Élelmiszermérnökök gondolatai a kajáról, pénzről, gazdaságról, minőségről, és még sok másról.

Lecsómérnökök gazdasági blogja

Lecsómérnökök gazdasági blogja


This is Clean! – Ez tiszta, helló!! -

2021. május 15. - lecsós

erik-karits.png

 

 

Emlékszem még a kezdetekre ott.

Nem volt az olyan rég nincs még egy évtizede. Ott álltunk egy idegen ország egyik gyorséttermében este műszakkezdéskor. Nyomtunk az éjszakai műszakot, délután öttől, hajnali ötig, ahogy kell, tizenkét órában. Kérdezheted, hogy miért. A válasz roppant egyszerű. Addig, míg nem beszéled az adott ország nyelvét komoly szinten, addig csak álmodhatsz arról, hogy szabad jegyed legyen felfelé. Aki ezt végigcsinálja szépen, lentől fel, és nem adja fel, és mondjuk, a 12 órás műszak után tanulja a nyelvet, szigorúan, ahogy kell, annak van esélye arra, hogy rátaláljon a boldogság kék madara. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Ott vagyunk, nyomjuk a műszakot. Hogy kik nyomták az éjszakai műszakban? Négy egyetemi tanszéket meg lehetett volna tölteni a szaktudással, ami koncentrálódott egy-egy 12 órás műszakban. Megtanulhattad a földmérés rejtelmeit, képet kaptál a szociológiáról, php fejlesztésről, meg arról, hogy kit, mivel hogyan szívat a főbérlő éppen. Pl. ott volt a görög lány, akinek nem tetszett, hogy 12 órán át nem pillanthat a telefonjára, csak a szünetben. Ott volt a lengyel srác, aki minden tudott arról, hogy hogyan kell biztosítást kötni egy kocsira online. Volt ott olasz srác, aki annyit beszélt angolul az elején, hogy hello. Persze ott voltak a lengyel lányok, akik a szendvics, meg a krumplis pályát tolták. Meg a „fehér ingesek”, akik feleltek a műszakért. A fehér ingesek is a világ minden tájáról jöttek.

Az első dolog, amit megköveteltek tőlünk, az az volt, hogy saját nyelven ha megszólaltál, - és nem volt vendég – akkor beleordították a füledbe- hogy a helyen, a műszakban csak ezen a nyelven lehet beszélni – oszt kész. Komolyan vették. Na, most ha te is komolyan vetted, akkor eléggé gyorsan meg lehetett tanulni azt a pár száz szót, meg az alap nyelvtant, ami a melóhoz kellett. – Ez kb. 1-3 hónap, ha nem erőltetted meg magad – Szóval, ha tolod az éjszakai műszakot ilyen szinten nemzetközi környezetben, nagyon gyorsan ki kell, hogy alakuljon benned az, hogy hogyan kell csapatban dolgozni, és segíteni egymást, mert ha nem, egyszerűen nem tudsz megmaradni egy órán túl ilyen környezetben, ki fog lökni. Pillantásokból érteni kell a másikat, hogy mit hogyan akar, és miért. Csinálni kell, nagyon nem kell kérdezni azt, hogy mi miért van, tolni kell, ahogy mondja a „fehér inges”, és kész. 1-3 héten belül el kell jutni a nyelvvel arra a szintre, hogy letold az alap HACCP tanfolyamot online, mert az minimum követelmény volt a melóhoz. Ilyen hosszú bevezető után térjünk rá, hogy mire is tanít meg egy ilyen hely, az éjszakai műszakban.

Faék egyszerű szabályok vannak, ami alapján ez a nagyon komplex kibocsátásra képes üzem működik. Ezeket a szabályokat meg kő keményen be is tartatták, nem csak a fehér ingesek, hanem bent a gyártásban mindenki mindenkivel. Nem volt kivétel. Ehhez meg nem kellett nyelvtudás.

Ilyen, volt a takarítás is.

Megvolt a protokoll, hogy mit, hogyan, mivel kell eltakarítani, elmosni, vagy kitisztítani. Minden gépnek megvolt a saját tisztítási protokollja. Az, hogy melyik gépet, hogyan, és miért, mivel kell eltakarítani, szétszedni, fertőtleníteni az egyes részeket, néhány „zárás” után megtanulta az ember. Olyan egy hónap után szerzett rutint ebben az ember.

Készültünk is rendesen, a feladatra, hogy ki mit fog csinálni záráskor, mivel nem volt egyszerű 4-5 embernek patyolat tisztára varázsolni a helyszínt egy óra alatt.

Amikor elkezdtük a melót, valaki elővette a telefonját, benyomta a zenét, és megkezdődött a meló. Volt ott görög meg lengyel rock, meg néha szólt a Tankcsapda, meg a többi, Johnny a mocsokban -

Minden gépet szét kellett szedni az előírás szerint, részeit elmosogatni, kirakni az asztalra, hogy a „fehér inges” azonnal lássa, hogy tiszta-e. Minden kerekeken volt, el kellett húzni mindent, és kőkeményen fertőtleníteni kellett a helyszínt. Nem lehetett sumákolni. Igen-nem játék volt ez a javából. Nagyon megtanították, hogy mi is az, az Ő fogalmaik szerint, hogy tiszta.

Emlékszem egy komoly éjszakára, olyan hajtás volt, hogy beleizzadtunk a cipőnkbe rendesen. A törpünk tele volt a történettel, gépiesen nyomtuk a takarítást.

Ment is a földmérő srác, hogy jelentse, hogy készen vagyunk, átadjuk a terepet. Kijön a „fehér inges” végignéz mindent, azt mondja, hogy ez így nem lesz jó.

Elhúz egy gépet, és lőn, a gép hátulja csak át volt törölve, de nem volt lemosva. Fogtuk is fejünket, hogy úh.., vazz, az új lengyel lány még nem érti az angolt, jobban meg kell mutatni neki a csíziót.

Az lett, hogy újra kellett tolni a takarítást. A „fehér inges” jött elővette a protokoll listát, végigment a csapattal, hogy mi miért tiszta.

Okkás volt. Reggel 7- re mire jött a reggeli műszak, kész is lettünk. Este mentünk vissza, ahogy kell.

Miért mondom ezt el?

Aki egy ilyen helyet kivakar a mocsokból az érvényes takarítási protokoll szerint, az megtanul valamit arról, hogy mi is az, hogy valami tiszta egy üzemben, vagy egy konyhában. Megtanul az ember extra hatékonyan takarítani, meg tisztán, odafigyelve dolgozni a legnagyobb hajtásban is.

Egy gép akkor tiszta, amikor a gép a rá megírt takarítási protokoll szerint el van takarítva, ki van mosva, szét van szedve, és mindenki által ellenőrizhető módon ellenőrizhető az, hogy minden alkatrésze tiszta.

Azért jutott eszembe ez a történet, a hőskorból, mivel szembe jött velem meló közben pár NÉBIH elrettentő horror videó egy ellenőrzésről.

Sejtelmes zene, közben megy a videó, mutatja az ocsmányabbtól ocsmányabb helyszíneket, dolgokat. Az ember azt várja, hogy mikor kel életre a például egy műanyag tartóba belerohadt anyag, vagy mikor lép elő a fal mögül a gonosz bohóc kezében a láncfűrészzel.

Integrált takarítási protokoll az egész üzemre, kőkeményen be is tartani. Azért, hogy ne rohadjon rá a papírlakat az üzemre, ha jön a „köjálos”.

Integrált takarítási protokoll a komplex üzemre, ahogy kell, ahogy a nagyok csinálják. Azt meg be kell tartani kőkeményen. Ahogy a „fehér inges” tolta szerényen.

Na, megyek, iszom egy kávét.

A végére legyen még egy kis Toten Hozen, a WIZO után  :)  :)

 

 Kép:

Erik Karits

 

Karantén idején

veszprem_1870.jpg

Épp most néztem meg a neten, hogy hogyan kell kovászt nevelni, mivel szükség lesz rá az elkövetkezendő pár hétben, így karantén idején. A világunk soha nem lesz már ugyanolyan, mint 10 napja, ezt már érzi mindenki. Több időnk lett, elkezdtünk egymásra, és egy kicsit befelé figyelni.Kezdjünk észrevenni azt, hogy akkor most mik is azok az értékek, amelyek igazán fontosak, amiért érdemes élni.

Választottam ehhez a bejegyzésez egy idilli tavaszi képet, Veszprémről, abból a korból, amikor még az emberi mérték, és a fény volt az élet ritmusának zsinórmértéke, téltől őszig, át az évkörön.

Karanténban vagyunk, egy világjárvány elején, és még nem tudjuk azt, hogy mikor, és hogyan fog véget érni. Csak azt tudjuk, hogy egyszer vége lesz, és ki fogunk menni a lakásból.

Háború van egy vírus az ellenfél.
Sok helyen már akadozik az ellátás, nincs áru a polcokon, vagy ha van is, akkor is csak nagyon minimális választék. Ez az, amit nem szoktunk meg, a mi életünkben erre még nem volt példa.

Megszoktuk azt, hogyha bemegyünk a boltba, akkor azt veszünk, amit akarunk, a homártól a narancson keresztül a 30 féle péksüteményen keresztül a csillaggyümölcsig. Ez számunkra a természetes.
Nem gondolunk bele, hogy az, hogy minden mindig van a polcon, ez a rendszer az utóbbi 60 évben alakult ki, és létezése nem magától értetődő, hogy ez létezik.
Mostanában sokat beszélgetünk erről a szakmában, hogy mi is történik, az emberek vásárolják fel a WC papírt, tartós élelmiszereket, hogy el tudják látni családjukat, és önmagukat, mint háborús időkben.

A haver azt mondta, hogy ez bizony a lét „kétdimenziós” voltából adódik. Kérdeztem tőle, hogy mit is ért azon, hogy „a lét kétdimenziós” volta. Lerajzolta a következő ábrát:

2d.jpg

Meglátása szerint az életünket eben a háromszögben töltjük, és mint egy kis hangya, futkosunk csúcstól- csúcsig, és intézzünk fontosnak vélt dolgainkat.
Kérdeztem tőle, hogy nem inkább családot kart-e írni a lakosság helyett.
A válasza az volt, hogy mára az egyén értelmezhető a vállalatok, és az állam számára, mivel pl. nem a családok, hanem az egyén kap ilyen- olyan ügyfélszámot, vagy vásárlói kártyát. Ebből a történetből meg képezhető az a pillanatnyi fogyasztói viselkedés, ami már vizsgálható, és képezhet gazdasági hasznot pl. egy áruház számára.

Egyszerűen azért, pl. mert tudni akarja, hogy ki vásárol bagelt mondjuk az áruház pékségében reggel 7-től reggel 9-ig. Vagy pl. kapunk adókártyát, hogy adót tudjunk fizetni.


Meglátása szerint most az emberek futnak beszerezni mindent, ami a karanténban kellhet, - elfutnak az egyik pólusig – vállalatok, hazamennek – lakosság – és szemüket az államra vetik, hogy mit tud tenni értük. Így gondolkozik a nagy átlag. Sokat beszélgettünk még erről a kétdimenziós dologról, mondtam neki, hogy nekem valahogy nem akaródzik bevenni azt, hogy az ember kis hangyaként rohangál egyik csúcstól másikig, és ebben éli le a kis életét, igaz a rendszerben nagyon sok dolog értelmezhető, arra meg modellként jó, de nekem hiányzik valami.

Ebben is maradtunk, beszélgettünk másról. Meglátása szerint erre a játékra szépen kottázható egy vállalatirányítási rendszer működésének egyes aspektusai, ami eléggé innovatív gondolati megközelítés.

Eltelt pár nap, csak nem hagyott nyugodni ez a hangya, meg háromszög dolog. Ekkor villant be a következő kép, el is neveztem azon nyomban a „lét háromdimenziós voltának” haver után szabadon. Íme:

3d_2.jpg

 

Ez már emberi mértékű modell, állunk, és fogjuk egymás kezét, segítünk egymásnak. A lakosság helyett odaraktam a fogyasztót, egy ember viselkedhet az adott pillanatban fogyasztóként, ha kedve tartja.
Megjelenik az ember, aki áll, aki bizalommal néz a jövőbe. Megjelenik a piros vonal az ábrán, ami ugye a magasságot jelöli ki.

A kérdés az, hogy mi is kerülhet a ? helyére.

A fenti két modell semmi más nem akar lenni, talán csak egy nagyon-nagyon felületes megközelítése jelen valóságunk néhány kis szeletének, semmi más.
Ami biztos, sokan keresik a válaszokat.

Keresik netán arra a bizonyos kérdőjelre a feliratot, mivel mindenki érzi, hogy világunk meg fog változni az elkövetkezendő hónapokban, években. Mi a negyedik fogalom itt a XXI. század elején? Ez a válasz fogja meghatározni azt, hogy milyen lesz a közeljövő valósága.


A kép, amit az íráshoz választottam abból a korból származik, amikor a paraszt ember felkelt reggel, kiment, üdvözölte a kelő napot, és imát mondott este, amikor a nap lenyugodott. Ha volt egy komoly problémája- hogy vegyen-e egy tehenet, vagy nem- aludt rá egyet. Ez volt az a kor.

Pár link, amit érdemes lapozgatni innen is, onnan is:

Kardos Gábor filozófus, borkereskedő

Milyen változást hozhat az életformánkban a vírusválság?

Slavoj Žižek

Slavoj Žižek’s “End of Capitalism” and the Coronavirus

Mariana Mazzucato is professor of economics at University College London and author of The Value of Everything:

The Covid-19 crisis is a chance to do capitalism differently

Mennyi? 62.. Mi hatvankettő? A teljesítmény, azé mert annyi, oszt jóvan.

ideges-sefek.jpg

Megyek be a haverhoz a konyhába, - ipari termelőkonyha a javából, egy KKV részeként működik az egység – gyártogatnak ezt meg azt.
Megyek befelé, nézek jobbra, semmi, nézek balra, tábla. Megyek közelebb a táblához, hogy mi az a nagyon fontos, amit ki kell írni egy falnyi táblára, mi van ráírva betűvel, magyarul, nézem, oszt íme:

Kedd
Gipsz Jakab         67
Tank Aranka         80
Árokparti Virág      62
Gyenge Mágnes  134
Erős Áram            56

A következő nagyon tartalmas párbeszéd alakult ki:
- Te, mik ezek a számok, de tényleg, meg miért annyira fontos, hogy egy falnyi táblára kell ezt kiírni?
- Ez az egyes dolgozók teljesítménye.
- Tényleg?
- És mi ez, krumpli, banán, vagy mik ezek a számok?
- Ezek százalékok.
- Tényleg százalékok?
- Azok.

- És kedden időben végeztetek a termeléssel?
- Igen, nem volt semmi gond, minden a terv szerint haladt.
- Nem értem. Ha ez százalék, meg teljesítmény, akkor a szerény Micimackó számításom szerint a keddi gyártást be kellett bukjátok, mert nem tudtátok leszállítani, mert befejezetlenül maradt, és mindenki lelépett, mielőtt készen letettek volna, és a konyhát is ott hagyták a srácok, mint eb a szarát, a harmatos fűben nyáridőn.
- Mit nem értesz rajta?
- Az egészet. Mit jelentenek a számok? Mert nem a napi teljesítményt, az biztos.
- Tudod, az van, hogy minden gyártott termék / db szám / konyhai pozíció megvan, hogy mennyi idő alatt kell legyártani, ez a norma idő. Na, most ha teljesíti ezt az időt, akkor 100 a szám. Ha nem sikerül neki, az + idő, tehát nem 100, hanem arányosan kevesebb. Mondjuk +1 perc, - 1 %.
- Magyarul, ha 100 cuccot kell legyártani 1 óra alatt, az lenne 100. De ha csak 90 perc alatt sikerül, akkor csak 50. Jól értem? Mert veszett 30 percet. Igaz?
- Így e.
- Hát, te nagyon ügyesen kitaláltad ezt a történetet, és szépen be is normáztál minden receptet, ügyesen, ahogy kell. Olyan ügyes vagy, hogy képes vagy naponta a normarendszerbe belevenni minimum 90 – 400 változót, és az alapján meghatározni a bázist. Azt az időt, ami aznap a 100-at jeleni aznap.
- Egyszerűbb ez a történet, nincs ilyen szofisztikált rendszer mögötte.
- Akkor még nagyobb bajban vagy, mint gondoltam, azt gondoltam, hogy tudod hogy mit csinálsz, de látom, fingod nincs arról, mit csinálsz.
- Amúgy mit kezdesz a számokkal? Mi van, ha tartósan valaki, 60, vagy 55 hó végéig?
- Akkor nincs fagyi, vagy mi van?
- Nem, elbeszélgetek vele, hogy miért nem sikerül, és ha nem, akkor jönnek a szankciók.
- Eddig tűrték az emberek, nem akarta senki rád borítani az asztalt, vagy nem akartak felmondani?
- Nem még nem.
- Szerintem most kellene abbafejezned ezt, míg mindenkit jókedvében találsz, köztük engem is.
- Amúgy honnan szedted ezt kiváló teljesítménymérési módszert?
- Nyugaton elterjedt.
Mégis hun, te drága, mondjál nekem olyan helyet, ahol bevezették, és célszerűen hatékony, a melós baszogatásán kívül?
- Persze, lehetnek ilyen tervezett ipari környezetek, ahol ilyen játékot lehet játszani, de az nem a te konyhád. Ilyen cucchoz milligrammra kiforralt gyártási ciklusmenedzsment kell, meg totálisan gyártásintegrált környezet a munkás, és a munkapozíció köré. És ott se biztos, hogy célra vezet egy ilyen KPI. Elmegy hugyozni egyszer a delikvens, veszít 15 – 20 percet, és ugrott a teljesítménye.
- Na, most azonnal hagyd abba, de tényleg. Mondom miért.
- Tehát az egyes munkapozíciókat méred, cseszel arra, hogy van egy csapat, aki egyszerre dolgozik, egy műszakban. A csapatot bünteted, az egyént jutalmazod. Mindezt teszed egy konyhában? Ne mán vazze. Ez roppantul nagy királyság, egy konyhában, csak gratulálni tudok. Azon csodálkozom, hogy beszélgetnek veled az embereid.
- Tudod, mióta a világ, a világ, egy konyha működése a csapatmunkára épül. Mint a kéz ujjai úgy kell, hogy együtt dolgozzanak az emberek, elfogadva azt, hogy van egy felelősségi hierarchia, amit mindenki elfogad. Tudod, vannak ilyen a séf, séf helyettes, salátás pálya, sültes pálya, stb. Értesz ugye?
- Normális ember, ha meglátja a számokat, ezt látná:
- 67, 80, 62, 134, 56 a keddi varázsszámaid.
- Átlag: (67+ 80 + 62 + 134 + 56 ) / 5 = 79, 80
- A keddi termelést csak 79,80 %-ban teljesítették az emberek, tehát 20.20 % - a termelésnek nem került legyártásra.
- De te nem ezt méred.
- Hanem hogy pl.
- Gipsz Jakab 67. Ez kb. azt jelenti, hogy Jakab + 33 % -nyi idővel többet piszmogott a számára előírt penzummal. Kb. azt jelenti, hogy amit 1 óra alatt kellett volna elvégezni, 1 óra 20 perc alatt tette meg például. Biztos szar napja volt. Nem furcsa az, ha ránézel a varázsszámaidra, akkor a számokból az jön ki, hogy lehetetlen legyártani a keddi gyártást?
- Ez még nem tűnt fel?
- Nem.
- Nagyon ügyes vagy, csak így tovább.
- Szerintem, ha nem hagyod abba, le fognak cserélni az alkalmazottaid. Azt sem tudod, mit mérsz, de méred. Ennek a rendszernek nálad semmi értelme, nem visz előre, főleg nem a gyártás minőségét.
- Ha nekem kellene bevezetni egy teljesítménymérési eszközt a következőt tenném:
- Fókuszban a csapat, és napi gyártási minőség.
- Ha minden nap a csapat legyártja minőségi gyártási munkával a kiváló minőségű végterméket időre, akkor övék a napi gyártáson realizált nettó profit 6 % -a. Pénzben, azonnal fizetve a következő hét keddjén.
- Ha átlagosan csúsznak 1 órát, akkor az bizony – 1 % lóvé. Ennyi, kész, nem több. Bízd rájuk a többit, szakemberek, meg fogják oldani.
- A tábládat dobd ki, tedd meg azt, amit az előbb mondtam, addig tedd, míg van csapatod.
- De hogyan lehet kiszámolni azt, hogy mennyi volt a keddi gyártáson realizált profit?
- Ezt most komolyan kérded?
- Igen.
- Nagyon hosszú hetünk lesz, készülj fel.

Eper és jég



Nem oly rég egy havernál a következőt láttam a monitoron egy gyönyörű nap zárásakor. Egy szép színes szagos grafikon tárult a szemem elé, ahol az X tengelyen szépen jelölték az órát, az y tengelyen meg szépen abban az órában a kasszába csengetett bevételt. Mindezt egy olyan helyen, ahol embereket szolgálnak ki, olyan hely az, ahol az ember egy kajára is beül. 

Mereven néztem a monitort, és megkérdeztem a havert, hogy érti-e azt, hogy mit mesél az ábra. Azt mondta, hogy nagyon faja a történet, mivel ezzel nagyon szépen lehet látni, hogy mikor van hajtás a placcon. 
Mondom neki, hogy ha te azt látod ezen az ábrán, akkor nem érted igazán, hogy mi miért történik a placcon, és így hosszú távon elég komoly problémáid lehetnek. Kérdezte, hogy miért.


Azonnal az egyetem jutott eszembe, és Fodor professzor úr, aki analitikai kémián azt mondta, hogy nagyon figyeljünk oda, hogy mit is mérünk. Egy mérést mindig úgy kell megtervezni, hogy ne tévesszük szem elől a célt. 

Fel kell tenni a kérdést, hogy mit is látunk az ábrán.


Másképp megfogalmazva, milyen mért értéket mutat az ábra? Mikor keletkezett a mért adat? Nézzünk mögé a játéknak, mivel nem azt látjuk, amit látnunk kellene, hanem valami nagyon hasonlót, amivel teljesen becsapjuk magunkat, amikor ezt az adatot akarjuk felhasználni például tervezéshez.


Képzeljük el a következő valósághoz közeli szituációt:


Anya, apa, meg a két gyerkőc bejön az étterembe, leülnek. A placc tele, mindenki rohan, mint a mérgezett egér. Pista a főpincér kiviszi nekik az étlapot, 5-10 per múlva odamegy hozzájuk felvenni a rendelést. Megnyitja az asztalt a rendszerbe, mivel elkezdi felkopogtatni a rendelést a saját kódja alatt, ekkor 12.23 –at jelez a rendszeróra. Az italok megérkeznek, a konyha megkapta az ételrendelést, elkezdte legyártani. 

Pista a leveseket 12.35-kor szolgálta fel, 12.57-kor leszedte a leveses tányérokat, „lecsumizott”, fordult egyet, és 13.05-re szépen kivitte a főételt. Desszert nem volt, nem volt + ital rendelés sem, ezért a család a jól elfogyasztott ebéd után fizetéshez készült. 13.15-kor hívták Pistát, aki lecsumizott, beszélt pár mondatot közben a családdal, és kikoppintotta a számlát a rendszerben ta ta ta tamm: 13.20- kor melyet a családfő készpénzben kifizetett.



Hoppá, nesze neked KPI, meg hasonló nyalánkságok. Miért is? 

Az adat, amit a fenti ábra mutat, azt a pillanatot rögzíti, amikor a családfő fizetett, és nem mesél a 12.23 – 13. 20 közötti időszakról, csak a tényt rögzíti, hogy 13.20-kor keletkezett a bevétel, ami az ábrán látszik. Tehát a csapat a lelkét kidolgozta az előtte levő órában, és mégsem ezt a teljesítményt adja vissza az ábra, pedig egy jó menedzsment döntéshez, és teljesen professzionális működéshez ez kellene. 

Majdnem egy óra. 

Ez nagyon hosszú idő is lehet a placc-konyha- söntés háromszögben, csúcsidőben. KPI? Nagyon nem mindegy, hogyan is tervezzük meg ezt a történetet, és nagyon komolyan félre lehet lőni, ha csak a szemünkre hagyatkozunk. 

Nem mindegy, nagyon nem. Mint az eper és a jég, tökéletes az összhang.. egy darabig. Addig kell kiélvezni. Ezt meg?  Érezni kell. : )

süti beállítások módosítása