Egyszer volt, hol nem volt, volt egy város. Abban a városban volt egy vendéglátóipari egység, ami egy nagyon szépen működő országos lefedettséggel rendelkező hálózatnak volt a nem kiemelt tagja. Az egységeket a regionális központotokból látták el félkész termékekkel.

E helyen történik e mese. Gondolkoztak nagyon a messzi városban, hogy hogyan is lehetne nagyobb rálátásuk arra, hogy mi is történik az egyes üzletekben. Volt egy szépen kidolgozott informatikával támogatott rendszerük arra, amivel látták nagy vonalakban a napi működést. Főleg a működés pénzügyi részére koncentráltak a rendszerrel, és szépen működött is a téma.

Egyszer aztán jött egy új vezető a központba, aki kitalálta azt, hogy az adott egységekben csökkenteni kell a veszteséget. Ezt úgy képzelte el a vezető, hogy minden egységben meg kell figyelni a pultot, a konyhát, mivel ott dől el az, hogy akkor mennyi is a veszteség.

Érdekes megközelítés. Persze mindennek lehet eredményessége, a kérdés az, ebben a megközelítésben van-e ráció. Nekem egy vicc jut eszembe erről a megközelítésről.

Szása a ládagyárból minden nap hazavisz egy darabot, hogy otthon összerakjon egy ládát, amire a csöves TV-t teszi, hogy Másával nézhessék az esti műsört. A baj az volt, hogy mindig teherautót sikerült összehegeszteni belőle, arra meg nem lehetett ráhelyezni aTV-t. Volt benne ráció, csak másképp, na.