kiváló gépészmérnök fejével is tudott gondolkozni.
Komplex technológia kapacitástervezése, napi menedzselése.
Ez a zseni minderre képes volt, olyan komplex technológiát adott a világ kezébe, ami több ország gyógyszeriparát megalapozta. Megérdemelte volna a Nobel-díjat.
Sok olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy jó-jó, de miért írok róla? Kabay volt kora egyik legnagyobb hatású innovátora.
Legalább 50 évvel megelőzte korát. Olyan elvek mellett dolgozta ki, és valósította meg iparágteremtő ötletét, amire bármilyen innováció ráépíthető a mai korban is.


Melyek ezek az elvek?


  • Alapanyag, ami nagy mennyiségben rendelkezésre áll
  • Ipari technológia kitalálása megvalósítása, először kicsiben úgy, hogy a kidolgozott eljárást egyszerűen lehessen nagyobb feldolgozási mennyiségre adoptálni. (Nem félüzemi technológia)
  • A megvalósítási hely esetében a termőhelyhez legközelebb létesült.
  • A helyben rendelkezésre álló hagyományra alapozta a technológiát
  • A helyben rendelkezésre álló szaktudások képesek voltak üzemeltetni a technológiát.

 

Sorolhatnám, tovább az elveket, de nem teszem. Képes volt arra, hogy álmát technológiai problémák egymásra épüléseként is lássa. A csodát 10 országban szabadalmaztatták.  Az álma megvalósításában mindig mellette volt felesége, a társ, aki képzett vegyészmérnök lévén, támogatta a napi munkáját.
Kabay platform független komplex technológiát adott a világnak, Büdszentmihályról új iparágat alapított.
Platform független komplex technológia, mondjuk az élelmiszeriparban?  Nem is olyan rossz ötlet!
Hogyan is nézne ki ez a történet mondjuk az élelmiszeripari kis, és középvállatokra hangolva?
Nem rossz kis innovációs teret nyitna meg a játéktér az biztos.


Megyek, iszom egy kávét.

süti beállítások módosítása