Üdvözlöm Önöket, kedves olvasóim.
Következő sorozatomban az emberiség jövőbeni táplálkozásáról kívánok értekezni. Eleinte könnyűnek tűnt a feladat, majd ahogy több és több emberrel, különböző korú, beállítottságú, anyagi helyzetűvel, beszéltem, ahogy a témához tartozó irodalmi, tudományos anyagot számba vettem, kiderült, hogy dehogyis egyszerű a feladat.
Sci-fi íróink könnyen megoldják, szinte periféliásnak tekintik az „Utazások” során az elfogyasztott étel származását, minőségét. Szinte csak „van”. Van tabletta, van valamiféle folyadék, pépes anyag, de nem ez a lényeg az utazás alatt. De, bizony ez a lényeg!
Magyar űrkonzerv fejlesztés 1978- 1979 /sertéspörkölt, libamájpástétom, babsaláta, disznósajt, stb./ , a 1980-as Szojuz – 36 programra, amikor is Farkas Bertalan szállt be az űrhajóba.
Manapság az ISS-en /Nemzetközi Űrállomás/ felszolgált menü
Hiába tervez az EMBER utazásokat akár a legközelebbi égitestekre, hiába adottak bizonyos technikai feltételek esetleg az utazáshoz, messze vagyunk a minőségi és mennyiségi táplálék biztosításától hosszabb időre. Sőt, visszatérve a Földre, még itt sem megoldott a zökkenőmentes élelmiszer ellátás, és újra „sőt”, a gondok évről évre növekednek, egyre kevesebb megoldott probléma mellett egyre több az új ellátási gond.
A mit eszünk a jövőben kérdésre adandó válaszhoz tegyünk egy utazást a múltba. Ehhez az utazáshoz Horváth Balázs: A beteg bolygó (Typotex, 2019) című kitűnő könyve adott útmutatót.
Az ember az őskorban kis létszámban élve, ellátva magát már hatékony fegyverekkel, élvezve a tűz áldásait, már bizonyos ételkészítési ismeretekkel bírva, mint fermentálás, alkoholos italok előállítása, alapfokú főzési tudás, a sütés, pirítás ismereteinek felhasználásával nézett a mindennapok elébe.
Nem lebecsülendő tudással rendelkezett, még a mai természettudományos ismereteket is jól bírta, hisz több évezredes gyűjtögetési, vadászati tapasztalatok, tudás birtokában volt. Ismerte a gyűjthető növényeket, évszakról évszakra tudta, hogy mit, hol szerezhet be. A vadászok pedig több- kevesebb sikerrel hoztak húst a napi diétához. Valószínűleg sok-sok évezreden keresztül állhatott fenn egy kissé nyomorúságos, mégis talán Paradicsomi állapot. Horváth Balázs szerint, s állításait irodalmi idézetekkel alátámasztja, illetve a még ma élő alig néhány igazi gyűjtögető törzsecske napi életvitelét szokásait figyelembe véve, az ősember, bár gyakran éhezhetett, de nem volt alul táplált, diétájában minden a test egészségének fenntartásához szükséges kalória és bio anyag megvolt.
A létszám növekedését könnyűszerrel tudták levezetni azzal, hogy a létszámbővülés újabb területekre tudott elvándorolni vagy az egész törzs kerekedett fel és újabb élelmiszerforrás közelében telepedett le.
Korábban olvastam, hogy az ember az amerikai kontinenst imponálóan rövid idő alatt vette birtokba. Az utolsó nagyobb jégkorszak idején Ázsia területéről a befagyott tengeren át foglalhatták el Amerika északi területeit, majd alig 12.000 év alatt egészen Patagóniáig benépesítették a földrészt.
Igaz, közben, feltehetőleg kiirtották a területen őshonos nagyobb emlősállatokat, többek között a vadlovat is, amelynek eltűnése miatt állati erőforrás nélkül maradtak utódaik.
Példának szokták hozni a Húsvét szigetek esetét, ahol az ember a kívánatos fenntartható gazdálkodást elfeledve visszasüllyedt a távoli múltba, alig pár év alatt a teljes megsemmisülés közelébe kerülve. Igaz, talán a „felfedezésük” sem volt rájuk nézve siker történet.
A népesség növekedésével jelentkező többlet élelmiszer igényt a pásztorkodó és letelepülő növénytermesztő közösségek az élelmiszer termelés növelésével próbálták folyamatosan utolérni.
És állítólag itt kezdődtek a bajok. Egyrészt az élelmiszer termelés növekedését, amely köszönhető volt a folyamatosan termelésbe vont újabb területek feltörésével, némi technikai fejlesztéssel, esetleg az éghajlat időnkénti, mondhatni periodikus melegedésével, az öntözés fejlődésével, trágyázás állati és emberi eredetű hulladékkal stb. nem a már meglévő létszámú népesség ellátásának javítására fordítódott, hanem megindult az újabb és újabb népesség növekedés.
A körülményektől függően például lassú vagy gyors átmeneti ághajlat változás, a földek kimerülése, a környezet megváltoztatása miatt eróziók, áradások, mikroklíma változása aztán éhezéshez, az egészségi állapot általános leromlásához vezetett. Ezért aztán különösen pusztítóvá váltak az ókori, középkori nagy pestis, kolera, himlő járványok, háborúk kezdődtek területekért. Így aztán rövidebb ideig kiegyenlítődhetett az élelmiszer termelés és fogyasztás egyensúlya. Viszonylag rövid ideig, mert kezdődött minden elölről.
Számomra elgondolkodtató volt, hogy például Kelet Afrikában a pásztorkodó, de növénytermesztéssel is foglalkozó csoportok első dolga a saját védelmük és állataik, terményeik védelmére épített földsáncok, falak megalkotása volt, amellyel a fosztogatók ellen próbáltak meg védelmet keresni. Micsoda pazarlás végig a régi és új történelmünk során erőforrásokat felhasználni a tolakodó fosztogatók távol tartására, mondjuk újabb öntöző csatornák megásása helyet.
De hát nem mondhatjuk, hogy az öldöklés és háborúk nem voltak hasznosak, hisz kisebb nagyobb mértékben csökkent az élelmiszert fogyasztók száma. ????
Hogy az ősi Egyiptomban éheztek volna a lakosok? Valószínűleg, amire utal az Egyiptomot érő 10 csapás, vagy a hét szűk esztendő mítosza. Pedig termékeny területekről, jól megszervezett élelmiszertartalékolásról tanultunk az iskolában. Ősi Dél Amerikai városok, államok tűntek el a süllyesztőben, mert az élelmiszertermelésük már nem tudta ellátni a néha sok-százezresre duzzadó népességet.
A modern középkor is bővelkedik szerte a világon, beleértve a fejlett kínai társadalmat, Európát is a legkomiszabb járványt is lepipáló éhínségekkel. Amiről feltehetőleg mindannyian hallottak, az Írországi-i burgonyavészt követő éhínség, kivándorlási hullám.
Még a XX. századi Magyarországon is ünnepnap volt, amikor a falusi lakosság húshoz, zsírhoz jutott. napi diétájuk nagy része szénhidrát alapú volt. Az igavonó állatok takarmányozására a művelésbe vont terület akár harmadára is szükség volt. De, trágyát adtak, ami részben kárpótolt a területi veszteségért. Régi szakácskönyvek, leírások tanúsítják, hogy a népi étkezések receptjei nagy részben szénhidrát alapú ételekről szólnak. Babsterc, röstölt krumlis tészta, krumplis levesek, szilvalekváros krepli, dödölle, tésza levesek, gánica, kattancs…… Rengeteg dara, kukoricadara, tészta, liszt, zsíron pirítva, hagymával ízesítve, lekváros tészták. Ritkábban tepertő, füstölt húsok, szárított húsok. Tojás csak idényszerűen, víz közelében szerencsére bővebben hal, rák, kagyló. Csonthájasok, mint a dió, mogyoró, mandula szintén csak módjával jutott az asztalra. Gyümölcsök friss fogyasztására vannak ugyan leírások, de inkább a vitamin tartalmuktól megfosztott cukros befőttek, aszalványok dobhatták fel a mindennapok egyhangúságát.
1981, a felvétel a Bosnyák téri Vásárcsarnok melletti nagybani piacon készült.
1990 tájékán a kenyai Nairobi egy zöldség feldolgozó üzemében ténykedtem. A munkaidő 12 és 13 óra között engedett egy óra ebédidőt. A szegény, zömében fiatal, munka reményében a fővárosba vándorló munkások a gyárak, ipari negyedek körül sebtében megépített „ Kiosk”-ok egyikében ebédelhettek. Már akinek volt pénze. Mit is kínáltak a Kiosk-ok ? Csupa szénhidrát alapú ételt. A klasszikus, a világon mindenütt elterjedt kukoricadarát, ott ugali néven, a búzaliszt alapú mandazi névre hallgató gombócot, többféle bab, főző banán , kukorica liszt felhasználásával készült ételt. Híg zabkásával öblítették le a néha „fujtós” falatokat. Még szerencse, hogy trópusok lévén elérhető volt némi avokádó (csak a módosabb munkások engedhették meg maguknak) papaya, kókusz belső rágcsálása volt a fogmosás.
Húsféle nem igen akadt a Kioskokban. A gyár, ahol ténykedtem, tulajdonosa, Mr. Kundan úr ünnepi alkalmakkor (értsd számára ünnepi, mint menyegző a családjában, indiai ünnep pl. Divali) a dolgozók számára egy-egy kecskét vágatott.
Alapjaiban a dolgozók a Kioskok kevéssé higiénikus ételeitől gyakran szenvedtek a gyomorrontással rokon bajokban. Mindezt egy olyan élelmiszer feldolgozóban, amely zöldbabot konzervált Európába.
Két dolog is bizonyítást nyert. Egy, hogy még a XX. század legvégén is, sőt a mai napokban is olyan zöldségfélék, számtalan mini zöldség európai éttermek részére került megtermelésre, amelynek fogyasztása nagyban hozzájárulhatott volna, vagy éppen mostanság is hozzájárulna a helyi lakosság élet minőségének javításához.
A kiváló élelmiszer megtermelése, és értékesítése minden nemzet számára elsődleges fontossággal bír! csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz a jövő élelmiszergazdasága!
Másik tanulság az, hogy vidéki környezetükből kiszakadó, elvároiasodó fiatalok már nem tudták, hogy az ananász, papaya, avokadó belső magja stb. fogyasztása megszűntette volna gyomor/bél panaszaik jó részét. Cinikusan szólva, inkább meghaltak, mert orvoshoz menni nem volt pénzük.
És a fenti helyzet rendkívül jellemző volt, messze nem egyedi. Íme, élelmezési helyzet a mai napok kincses Kenyájában.
Ezzel szöges ellentétben állt a gyár vezetőségének, így jómagamnak is a luxus ellátása ebédidőben. Külön konyha, külön alapanyagok. Sok saláta, bőven tojásos étel, péntekenként helyi hal, Tilápia. És ez még semmi ahhoz képest, amelyet a neves éttermek kínáltak. A városi jobb módú emberek, kereskedők, iparosok a helyi piacokon tényleg a bőség zavarával nézhettek szembe. Százféle zöldség, gyümölcs, fűszerek, az európai stílusú –talán tulajdonú is -, élelmiszer áruházak húspultjai megszégyenítették a legjobb magyar kínálatot. A hagyományos tőkehúsok mellett, legkevesebb hat féle állat húsát kínálták, megjelent a konyhakésszé tett kínálat, mint a filézett, kockázott, szeletelt alapanyagok sokasága, az előre pácolt, fűszerezett húsok mellett.
Mire is világít a fenti példa rá ? Hogy a sokat emlegetett elosztási hiányosságok országon belül, társadalmi rétegen belül is hiányos tápláltságot, alul tápláltságot, éhezést idéznek elő. Mert tiszta szívből állítom, hogy egy, a Kioskban ebédelő munkást hasznosságánál fogva megilletett volna a jobb minőségű ebéd.
Ugyanakkor hétvégenként egy-egy fiatalt elvittünk kocsinkkal szüleihez, valahová vidékre. Inkább tanyának tűnő, mint falusi környezetben élő család szerény méretű shambán élt. Nem bőséggel, de egészségesen. Kis területen akár 20 féle hasznon növényt termeltek, itt-ott kikötve egy-egy kecske falatozott. Szemünk előtt történt, hogy eltelepítették az új banánt, miután a leérett banánt kivették, a sarját eltelepítették. Az érett kukoricacsőről levettek egy szemet, eldugták a földbe. Látszólag össze- vissza nőtt minden. De nem volt növényi betegség!!!!
A szomszédságban nagyobb farmon kávét termeltek. Csak kávét, igaz, példás rendben sorakoztak a cserjék, gondosan permetezték őket, és a dolgozók a nairobi gyári munkásokhoz hasonlóan egyoldalú, szegényes táplálékon tengődtek.
Kávé
Szinte üdítőleg hat számomra, hogy a bor fogyasztása dívott végig az emberi történelem során. Végül is fermentált gyümölcsléként felfogva a bort, - nem mint mámort okozó italt -, még módjával fogyasztva, egészségesnek is mondhatjuk. A néhány országban, például Angliában elterjedt sör félék juttatták a lakosságot több bio anyaghoz.
Mediterrán országokban az olíva olaj, a sóval tartósított olajbogyó jelentett kiváló kalória és bio anyagforrást. Európa hidegebb részein pedig a savanyú káposzta, a káposztás, lencsés ételek jelentettek némi változatosságot.
Volt még a módosabbak részére sajt, vaj, a kevésbé módosak szalonnával ünnepelték a templomba járós napokat. A legendás erjesztett lótej, a kumisz is vitamin és fehérje forrás volt. Kenyában a Maszáj népesség körében dívott a marha tej és marha vér erjesztése. Valóságosan a betegek, öregek ihatták első sorban.
Szerencsés volt Európa, hogy az Újvilágból csodálatos új növények származtak át. Szinte üdvözölni kellene a törököket, amiért számtalan új zöldségfélét terjesztettek el . Nem tovább időzve a múlt táplálkozásán, összefoglalva kijelenthetjük, hogy a technikai fejlődés, a jobb mezőgazdasági szerveződés, a lassan elfogadottá váló nemesítés, a trágya félék behozatala ( pl. foszfát, guanó ) jobb talajművelés stb. ellenére Európa aligha táplálkozott minden igényt kielégítő módon egészen 1850 es évekig. Akkortól az állati energiaforrásokat lassan felváltotta a gőz, majd kőolaj, ezzel is felszabadítva területeket, amit addig takarmánytermelésre fordítottak. És egy másik forrása az élelmiszereknek, a kapitalizmus erősödésével, a gyarmatosítás általánossá válásával, a tengeri szállítás fejlődésével megnőtt az élelmiszer behozatal. Tehát az ellátás jobbá válása más területek kizsákmányolását jelentette. Majd az Európai élelmiszertermelésre ható nyomást nagyban csökkentette a kivándorlás is.
Napjainkban fényes aranykorát érjük az élelmiszerrel való közellátásnak. Vannak túltápláltak, jól tápláltak, megfelelően tápláltak, alul tápláltak, kis számban még éhezők is. Az országosan naponta elfogyasztott kalória mennyiséget elosztva a lélekszámmal, egészen hízelgő szám jönne ki.
Soha nem látott nagyságú termésátlagot produkál a búza, kukorica, napraforgó, repce. Viszont eltűntek jól a háztáji zöldség termelő egységek. Megfogyatkoztak a kisebb nagyobb zöldséges táblák. Elvétve hallani sokhektáros paradicsom, paradicsom alakú paprika táblákról, nem beszélnek egymás között az emberek uborkatermelési módszerekről, felvásárlási árakról. Eltűntek országszerte a háztáji gazdaságok termékeit felvásárló telepek, képviselve konzervgyárakat, ÁFÉSZ-eket, Hűtőházakat, exportáló egységeket. Nincs kiírva falvak szerte, hogy „nyúl felvásárlás péntekenként”, vagy „galamb átvétel”. Nem kezdődik a felvásárlási szezon a csiga gyűjtésével. És nincsenek helyek, ahol az erdei termékeket vennék át, mint gomba, csipke, galagonya stb.
Minap beszéltem kedves iskoláskori barátommal az Állatorvosi Egyetemről, ki pályáját kezdve 1979-ben még országosan 10,5 millió sertésről tudott. Ma ez a szám 3,5 millió. Hasonló módon csökkent a szarvasmarha állomány is. Nem tudott adatot adni a baromfiállomány alakulásáról, de nekem úgy tűnik, mintha kevesebb lenne az is.
1977
Gyermekkoromban fontos szempont volt egy közellátásban árusított hús megítélésében, hogy milyen például a sertéscomb íze. Sőt, mennyire megy össze a hús a sütés, főzés során? Ma mintha túl nagy lenne a hús víztartalma, amit jelenthet az is, hogy a nejlon fóliába!!!!!! tett hús néhány óra alatt levet ereszt a hűtőben. Hát bizony ezt a húst nem lehetett volna a hetvenes évek zsírpapírjába csomagolni. Hasonló a tapasztalat a csirke húsoknál is.
De… ahogy legenda számba ment, hogy a bő nitrogén ellátással „fel lehet fújni” a zöldség/gyümölcsök méretét például, ami a beltartalmi értékek és a tárolhatóság rovására ment. Hasonló diadalmas, kísérleti munkáról szóló bejelentés eredménye, hogy sertéstenyésztés, broiler csirke nevelés terén micsoda gyorsaságot értünk el. Sőt a minap a hazai ponty termelésről szóló rádió riportban számoltak be arról, hogy a hagyományos három éves ciklust, ami az ivadék neveléstől az asztalra kerülésig eltelt időt jelentheti, gondolom én, sikerült egy évre leszorítani. El sem hiszem ezt a gyorsaságot, remélem, valamit félreértettem.
De ugyan így a húsok pácolása, füstölése, a sajtok érlelése, borok kifejlődése terén is csodálatos felgyorsulásoknak vagyunk tanúi. Műpác, műfüst, mű ízesítő.
Még az egyetemen tanúja voltam a gyümölcsösök átalakulásának. A valahai nagy termőkoronájú gyümölcsfák kordon mellé lettek téve. Sokféle rafináltan megtervezett koronaforma, ágrendszer, elhelyezkedés ikersorba, kettős ikersorba stb. képezték az újítás tárgyát.
Majd kiderült, hogy ez sem elég, mert nincs, aki metssze, szedje a gyümölcsöt. Megjelentek a gépi szedésre „alkalmas” fajták. Már a málnát is géppel szedik sok helyen. Így éri meg !!!! felkiáltással, vagy inkább ne legyen málna.
1974
Aztán kiderül, hogy valahol valakiknek külföldön mégis csak megéri málnát és sok mindent termelni, mert megjelennek a boltok polcain egzotikus és kevésbé egzotikus származási hely megjelöléssel igencsak nálunk is termeszthető, termelhető élelmiszerek.
Hasonló módon járt nagyon sokféle zöldség is. Csatasorba álltak az egy menetben betakarító gépek. Olyan zöldségféléket takarítanak be egy menetben, amelyek közismerten több hullámban adnak termést. Mint paradicsom, zöldbab, fűszer paprika stb.
Furmányos módon nevelt tyúkok adják a tojást, fólia házakban már talaj nélküli kultúrákban akár 10 méter magasra felfuttatva termelik a paradicsomot, uborkát. Óriási termésátlagok, hihetetlen beruházás igényű műszaki berendezések segítségével. És egyre kevesebb ember szükséges a működtetéshez. Helyettünk mindent elvégeznek a gépek, robotok, robot karok. Egy nap talán a fogyasztást is.
A sort folytathatnám, százféle terméknél, valaha hagyományos módon termelt növények válnak a modernizáció, avagy a profit termelés oltárán silány árucikké.
Igen, ez egy módja az ellátás biztosításának. Ugyan leírják sokfelé, hogy az igazi, egészséges, jó ízűi marhahús csak a legelőn nevelt marhának van. Valaha gondot fordítottak arra, hogy levágás előtt gesztenyét adtak a pulykának, hogy húsa jobb ízű legyen. Biztos ma is van hasonló „költséges” eljárás, de bizony sokan kimaradnak belőle.
És még a gyors termelés, a költség hatékony módszerek tömeges bevetése ellenére is mostanság azzal szembesül a médiát néző és hallgató, hogy nincs, nem lesz, drága lesz „Mi? Minden!
Elmondhatjuk hát, hogy volt jó ötven, hetven évünk, amikor hagyományos módon termelt élelmiszerek, nyersanyagok hagyták el a termelést. Nagyjából korszerű módon feldolgozva, még törődve a jó minőség megőrzésére. 70 év az elmúlt 10.000 évből.
Az elkövetkező cikkekben szeretném végig venni azokat a szempontokat, lehetőségeket, amelyek biztosíthatnák élelmiszer ellátásunkat, nem csak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is. Kitérnék arra, hogy tényleg elkerülhetetlen e, hogy megjelenjen a futurisztikusan hangzó 3 D élelmiszerek sora, az alga táplálék, a rovar táplálék, a lombikban növesztett húsok stb. Vagy van-e még tartalékunk arra, hogy „hagyományos” módon állítsuk elő mindennapi ételünket, s annak egészséget megőrző tápértéke legyen, ízes legyen, hogy az étkezés örömöt okozzon.
Képek