Az elmúlt hat hónapban nosztalgiázó kalandozásunk a 1970-90-es évek élelmiszeriparában lassan végéhez ér. Mai cikkemben próbálom összefoglalni az elmúlt 8 rész tartalmát, valamilyen következtetést abból levonni. Utolsó, majdan X. rész pedig figyelembe véve az elmúlt 50 év élelmiszeripar területén történt pozitív és negatív változásait, megpróbál előrejelzést adni a következő évtizedek élelmiszeriparának lehetőségeire, kilátásaira.

Országunk a két Világháború között agrár országnak számított. Ezzel együtt nem nélkülözte az iparosítás és az ezt támogató innováció jegyeit. Világhírű gépgyártó cégek, világ színvonalú szabadalmak a gépjármű gyártás és mezőgazdasági gépgyártás területén.  A mezőgazdasági termékek feldolgozása elindult, megépítették az első nagy Konzervgyárakat, melyek rövid idő alatt világhírűvé nőtték ki magukat.

A II. Világháború kárai ellenére hamar megindult az élelmiszer termelés és ennek folyományaként a feldolgozás igénye. Az élelmiszertermelés szerencsére a zöldség/gyümölcs fajták nemesítése és termesztése terén köszönhette sikerét annak a szakember gárdának, akik a rendszertől függetlenül szakértelmükkel szilárd alapot építettek a közeli jövő számára.

És íme, az első tanulság. Szakértelem! Pénz nincs, az ország szűkében sokféle anyagnak, de elindul egy olyan termelési háttér kiépítése szántóföldön és kertészetekben egyaránt, ami a világhírnevet hozza meg majd 40 év alatt.

1972, Villányi út 29-43., a Kertészeti Egyetem „K” épülete.

A napokban került kezembe a „70 év a gyümölcstermesztésben” c. NAIK kiadvány, amely a nagyhírű Fertődi Kutató Állomás- Kertészeti Kutató Intézet történelmébe enged bepillantani. A történet tipikus. Kezdődik a 1949-es évvel, ahonnan indul a szántóföldi növények és zöldség/gyümölcsök nemesítése, termesztésbe vonása, szaporítóanyag kibocsátása, elindult az oktatási tevékenység, majd hát sajnos ki kell mondani, az elmúlt évek hanyatlása. (Erről már nem emlékezik meg a kiadvány.) A második és harmadik nagy tanulság is levonható a fejlődésből.

A gyakorlati oktatás rendkívül fontos szerepe és a Kutató Intézet mellett elinduló kis konzervüzem, mint Feldolgozás.

Tehát a recept: néhány elkötelezett, tudós koponya, kitartás, a szakma szeretete, motivációja a tanulásra és alkotásra diákoknak, rátermett emberek, akik felismerik, hogy a feldolgozás megszervezése szükséges. Pénzről, forrásról csak szűkösen beszél a kiadvány, mert szűkösen állt rendelkezésre is. 

Ahogy írtam korábban, a 70-es évekre kialakult az a struktúra, amelyet később előnyösen sikerült évről évre javítgatni. Tehát jól prosperáló TSZ-ek, Állami Gazdaságok, Haltermelő egységek, remekül működő állattenyésztés. Már szerte az országban folyt a mezőgazdaság, és feldolgozás tudományának oktatása. A kapcsolódó egyetemeken, mint a Kertészeti Egyetem is, Főiskolákon, Szakmunkás képzőkben nagy számban születtek jó nevű, a mezőgazdaság, élelmiszeripar területén óriási gyakorlatot szerző szakemberek. A frissen végzett fiatalokat számtalan magas tudás szintet követelő állás várta. A frissen alakuló, nagy termelői háttérrel, lehetőséggel bíró feldolgozók a számtalan, a diákok által végzett tudományos munkák alapján már a tanulás ideje alatt kiszemeltek maguknak leendő szakembereket.

A megjelenő Hűtőházak jelzik, hogy a magyar Élelmiszeripar napra készen alkalmazta a világ kihívásait. Rövid idő alatt megszerveződött a „friss export” ami a nagyüzemekben és a háztájiban megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, élő állatot vitt szerte a világba.

Talán elsütöttem már a kis viccecskét a 70-es évekből. Áll a szovjet határon egymással szemben a magyar és szovjet fiúcska. A magyar gyerek dicsekszik, hogy- „Be, én vajas kenyeret eszek, Te csak szárazat” Mire a válasz: „Be, nekünk van Brezsnyev elvtársunk, nektek nincs.”

KISZ-tábor, cseresznyeszedés, 1974

De volt hatalmas volumenű, a mezőgazdaság/élelmiszeripar minden ágára kiterjedő export tevékenység. Az export mögött ott állt a gyártást támogató Szabványok gyűjteménye, a belföldi és export termelés megyei és országos központi ellenőrző szervezete.

A fejlesztés, vagy legyen bővülés legtöbb esetben a minőség bővülését célozta. és akkori szemléletben, joggal.  A Fertődi Konzervüzem ahol vezetőként tevékenykedtem, már Karácsony környékén túladott portékáin. Vitték, mint a cukrot, mert nagyon jó volt a minőség.

Igaz, a minőséget még nem fizették meg, a minőség ellentételezése a gyorsan kiürülő raktárban fejeződött ki, ami a régi közgazdasági tanulmányok szerint javította a jövedelmezőséget. Az árak a konzervek esetében kötöttek voltak, tartalmazva a kis és nagy ker. haszonkulcsát, ami összesen 20 % volt. tehát Battonyán ugyan annyiba került egy meggybefőtt, mint Sopronban.

Nem bántó történetben azért hadd írjam le, hogy számomra, és az üzem számára a legnehezebb napokat az úgy nevezett nyugati exportra küldött áruk jelentették. Mert elvárták az üzemektől, hogy legyen valutás export.  Ezzel semmi gond, de az a nagyszámú reklamáció, amit a kivitt termékek után kaptunk mi is, más üzemek is, bizony azt jelentette, hogy „palira vett” minket a nyugati importőr. Főleg a német és osztrák export szenvedte el ezt.

Volt arra példa, hogy a kiküldött kamion elakadt valahol, de a reklamáció, melyben 20-30-50 százalék értékcsökkentést követeltek, rendben megérkezett!!!

Pedig a termékek kivitel előtt átestek a gyári, majd MERT (független Minőség Ellenőrző RT.) vizsgálatán. És nem szólva arról, hogy a gyár maga is vagy éppen a friss málna, uborka, zöldség berakodását végző üzem is különös gondot fordított a nyugati termékekre. És mégis volt reklamáció!! 

Hogy a minőséggel nem volt semmi baj, jelezte, hogy 1985 idejétől tömegével jelentek meg az üzemekben a nyugatról visszatérő, korábban még magyar üzletkötők, akik ismerve az ország valuta helyzetét, meglehetősen szegényes ajánlatokkal próbálták elvinni a kiváló termékeinket.

Érdekel a téma? Vagy kérdésed van a cikkel kapcsolatban? 

Írja a lecsómérnöknek! 

lecsomernok@gmail.com 

Ennél virágosabb képet festett a szovjet export, aminek mennyisége központilag lett leosztva a feldolgozók között. A szovjet export jól jövedelmező, biztos megélhetést jelentett az üzemek számára. Kis haszon ugyan, de biztos piac.  Különösebb dotációk, támogatások, pályázatok nélkül kiválóan működött a rendszer.

Írtam, de megéri az ismétlést, hogy 1989-ben Kenyában megalkotva és elindítva egy magyar gépekre épülő konzervgyárat, találkoztam több holland, francia, német mezőgazdasági szakemberrel, kereskedővel. Mind egyöntetűen kifejezték irigykedésüket a magyar nagyüzemi és háztáji rendszer produktivitását illetően.  Ami jó, az jó!!

A TSZ-ek országszerte, az Állami Gazdaságok és egyéb termelő és termeltető egységek, mint az igen jól bevált ÁFÉSZ rendszer jól megvoltak. Nem jellemezte az üzemeket, feldolgozókat elvtelen versengés, egymással való leszámolás, bosszú, kapzsiság érzete. Inkább, 10 éves aktív  üzemi gyakorlatom ideje alapján együttműködés, segítségnyújtás, szakmai, műszaki tudás megosztása volt jellemző.  Tömegével születtek kisebb nagyobb találmányok, know-how-k, amiket az üzemek dolgozói egymás között igyekeztek értékesíteni. tehát, ha a Dunakeszi Konzervgyár TMK-s részlege kidolgozott egy korszerűbb üvegmosó gépet, azt szívesen átvették más üzemek is. Élen járt a műszaki fejlesztésben a Nagykőrösi Konzervgyár. De jaj, hogyan felejthetném ki a Debreceni, a Hatvani stb. Gyárak egyre korszerűsödő gyártási struktúráját.

1970

Ahogy említettem a nyersanyag termelők is világszínvonalon követték az új fajták, eljárások adta lehetőségeket. Ezekre vevők voltak a feldolgozók, amelyek egyre több technikai újdonságot vezettek be.

És…..mindezt  a maitól jócskán elmaradó támogatás nélkül. Hogy hogyan csinálta az ország???!!! Még néhányan vagyunk, akik ismerjük ennek a hatalmas PUZZLE néhány kockáját, bár nagyon nem kérdeznek minket.  Majd jön a támogatás, a pályázat és minden rendben.

A háttérben ott volt az az élelmiszeripari gépgyártás, ami szinte mindent le tudott gyártani. Sőt, világ szabadalmakat alkotott meg, mint a HUNISTER folyamatos sterilező vagy PF pasztőröző család. A nagy gyárak mellett fióküzemekként kisebb gép gyártók üzemeltek, akik kisebb üzemek részére gyártottak le kisebb kapacitású vagy éppen egyedi tervezésű gépeket.

Az a legenda járta, hogy amit nem tudott megvenni, beszerezni nyugatról a szakma, azt mi magunk kivételesen kreatív dolgozói gárdánk megalkotta. Magam is számtalan kísérletet végeztem, hogy például hogyan lehetne a néha hiánycikknek számító pektint előállítani kilúgzott cukorrépa szeletből.  Mert, hogy az akkoriban még volt cukorrépa. És Cukoripar is.

Volt kiváló Növényolaj Gyárunk, Édesiparunk, világot bejáró desszertjeink, Borászatunk, a legjobb szőlőfajtákkal, a francia pezsgővel vetekedő Boglári és Törley pezsgőnk, Kékfrankosunk, Bikavérünk, Badacsonyi szürkebarátunk……„az asztal tarka-barka, rajta jó Kadarka.. És nagy mennyiségben. Exportképesen.

Ismerősek a szavak, mint Házmester, Háziúr, Hosszú lépés, Rövid lépés?? A folyó bort fehér kerámia hengerekből mérték ki alumínium mérővel. 2 deci, három deci a számtalan kocsmában.  Hozzá a spricc és kész az igazi hungarikum, a fröccs. És fogyott a bor! Nem eléggé elítélhető módon 6 évesen a szüleim rajtam is kipróbálták a vörösborba áztatott vasszeget, amiről a bort le kellett innom egy nap után.  Lehet, hogy ez, lehet, hogy a spenót vas tartalma, de hatott.

Pálinkánk is volt, méghozzá ő is híres és exportképes.

Nem kellett volna a szomszédba menni a Coca Coláért, mert volt itthon MÁRKA üdítő, Traubi Soda, kiváló málnaszörp.  De hát a szomszéd kertje zöldebb.

A sör iparunk ellátta az igényeket. Kinizsi, Kőbányai, Szalon sör stb. likőrt gyártottunk, ecetet, kiváló esszenciákat, gyógy olajokat, Cukorkákat, Mirelit árukat. Ez utóbbihoz hamar kialakult a hűtőlánc végét jelentő háztartási hűtőgépek nagy száma, és a Jászberényi gyártó.

A feldolgozó üzemeket bőséggel el tudta látni a hazai termelést kisegítő anyagokkal. Bél, fűszerek, bőrök, tisztítószerek, takarító eszközök adalékok.  Tartalék alkatrészek, targoncák, futómacskák és majd mindent megtermeltek itthon. Nem kellett importra várni.

Igaz, volt választék bővítésként import is. Bizonnyal importálta az ország a kakaót, de már itthon készített belőle Boci csokit, Tibi csokit, étkezési csokoládét, ivó csoki port. Még az azonnal oldódó ivós kakaóporért sem kellett a határon túlra menni.  Kőszegen a bogyósok felvásárlásával foglalkozó ÁFÉSZ kiváló gesztenye masszát gyártott és a szezonon kívül a kakaó port.

Emlékeim szerint szamóca befőttet hoztunk Lengyelországból, nagyon finom halkonzervet NDK-ból.

Aki szeretett az utcán vagy a lassan elterjedő televízió előtt ülve nassolni, kóstolhatta a csoki parányt, a Bajtárs, Sport, Korfu szeleteket. Nekem kedvencem a Szerencsi Melódia szelet volt, bár meg sem kottyant a 20 dekányi mogyorós tej csoki sem. Mert nagyon jó volt !

Volt tehén, volt vaj és túró, nem volt hiánycikk a juhtúró. „ Egy pohár tej, tiszta fej”, „ Mondja marha miért oly bús, mert olcsóbb a hal, mint a hús” hívott fel a halfogyasztás fontosságára a szerte az országban, de Budapesten biztos, a  hengeres reklám felület. Ma politikusi fejek sokasága tekint le reánk, vajon mit reklámozva? „ Holnap, halnap”, azóta is a mai kor sok esetben halogató valódi tetteit ezzel a régi szlogennel takargatjuk. Vagy „Ej, ráérünk arra még”.

1981

A Répcelaki sajtgyár készítette a változatos ízű, csomagolású kocka sajtokat. Ma is van, de behunyt szemmel nem lehet megmondani, hogy melyik ízű sajtot kóstolom. Néha kezelhetetlenül lágyra sikerül a kockasajt, lehetetlen maszatolás nélkül kicsomagolni. Egy valahai kellemes, aromás jó nevű camembert sajt pedig térben és időben eltérően vásárolva sem hasonlít a nevében fémjelzett elvárásra. Sokszor olvashatunk hírt, hogy kiváló magyar kézműves sajtot ismernek el külföldön. Ez szép, de a nagy élelmiszer boltokban különböző név alatt, de egy ízű, állagú, illatú sajt kapható csak. Különböző áruk alapján lehet csak tudni, hogy itt elvileg különböző sajtokkal állunk szemben.

Tud még valaki arról, hogy gyártanak-e Pálpusztait? Ilmicit? Márvány sajtot?

Ma egyforma íz jellemzi a valahai 1970-90 es évek rendkívül sokszínű, kulináris élvezeteket nyújtó felvágott választékát. Mintha néhány gyártó a „jó neve” ellenére nem ismerné a fűszereket.

A régi időkben az organoleptikus bírálatok 100 pontos bírálati lapján 40 pontot jelentet íz.

Valaha azzal riogattak minket a külföldi tárgyaló partnerek, hogy sok nálunk a konferencia, sok a tárgyaló partner. És lám, manapság igencsak divatba jöttek a konferenciák, népes tárgyalások, megbeszélések. Egész konferencia túrizmus alakult ki. Ma lyukat beszélnek hasunkba bizonyos partnerek, pedig a Fertődi Konzervüzem irodai bejárata fölé a „Ne csak szóval, tettel bizonyíts”, ma már elavultnak tűnő szlogenen mégis csak el kellene gondolkodni. Régi magyar közmondás volt a „Hosszú beszéd, rövid kolbász”.

Apropó. Túrizmus. Hasznos dolog, helyszínei, lehetőségei biztosítják a nehéz munka utáni pihenési vágyat. Ki hogy akar pihenni. A főkönyvelő másképpen, a melós másképpen. De hát éppen a 1970-90 időszakban voltak a SZOT üdülők.  Egyszerű munkás szüleim minden évben a gyáruk, az Édesanyám esetében a  Köz. Gazd . Egyetem szervezésében mentünk SZOT üdülőkbe. Nekem szép emlékim vannak ezekről a nyaralásokról. Napi öt étkezés, egyszer sem ismételve az ebédet, vacsorát. Frissen sült reggeli zsemlye vagy talán zsömle?, igazi sodort kifli,  pacsni, pozsonyi kifli stb. Gyermekkoromban évente eküldtek gyermek SZOT üdülőkbe. Röjtökmuzsaj, Parádsasvár stb. No, ma próbálja meg odaküldeni gyermekét.  A TSZ-ek komoly közös programokat szerveztek rendszeresen, leginkább a nagyobb munkák, pl. betakarítás végeztével a tagságnak. Termálfürdő, s igazi kulturális programok, interaktív igény nélkül. Tudunk mit enni, van mit, jók vagyunk benne, hát együnk és pihenjünk.

1971

Aki akart, 3 évente mehetett nyugatra. De, hát nagyon szép volt Prága, Várna, Burgasz, a Bolgár tengerpart, Pozsony. Gdansk, Sopot. Síelni lehetett a Tátrában, jóféle szállással. Dunai túra, kicsit macerásabb Moszkva vagy Szentpétervári látogatások. Tulajdonképpen magam is jártam egy egyetemi évemben Párizsban, klassz volt, de hát lehet, hogy a túra árából egy kubai utazás kitelt volna.  

Lehet, hogy országunk nem vált a vas és acél országává, bár ahogy leírtam, minőségi gépeket gyártott iparunk, de az bizonyos, hogy tejjel mézzel folyó kánaán voltunk, már ami a táplálékot illeti. És ráadásul jó ízű tejjel és hamisítatlan mézzel.

A szabványaink és szigorú ellenőrzése annak csak csorbát szenvedett az un. rendszer váltás során.

Pénzben kifejezhetetlen értékű élelmiszeripari termelésünk, eszmei és valós értékben kifejezve is a kutyák martalékává vált.

Politikai felhang nélkül kérdezem csak, hogy magyarázza meg a közgazdász kolléga, hogyan lehetséges, hogy ma behozzuk a burgonyát, a hagymát, és sok-sok másféle élelmi anyagot, alapanyagot. Már említettem korábban, hogy mennyire hiányolom a bab és lencse félék szerény választékát. A bab közönséges, szinte észre sem vett konyhai főzelék és leves alapanyagunk ma zömében importból származik. Ha nem, akkor borsos áron megvásárolható a piaci bab. Az import a világ sok tájékáról származik, mint Argentína, Kanada, Etiópia stb. Nem lehet tudni, hogy hol mennyit állt, nálunk mennyit állt, mert vannak esetek, amikor a fővésében sem a kukta, sem a hozzáadott szódabikarbóna nem segít, kemény marad. Pedig a bab és lencse legalább heti egy alkalommal ajánlott táplálék. 25 éve nagyon sok, előtte 25 évvel pedig több tucat babfajta gazdagította a választékot. Magyar ételek épülnek a babra, mint Jókai bableves, Bab gulyás, vagy a svábok kedvelt babsterce. Nem mondhatjuk, hogy a babot nehéz megtermelni.  Az általános iskolában jó 50 éve még biológia órára csíráztatott babot vittünk be. Fehéret, feketét, tarkát. Ma vajon miért nem éri meg ezt sem termelni?

Ha két termelő beszélget, vagy éppen riport készül velük, csak panasz. Nincs ez, nincs az. Nem éri meg, abba hagyom stb. Miközben azt tanultuk még a történelemórán, hogy bár a középkorban, de a gazdagság alapja a föld.  Ma van sokféle támogatás, kompenzáció, kiegészítés, dotáció, nagyon korszerű gép, termelési programok stb., s mégsem éri meg? 

Legdurvább hiány számomra a tojás hiánya. Ha ezt 50 éve elmondtuk volna egy vidéki portán, hogy nénje, tudja, hogy 50 év múlva tojás hiány lesz? Hát hová küldött volna nénje? Hiánycikk a tojás, amelyet minden porta, TSZ, csak úgy fél kézzel megtermelt?

Sok mai gyerek még nem evett hagymás rostélyost? Ja, hogy marhahúst is csak hírből ismeri? A marhapörkölt pedig csak olvasmányaiban szerepel? Az igazi marhahúsból készülő gulyás, mondjuk marha lábszárból, pedig-pedig csak anekdota számba megy?

Hogy valaha, még 1960-tól iskolás koromban, a napköziben 8 éven keresztül, majd a középiskolás menzán a Kaffkában teljes értékű étkezést kaptunk, tízórai, ebéd, általános iskolában még uzsonna is. Még a leglazább szülő sem engedte el gyermekét az iskolába reggeli nélkül. A Budapesti Gyermekélelmezési Vállalat nagykonyháin nagyon korszerű eszközökkel főztek. És kiszállítottak, és ellenőriztek.  Semmi felhajtás, csak főzés.

A nagy vállalatok gondoskodtak dolgozóik menza szintű étkeztetéséről. Már túl az ölbe helyezett olajos újságpapíron.  Ha kettőig tartott a műszak, haza lehetett vinni az ételt, akár az egész család részére ételhordóban. De ezt a típusú szolgáltatást mi is egyszerű emberek időnként igénybe vettük. Étterem szolgáltatott, igazi éttermi minőségben. És valószínűleg kedvező áron, mert különben nem vették volna oly sokan igénybe. Nagyon sokan mentek nyugdíjba egy munkahelyről 20-30 év után vagy éppen már gyakorlati idejüket is iskolásként a vállalatnál töltötték. Néha többen is dolgoztak a gyárban, akár generációk is. Volt ennek valamilyen bája, a dolgozó ily módon magáénak érezte a céget. Ezt akár hozzáadott értéknek is lehet tekinteni.  Ma más a szokás, de vajon a munkaadó szempontjából kedvező-e?

Budapest telis teli volt kis vendéglőkkel. Halételek, pecsenyék, pörköltek, sültek, húslevesek várták a déli vendégeket, akik irodákból mentek oda, leenni az ebédjegy járandóságukat. Semmi műanyag tálca, semmi műanyag evőeszköz és pohár. Vacsorára aztán átalakult a kis vendéglők közönsége, leginkább állandó vendégek érezték jól magukat esténként.  Kis presszók is színesítették Budapest és nagyobb városok kínálatát. Sokukban a kis hely ellenére élő zene volt. Élő zene, lemezes zenegép.

1972

Nagyon sok család ruccant ki esténként, még hétköznapokon is vacsorázni. Mi például a Honvéd S.E. által működtetett Margit-szigeti étteremben ettünk csütörtökönként halászlevet túrós csuszával.

Ez utóbbi akár Óbudán is, Budafokon, akár Nagytétényben is kapható volt számtalan kisvendéglőben. Budapest más részein nincsenek ismeretségeim, de egyetemistaként nagyon sok diákok által kedvelt helyről hallottam.

1973

Dívott az együtt dolgozók közös programja. Talán brigádoknak hívták őket, de tény, hogy a brigád tagjai bizonyos baráti társaságot alkottak. Együtt kirándulás, együtt iddogálás, együtt felépíteni a rászoruló kolléga házát. És ez a kapcsolat fennállott a nagyüzemek között is. Kedves ismerős volt a Békéscsabai Konzervgyár igazgatónője, Irénke néni, akit nem mulasztottam el meglátogatni, amikor az Orosházi Üveggyárból autóztam hazafelé. Ott Holecska úrral tárgyaltam, hazafelé Irénke néni fogadott kedvesen. Hisz messzi távolból is ismertük egymást, mert ki évfolyamtárs volt, kivel-kivel szakmérnökire jártunk együtt, másokkal tanfolyamon találkoztunk. csupa ismerős, csupa segítőkészség.  És ma????

Közgazdász kollégámhoz lenne még kérdésem, hogy hogyan is van ez az infláció ? 

Írtam talán korábban, hogy az állam termékeket dotált. Gyermek ruházati cikkeket, gyógyszereket, közétkeztetést és például sokféle konzervet. Például éveken keresztül rá lehetett írni a befőtt címkéjére, hogy 16 forint, miközben az üzem 19 forintot kapott érte. Amit az állam jónak ítélt, azt a terméken keresztül támogatta.  De hogy is van, hogy évekig jó volt ugyanazon a címkén az ár? Nem volt észlelhető infláció. Ha volt is, az bizonnyal nem az élelmiszert érintette.  A 80-as években aztán azért szerény áremelkedés volt, amit a nép azonnal humorral kezelt. Egy korábbi részben idéztem az utca humorát már, „ Csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett is”. Pedig csak igen szerény emelkedés volt.

A belső fogyasztás kielégítése szent. Még a kenyai diktatúrában sem merte az autokratikus elnök, Mr. Arap Moi a tej, a kukoricaliszt árát felemelni. Alapvető élelmi cikkek, a legszegényebbek is jussanak hozzá. 

Kicsit furcsa júliusban azt hallgatni a mérvadó rádióban, hogy kielégítő a búzatermés, majd rá három hónapra Jeremiás sirámai hangzanak el a takarmányokat illetően.  Ha ma ilyen gyengén adjuk elő az élelmezéssel összefüggő tényeket, akkor milyen ország vagyunk?  És mennyiből valósítjuk meg a nem előrelépést.

Márpedig leszámítva a kevés „fény evőt”, mindenki táplálkozik. És ha táplálkozik, akkor a táplálék legyen egészséges, tápláló, ízletes. És Magyarország nem engedheti meg magának azt, hogy élelmiszerből behozatalra szoruljon.

Ahogy a régi lengyel vicc mondta a rendszer váltás környékén, hogy Lengyelország eljutott a „Köz ellátástól az alig ellátásig.”  ma persze ők már inkább távolba látók.

Minden provokáció nélkül azt szerettem volna leírni, hogy az élelmiszeriparnál, belefoglalva a kertészeti termelést is stratégiaibb iparág nincs. Valaha világszínvonalon műveltük ezt.

Amikor azt kérdezed a lecsóstól,  -hogy akkor most hogyan is van ez az infláció -, azt kell mondjam, roppant érdekes kérdést vetettél fel, ami külön bejegyzést érdemel!

A két ünnep között, 2021. December 27.-én, a reggeli kávé mellé publikálni fogom a válaszom a következő bejegyzésben!   

Érdekel a téma? Vagy kérdésed van a cikkel kapcsolatban? 

Írja a lecsómérnöknek! 

lecsomernok@gmail.com 

Képek:

Fortepan

Előszó Bujna Ferenc tíz részes nosztalgia sorozatához!

Nosztalgiázás a múltról, avagy: a Kertészeti Egyetem, mint polihisztor képző (X./II.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy milyen volt a magyar élelmiszer vertikum a fénykorában ?

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a kis, és nagyüzemek alapanyag ellátása? (III. /X.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a szamóca, málna, és a többi bogyós gyümölcs termesztése, és feldolgozása? (IV. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, a világhírű konzervipar és a háztáji, és a világszínvonalú uborka konzerv! (V. / X.)

 Nosztalgiázás a múltról, vettük, és jókat ettünk jó alapanyagokból! (VI. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, volt egyszer egy nagyszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar 1960-2000…meg egy kis közgáz sztori háttérnek (VII. / X.)

Nosztalgiázás a múltról - Csipegetés a múlt emlékeiből - azok a 70-es 90-es évek! (VIII./ X.)

Az elmúlt poszt óta sokan szóltak sokfélét. Szerettem volna, ha politikamentes ez a sorozat, de úgy látszik, nem megy. Hozzá nőtt a magyarhoz, mint a népmesei kolbász a szegény ember orrához.  Már-már magamat vádolom, hogy néhány régi ár közlésével is elkövetem a politizálás bűnét.

Egy barátom, befutott ember amúgy, elárulta, hogy a szociban is ágált a fennálló rendszer ellen, de most is ágál és valószínűleg akkor is ágálni fog, ha új rendszer lesz.. S ezzel analóg, hogy ha valakinek nem ízlettek a 70-90-es évek élelmiszer termékei, mert tömeg termékek voltak, hát legyen az ő dolga. 

1962

Úgy tűnik azonban, akkoriban szerették a magyar „tömegtermékeket” -ahogyan egy hozzászóló jellemezte a 1970-90 es évek élelmiszer gyártmányait-  nyugaton, tengerentúlon, sőt megbecsülték azokat itthon is.

1977 nyarán elmentem Franciaországba magamban, mert „Párizst látni és meghalni”. Természetesen, ahogy akkoriban tette a magyar, megterheltem magam számtalan 400 g-os dobozos készétel konzervvel. Rosszul tettem. Mert a konzervek, bár kítűnőek voltak, de megfosztottam magam attól az élménytől, hogy francia konyha kitűnőségeit fogyasszam.  A dolog logikusnak tűnt akkoriban, hisz mindenki így csinálta. Kiürül a bőrönd, s a helyére leárazásokon vásárolt „tömeg termékek” kerülnek.  És akkor elmondhatom, hogy láttam Franciaországot. De mit ér Párizs az összes csodájával együtt, ha nem ültem a Szajna partján, egy kávé vagy fokhagymakrém leves élménye nélkül. Mellesleg frissen szerzett ismeretségeim körében népszerű lett a magyar készétel konzerv. Ők még soha nem ettek lencsefőzeléket kolbásszal, elajándékozásával mindenki jól jár

Párizs, 1967 

Elárulom, hogy a dijoni Youth Hostelben a szállás árában benne foglalt volt napi két étkezés ára, így „kénytelen” voltam megkóstolni a rántott karfiolt, sőt rácsodálkozni a desszert gyanánt felkínált valódi camembert sajtra.  Nos, onnantól kezdve felhagytam az értelmetlen spórolással, a frank fogamhoz verésével, s elmerültem a francia gasztronómia kínálatában.  De ez a kínálat sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint a hazai ételbárok például a Móricz Zsigmond körtéri „Lordok Háza”, vagy éppen a Nagy Bandó András által megírt, „ A szalontüdő” című kitűnő novellácska Déli pályaudvarral szembeni gyorsbüféjében kínált étek.. Sem jobb vagy rosszabb, mint a Kőrúti Halló ételbár kínálata, vagy a számtalan budapesti kis éttermek, ételt is felszolgáló kocsmák hamisítatlan magyaros kínálata. Volt egy hely a Lehel téri piac közelében, ahol rendszeresen fogyasztottam a Kis húsfazék nevű kiváló marhahúsból készült levest, vagy a volt Skála áruházzal szemben lévő Aranyszarvas ?? - a névben már nem vagyok biztos - kis étteremben, ahol a Hagymás rostélyos, és a Tatár bifsztek párját ritkító ízzel és aromával került felszolgálásra.

Tehát hazánkba az én látogatásomat viszonzó francia és nem francia állampolgárok nagy megelégedésre ettek ittak olyasmit, ami csak itt volt.

A régi idők cukrászai pedig kitaláltak, megalkottak olyan remek műveket, mint Rigójancsi, Sarokház, Tátracsúcs stb. Nekem gyermekkoromban a Ruszvurm cukrászda a Várban volt a csúcsok csúcsa.

Egyébként még a francia utamról egy élmény. Párizsban vettem meg első dobozos tejemet, amiről rövid úton kiderült, hogy túl hőkezelték, azaz kozmás ízű volt. Egy üveg ribiszke zseléről pedig kiderült, hogy ehetetlenül édes. Nos, jó magyarként téves következtetést kellett volna levonnom a francia élelmiszeripar teljesítményéről?

Viszont a fentieknél érdekesebb az a sokszínű palettája az otthon tartósított ételeknek, amit a háziasszonyok produkáltak. Némely vidékiesebb budapesti háznál, de falun mindenképpen vetélkedés folyt, hogy melyik háziasszony kamrájában lóg több kolbász, sonka, gömböc A polcokon hol van több befőtt, kinek van a zsíros bödönjében több zsír. Az urak természetesen a csatos üveges borok minőségével dicsekedtek, illetve az” Ottónál, a „Tóth Ottónál” kifőzött, de mégis csak saját maguk által rittyentett pálinkával kérkedtek. Az ebédet sokszor kezdték egy kupica saját főzésű „kisüstivel” és  öblítették le savanykás borral.

Még 1980-ban tapasztaltam Fertődön, hogy valamire való háznál legalább egy disznót neveltek. A ház végében pedig sok helyen volt füstölő. A fészerekben pedig a fateknő és minden, a vágáshoz szükséges eszköz még megvolt.  Fertődön még két tehéncsorda volt, reggel kiengedték a teheneket legelni, majd este maguktól hazataláltak leválva a csordáról.  Tej átvevő pedig majd minden faluban volt, ahol a tej zsírtartalmát egyszerű fém eszközzel ellenőrizték.  Számítógép ???  Elég volt az átvevő kis könyv a bejegyzéssel.

1970

Ahogy Írországban minden háznál főztek gint, s minden háznál szinte másfajta receptúrával, úgy nálunk a kolbász, szalámi receptjei változtak. Az eredmény azonban a sokszínű, pezsgő élet volt.

Amikor a falusi rokonok elindultak a VÁROSBA, s vitték az élést a rokonoknak, a gyerekeknek, bizony a batyukban ott volt a jóféle abárolt szalonna, tojás, vágás után a hurka, kolbász.

Némely háznál a gazda ölte, vágta és darabolta a disznót, másutt fogadtak ehhez tudós böllért. Még a vágás napján megsütötték a vért, a májat, vesét, velős csontot elkészítették. S ehhez a sok-sok nemzedéken át megtanult módon készített termékek váltak egyedivé. Egyes tájakon tettek majoránnát a májas hurkához, más tájakon nem. A töltött káposztát itt édes káposztával készítették, ott savanyúval.

A sózott, abárolt, azaz főzött, piros por paprikával borított szalonna is inkább háztáji termék volt. Párom városának közelében készült a károlyfalusi vastag, felejthetetlen ízű szalonna. Nem volt benne kemény húsos réteg, tömör, homogén állományú csoda volt.  

Lekvárt az én fiatal koromban majd minden háznál főztek. Ha jó sárgabarack, kajszi termés volt, akkor néhány évre előre főztek. Nem volt divatban a zselírozó anyag, így sűrítették a barackot a készítők. Ki levette a barack bőrét, ki nem.  A szilva volt a másik nagy tömegben készített lekvár féle. Ez szolgált egyben gyógyszerül is a székrekedés ellen. Nálunk az őszibarack lekvár is dívott.

Kisebb mennyiségben készült még málna dzsem, szamóca dzsem is. Ősszel pedig a piacon megvásárolt csipke pürével készült a legfinomabb íz. Íz, mert hogy nem tartalmaz  csipke darabokat.

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Hadd említsem még a birsalma sajtot, mely tipikus őszi kreáció volt, s lényeges alkotója a Mikulás és karácsonyi tálalásnak. A birs szoba illatosító szerepe kiemelkedő volt.  Ahogy a nagy ritkán megszerzett narancs, mandarin, grapefruit héj is hozzájárult a bezárt szobák illatához.

Megemlíteném még a tipikus őszi, téli, kora tavaszi almákat is. Akkoriban a vastag héjú, viaszos bevonatú almák nagy számban kaphatóak voltak, s szépen díszítették a kamrát, sőt szobai szekrények tetejét. Még szokásban volt a téli körték hasonló módon való tárolása, s ahogy a zöldből sárgára váltottak a körték az érésük során, úgy kerültek az uzsonnás zacskókba.

Egy kedves általános iskolai osztálytársam rendszeresen kapott tavasszal almát az uzsonnás csomagjába. Ráncos almát. Az alma lassan töppedt, s kifejlesztett egy aszús ízt. A ráncos alma helyi valuta lett az osztályban.

A csipke nagy mennyiségben került felvásárlásra országszerte, ugyanakkor családok is szedték. Magához a szárított csipke előállításához szárítani jól lehetett a cserépkályha tetején. Mert a csipke tea megelőzött minden mást. Még a korábban gyűjtött bodza és hárs virágokat is.

Ha a kamrában fogytán volt a hely, gyakran a szekrények tetejét „díszítette” a különféle befőzött termék.

A szörpök királya és vezére a málna volt. Málna szörp a gyereknek, málna szörp az unokának. Még volt itt-ott szamóca szörp, csipke szörp, és amit legkedvesebb professzoromtól, Dr. Gasztonyi Kálmántól tanultam a Kertészeti Egyetemen, az az egres szörp.  Mert az egres közönséges, mindennapi tápláléka volt falusi, városi embernek egyaránt. A zöld, még éretlen egresből szószt, mártást készítettek, a bordó-pirosra érett egresből pedig kiváló szörp készült. Az egres népszerűségét jelzi, hogy országszerte lehetett kapni a gyárak által előállított egres befőttet. Édesanyám nagyon gyakran készített mártást a marhahús mellé, vagy éppen az egyben sült, fokhagymával tűzdelt sertéscomb kísérőjeként.

1977

Legnagyobb mennyiségben azonban a paradicsomlé és lecsó lett eltéve a régebbi háztartásokban. Igaz, most is még. A paradicsom érdekes szerszámai voltak a kódlibet, ami passzírozta a tört, saját levében főtt paradicsomot. De még korábban, még az én nagymamám is a 70-es évek elején, használta a szőr szitát kerek fakerettel és a passzírozásra szolgáló gomba formájú, a „gomba” fejénél rovátkolt szerszámot. A paradicsom ezután a család ízlése szerint ízesítésre került, majd felfőzésre. Forró letöltés palackokba, cellofános lezárás, száraz dunszt.

A lecsó a mai napig egyik népszerű étele a magyar konyhának. Önmagában és kiegészítőként szolgál fő étkezésül. A paprika aránya jó, ha 40 % legalább. A paradicsommal puhára főzött paprika némi sóval, esetleg kevés citromsavval került letöltésre, száraz dunsztba.

A befőttek sem hiányozhattak valamire való kamrából. Leginkább a meggy, cseresznye dívott, de az őszibarack is népszerű volt.

És a savanyúságok. !!!! Ó, mely csodákat lehetett készíteni. Az uborka, mint vezér termék, utalta a savanyúságok sorát. Az uborka eltétel napjára készülni kellett. Kimosni tisztára a kádat, esetleg a mosó teknőt. Időben beszerezni a friss kaprot, bevásárolni az egész fekete borsot, mustármagot, koriandert, szegfűszeget. És a kitűzött napon az asszonyok feltűzték kontyaikat, felgyűrték ruha ujjukat és rajta. mert uborkából nem néhány kiló, hanem nagyon sok kiló került az üvegekbe. néha száz üveggel is elkészült egy nap.  Hideg vizes mosás, meleg vizes mosás, körömkefélés a szennyeződéstől. Mert hát az uborka korábban síkművelésben dívott termeszteni, később váltottak a kordonos termelésre. Uborka eltétel napján tilos volt a szaladgálás, rendetlenkedés, utcáról behozott kosszal megszentségteleníteni a már mosott, kefélt , terítőre kiterített uborkát.

A káposztával töltött almapaprika is házi találmány volt. Még az urak kedvelték a hazai cseresznyepaprikát, az chilliről még talán nem is hallottunk. A legszebbek a piros cseresznyepaprikával töltött üvegek voltak, de lehetett zöld paprikával is színesíteni az üveget.

Igazából illett levágni a paprika szárát, de hát az nélkül hogyan lehetett volna megfogni, s egyetlen cuppantással bekapni a finom, nem túl csípős csemegét.

Az ecetes szilva inkább a háztartások savanyúsága volt. Mára sajnos kiment a divatból, pedig egy különleges ízű kísérője volt némely húsételnek, esetleg krumplis tésztának, paprikás krumplinak.

Nagy divatja volt a kovászos uborka. Szomszédok vitték a sikerült vagy kevéssé sikerült uborkát egymáshoz. Ki tormával, fokhagymával ízesítette a napon erjesztett nagyobb testű uborkát. természetesen október/november tájékán megkezdődött a káposzta savanyítása. 1980 körül a káposzta termő felülete többszöröse volt a mainak. pedig újra hangsúlyozom, a káposzta és termékei a legjobb egészség megőrzők.

A gyárak is, háztartások is a szezon előre haladtával felhasználták a zöldparadicsomot, a kifutóban lévő zöld dinnye szeleteket. Lehetett vöröshagymával kombinálni.

Ha már hagyma !! Készítettünk Fertődön is szeletelt vöröshagymát csemege ízesítésű lében . De országszerte népszerű volt még a gyöngyhagyma csemege lében. Elkészítése akár otthon, akár gyárban igényes munkát követelt.

1967

Régi anekdota, hogy a pincérek nem szívesen ajánlották a céklát kísérő savanyúságként. Mert a kedves vendég összemaszatolta a fehér abroszt. Ennek ellenére még a fertődi Konzervüzem is kibocsájtott több-kevesebb csemege cékla savanyúságot, többet a rossz uborkás években.

Rendkívül büszke voltam a fertődi vegyes vágott kelendőségére. A szigorú szabvány szerint legfeljebb 40 % káposztával, és legalább 5 % vöröshagyma felhasználásával készüljön.  Mi Fertődön a káposztát kicsit lejjebb vettük, míg a hagyma, piros színű paprika, uborka mennyisége több lett. Volt is keletje, messze Fűszértektől jött a megrendelés.

Fűszért! Sokaknak ismerős talán a szó. megyénként voltak FŰSZÉRT vállalatok, melyek begyűjtötték és komissiózták, azaz a kis üzletek megrendelése alapján kiszállították a legkülönfélébb árucikkeket. Mindent, ami élelmiszer. És akkoriban még az élelmiszer boltok 95 %-ban élelmiszert árusítottak.  Természetesen a Húsipar is jogot nyert közvetlen beszállításra, s nagyon széles hidegkonyhai választéka volt még egyes, forgalmasabb KÖZÉRT üzleteknek.

1960

A FŰSZÉRT-ek, nagyon jól ismerték a különféle gyárak minőségi paramétereit, így a mi kis Fertődi Konzerv Üzemünk nem szenvedett megrendelés hiányban. Sőt, volt év, hogy Karácsony előttre már kiürültek a raktáraink, ami jó is, meg nem is, hisz így később semmit nem tudtunk adni.  valószínűleg könyvelés szempontjából fontos volt, hogy a gazdaság forgalma és nyeresége egy adott év végére jónak láttassék.

Még a hetvenes évek elején a cellofánnal való lezárás és dunsztolás volt a technológia, de már emlékeim szerint a nyolcvanas évek kezdetére megjelent a sokkal praktikusabb csavaros zárás. Eleinte a négy körmös, majd ezt véglegesen felváltotta a hat körmös lapka.

Már számunkra is hihetetlen mese volt csupán a marha hólyagos, nedvesített pergamen papíros zárása a befőtteknek. De láttak-e Önök sok-sok éves, betöppedt lekvárokat ? Ezekkel lehetett igazán tölteni a buktát és derelyét. de sajnos, a savanyúságok nem bírták túl sokáig az üvegben várakozást. Levük, ecetsav tartalmuk részben elillant, s néha elpuhult, elszíneződött uborka, paprika maradt vissza.

A mai napig dívik még a mindent egybe típusú savanyítás. Ecetes, sós lével feltöltött hordóba a nyár és ősz folyamán tesznek többféle darabos zöldséget, akár karfiolt is, hogy az karácsony tájékára egybe érve különleges kísérőt nyújtson a pörkölt mellé. A szépséghibája csak annyi eme módszernek, hogy vagy kénnel vagy szalicil, benzoát tartósítókat is tesztek a hordóba.

És még folytathatnám a sort számtalan otthon készített termékkel. Mint alkoholban eltett meggy, mézben tartósított őszibarack, vastag szirupban álló szamóca stb.  Ezzel a felsorolással azt szeretném elmondani, hogy a háztáji zöldség termelés mellett nagyon nem elhanyagolható volt az otthoni tartósítás. És így aztán a kisebb és nagyobb gyárak, üzemek által kibocsájtott sok-sok vagon termék jó része tudott exportra kerülni. Vitték is. Országonként más-más receptet adtak meg a gyáraknak. A szovjetek sósan, fokhagymásan, a németek édesen sok-sok látható fűszerrel, a finnek kevesebb fűszerrel a németekénél kevésbé édesen szerették az uborkánkat.

Majd elfeledtem a házi tészta gyártást. Bizony még nagymamám tanított gyúrni, különféle alakú, formájú tésztákat készíteni. Utánozhatatlan volt a házi tarhonya íze.

De szárítottunk mi is, mások is gombát. Mintha több lett volna az erdő a 1970-90 es években vagy a gombák sokasága volt elkápráztató, de tény, hogy a savanyú káposztából és szárított vargányából készülő felvidéki leveshez nem vásároltunk semmit. A kolbászt a vidéki rokonok Békés megyéből adták hozzá.

Minden háztartás egy kézműves műhellyel ért fel, a sokféle tartósított terméket illetően.

És a mennyiségek mögött ott volt a háztáji, TSZ-ek, Állami Gazdaságok, ÁFÉSZ-ok által termelt és termeltetett töméntelen zöldség, a mainál jobb öntözöttsége a földeknek, a pezsgő munkakedv. Egyéni gazdálkodók még a 80-as években kaphatóak voltak olyasmire, hogy 5-10 ha földjükön saláta paradicsomot termeljenek a győri Hűtőháznak.

Kedves történet Annus néniről, a helyi felvásárlóról. Amikor a jani bácsi bevitte hozzá az otthon grammra lemért súlyú 100 kg mákot és Annus néni csak 98 kg-t mért, jani bácsi reklámált. Annus néni aztán megnyugtatta, hogy „Kedveském, az átvevőnek is meg kell élnie valamiből”. Nem lett vita és veszekedés, mert valószínűleg Jani bácsi s megtalálta számítását.

A magyar "gurulós fagyasztott málna" fogalom volt világ szerte. A magyar pezsgő ugyan zömében Szovjetunióba jutott el, de a Törley azért világmárkává tudott lenni. Nemcsak a Tokaji borokkal tudtunk labdába rúgni, hanem egyéb kiváló borokkal, hisz viszonylag nagyobb mennyiségben, egységes minőségben bocsájtották ki a nagy borászatok termékeiket.

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

És minden említett és nem említett ágazat, legyen ez akár a méz termelés, csokoládé gyártás, bonbonok előállítása, cukorka készítés, cukoripar, növényi olaj ipar, cikória kávé készítése Jánossomorján, a Győri Keksz csodás készítményei, a kávé pörkölés, csomagolás … és így tovább, mind-mind bizonyítják, hogy 1970 és 90 között a magyar élelmiszeripar megállta helyét a világban.

Nem bántva a közgazdászokat, de hát egy-egy márka világszínvonalra kerülését a kevéssé emlegetett termelők, feldolgozók, az íz kialakítók tették lehetővé. A novemberi didergős időben  aszú szemeket csipegető diákok, dolgozók tették lehetővé, hogy legyen mit eladni.

Képek: Fortepan

Előszó Bujna Ferenc tíz részes nosztalgia sorozatához!

Nosztalgiázás a múltról, avagy: a Kertészeti Egyetem, mint polihisztor képző (X./II.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy milyen volt a magyar élelmiszer vertikum a fénykorában ?

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a kis, és nagyüzemek alapanyag ellátása? (III. /X.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a szamóca, málna, és a többi bogyós gyümölcs termesztése, és feldolgozása? (IV. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, a világhírű konzervipar és a háztáji, és a világszínvonalú uborka konzerv! (V. / X.)

 Nosztalgiázás a múltról, vettük, és jókat ettünk jó alapanyagokból! (VI. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, volt egyszer egy nagyszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar 1960-2000…meg egy kis közgáz sztori háttérnek (VII. / X.)

Kezdjük egy szolgálati közleménnyel:

Előadást fogok tartani a XIII. HUNGALIMENTARIA konferencián!

Időpont: 2021. november 9-10.

A konferencia online kerül megrendezésre!

Miről is szól a HUNGALIMENTARIA konferencia?

Idézet a meghívó szövegéből:

„Örömmel tájékoztatjuk, hogy idén 13-ik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyik meghatározó élelmiszerbiztonsági konferenciája, a Hungalimentaria. A rendezvény szervezése ezúttal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Wessling Hungary Kft. szoros együttműködésén alapul.

A 24 évvel ezelőtt indított Hungalimentaria konferencia-sorozat célja az, hogy az élelmiszerek és a takarmányok vizsgálatát végző laboratóriumok munkatársai, a vizsgálati eredményeket hasznosító, döntéshozó szakemberek és minden érdeklődő számára közel hozza az analitikai kémia, a mikrobiológia és a molekuláris biológia tudományos és gyakorlati aspektusait. Fórumot teremtsen akár a legegyszerűbb, akár a legbonyolultabb feladatokat végrehajtó kollégáknak a közös gondolkodásra, problémáik megoldására, baráti beszélgetésekre.

A pandémia miatt a hagyományos tavaszi időpont helyett 2021 késő őszére tervezett rendezvényt hibrid – fizikai jelenléttel és online - formában szervezzük meg. Célunk, hogy az érintett ágazatokban tevékenykedő szakemberek együtt elemezzék a biztonság, a táplálkozási érték, a jogszerűség, az erkölcs, és az élelmiszerek, takarmányok vizsgálatára fordított munka összefüggéseit, a létrehozható össztársadalmi érték felbecsülhetetlen jelentőségét.”

A konferencia linkje a NÉBIH honlapján

A meghívó linkje a NÉBIH honlapján

További információ

Jelentkezés /NÉBIH honlapján/  

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

A szolgálat közlemény után csapjunk is bele a közepébe.  

Mikor is? Hát a 1960-2000 évek között. Az Aranykor azonban 1970-1990 közé esett.

Erre az időre kialakult a TSZ és Állami Gazdaságok termelői rendje, megalakultak az ÁFÉSZEK, amelyek biztosították az erős élelmiszeriparunk számára a nyersanyagot.

A Budapesti Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Kara, a Szegedi és Gyöngyösi Egyetemek gyakorlati élelmiszeripari üzemmérnökök és okleveles mérnökök százait bocsátották ki, akiket sok-sok állás várt a különböző feldolgozó gyárakban. A Műszaki Egyetemen élelmiszeripari gépészeket képeztek, s a kis és nagy gyárakban a termelés mellett  saját kitalálású gépek konstruálása folyt. Kis kollektívák a saját üzemi tapasztalatukra támaszkodva know-how-kat, újításokat, találmányokat ültettek át a gyakorlatba és terjesztették az üzemek egymás között. Olyan mondás járta, mivel a nyugati technológia, némely anyagok nem jutottak el hozzánk, mi magunk váltunk olyan innovatívvá, hogy a problémák zömét saját erőből oldottuk meg. S nem csak az élelmiszeriparban. Ugyanakkor a híres nagy Élelmiszer gépgyártó cégek világviszonylatban is jelentős gépexportot bonyolítottak le.

A felsorolt Egyetemeken kiváló professzorok nevelték az utódokat. Még a mai napig is értékes ismereteket felsorakoztató tankönyveket, szakmai összefoglalókat írtak.

Neveket tán egy soron következő írásban adnék közre, hogy a volt  tanítványok emlékezhessenek rájuk tisztelettel.

Az ország rengeteg élelmiszert exportált, a hírnevünk és bevételünk nőttön- nőtt. Mondhatni, hogy tejjel- mézzel-borral folyó Kánaán volt az élelmiszer-iparunk. Éhen halni nehéz volt, elhízni esetleg annál könnyebb.

És ma?? Rendszeresen hallgatva a Hajnaltáj c. reggeli Kossuth Rádió műsort, kiderül, hogy már csak szóban a hagyma hazája Makó és környéke, a vecsési káposzta nimbusza is megkopott, burgonya importra szorul az ország, amely annak idején dúskált benne.

A Nógrád megyei ZÖLDÉRT-nél ténykedve egy évben akkora bőségben volt a burgonya és hagyma, hogy minden épkézláb exportőr próbáljon eladni.  Mi a ZÖLDÉRT-nél akkor indítottuk útjára egy ötlet alapján a Sütőipar felé a műanyag vödrökbe csomagolt burgonya pürét, melyet kenyérhez adalékként használtak fel.

1972

Sütőipar. A régi kenyérgyárak híre a sárban. Pedig hát nem volt rossz a 3 forintos félbarna és a 3.6 forintos fehér kenyér. Bizony nem, hisz még harmadnap is jól ehető volt. A negyven filléres kifli és zsömle pedig mindennapos reggelink része volt. Ki 6 forintos gyulai kolbászt ehetett hozzá, ki csak kettő-nyolcvanas lecsó kolbászt.

A gyerekek gyakran vittek az iskolába tízóraira Medve, Mackó, Csárdás, C-vitaminos stb. márkanevű kocka sajtot, melynek ára jó ideig 6 forint volt egy 200 gramm súlyú, 6 kockából álló egységnek.

Korábban üvegből ittuk a jó tejet 3 vagy 3.6 forintért literét, majd megjelent a un. zacskós tej fél és 1 literes műanyag zacskóban.  Eleinte örültünk a zacskós tejnek, de később rá kellett jönnünk, hogy ezzel megnyitottuk a műanyag csomagoláson keresztül a műanyag hulladékok sorát is.  Igaz, egy barátom a jó erős zacskókból készített magának összetűzve a zacskókat, sátrat.

Jó erős volt a zacskó, a csücskét kellett szakszerűen kiharapni, hogy akár vezetés közben is lehessen inni. Később megjelent a fél literes zacskóban a kakaó is, ami már maga volt a Mennyország.

Jobb napokon megengedtünk magunknak kis fonott kalácsot, erős, fényes barna héjjal, omlós belsővel, kis kemény véggel, melyet leharapni élvezet volt. Máskor a papír zacskóba csomagol mákos rongyos kifli 1.3 forintért vagy a pozsonyi kifli 1.70 forintért volt a reggeli része.

Akkoriban még a vaj járta a zsemlébe a margarin helyett, s én különösen szerettem a tubusos kolbászkrémet felvinni a vaj fölé.

Az asszonyok zömében sertés zsírral főztek, amelyet préseléssel vagy inkább kiolvasztással állítottak elő. Állítólag nagyon-nagyon egészségtelen volt, de a legtöbb ember kompenzálta a napi fizikai munkájával. Ellenben csoda volt a tepertő, amelyet minden cég más-más kivitelben tudott elkészíteni. Azaz egy tepertőről meg tudta a „szakértő” állapítani, hogy hol készült. És olcsó volt a sertés zsír és olcsó a tepertő, szemben a mai luxus áraival.

A cukor 4 forint körüli áron volt, és volt számtalan Cukorgyárunk. És a gyárak körül cukorrépa földek, melyek jól beilleszkedtek a vetésforgóba. A levágott répa levél takarmányul szolgált a teheneknek, ahogy a kilúgzott répa szelet is. A jó takarmányért cserébe a tehenek tehén lepényt adtak a jó ízű tej mellett. A tehénlepény pedig eszményi talajjavító trágya. És még járt a cukorgyártás melléktermékeként a cukorgyári mésziszap, mely nagyon ajánlott talajjavító. A gyomirtásról pedig annyit, hogy családok vállaltak fel a TSZ-ben megkapálni sorokat, lazítani a talajt a répa tövek körül. mert mégis csak kapás növény a répa. De hasonló felfogásban gyomtalanították sok helyen a kelő kukoricát is.

A Nagy-kőrúton gyakran kávéztak „munkaidő „ alatt a nyugdíjasok. Szimpla kávé 1.50 forint, dupla 3 forintért lelt gazdára. A Várban a Ruszvurm Cukrászda híres süteménye, a krémes nagyon messziről is vonzotta az embereket. De szerte Budapesten és vidéken is híresen ízletes süteményeket lehetett kapni, olcsón. A fagylalt 1960-ban 50 fillér volt gombóca, majd 10 évvel később 2 forint volt a két gombóc. megjelent Budapest utcáin a Cukrászda elé kihelyezett, mint ma is, olasz fagylaltgép, mely újszerű csavart formában tekerte a csokoládés/vagy vanília lágy, krémes fagyit a tölcsérbe. Kettő forintért adagját.

Igaz, akkoriban még nem volt ÁFA, pedig EU sem volt, amely előírta volna, hogy a nyolcvanas évek vége felé Kupa Mihály, pénzügyminiszter bevezette. Igaz, akkoriban a jövedelmeket szerény mértékű nyugdíjjárulék terhelte, s aki akarta befizette a párt tagdíját. Ennyi, nem több.

A Tolbuhin kőrúti nagy csarnokban lehetett a százféle hús mellett a hátsó fertályon kapni lóhúst, bárányt és nyulat. Állítólag volt galamb is, de azt Édesanyám nem próbált meg vásárolni.

A Csarnok ma gyenge máslása az akkori Csarnoknak. Külcsínében talán nem, de tartalmában mindenképpen felülmúlta a mai állapotot. bab és lencse százféle. Az un Állami üzletek, mint pl. a ZÖLDÉRT-ek standjai, vagy a TSZ-ek mellék üzemágainak választéka boltjai mellett a Csarnok két szélén álltak az un. maszekok standjai. Régi múltú,  becsületes „kofák” kínálták világra szólóan gazdag fűszer, csillagos ötös minőségű portékáikat.

A csarnok előterében gyakran dolgozott a Köszörűs, aki a biciklikerékkel hajtott kővel élezett. Volt munkája.

A csarnok emeletén pedig álltak a pecsenyés bódék, kifőzdék. Talpon állók és fenéken ülők. Volt pacal, velő bőven. A savanyúságok pedig fenséges illatukkal már megalapozták az emberek jó étvágyát.  A választék egyszerű volt, semmi puccos étel, annál több pörkölt, húsos-káposztás étek, Jókai bableves, főzelékek fasírttal.

jaj erről jut eszembe a ma már lekicsinylő len emlegetet Május 1-i felvonulást követő virslis-sörös majális. Gyárak, Egyetemek, közintézmények szerveztek maguknak a Hősök terét elhagyva pikniket. Az a virsli virsli volt. A sör legtöbbször csapolt és a gyerekeknek Márka üdítő.  

Én még kóstolhattam az ikonikus Bambi italt. Le kicsinylőleg nevezték „kátrány alapú” italnak. Ez azért arra utal, hogy nagyszerű volt az élelmiszer kémia tudománya. Ugyanis nekem ízlett és lám, mérgezést sem kaptam tőle.

Mérgezés. Az élelmiszeripar jó szándékú és minőségre törekvő volt. Jól képzett mérnöki gárda, jól felszerelt laborok, erőteljes minőségi ellenőrző hálózat biztosította a jó élelmi anyagokat. A világ színvonalú szabványok betartása kötelező volt, ezt oktatták a szakiskolákban, s eszébe sem jutott bármely üzemnek sumákolni. Sumákoltak másban esetleg, de nem a minőségben.  Vagyis vajmi ritkán fordulhatott elő akár a közétkeztetésben, akár a háztartások részére kiszállított élelmiszerek révén mérgezés.

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Folytak az üzemekben a jobbító vagy éppen a munkaerő kihasználását javító újítások. Ugyanis a gyárak, iskolák jó része rendelkezett nagykonyhával, ahol a boldog békeidőkben sokan dolgoztak, hisz a burgonya, zöldség hámozása, a bukta kelesztése, a gombóc elkészítése helyben történt. Ami ma csoda, volt ember!

A racionalizálás egyik fényes példája volt a karotka gyártása. Ez egy kandírozott sárgarépa különlegesség, melyet először a Budapesti gyermekélelmezési vállalat egyik telepén gyártottak. A szép hosszú szeleteket kanadai exportra, a rövidebb darabokat a gyerekek kapták meg desszert gyanánt. A gyári, iskolai nagykonyhák, éttermek bizony főztek lakossági elvitelre is. Még az édesanyám is befizetett a feneketlen tónál régi nevén Park étterembe. Jó volt a főztje.

Sőt, még a KÖZÉRT vállalat lehetővé tette nagyobb üzleteiben, hogy a reggel leadott bevásárlási listát estére összeállították és el lehetett vinni.

Túró Rudi gyártása

Ez az idő volt, amikor megszületett a klasszikus Túró Rudi. Ez volt az az idő, amikor a Soproni Állami Gazdaság töltő üzemében a Csornai tejüzem képződő savóját ultra szűrés után (permeát) Fauna Fitt fantázia nevű nagyon egészséges üdítő itallá alakították. Ha jól emlékszem volt ananászos és szamócás ízben.

A hőskor 

Egy Miskolci egyetemi tanulmányi kirándulásunkon pedig megnéztük a vadonatúj Gasztrofol üzemet, ahol tucatnyi készételt tettek kis tálcára és fagyasztották le. S bár akkoriban még töredéke volt a háztartási fagyasztó kapacitás a maiénak, volt a terméknek keletje.

Egy nyári gyakorlatunkon pedig a Győri Hűtőházban (már az emlékekben is alig él a győri keksz gyárral, a győri Növényi olajgyárral egyetemben) szilvás gombócot csomagoltunk hatosával, fagyasztásra. Később megtudtam, hogy téli időszakban kis TSZ, Állami Gazdasági élelmiszer feldolgozók készítették.  De ezen kis üzemek, ha kevés volt a munka, például kimaradt egy uborka szedési nap, akkor tudtak káposztával, vegyes vágottal tölteni alma paprikát, nagy alakú céklából kis fagylaltos kanállal kivájtak az asszonyok gömböcskéket, mint bébi cékla.

Sió 

Ez az idő volt, amikor a Siófoki Állami gazdaság kihozta a 200 milliliteres műanyag/fém zacskóban a Sió levet. Micsoda újítás !!!! Egy nyári gyakorlatunkon az Egyetem részéről a gyártottuk ezer számra az 5/1 üveges szilva befőttet a későbbi lé számára.

Mert hogy egy üzem nem engedhette meg magának, eszébe sem juthatott, hogy majd un. szezonon kívül szélnek ereszti a dolgozókat. S ez volt az igazi teljesítmény, megoldani a Konzervgyárban az ősz végi/ téli foglalkoztatást.

Ez volt az az idő, amikor a budapesti buszokon és trolikon a hátsó ajtó mellett egy pulpituson ülve árulta a klajzi a jegyeket. Feladata volt még egy csengővel jelezni a sofőr részére a szabad indulást. A villamosokon pedig kocsinként volt kalauz. Igaz, később számuk csökkent.

Ez volt az idő, amikor a Rákóczy úton, a Váci utcában és még számtalan helyen, profi módon sült gesztenyét árultak. Lehetett kapni sok helyen, főleg a mozikban sós perecet és egyszer-egyszer felhangzott a „Törökméz! Fele cukor, fele méz!„ kínálás.

Emlékeim szerint árultak 2 Ft, azaz kettő forintért kiváló főtt kukoricacsövet. Ja, és a lángos is 2 forint volt. De kettő forint volt a nagy, fekete görögdinnye is, amelyet nyáron a Balatonba állva kellett fogyasztani.

Érettségi utáni osztály kirándulásunkon Badacsony lejtőin olyan Szürkebarátot ittunk, hogy a mai napig kellemes emlék.

Még gimnáziumi fiú társainkkal bőszen látogattuk a budapesti és környéki krimókat. Elhatároztuk, hogy nem adunk többet egy korsó sörért, mint 4.2 forint. nevezetes volt a Kelenföldi pályaudvar szomszédságában lévő Réti Sas vagy éppen a Diósjenői vasút állomás restije.

Egy időben pedig hetente jártunk fel a Dobogókői Turista házhoz, ahol a világ legfinomabb pogácsáját ehettük sörrel leöblítve. Mint egyetemista, a Budapesti Konzervgyárban eltöltöttünk néhány gyakorlati foglalkozást, illetve a közelében lévő bercsényi Élelmiszeripari Szakközépben. Így könnyű volt eltalálni a Kőbányai Sörgyár kis oldalsó ablakához, ahol a dolgozóknak járó sör jegyet lehetett beváltani, illetve a gyári dolgozóktól átvenni. Ezért aztán a régi másfél literes zöld színű üvegben adtak kicsit zavaros, un. szűretlen sört. Ez a sör tartalmazta azt az aromát, utánozhatatlan ízt, melyet a szűrők kivettek a sörből, csupán azért, hogy kicsit tovább eltartható legyen és átlátszó. Viszont ez a gyakorlati tapasztalat, hogy a szűrés aromavesztéssel jár, megmaradt bennünk, jobban, mint a tanórai meghallgatás. 

Most nem szaporítom tovább az emlékezést. Jövő alkalommal a 70-90-es évek csomagolásáról, csomagoló anyagairól ejtenék szót. Azaz az utolsó műanyag nélküli évekről.

Zárnám soraimat azzal a Zsebők Zsigmond kolléga felé történő felkéréssel, hogy írjon felvilágosítást arról, hogy a régi idők 40 filléres kifli ára sok volt vagy kevés mai szemmel nézve?  Azért kíváncsi lennék, és bizonnyal Önök közül is olvasók sokan, hogy a bérek és régi/mai árak hogyan viszonyulnak? Én még külön arra lennék kíváncsi, hogy az infláció miért szükségszerű? Ha nőnek az árak, kell nőniük a béreknek is. Igaz. De mi lenne, ha nem nőnének a bérek sem, az árak sem?  Kinek az érdeke az infláció?

Másképpen fogalmazva. Egy mai nyugdíjas 10-20 évvel ezelőtti megtakarítása mondjuk havi 25-50 ezer forintos havi bérből történt meg. Ha ugyanezen megtakarítást ma egy felújításra fordítja a nyugdíjas, akár 100 000 -200 000 forintos díjat is elkérnek tőle, alig egy napos munkavégzés fejében. 

Olyan kérdést tettél fel Ferenc, az árakkal-bérekkel kapcsolatban, amelyről érdemes bővebben szót ejteni. Árak, bérek, pénz, pénz, megélhetés, a kifli ára akkoriban 40 fillér volt, és az sok volt-e vagy kevés.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a témához, pár közgazdaságtani fogalom megértésre szükségünk lesz. Több részes sztorit kezdünk meg.

Nézzük, milyen világban élünk,

Kezdjünk egy nagyon komoly felütéssel.

I.  10 Német Márka óránként 1996-ban..

Legyen az év 1996.

 Akkoriban a hazai bruttó átlagkereset a KSH szerint: 46 837 Ft volt. Aki nem hisz el, az megnézheti itt a KSH-nál.

Akkoriban, ha az ember „kint dolgozott németben” mint egyszerű magyar idénymunkás, vagy bevándorló szakmunkás, mert „megszervezték neki a melót” óránként megkereste a 10 DM-et /vagy DEM/, azaz a 10 Deutsche Mark-át, vagy 10 makit. persze, tegyük hozzá, hogy az a cég, aki a munkást szervezte az adott céghez, az is megkeresett óránként 10 DM-et, ha az általa közvetített munkavállaló után, ha  dolgozott. Akkoriban a német átlag szakmunkás fizetése nem volt 30 DM alatt. Tegyük hozzá, akkor egy doboz cigi az automatából 5 DM volt, de a sarki kocsmában egy sör is 5 DM volt.

Szóval munkásunk kézhez kapott naponta 100 DM-et, ha napi 10 órát dolgozott. 1996-ban a hazai átlagkereset a KSH szerint: 46 837 Ft volt, - ahogy látjuk a fenti linken – és a DM / Ft árfolyam az MNB szerint 1996. November 7-én: 105,48 Ft volt akkor.  Ez azt jelenti, hogy átlag szakmunkásunk 1996-ban, ha kiment „németbe melózni” „mert a Pista ismert egy céget, aki megszervezte”:

 46 837 Ft / 105 Ft = 444, 03 DM  ----- >   

• Ha szakmunkásunk napi 10 órát dolgozik, és óránként 10 DM-et keres, akkor: 444,03 DM / 100 DM = 4,44 ami azt jelenti:
• 4 teljes nap napi 10 óra munkavégzéssel = 4 nap x 100 DM = 400 DM továbbá:
• Az 5. napon: az első 4 teljes óra = 4 óra x 10 DM = 40 DM továbbá:
• Az 5. napon: az 5. óra 24. perc 18 másodpercének a végéig kellett dolgoznia azért, hogy a az akkori hazai bruttó átlagkeresetet megkeresse ----- > 4 nap 4 óra 24 perc 18 másodperc.

Általában egy munkahónap 160 óra: ---- > 46 837 Ft Bruttó átlagkereset / 160 órával = 292, 73125 Ft / óra ---- > ez a bruttó nem ennyit kapott kézhez a munkás, hanem ennek a nettóját, azaz ennek a 65,5 %- át: 292, 125 Ft x 0,655 = 191, 3418 Ft óránként a kézbe.

 Azaz óránként a 10 DM ----  > 1054, 8 Ft hogyan aránylik az óránkénti 191, 0655 Ft-hoz:  5, 5206 –szor keresett többet arrafelé „németben” egy vendégmunkás mint itthon. Persze, most lehet azt mondani, hogy arrafelé drágább az élet (ez eléggé relatív, mert nem mindegy, hogy honnan nézzük), mint errefelé, na de akkor is már sokan mentek ki német márkát gyűjtögetni. 1: 5,52 az arány 1996-ban.

Ha a mostani adatokat nézzük, kb. ugyanezt az arányt tapasztaljuk, csak már nincs német márka, és közben elsuhant lassan 25 év.

II. 25 év múlva Ausztria?  / 1989 + 25 év = 2014 / Nem lett itt Ausztria...

2016-ban a portfólión megjelent egy cikk: 25 év múlva Ausztria? Hogyan? (Madár István) ami arra a kérdésre kereste a választ, hogy mikor lesz itt Ausztria?

Szóval a cikkíró arra az egyszerű következtetésre jut, hogy nem lesz.

Van a cikkben egy ábra, amit érdemes megnézni közelebbről:

Eléggé beszédesre sikerült ez az ábra. Viszonylag ritkák az olyan ábrák, amelyek visszamennek a 70-es évekig, ez pl. egy üdítő kivétel. 

Na de van a cikkben egy másik ábra is, amit érdemes nagyítóval megnézni:

Ránéz az ember az ábrára, és azt mondja, hogy sikerült már lehagyni Ausztriát kb. 1924- 1939 között, és sikerült megközelíteni kb. 50 % - 60 % -ra 1960 – 1989 között, azóta 30 % körül kattogunk. Az 1924- 1939 közötti időszak az már történelem, de az 1960 – 1989 közötti időszakra még sokan emlékeznek, ez volt az „aranykor”, ma meg van egy retro hype őrület is. Az, hogy retro hype van, teljesen természetes, az emberek tudat alatt emlékeznek a gazdasági aranykorra, ami fejlettségben az osztrák fejlettségi szint 60 %-a volt, a mostani fejlettségi szint kb. másfél- kétszerese.

Ez azt jelenti, hogy amikor 1988-ban, a család megkapta a friss, ropogós kék világútlevelet a piros helyett, és elindult osztrákba A „máriahilferre” Gorenjét venni, itthon az osztrákokhoz képesti 60 %-os fejlettségi szintről ment a 100%-os osztrák fejlettségi szintű Bécsbe bevásárolni a máriahilferre.

Érdekel a téma? 

Írj a Lecsómérnöknek!

lecsomernok@gmail.com 

Miért tették ezt az emberek? Mert volt pénz, de nem volt itthon olyan áru, amiért szívesen fizettek volna, de a máriahilferen volt. Akkoriban természetes volt, hogy van kaja, és az olcsó, és mindenki számára elérhető.

Ma, amikor átléped a határt mondjuk Sopronnál, akkor egy kb. 30%- os osztrákokhoz viszonyított fejlettségi szintről mész a 100 %-os osztrák fejlettségi szint felé, ami már eléggé érezhető.

 Nem gorenje korszak van, hanem az emberek melózni, és tanulni járnak át tömegével, mivel itthon nincs, vagy kevés pénz van az embereknél. Ez pont egy ellenkező irányú trendet jelent, mint kb. 30 évvel ezelőtt.

Ha az ábrát vesszük alapul, sajnos akkor a mai korra is igaz a fejlettségbeli különbségben a kb. 1 : 5 arány Ausztria javára. Ezt a témát most ebben a cikkben nem is feszegetném tovább, erről egy későbbi cikk fog szólni, hogy mit is jelent ez a történet a hazai élelmiszergazdaság számára.

Elöljáróban annyit, hogy pl. a nyugati országrészhez nagyon közel an az osztrák határ, és az a tény, hogy egy osztrák átlag fejlettséghez viszonyított 30%-os terület ilyen közel legyen a 100%-os fejlettségi terület központjához, nem tesz túl jót. Egyszerűen a 100 %-os fejlettségi szintnek van egy komoly erőforrás elszívó hatása. Ezzel keveset foglalkozunk manapság, pedig kellene. 

II.    A magyar gazdaság duális, vagy terciális /háromosztatú/ szerkezete.

 Van egy másik hatása is, amit most kezdenek a közgazdászok átvinni a szóbeszédbe, ami nem más, mint a magyar gazdaság duális, vagy terciális szerkezete. Azt mondják a közgazdászaink, hogy ez a struktúra a rendszerváltás után kezdett kialakulni, és ez a trend tart ma is.  

Ami azt jelenti, hogy a magyar gazdaságban az egyik oldalon a multinacionális cégeket találjuk, a másik oldalon a magyar KKV-k vannak, melyek több szintre esnek szét. Vannak a szerencsések, melyek valamilyen szinten képesek voltak beszállítói pozíciót fogni a multikhoz, és vannak olyanok, amelyek nem voltak ilyen szerencsések. Más-más pillanatnyi, vagy időszakos piaci pozíció, más-más pillanatnyi, vagy időszakos integrált tudásokat feltételez. Ezt a témát is érdemes lenne kicsit mélyebben megkapargatni. Itt egy cikk a Forbesen: 

A tudás megszerzésének a problematikája maga az üvegplafon – páros interjú a magyar cégek jövőjéről.

Komoly mondatok következnek a cikkből:

„…A fenti felsorolásban a munka „soron” épül be az akkumulálódott tudás, azaz a munka értékteremtő képessége. A gazdaságban is van egy pont, olyan, mint a szökési sebesség a rakétáknál, ahol egy termék ára meredeken el tud válni a benne levő anyag és a belefektetett munkaóra értékétől. A bérmunka esetében a legtriviálisabb, hiszen ez a különbség ott közelít a nullához, ahol kifizetik a munkatartalmat és még egy kicsit, de van egy pont, amikor azt tudod mondani, hogy ennyibe kerül a terméked „csak mert” – jó példa erre az Apple.

Az Audi az autók árát nem az anyagköltség, hanem az elérhető piaci ár alapján határozza meg, a különbség az Audi nyeresége vagy vesztesége, ami jócskán túlmutat a belerakott anyag és munka költségén. Ez a nyereség pedig nem Magyarországon realizálódik, hanem egy nagy külföldi cégnél. Tipikusan ilyen plusz hozzáadott értéket erős márkával vagy komoly felhalmozott tudással lehet elérni – ehhez pedig nagy, erős cégek kellenek. Itthon is.”

Ennyit legalább már megtanultunk az üzemgazdaságtanból.

Ezért van az, hogy mostanában megindult egy kicsi innovációs pezsgés-zsizsegés az élelmiszergazságban, de ide már nem pezsgés kellene, hanem egy átható erős robbanás, de roppant gyorsan, mivel pl. a lengyelek ezt a robbanást jó pár éve már megélték.

Tehát itt vagyunk most 2021-ben, az osztrák fejlettségi szint kb. 30 %- án, és érteni kellene azt, hogy milyen kort is élünk az élelmiszergazdaságban.

De ehhez tudás kell, és nem mindegy, mit tudunk, vagy vélünk tudni!

Ha ezt megértettük, akkor el kellene gondolkozni azon, a meglévő tudásokat összerakva hogyan lehet alkotni az élelmiszergazdaságban itt, most, azonnal, és úgy, hogy az működjön itthon. Ehhez meg a tudást le kellene „transzformálni” olyan megoldásokra, ami működik a hazai környezetben.

Értem ezt az élelmiszergazdaságra is, mivel nem hiszek más fogalmi környezetben, csak az élelmiszergazdaságban, ahogy azt már az Élelmiszeripar - egy fogalmi környezet jelentéstartalmának változása 2010 – 2020.. című cikkemben kifejtettem.

Még egy kis múltidézés a végére:

1975-ben a bruttó átlag kereset a KSH szerint 3018 Ft volt. Akkoriban nem volt olyan, hogy bruttó átlag kereset, mivel ezt nem ismerték, ahogy az ÁFÁ-t sem. Tehát az emberek átlagosan ennyi pénzt kaptak kézhez. 1 liter benzin 3 Ft volt.  --- > 3018 Ft / 3 Ft = 1 006 Liter benzint lehetett venni a havi átlagkeresetből. Ország fejlettségi szintje az osztrákhoz viszonyítva: kb. 60%.

2019-ben 367 833 Ft volt a bruttó átlagkereset, ez nettóban: 244 609 Ft.  2019. 12.06-án 1 liter benzin 383 Ft volt.

609 Ft / 383 Ft = 638, 66 Liter benzint lehetett venni a nettó átlag keresetből 2019-ben…..

Ország fejlettségi szintje az osztrákokéhoz viszonyítva: kb. 30%. 

Persze, mondhatnád, hogy ez most egy kiragadott példa, és nem fedi a valóságot. 1975 környékén a lakbér az átlagkereset 20- adát, maximum 10-edét vitte el, ma simán minimum a felét, vagy sokkal többet….

Megyünk tovább a közgazdaságtani háttérrel a következő cikkben, ebből a sztoriból van kiút, lehetne itt jó élelmiszergazdaságot összerakni.  

Előszó Bujna Ferenc tíz részes nosztalgia sorozatához!

Nosztalgiázás a múltról, avagy: a Kertészeti Egyetem, mint polihisztor képző (X./II.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy milyen volt a magyar élelmiszer vertikum a fénykorában ?

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a kis, és nagyüzemek alapanyag ellátása? (III. /X.)

Nosztalgiázás a múltról, avagy hogyan nézett ki a szamóca, málna, és a többi bogyós gyümölcs termesztése, és feldolgozása? (IV. / X.)

Nosztalgiázás a múltról, a világhírű konzervipar és a háztáji, és a világszínvonalú uborka konzerv! (V. / X.)

 Nosztalgiázás a múltról, vettük, és jókat ettünk jó alapanyagokból! (VI. / X.)

Nosztalgiázás a múltról - ősi titokként őrzött családi receptek - aki tudott, eltett, disznót vágott, szörpöt szűrt, savanyított - azok a 70-es 90-es évek! (VIII. / X.)

Képek: 

Fortepan 

Túró Rudi