Errefelé játszódik a történetünk
Die Toten Hosen // Feiern im Regen (Offizielles Musikvideo)
Nézegettem a képeket a fortepanon, kerestem egy jó képet ehhez a történethez, ami most következik. Találtam is egy nagyon jó képet Urbán Tamástól, íme:
Ugorjunk kb. 40 évet, és lássuk a következő képet, Mark König lőtte, Németországban:
Nagyon nem változtak az ízlések ez idő alatt, lássuk be. Jó társaság, szuper natúrszelet, meg rántott hús, krumpli, finom bor, és egy jó zsemle, nem kell más, tökéletes ez így.
De miért is jutott ez eszembe ez a történet?
Már elhagytuk Passaut az autópályán, mentünk az NSZK-ba /Német Szövetségi Köztársaság, vagy Nyugat- Németország/, és beszélgettünk utazás közben. Vittek nyaralni kicsit a nyári szünetben. Arról beszélgettünk utazás közben, hogy már az NSZK-ban vagyunk, és lassan megállunk enni, és hogy mit is fogunk rendelni az étteremben. Ekkor mondta azt a későbbi mentorom, hogy igaz, hogy az NSZK-ban vagyunk, de fontosabb az, hogy nemrég léptük át a német – osztrák határt Passaunál, Bajorországban, megyünk tovább észak- nyugat felé az A3-as autópályán, a következő állam Hessen lesz, és csak utána érjük el Észak- Rajna- Vesztfália határát. / NRW/.
Nagyon furcsa volt, gyerekként, hogy akkor most hogyan is van ez a dolog. Az NSZK most akkor hogyan NSZK, és akkor most miért is fontosabb az, hogy van ilyen, hogy Bajorország, meg Hessen, meg NRW.
Érdekel a téma?
Írj a lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com
Elkezdett érdekelni a téma. Elkezdett érdekelni az is, pl. hogy ki volt Christoph Amberger, Elsbeth Tucher, vagy hogy hova mentek a Gorch Fock vitorlással. később Bettina von Arnim, Annette von Droste-Hülshoff, Balthasar Neuman, Clara Schumann életrajza is fontos lett.
Így kezdődött. Az elkövetkezendő pár évtizedben volt alkalmunk sokat beszélgetni ezekről a témákról is sokat. Csapjuk is bele a lecsóba ennyi bevezető után.
/Kérdezhetnéd, hogy miért. Egyszerűen tudni akartam gyerekként, hogy mi is ez meg ez, mert a hajóval találkoztunk néhányszor többek között. : ) : )/
Hogy hogyan jön ide a fenti történet?
A Covid-19 pandémia több mint egy éve keseríti az életünket
Emberek halnak meg, cégek, gazdaságok omlanak össze, mindenki tanakodik, hogy mi lesz, meg hogyan lesz, ha vége lesz a járványnak.
Többek között az MNB – Magyar Nemzeti Bank- is felhívja a figyelmet arra, hogy kellene egy mesterterv, amibe az újraindítás utáni gazdasági viszonyokról kellene hogy képet kapjunk.
Matolcsy György is megszólalt az újraindításról
Idézet a cikkből:
„Miért ne gondolkodhatnánk arról már most az ország újrazárásának időpontjában, hogy miképpen érdemes jól elkapni a gazdasági újraindítás lépéseit, és nem egyszerűen csak kinyitni azt, amit időlegesen bezártunk? – teszi fel a kérdést a jegybankelnök a Novekedes.hu portálon megjelent blogbejegyzésében.”
Elolvastam a cikket, meg az MNB Versenyképességi Programját, meg szembe jött velem ez is pl: What we must do to rebuild,
meg ez is: - World Economic Forum- Coronavirus and capitalism: How will the virus change the way the world works?
Idézet:
„A killer virus has exposed major weaknesses within Western capitalist economies. Now that governments are on a war footing, we have an opportunity to fix the system. If we don’t, we will stand no chance against the third major crisis – an increasingly uninhabitable planet – and all the smaller crises that will come with it in the years and decades ahead.”
Na, ekkor döntöttem el, hogy cikket fogok írni, márpedig egy sikertörténetről, ami Frankfurtban kezdődött.
1948, Kreditanstalt für Wiederaufbau - KfW
1948, Az NSZK megalapítása még csak tervben van, de 1948. november 18.-án a németek elkezdenek történelmet írni, mert megalapították a KfW-t.
Mi az a KfW?
A rövidítés azt jelenti, amit a címben leírtam, szó szerinti fordításban: Hitelintézet az Újra Továbbépítéshez – wieder: újra, már megint, ismét, auf: tovább, bau: építeni- az újra tovább építés az egy kicsit más jelentéstartalommal bír, mint az újjáépítés. Az egyik egy folyamatot fejez ki, a másik azt, hogy ezt be lett fejezve. A kérdés az, hogy a Németek hogyan értették ezt, mert roppantul nem mindegy!
Igen, a KfW-t arra hozták létre, hogy menedzselje az ERP-t, European Recovery Program –ERP – a magyar szlengben – pl. 8. oszt. történelemkönyv-nem vagyok hajlandó belinkelni- „Marshall segély” néven fut ez a történelmi tett.
Pedig a becsületes neve ERP – European Recovery Program –European: Európai – Recovery: felépülés, visszaszerzés, gyógyulás, visszanyerés – program: program – Tehát: ha szó szerint fordítom: Európa Felépülésének Terve a becsületes neve, a nyugati szlengben a Marshall Terv néven ismeri mindenki.
Hogy miért lett az ERP-ből Marshall terv?
1947 Június 5.-én George C. Marshall Amerikai külügyminiszter hirdette meg Európa Újjáépítésének Tervét a Harvardon tartott beszédében. Az, hogy milyen volt az élet a háború befejezése után a nyugati megszállási zónákban, és hogy milyen volt az élelmiszerellátás, arról írtam már - az 1 000 EUR. - családi gazdaság - Avagy hogyan kapcsolódik ez vidék felvirágoztatásához, meg a Covid-19 krízishez? c. bejegyzésemben, ahol idéztem /ZeitZeugenBörse Mülheim an der Ruhr - Horst Rübenkamp/ - Nahrung vor, während und nach dem Krieg - cikkét.
Idézet tőle:
„Doch im April 1945 mussten wir vor der vorrückenden russischen Armee flüchten. Ab da lernten wir zu hungern. Wir bettelten und stahlen unterwegs alles, was genießbar war. Das Wort stehlen war tabu, es hieß „organisieren“. Von Anfang Mai 1945 bis Anfang Oktober hatten wir bei einem Bauern in der Oberpfalz Unterschlupf gefunden – zwei Jungs, mein Freund und ich. An eine Rückkehr nach Mülheim war zu dieser Zeit nicht zu denken. Ich half dort in der Landwirtschaft, so gut wie man mit 13 Jahren helfen kann. Ich hatte ein Bett und ausreichend zu essen.”
Kemény idők voltak, az biztos.
Nézzük a kronológiát:
- 1945. május 8.-án véget ér a Második világháború.
- A megszállt birodalmat a szövetséges hatalmak megszállási zónákra osztják
- 1945 Augusztus 31.-én Konrad Adenauer belép a CDP-be /Christlich Demokratischen Partei/ (CDP) . A CDP a CDU regionális pártja volt NRW-ben.
- 1947 Június 5.-én George C. Marshall beszédet mond a Harvardon, ahol meghirdeti Európa Felépülésének Tervét – ERP- Marshall tervet
- 1948. Június 20.-án Ludwig Erhard bevezeti a Német márkát – Deutsche Mark DM -
- 1949. május 24.-én formailag megalakul a Német Szövetségi Köztársaság a GG Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland elfogadásával. A bizottságnak, amely a GG-t megalkotta, Adenauer volt az elnöke, Ő lett az NSZK első kancellárja.
Ahogy a fentiekből is látjuk, hogy NRW, Észak-Rajna- Vesztfália, Düsseldorf környéke a történelem színpadára lép.
1945 – 1949 –es időszak nagyon mozgalmas volt, senki nem tudta, hogy mi lesz. Amikor eldőlt, hogy Amerika pénzügyi segítséget fog adni Európának, az nem volt kőbe vésve, hogy a németek is kapnak ebből pénzügyi segítségből, nagyon nem. Az amerikaiakat sikerül meggyőzni, hogy nem kell egy anarchiába süllyedő hatalom Európában, így kap a ERP- ből. A teljes ERP összege 1948- 1953 között 13, milliárd dollár volt, ennek az összegnek a 10,16 %-t kapta meg az NSZK, ami 1,412 milliárd dollárt tett ki 1948 – 1953 között.
Ennyi történeti bevezető után, térjünk rá ara, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeni az országban, csak felsorolás szinten pár aspektus:
- Az ország porig rombolva, az ipari körzetek, pl. a Ruhr-vidéki gyárak eltűntek a bombázások alatt.
- Nincs munkaerő, a férfiak még hadifogságban
- A teljes infrastruktúra romokban, legyen az út, vízvezeték, lakás, középület
- Megszállási zónák vannak, az államot a nulláról kell felépíteni
- Kevés az élelem, éheznek a túlélők, az élelmiszergazdasági infrastruktúra romokban
Még lehetne sorolni, hogy hogyan nézett ki pl. NRW közvetlenül a háború után, nem teszem.
A kérdés az volt, hogy milyen is legyen a gazdasági élet a megalapítandó NSZK-ban?
Az idő szorított, mielőbb dönteni kellett a kérdésben, és jól kellett dönteni, mert tudták, hogy történelmi a helyzet.
1949-ben deklarálták a döntést, mely bele is került az NSZK alaptörvényébe, - GG – Artikel 20: (1) Die Bundesrepublik Deutschland ist ein demokratischer und sozialer Bundesstaat.
A szövetséget alkotó államoknak vannak saját hagyományai, minden államnak saját kormánya, saját törvényei
Az államok jogokat, és kötelezettségeket adnak át szövetségi szintre – szövetségi kormány -, melyet szabályozni kell, annak érdekében, hogy fel tudjon állni az új államalakulat.
Felsorolás szinten, pár aspektus, amit figyelembe kellett venni:
- Nagyon erős állami hagyomány, és autonómia
- Nagyon erős helyi, járási autonómia
- Nagyon erős tradíciók.
- Olyan gazdasági rendszer kell, amiben az ember kiteljesedhet, mert érdemes benne részt venni, bármilyen szinten.
Amikor a tradíciókról beszélek, akkor arról van szó, hogy a bajor paraszt az bajor paraszt akart lenni a háború utáni NSZK-ban, és nem akart gyári munkásként dolgozni. Vagy például NRW-ben évszázados a kruppiánus tradíció, vagy pl a bajor, vagy német sörfőző tisztasági törvény tisztelete, és betartása. Több nagyon egymástól távol álló dolog, de mégsem. Ebben a történelmi pillanatban olyan gazdasági szerkezetet kellett kidolgozni, ahol minden hagyománynak helye van, és nem esik bele a történelmi fekete lyukba.
A németség nagyon komoly gazdaságtudományi hagyománnyal is rendelkezik, pl Silvio Gesell, munkássága eléggé komoly hatást gyakorolt a gazdaságpolitikára a XXI. század elején /könyve: A természetes gazdasági rend/
Konrad Adenauer vezetésével, Ludwig Erhardnak, és még sokan másoknak – olyan gazdasági rendszert kellett kidolgozni, amivel sikerre vihető egy ország hosszú távon, egy élhető országot kellett életre hívni.
Nem utolsó sorban vissza kellett adni a jövőbe vetett hitet, és reményt.
A gazdaságpolitikai válasz: Szociális piacgazdaság – Soziale Marktwirtschaft -
A fenti linken eléggé komolyan leírják, hogy milyen is a szociális piacgazdaság. Egy mondatban összefoglalva: Egymást támogató gazdasági élet, minden szinten, erős állami támogatással állami, és szövetségi szinten.
A kérdés az, hogy hogyan érték el azt, hogy mindenki részt akarjon venni a gazdasági életben?
Amikor megalapították a Hitelintézetet az Újra Továbbépítéshez – KfW – 1948-ban, a Marshall terv támogatására, akkor felvázolták azt az utat, amivel azt érték el, hogy a gazdasági szereplők együttműködjenek, ne vonják ki a pénzt a gazdaságból pl.
A szabály nagyon egyszerű volt:
- Csak gazdasági szereplő kaphatott hitelt a KfW- től.
- Ha a gazdasági szereplő visszafizette a hitelt, akkor azt a pénzt, amit kamatokkal visszafizetett, megkaphatta egy másik gazdasági szereplő, és így tovább.
Ebből az következett, hogy olyan tudások jelentek meg a gazdasági szereplőknél, és a hitelintézetnél, ami arra ösztönözte a gazdasági szereplőket, amivel a gazdasági szereplő sikerességét támogatta a valóság.
Az egész gazdaság célja az volt, hogy a gazdasági szereplő vissza tudja fizetni a hitelt, hogy azt megkaphassa a másik szereplő. A gazdaság pörög, a pénz forog a gazdaságban, az egész társadalom abban érdekelt, hogy a gazdasági szereplők sikeresek legyenek. Ezért mit tesznek? Lehetőleg otthon vásárolnak, vagy körülnéznek szövetségi szinten. Kialakul a stabil munkával rendelkező gazdag középosztály. Mivel a középosztály költi a pénzét, így született újjá, és erősödött meg a német „mittelstand” nem csak az élelmiszergazdaságban.
A mittelstand jelentését három fogalmi környezettel lehet leírni: üzletvezetés, tulajdonosi struktúra, és gazdasági függetlenség-
Ez általában igaz lehet egy család, vagy családok által tulajdonolt cégre. Itthon a „német mittelstand” fogalmával a családi tulajdonban lévő kis, és középvállalkozásokat azonosítjuk „Németországban” tévesen.
Nagyon gyorsan, és nagyon komoly innovációkat tudnak sikerre vinni, ezt gyakorolják több mint 70 éve.
Leben und leben lassen!
Élni, és élni, hagyni!
Ez volt a fő szempont az élet minden területén!
Érdekes, nekem az iskolában homlokegyenest mást tanítottak itthon. Élni, és élni hagyni, ilyen, és az erre építhető együttműködésre építő tanítások, bölcsességek valahogy nem jöttek le a tankönyvekbe a gimnáziumban.
Hogy pontosan mit is jelent a „leben und leben lassen”, arról érdemes beszélgetni egy-egy családi vállalkozás vezetőjével.
Ezzel a működésmóddal elérték azt, ami az NSZK lett, a 60-as évek végére vezető élelmiszergazdasági hatalom, diverz asztali végtermékből önellátó. 1970-es évek közepétől az NSZK vezető hatalom az élelmiszergazdasági innováció terén. Az NSZK 1990-ben egyesült a keleti tagállamokkal, és létrejött Németország -1990 - – Bunesrepublik Deutschland -
Ha csak más aspektusát nem vizsgálom a KfW működésének, akkor már ez is elég. Ezt a sikert testesítette meg a Német Márka – Deutsch Mark – a szociális piacgazdaságot.
A végére itt a slusszpoén:
A Kreditanstalt für Wiederaufbau – KfW nem szűnt meg, a mai napig létezik, és ellátja azt a feladatot, amire tervezték. Ez azt jelenti, hogy létezik egy olyan pénzintézet szövetségi szinten, amely a 1948-ban deklarált elvek szerint nyújt hitelt a vállalkozások számára. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ma, 73 évvel a KfW alapítása után is élő valóság, és hitelt ad az Újjá felépítéshez. Ja persze, majd elfelejtettem.
Nem létezik már az NSZK sem, és a Német Márka sem. De a KfW igen!
Leben und leben lassen!
Érdemes lenne mélyen elgondolkodni ezen a 73 éves sikertörténeten, és beszélgetni róla.
Képek:
Érdekel a téma?
Írja a lecsómérnöknek!
lecsomernok@gmail.com