Nem oly rég futottam bele a következő mondatba egy tulajdonos szájából:
- Van rajta elég szép „marzs”, nincs ezzel semmi gond, megy ez szépen.

Az első dolog, ami eszembe jutott, az a Megaherz - Wir Könnten Götter Sein című száma, - Lehetünk Istenek – a dal címe, majdnem el is kezdtem dúdolni magamban csak a magam szórakoztatására. Pár másodperc magam elé nézés után újra a valóságban voltam ott, a helyszínen.

Tehát van rajta elég szép „marzs”, ez a mai tételmondatunk.

A mentorom azt mondta, hogy az a tulajdonos, aki tudja azt, hogy az értékesítési árai mögött mi van, és miért, az nagy valószínűséggel pontosan, mondhatni három tizedesre pontosan tudja azt, mennyi az annyi.
Természetesen le tuja fordítani ezt a történetet az adott pillanatban, az adott folyamatra egy %-ra, persze.

Az ilyen tudással rendelkező ember olyan szavakat használ pl.:

- Most adtam el zsákkal, és van rajta nekem bruttó 45 000 Ft, ez kb. 6 %, ami egy átlagos árrésnek felel meg nálam.
Miről beszél?

Számolgatható forintokról. Nála ezek a megszámolgatható forintok fordultak le valamilyen varázslat során egy %- á, ami NÁLA, ismétlem: NÁLA pillanatnyilag 6 % árrésnek fele meg.

Tehát mi volt előbb?

A pénz az asztalon. Abból a megszámolható fizikai forintokból lett levezetve az, hogy NÁLA, ismétlem: NÁLA ez most pillanatnyilag: 6%.
45 000 kemény magyar bruttó forintból, ami a cégé – azt mondta: „van rajta nekem” – lehet tankolni, embert, vagy villanyszámlát fizetni, vagy elmenni rekreációs foglalkozásra valahova.

Mit mondott ezzel?
A lóvéból lesz a %, és nem fordítva! Lehet %-ot is osztogatni, de akkor is tudni kell azt, hogy akkor az nekem mennyi forintnak felel meg az adott feltételek mellett.

Tehát a feladat nem megúszható, tervezni kell, és jól kell tervezni.
A lőtéri kutyát nem érdekli az, hogy akkor most az egyes iparágakban mennyi az „átlagos árrés” Lehet nálad az „árrés„10 000 %, és mégis úgy fogsz tönkremenni, ahogy kell, mert nem is tudod, hogy miről beszélsz.

De vannak olyanok is, akik terveznek ezerrel, meg tudják azt, hogy mi a pálya, náluk meg pillanatnyilag a 6 % 45 000 HUF zsákonként, oszt szevasz.

Van rajta elég szép „marzs”..

Ne elégedjél meg ennyivel!

Mivel nem tudsz semmit, csak tudni vélsz! Fusson le a hátadon a hideg verték! Igyál egy jó pálinkát, és kezdj el számolni, hogy jó kérdéseket tudjál feltenni a megfelelő embereknek!
Vannak olyan helyzetek, hogy valós 6 % VALAKINÉL sokkal többet ér, mint MÁSNÁL a vélt 10 000 %.

Kép: Megaherz

Nem oly régen egy posztban elkezdtem kifejteni, hogy mit is jelenthet egyfajta nézőpontból az értéklánc, mint fogalmi keret. A bejegyzést az alábbi linken érhetitek el:

https://lecsos.blog.hu/2018/04/14/az_erteklanc_mint_fogalmi_keret

A tangás csajokkal bevezetett posztomban a következő konklúzióra akartam jobban felhívni a figyelmet:

"Most érkeztünk el oda, hogy egy megközelítő választ tudunk adni arra, hogy mit is jelent az a fogalmi környezet, hogy értéklánc?

A válasz egyszerű. Olyan képességeket tesz hozzáférhetővé, és rendez egy időszakban annak érdekében, hogy ezen képességek együttes használatának és/ vagy megnyilvánulásának eredményeként valamilyen mérhető minőség jelenjen meg legyen az bármi."

-Idézet tőlem, az Értéklánc, mint fogalmi keret című bejegyzésből -

Nyomjuk innen tovább a történetet.

Szóval most egy mese következik, aminek a valóságoz semmi, de semmi köze, de tényleg. :)

Kezdjük is el.

Volt egyszer a Varázshegyen túl, a Nagykerek Erdőn onnan, a Végtelen folyó ezen oldalán, ahol még kézzel mossák a pelenkát, és full sminkben viszik le a szemetet is - mert soha nem lehet tudni - ott történt meg a következő eset, egy ottani cégnél.

A cégnek nagyon sok üzlete volt a királyságban, és kereskedett egy bizonyos termékkel, aminek nagyon nagy keletje volt a királyságban, és van ma is.

A cégnél összeültek a cég tulajdonos varázslói, hogy arról tanakodjanak, hogy hogyan lehetne az amúgy sem kicsi céget kicsit jobban felpörgetni. Tanakodtak, sokszor tartottak szeánszot, és bevonták külsős varázslók segítségét is.

Meg is lett a konklúzió, miszerint úgy lehet lehető legjobban piacot szerezni a királyságban, hogyha a hasonló profilú boltokat felvásárolja a cég, de ízibe, és a lehető leggyorsabban, nehogy a konkurencia lecsapjon rájuk és elhappolja tőlük a jó businesst.

A döntés után a tettek következtek. Elvitték a tervet a királyság bankjába, és bemutatták a történetet, kérve azt, hogy a bank adjon lóvét a terjeszkedésre.

A bank megnézte a színes-szagos terveket, és áldását adta a finanszírozásra.

A buli csak most kezdődött el igazán.

Nyomtatták a szerződéseket a kocsiban, helyszínen, az adott üzletben, melyet meg akartak venni, beírták bele e megfelelő számokat, és neveket a kipontozott helyekre, aláírás, pecsét, és lőn, a cégé lett az adott üzlet az adott pillanattól.

Mindenki maradt a helyén, és minden maradt a régiben az adott üzletben, csak a tulaj változott. A kiszemelt boltok általában privát tulajdonban voltak, és a tulaj adta el őket, ha nem, akkor kicsit máshogy nézett ki a vételi procedúra, de azt is megoldották gyorsban.

Teltek az évek, gyűltek a raklapon a szerződések, és egy napon megcsörrent a telefon.

A bankból telefonáltak a cég varázslóinak, hogy be kellene mutatni azt, hogy a cég miből is el, mivel ha ezt nem teszik, akkor 5 napon belül fel fogják mondani terjeszkedés finanszírozására kötött szerződést, melyen évekkel ezelőtt száradt meg a tinta.

Számolgatott a varászlótanács, de nagyon nem találták a számokat. Ekkor kezdett felfigyelni a történetre a király fő adószedője is, és elment a céghez, mert kíváncsi volt a számokra, hogy akkor mi is történt arrafelé az elmúlt pár csodálatos évben. Vitt magával pár embert, ha már kiment, és elkezdtek belenézni abba a több kamionnyi anyagba, ami keletkezett ez idő alatt.

Pár nap alatt elő is hozták, hogy lenne itt pár zsák arany, amivel a cég tartozik a királynak. Sajnos a bank nem hosszabbította meg a hitelt, és varászlótanács meghirdette a céget eladásra. Jött is aznap a szomszéd királyság hasonló profilú cége, és megvette az egész hóbelevancot, tokkal - vonóval .

Kifizette a királyi adószedőnek azt a pár zsák aranyat, amivel a cég tartozott - ezt leírták a pergamenre, amin az adásvételt rögzítették, hogy ez benne van a vételárban-.

A cég varázslótanácsát leváltották, és megtették a megfelelő bejelentéseket a megfelelő királyi hivataloknak néhány fővarázsló ellen, akik tolták a fővarázslatot ebben a történetben.

A céget eladták, és vége is lehetne a történetnek, mivel meg lett mentve egy cég, csak a tulaj változott.

Persze, ebben s van igazság, de akkor hogyan is jön ebbe a történetbe most az értéklánc, meg az, hogy benézték? Meg akkor kik, és mit néztek be?

Hogy is szólt az idézett értéklánc fogalom? Bemásolom még egyszer:

"Most érkeztünk el oda, hogy egy megközelítő választ tudunk adni arra, hogy mit is jelent az a fogalmi környezet, hogy értéklánc?

A válasz egyszerű. Olyan képességeket tesz hozzáférhetővé, és rendez egy időszakban annak érdekében, hogy ezen képességek együttes használatának és/ vagy megnyilvánulásának eredményeként valamilyen mérhető minőség jelenjen meg legyen az bármi."

- Idézet tőlem -

Fordítsuk le a történetre a fenti axiómát:

Mit finanszíroz a bank, a bank oldaláról nézve a történetre?

Bank számára mi volt az a cég által kínált következmény -amit a cég termékként kínált a bank számára- a bank által mérhető eredménnyel, a finanszírozás fedezetére?

A. Vagy a megnövekedett pénzáramot finanszírozta

Bejön egy bolt, amit a cég megvesz, ezáltal a cég nyilvántartott eszközértéke megnő, a bolt profitot termel, amiből a hitel visszafizetését a cég fedezni tudja.

B. Vagy a bolt megvásárlását, mint eszközt finanszírozta

Megveszem a boltot hitelből, és ezáltal a hitel fedezete a megvásárolt bolt mint eszköz.

Más lehetőség nincs. A bank telefonált, mivel úgy gondolta, nem finanszírozza tovább a növekedést. Hoppácska.

A bank hívása után azonnal kiderült, hogy megnövekedett pénzáram alapú finanszírozás az nem ugyanaz, mint a bolt, mint eszköz megvásárlása.

A bank benézte az értékláncot? felmerülhet a kérdés......

Ha úgy gondolta, hogy tudja azt, hogy mire adja a hitelt, azaz elemezte annyira a rendszert, -amibe a hitelt tolta - hogy tudja azt, hogy mi lesz az a rendszerszintű működésmodell, amiből kijön a hitel fedezete, akkor azt kell mondjam, ezt félig benézte, mivel a történet nem volt az axióma szerinti értékláncba szervezve. Ha valós értékláncnak nézte a játékot, akkor vak volt, és persze, ezt benézte, mert nem volt itt semmi értéklánc, csak valamilyen nem rendszerszinten mérhető értékteremtés.

A cég benézte az értékláncot?

Hát már hogyne nézte volna be. Azt gondolta, hogy axióma szerinti értékláncot hoz létre, pedig nem is, ez kiderült, és ezért a történet bukásra volt ítélve.

Növekedés, profit, értéklánc. Az értékláncba hogyan kell integrálni egy növekedési lehetőséget? Ez a növekedési lehetőség hogyan képeződik le a teljes értékláncra, mint mérhető, elemezhető "mért mennyiség"? Ezt a "mért mennyiséget" hogyan finanszírozza a bank?

Hoppácska.

Eztet meg nem tanítják az iskolában... Jáj....

Szóval ilyen kérdéseket pörget ki a valóságból az, ha valaki elkezdi csak kicsit komolyabban végiggondolni azt, hogy az említett értéklánc fogalom milyen kicsit mélyebb jelentéstartalommal bírhat.

Láttam egy filmet nem oly rég, és azt gondolom, hogy érdemes lenne mindenkinek megnézni, akit valamilyen mélységig érdekel az, hogy üzlet, meg cég. A film Arunachalam Muruganantham életének egy szakaszát mutatja be, és hol máshol készült, film, mint „Bollywoodban”. Pontosítsunk kicsit, mivel ilyen földrajzi hely, hogy Bollywood, nincs a térképen. A „Bollywood” mint elnevezés az indiai filmgyártás gyűjtőneve, és Mumbai /Bombay/ - „Hollywood” szavak összevonásából keletkezett annak idején. Amitábh Baccsan, Akshay Kumar, Radhika Apte, Urmila Mahanta nemzetközileg ismert filmszínésznők, és filmszínészek.

Igen, Bollywood, India, és a hindi filmgyártás. Boollywoodi filmek. Érdemes lenne több bollywoodi filmmel tömi az agyunkat, mivel olyan témákat dolgoznak fel, ami máshol elképzelhetetlen. Ilyen történet a Arunachalam Muruganantham életének egy szakaszát feldolgozó Padman című film.

Íme, a film reklámja. Több mint 49 millióan nézték már meg:

PADMAN Official Trailer | Akshay Kumar | Sonam Kapoor | Radhika Apte | 9th Feb 2018.

Na nézzük, miről szól ez a film.

Van egy ember, Lakshmikant Chauhan, aki észreveszi, hogy a felesége rongyokat használ a menstruációja alatt. Na most ez nem tetszik olyan nagyon Lakshmikantnak, és ezt közli is feleségével, aki azt mondja, hogy ez egy olyan dolog, amibe nagyon nem kellene beszólnia egy férfinak, mivel semmi köze hozzá, továbbá ha sokáig csinálja ezt, akkor meg fogják szólni a faluban, a viselkedésével szégyent hoz a saját házára. A film arról szól, hogy a semmiből Lakshmikant hogyan hozza létre a saját maga által megtervezett betétet, és annak kisüzemi gyártási infrastruktúráját a nulláról.

Olyan gépet tervezett, amivel bárki tud betétet gyártani egy garázsban akár, mivel a gép egyszerű felépítésű, mint a faék, bárhova telepíthető. ahol van egy garázsnyi hely, meg 220 Volt. Na most ebben nem ez a szép. Hanem az, hogy egy db betét értékesítési ára Indiában 2 rúpia. 2, - kiírom betűvel is: kettő - azaz 2 rúpia, nem több.

A mai napon egy INR – Indiai Rúpiáért - 4.12388 Ft-ot kell fizetni, ha át akarjuk váltani.
Tehát egy db betét 2 x 4.12388 = 8,24776 HUF. Itt az a kérdés, hogy mennyit is ér 2 rúpia Indiában, pl. vidéken?

Most ne azt nézzük, hogy egy városi középosztályba tartozó nőnek mit takar a két rúpia, nem ez a fontos. Hanem az, hogy egy vidéken élő, bármilyen életkorú nő ki tudja-e fizetni ezt az összeget, avagy nem.

Egy 2015-ös cikk azt írja, hogy egy vidéki háztartás napi 33 rúpiából él arrafelé. 33 INR x 31 nap= 1023 INR / hónap, aminek elégnek kell lennie miden költségre ami felmerül a háztartásban. Tehát akkor járunk el helyesen, ha a 2 rúpiás darabárat ehhez a kb. 1000 rúpiás havi rendelkezésre álló pénzhez viszonyítjuk. Tehát 20-30 rúpia hogyan aránylik a havi nagyjából 1000 rúpiás rendelkezésre álló havi családi költségvetéshez:

https://www.indiatoday.in/india/story/india-rural-household-650-millions-live-on-rs-33-per-day-282195-2015-07-13

A film arról szól, hogy Lakshmikant hogyan is tervezett betétet, jobbat akart tervezni, mint a forgalomba lévő márkák termékei. A film erre a történetre fókuszál, hogyan csinálja meg ez az ember a lehetetlent Indiában.

Hogyan egyszerűsíti le egy kb. egymillió dolláros automata gépsor munkáját a végletekig úgy, hogy az általa tervezett géppel, - ami elfér egy garázsban – jobb terméket lehessen előállítani, mint amit a nagy, és a drága gépsor tud.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra, és nagyon komolyan elgondolkodni azon, hogy mit is jelentett számára az innováció fogalma. Azt, hogy hogyan gyártják betétet – hogyan szokták gyártani, mi a bevett gyártási metódus a nagykönyv szerint – nem is tudja, csak akkor kerül ezzel a valósággal szembe, amikor keresi a tudást ebben a témában – Lát egy videót erről. Addig nem is létezett számára ez a probléma – nevezzük inkább megoldandó feladatnak –

Tehát az ilyen mondatok, minthogy:
- „Így szoktuk”
- „Őrültséget csinálsz, ezt nem lehet így”
- „Ne fog menni”
És ehhez hasonló megnyilvánulásokkal nagyon nem tudott mit kezdeni. A végére megalkotta a gépet, ami képes volt a feladatot professzionálisan elvégezni. Érdemes rászánni a filmre a két órát, és végignézni azt, hogy Lakshmikant hogyan jutott el a semmiből a tökéletes megoldásig.

Megvolt a tökéletes termék, a gép, amivel elő lehet állítani, már csak el kell adni jól, és dőlhetnek a milliók. Általában ez lenne egy reális sztori, de mi a valóságot látjuk egy bollywoodi filmen. És itt jön be az, hogy miért is gondolkodott annyit Lakshmikant. Nem akart Ő mást, csak a feleségét megvédeni a fertőzésektől, Ennyit akart, nem többet, ezért tette azt, amit tennie kellett.

Na de honnan is volt ez a 2 rúpia, mint eladási ár?

Nagyon részletesen a film nem tér ki a részletes számításokra, annyit lehet tudni, hogy 90 000 rúpiába került neki gép, nem többe. Az, hogy a gép hogyan került neki 90 000 rúpiájába nem tudjuk, pedig itt kellene kicsit matekolni, ha olyan kérdésekre keressük a választ, hogy akkor most mennyi betétet lehet előállítani egy napon, vagy egy műszakban, vagy egy év alatt. Ez nem lényeges szempont, neki nem az, és igaza van!
Tehát nem akart Ő mást, csak a feleségét megvédeni a fertőzésektől, Ennyit akart, nem többet! Egy lány lesz segítségére Delhiből, akivel kidolgozzák azt a briliáns üzleti tervet, amivel Lakshmikant elérheti célját.
Nem fog soha többe kerülni egy darab termék, mint 2 rúpia, erre a kidolgozott pofon egyszerű business modell a garancia.

A business modell a következő:
A. Neki a gép legyártása 90 000 rúpiába fájt, nem többe.
B. Ő gépet tud gyártani, és ez 90 000 rúpiába fáj darabonként.
C. Azt mondja, 2 rúpia egy darab gyártott termék értékesítési ára /Nem a gyártási ára!!/
D. Megvan a szabadalma a gépre, ezt elérte /Nézd meg a filmet, kiderül, hogyan tette/

A business modell:
Eladja gépet egy-egy faluban női közösségeknek, akik megveszik a gépet 90 000 rúpiás hitelből, gyártják a terméket, eladják 2 rúpiáért, és visszafizetik a hitelt. Ennyi az üzleti terv, nem több.

A cég honlapja:
http://newinventions.in/

Itt van egy pár oldalas matek, hogy akkor most hogyan is néz ki a történet számokban:
https://www.johnson.cornell.edu/Portals/32/PDFs/1st%20place.pdf

Profit margin on Total Investment = 55%, ezt írja a fenti PDF utolsó sora, azaz magyarul:

Profit („margin” szó jelentheti magyar nyelven: ár, árfolyam különbözet, térképszegély, margó, szegély, szél, part, perem, határ, árrés, közgazdaság, fedezet, lapszél, óvadék, eltérés, tolerancia)
a tejes befektetésen: 55 %.
Itt hozzáfűzném, hogy számomra bármelyik szó elfogadható, kivéve az „árrés”. Rés a pajzson szokott lenni, vagy a kövek között, bárhol lehet rés a földben netán, de olyan, hogy az árnak rése lenne, az eléggé nevetséges.
Tehát itt van mögötte a matek.

Miért is beszélek erről?

Sokan feltehetik a kérdést, mivel ez egy élelmiszergazdasági blog, ami a kajáról szól, és a kaja köré szerveződő üzleti megoldásokról. Persze, ez így van, de amiről még itt szó van, az az innováció, és megnyilvánulási formái a világban. Padman üzleti meglátása maga lehet a jövő, vagy a jövőbe vezető híd, olyan helyeken, ahol a munkaerő nem mobil, de akar dolgozni.

Miért mondom ezt? Hogy függ ez össze az élelmiszergazdasággal?
A Padman üzleti modellje egy decentralizált üzleti modell, ami arra alapoz, hogy helyben képesek előállítani a terméket, minimális betanítással, Az üzemeltetéshez nem kell egyetemi diploma, mivel a technika nagyon egyszerűen van felépítve, de hatékonyan üzemeltethető.

Például, lehet ezt a játékot helyi termelésre is alapozni, és kellő képen megtámogatni, ilyenekkel, mint IoT, vagy ipar 4.0, vagy megtámogatva egy kis minőségüggyel, a kellő képen integrálva.
Ilyen történetek bármilyen módon megnyilvánulhatnak a valóságban, és az, hogy ez van mögötte, csak később derül csak ki általában. Fel vagyunk készülve a decentralizált rendszerek gazdaságtanára? A nagy kérdés ez ebben a játékban. : )

Megyek be a haverhoz a konyhába, - ipari termelőkonyha a javából, egy KKV részeként működik az egység – gyártogatnak ezt meg azt.
Megyek befelé, nézek jobbra, semmi, nézek balra, tábla. Megyek közelebb a táblához, hogy mi az a nagyon fontos, amit ki kell írni egy falnyi táblára, mi van ráírva betűvel, magyarul, nézem, oszt íme:

Kedd
Gipsz Jakab         67
Tank Aranka         80
Árokparti Virág      62
Gyenge Mágnes  134
Erős Áram            56

- És kedden időben végeztetek a termeléssel?
- Igen, nem volt semmi gond, minden a terv szerint haladt.
- Nem értem. Ha ez százalék, meg teljesítmény, akkor a szerény Micimackó számításom szerint a keddi gyártást be kellett bukjátok, mert nem tudtátok leszállítani, mert befejezetlenül maradt, és mindenki lelépett, mielőtt készen letettek volna, és a konyhát is ott hagyták a srácok, mint eb a szarát, a harmatos fűben nyáridőn.
- Mit nem értesz rajta?
- Az egészet. Mit jelentenek a számok? Mert nem a napi teljesítményt, az biztos.
- Tudod, az van, hogy minden gyártott termék / db szám / konyhai pozíció megvan, hogy mennyi idő alatt kell legyártani, ez a norma idő. Na, most ha teljesíti ezt az időt, akkor 100 a szám. Ha nem sikerül neki, az + idő, tehát nem 100, hanem arányosan kevesebb. Mondjuk +1 perc, - 1 %.
- Magyarul, ha 100 cuccot kell legyártani 1 óra alatt, az lenne 100. De ha csak 90 perc alatt sikerül, akkor csak 50. Jól értem? Mert veszett 30 percet. Igaz?
- Így e.
- Hát, te nagyon ügyesen kitaláltad ezt a történetet, és szépen be is normáztál minden receptet, ügyesen, ahogy kell. Olyan ügyes vagy, hogy képes vagy naponta a normarendszerbe belevenni minimum 90 – 400 változót, és az alapján meghatározni a bázist. Azt az időt, ami aznap a 100-at jeleni aznap.
- Egyszerűbb ez a történet, nincs ilyen szofisztikált rendszer mögötte.
- Akkor még nagyobb bajban vagy, mint gondoltam, azt gondoltam, hogy tudod hogy mit csinálsz, de látom, fingod nincs arról, mit csinálsz.
- Amúgy mit kezdesz a számokkal? Mi van, ha tartósan valaki, 60, vagy 55 hó végéig?
- Akkor nincs fagyi, vagy mi van?
- Nem, elbeszélgetek vele, hogy miért nem sikerül, és ha nem, akkor jönnek a szankciók.
- Eddig tűrték az emberek, nem akarta senki rád borítani az asztalt, vagy nem akartak felmondani?
- Nem még nem.
- Szerintem most kellene abbafejezned ezt, míg mindenkit jókedvében találsz, köztük engem is.
- Amúgy honnan szedted ezt kiváló teljesítménymérési módszert?
- Nyugaton elterjedt.
Mégis hun, te drága, mondjál nekem olyan helyet, ahol bevezették, és célszerűen hatékony, a melós baszogatásán kívül?
- Persze, lehetnek ilyen tervezett ipari környezetek, ahol ilyen játékot lehet játszani, de az nem a te konyhád. Ilyen cucchoz milligrammra kiforralt gyártási ciklusmenedzsment kell, meg totálisan gyártásintegrált környezet a munkás, és a munkapozíció köré. És ott se biztos, hogy célra vezet egy ilyen KPI. Elmegy hugyozni egyszer a delikvens, veszít 15 – 20 percet, és ugrott a teljesítménye.
- Na, most azonnal hagyd abba, de tényleg. Mondom miért.
- Tehát az egyes munkapozíciókat méred, cseszel arra, hogy van egy csapat, aki egyszerre dolgozik, egy műszakban. A csapatot bünteted, az egyént jutalmazod. Mindezt teszed egy konyhában? Ne mán vazze. Ez roppantul nagy királyság, egy konyhában, csak gratulálni tudok. Azon csodálkozom, hogy beszélgetnek veled az embereid.
- Tudod, mióta a világ, a világ, egy konyha működése a csapatmunkára épül. Mint a kéz ujjai úgy kell, hogy együtt dolgozzanak az emberek, elfogadva azt, hogy van egy felelősségi hierarchia, amit mindenki elfogad. Tudod, vannak ilyen a séf, séf helyettes, salátás pálya, sültes pálya, stb. Értesz ugye?
- Normális ember, ha meglátja a számokat, ezt látná:
- 67, 80, 62, 134, 56 a keddi varázsszámaid.
- Átlag: (67+ 80 + 62 + 134 + 56 ) / 5 = 79, 80
- A keddi termelést csak 79,80 %-ban teljesítették az emberek, tehát 20.20 % - a termelésnek nem került legyártásra.
- De te nem ezt méred.
- Hanem hogy pl.
- Gipsz Jakab 67. Ez kb. azt jelenti, hogy Jakab + 33 % -nyi idővel többet piszmogott a számára előírt penzummal. Kb. azt jelenti, hogy amit 1 óra alatt kellett volna elvégezni, 1 óra 20 perc alatt tette meg például. Biztos szar napja volt. Nem furcsa az, ha ránézel a varázsszámaidra, akkor a számokból az jön ki, hogy lehetetlen legyártani a keddi gyártást?
- Ez még nem tűnt fel?
- Nem.
- Nagyon ügyes vagy, csak így tovább.
- Szerintem, ha nem hagyod abba, le fognak cserélni az alkalmazottaid. Azt sem tudod, mit mérsz, de méred. Ennek a rendszernek nálad semmi értelme, nem visz előre, főleg nem a gyártás minőségét.
- Ha nekem kellene bevezetni egy teljesítménymérési eszközt a következőt tenném:
- Fókuszban a csapat, és napi gyártási minőség.
- Ha minden nap a csapat legyártja minőségi gyártási munkával a kiváló minőségű végterméket időre, akkor övék a napi gyártáson realizált nettó profit 6 % -a. Pénzben, azonnal fizetve a következő hét keddjén.
- Ha átlagosan csúsznak 1 órát, akkor az bizony – 1 % lóvé. Ennyi, kész, nem több. Bízd rájuk a többit, szakemberek, meg fogják oldani.
- A tábládat dobd ki, tedd meg azt, amit az előbb mondtam, addig tedd, míg van csapatod.
- De hogyan lehet kiszámolni azt, hogy mennyi volt a keddi gyártáson realizált profit?
- Ezt most komolyan kérded?
- Igen.
- Nagyon hosszú hetünk lesz, készülj fel.

Mélyebbre kell mennünk egy kicsit, mondhatni filozófiai szintre, amikor arról kezdünk el beszélni, hogy van olyan fogalom, hogy vásárlóerő, és hogy az hogyan függ össze azzal, hogy akkor az adott faluban, városban, kerületben, vagy utcában akkor most tönkre megy-e egy adott profilú egység, legyen az kocsma, bolt, butik, vagy bármi.

Nézzük csak, mi a vásárlóerő fogalmának jelentése: - Wikipedia a következőket írja: -

„A vásárlóerő a vásárlóalap reálértéke, amely kifejezi, hogy a lakosság az adott nagyságú vásárlóalapért az áruk és a szolgáltatások milyen tömegét képes megszerezni. A vásárlóalap nagysága mellett az áruk és szolgáltatások árszínvonala határozza meg.

A GfK piackutató cég rendszeresen felméri Európai vásárlóerejét, melynek célja, hogy összehasonlítást adjon az európai „gazdag” és „szegény” régiói között fennálló egyenlőtlenségekről. „

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vásárlóerő

"A vásárlóerő-paritás (angolul „purchasing power parity”, rövidítve PPP) egy közgazdasági módszer egy alternatív árfolyam kiszámítására két valuta között. A vásárlóerő-paritás méri, hogy mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másik valutához mérve, ezzel figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat. Az említett javak (termékek és szolgáltatások) egy úgynevezett kosarat alkotnak, aminek a tartalmát megfontoltan kell összeválogatni.

A referenciavaluta általában az amerikai dollár egy adott évre.

Ezzel a módszerrel két problémán lehet felülkerekedni:

• A valutaárfolyamok finom és durva ingadozáson eshetnek át anélkül, hogy változnának a gazdasági körülmények. Egy rövid távú nemzetközi összehasonlítás hamis eredményre jutna a piaci árfolyam használatával.
• A szegény országok valutáit rendszerint alulértékelik a piacon a gyenge termelékenységük miatt (lásd Balassa–Samuelson-hatás)."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vásárlóerő-parítás

Itt az EU-s módszertan a kiszámításához, ha valakit érdekel:

https://ec.europa.eu/eurostat/cache/metadata/fr/prc_ppp_esms.htm

Ehhez megint vissza kell mennünk egy kicsit a történelemben, pontosan oda, a 60-as évek végére, amikor is kidolgozták nyugaton az áruházak - departement store - üzemgazdasági működési környezetét. Az első közepes alapterületű áruházak általában a fővárosi kerület, vagy városrész központjában, vagy a kisebb városok központjában nyíltak meg. Általánosságban elmondható, hogy olyan frekventált helyekre telepítettek ilyen egységeket, ahol nagyon sok ember fordul meg napközben. Ez sok esetben a kis városoknál a történelmi városmagot, vagy ahhoz közeli helyet jelentette. A nagyobb városokban olyan helyekre, utcákba telepítettek ilyen egységeket, ahol tradicionálisan meghatározó volt a kereskedelem. Előfordult az is, hogy olyan helyre települt az üzlet, ahol a környéken koncentráltan sok adminisztratív munkahely volt.

Mivel ez így volt már a 60-as évek végén nálunk is, kijelenthetjük azt, hogy az adott áruház telepítésének nem feltétele a lokális vásárlóerő megléte. Ebben a megközelítésben a lokalitás fogalma a kerületet, vagy a város még kisebb részét jelentette. Egy megyei jogú város esetében jelenthette a lokalitás fogalma az egész várost.

Amikor megalkották a 60-as évek végén az áruház, mint kereskedelmi üzemgazdasági egység üzemgazdasági működéselméletét, ami alapján kialakult a rendszer üzemgazdasági gyakorlata, általában három paraméterrel foglalkoztak mélyebben:

- mekkora legyen az alapterület

- hány áruosztály / termékkategória legyen

- készlet forgási sebessége mekkora legyen

Ezzel azt mondták, hogy bármekkora városba, vagy körzetbe érdemes áruházat telepíteni, de nem mindegy, hogy mekkora alapterületűt, és netán szükséges a helyi - tágabb környék- szokásokhoz igazítani az árú kínálatot.

Ebben a gondolkodási keretben már megjelenik az, hogy cégben, vagy cégrendszerben gondolkoznak, abban, hogy saját raktárbázist, és logisztikai rendszert tartanak fent, annak érdekében, hogy ki lehessen szolgálni több áruházat, netán ki kell tudni szolgálni azt rendszerszinten, hogy évente nyitnak pl. 40 egységet.

Tehát a cél az volt, hogy az adott régiót a lehető leggyorsabban, és lehető leghatékonyabban lefedni a megfelelő nagyságú áruházakkal, annak érdekében hogy a fogyasztó bármelyik üzletbe menjen is be, megtalálja a terméket, ami számára szükséges.

Ez már előrevetítette ott a 60- as évek végén, hogy egy komplex, állandóan változó, mozgásban lévő rendszernek kellett kidolgozni az üzemgazdasági elméletét, és gyakorlatát.

Innen nézve, hogy akkor most az egyes áruházak környékén hogyan alakul a vásárlóerő, „madármindegy“ volt. A cél az volt, hogyha ott az áru, és elérhető, akkor lehetőleg vigyék el, vegyék meg, és ehhez nem kellett más, mint komplex marketing stratégia. Ezt tűhegyesen dolgozták ki a szereplők, szépen ráhangolva az egész rendszerre.

El kellett érni hogy Joe, vagy Hans beüljön a kocsiba, vagy felszálljon a buszra., vonatra, és bemenjen azért az árúért, amit reklámoztak csak neki, csak most.

Nagyon érdekes azt végignézni, hogy a 60-as évek végétől az egyes országokban - gondolok itt Németországra, és Angliára például - hogyan alakult ennek az üzemgazdasági elméletnek a gyakorlati megvalósítása. Mindegyik országban másképp gondolták azt, hogy mi is az, hogy áruház, meg hogyan is nézhet ki ennek a történetnek a lényege. Hol vannak a fókuszpontok, amire figyelni kellene. Nagyon érdekes rendszerfókuszok alakultak ki az idők során, ami meghatározza azt, hogy az egyes megoldásokban mit is tekintettek annak, hogy valami, vagy az egész „hatékony“ az adott időintervallumban.

A fenti gondolatmenet magával hozta a központi, vagy decentralizált logisztikai rendszerek üzemgazdaságtanát, továbbá megnyitotta azt a kereskedelemfilozófiai kérdéskört, hogy ez a kereskedelmi rendszer - mint komplex dinamikus hálózat - miért egzisztál, és mi is egy ilyen komplex rendszer időszakos célja, és pl. szerepe.

Ez a gondolkodásmód nagyban inspirálta a kiszolgáló háttériparok üzemgazdaságtanát is, e nélkül a gondolati kör nélkül nem alakulhatott volna ki a végtermékalapú élelmiszergazdaságtani rendszerek üzemgazdaságtana, mivel valahogy ki kellett találni, és rendszerbe kellett foglalni azt, hogy az új áruházi rendszer csak erre a célra tervezett élelmiszeripari termékeket rendel meg, és kínál a fogyasztóknak.

Tehát addig míg az alapvető axiómákat nem értjük meg, továbbá nem elemezzük ki, hogy milyen gazdaságfilozófiai, vagy rendszerlogikai megfontolások vannak mögötte, és nem vonjuk le a megfelelően helyes következtetéseket, addig a kis boltok érezhetik úgy, hogy nincs tovább. Pedig csak egy paradigmaváltás hajnalán vagyunk.

A következő poszt arról fog szólni, hogy akkor hogyan lehet életet lehelni a kis boltokba, hogyan látja ezt a lecsómérnök, és mit mutat a nemzetközi varázsgömb ebben a játékban.

Mostanában több hír jön több európai országból, hogy egyre több bolt zár be, és hogy az emberek elszoktak a vásárlástól, és nem vásárolnak többé a boltokban, ezért be kell zárni az üzleteket, mivel nem rentábilis a fenntartásuk. Nézzünk egy kicsit az általánosságok mögé, hogy egy kicsit képbe kerüljünk, hogy mi is lehet a történet mögött valójában.

Induljunk ki az ellátási láncok magánéletéből, hogy egy kicsit belelássunk a történetbe egy kicsit mélyebben. Ahhoz, hogy lássuk a játékot rendszer szinten, vissza kell repülnünk a 60-as évek végére, amikor is ezeknek a kereskedelmi rendszereknek a csírái kezdtek kialakulni, és kezdték átvenni a szerepet a kereskedelemben.

Mi is változott a 60-as évek végén, addig mi volt?

Sok országban a 60-as évek végéig domináltak a saját tulajdonban lévő boltok, ahova bement a vevő, és megvette a szükséges dolgokat. Ezek általában kis alapterületű boltok voltak. Volt egy pult, ami mögött ott állt a boltos, és kiszolgálta a kedves vevőt. Ez volt az általános felállás.

 A piac virágzott sok helyen, ahova a helyi termelő be tudta vinni a termékét, és el tudta adni. A helyi termelőnek volt állandó kereskedelmi kapcsolata a legközelebbi város lakóval. Magyarországon a város környéki, és helyi termelők a 60-as évek végén nagyrészt bio termékkel látta el a várost. (Nem volt permetszer, mert minek? Nem kellett.)

A 60-as évek végére a városok népessége szignifikánsan elkezdett nőni, melyet le kellett követnie a kereskedelmi rendszernek is. Az embereknek láthatóan kevesebb idejük lett, gyorsan, hozzá akart jutni a termékhez, lehetőleg egy helyen, mivel nem ért rá másra.

Ekkor indult el egy gondolati vonulat a kereskedelemfilozófiában, hogy ki kiellene alakítani egy olyan rendszert, ami a kb. a következő paramétereket tudja:

1. A vevő bemegy egy helyre

2. Relatíve mindent megtalál egy helyen

3. Gyorsan tud fizetni

4. Ezt a helyszínt meg gyorsan el tudja érni a munkahelyéről, vagy a lakhelyétől.

Láss csodát, megjelenik, és nagyon rövid idő alatt általánossá válik az áruház, mint kereskedelmi egység. Na most az áruház angol fordításban: departement store. Az angol eredeti megnevezés: részleg + üzlet, bolt.

Tehát egy olyan helyszín, ahol részlegek vannak, a részlegeken vannak a részleghez tartozó áruféleségek, és magát a helyszínt, ahol az egész megvalósul, azt nevezzük áruháznak, vagy boltnak.

És itt meg kell állnunk egy pillanatra, hogy átérezzük azt, hogy ennek a kereskedelemfilozófiai meglátásnak a gyakorlatba történő átültetése miért forradalmasította a kiskereskedelmet.

A régi bolt, ahol a boltos állt a pult mögött, maximum egy részleg áruféleségeit képezte le, vagy még azt sem, mivel a nagykereskedőtől vette a termékeket, és nem volt mindenből minden fajta, és nagy mennyiség.

Tehát amikor megnyitották egy városban az első áruházakat, akkor a nagyobbak lefedték olyan 5-10 régi szakbolt szerepét, és olyan árubőséget kínáltak, amit régi boltos nem biztos, hogy tudott biztosítani. Az első közepes alapterületű áruházakat a városok legfrekventáltabb helyein nyitották meg.

Tehát az első áruházak megjelenésével a régi kisboltok veszélybe kerültek, sok be is zárt. Sok speciális bolttá alakult, és ráment olyan szerepre, amit csak Ő tudott nyújtani, így élve túl a kereskedelmi forradalom kezdetét.

Most már a kereskedelem terepe az áruház lett, mint a rendszer alapegysége. Miért mondom ezt?

Nagyon sok árú lett egy helyen, ezeket tudni kell kezelni. A termékeket speciálisan kellett csomagolni, speciális áruházi igények szerint, a vevő számára a termék formája teljesen átalakult. Ez forradalmat indított el a háttériparban is.

Mivel a termék forma megváltozott, ezért a termékek gyártásnak komplex gyártási, és logisztikai háttere megváltozott. Kialakultak a koncentrált gyártási terek, ahonnan diverz termékekkel lehetett ellátni az áruházakat termékekkel, erre a rendszerre tervezett céltermékekkel.

Ekkor alakult ki a rendszer működtetésének vállalatgazdaságtani háttere. Ezt fogjuk innentől körbe járni, hogy hogyan is néz ki ez a történet.

Beszéljünk egy kicsit most a történetnek erről az aspektusáról.

Egy cég ha nyitott egy áruházat, akkor azt akarta, hogy a lehető leggyorsabban még egyet, lehetőleg ugyanakkora alapterületűt, amit már megnyitott, mivel arra már kidolgozott egy üzleti tervet.

Mi volt ennek az üzleti tervnek az egyik lényege?

Csak az a termék kapott helyet a polcon, ami megfelelő módon hozta az áruház elvárásait, forgási sebességben, árban, profitban, stb.

Na de valahogy ki kellett számolni, hogy az áruház adott polcán, adott termék, adott eladott mennyisége akkor most mennyi profitot termelt az adott nap végén.

Mert ebből következik egy-két dolog. Ki kellett dolgozni az áruház, mint egység vállalatgazdaságtani működésének hátterét.

Ha kész, akkor ebből a háttérből ki kell hozni azt, hogy akkor most hogyan is néz ki az adott terméknek az árazása, és ez mikor hogyan néz ki?

Kb. a 2000-es évek végéig az az árazási modell volt érvényben sok helyen a kereskedelemben, hogy megveszem valamennyiért a terméket, ráteszem a beszerzési ár X % - át, és kiteszem a polcra. Ugyanezt a mondhatni faék egyszerű árazási modellt használják sok esetben még a mai napig is a vendéglátásban egyes szektorokban.

Vegyük észre, hogy ez árazási modell, nem költség, vagy profit modell.

Sokan keverik ezt a három történetet, pedig nem kellene. A fenti X %- ba bele kell férnie minden költségnek, és még maradnia kell, amit ugye a köznyelv „profitnak“ nevez. Ez ugyanolyan fél igazság mint ami azt mondják, hogy minden kiadás költség.

Szóval a cégeknek az volt az érdeke, hogy nagyon sok áruházat nyissanak, és lehetőleg mindegyik ugyanúgy nézzen ki mindenhol. Általában regionális raktárakból látták el az áruházakat termékkel, így egyszerűen lehetett szervezni az ellátást.

A hőskorban fix- és változóköltség típusú költségrendszert alkalmaztak arra, hogy a rendszer pénzügyi működését nyomon kövessék. Szépen működött a rendszer egészen a nagyjából a 2000-es évek elejéig, amikor is egyszerűen túlhaladta a kor a „ráteszek X %-ot a beszerzési árra, és ebbe minden belefér, meg jól is járok“ stílusú gondolkodásmódot.

Meglátásom szerint nagyon komoly gond van azzal, hogy a több hasonló üzlettel rendelkező, és valamilyen elvárás szerint ellátási, és működési oldalról láncba szervezett cégek nem látják át tisztán működésüket, és olyan rendszert használnak, ami effektíve kódolja a hibát. „Amit nem látok, vagy nincs róla adat, az nem is létezik“ Ekkor van az, hogy a tervezett X % , legyen bármekkora is a nagysága, nem takarja be business működést, nem hogy még a „profit“ is beleférjen.

Ehhez a modellhez tartozik egy kb. 40 éves kiforrott eljárás rend, hogy hogyan kell egy ilyen típusú modellt vezetni, és tartozik hozzá egy kőkemény működés mód, ami mondhatni kicsit másképp, de minden ilyen hálózatnál hasonló.

Na most ha csak ebben pénzügyi- működésmódban gondolkozom, akkor egyszerűen lezárom az innovációs mezőt, mivel azt sem tudom, hogy ez a mező létezik, mert csak az X %-ot kergetem. Proaktív se tudok lenni, mivel egyszerűen nincsenek adatok, ami kellene egy csiri-viri innovációhoz.

Tehát, egyszerűen azt kell észrevenni, hogy sok más kihívás közül, ami kiskereskedelmi rendszert érinti manapság, az egyik legnagyobb probléma az az X % kergetése, „mennyi %-ot tegyek rá a beszerzési árra, hogy tuti legyen a business.“ Ha csak ezt tudom, mondjuk 200 üzletnél, és az X %-ra épül az egész üzleti modell, akkor eléggé komoly problémával kell szembenézni.

Magyarul, ennek a vállalatgazdaságtani modellnek, hogy „mennyi %-ot tegyek rá a beszerzési árra, hogy tuti legyen a business.“ vége, szevasz, temető. Élt 40 évet, R.I.P.

Egy költségmodell haláltusáját látjuk, ami azt a látszatot kelti, hogy sírba száll vele együtt az egész kiskereskedelmi rendszer. Pedig ez koránt sincs így.

Kell keresni egy olyant, ami működik az adott történetre professzionálisan. Ha ez még időben kidolgozásra kerül az adott cégnél, akkor azért valamit lehet tenni hogy ne vesszen el minden. Ilyent meg ritkán látni manapság.

A működésmodellben ott van a hatékonyság, és annak mérhetősége, a kérdés az, hogy ez a történet hogyan néz ki a gyakorlatban. Hogyan is néz ki az új modell? Ez itt a kérdés. :)

A képre, vagy a szövegre kattintva megnyílik a cikk.

A szőlőtermesztés fennmaradása a tét: összefogást sürgetnek a borászok

- Yataro Iwasaki (1834–1885) a Mitsubishi alapítója - 

Értéklánc, meg a Mitsubishi, hogyan is kerül ide, egy élelmiszergazdasági blogra, kérdezhetnétek sokan.

Erre kérdésre fogjuk megkeresni a választ közösen, keresve a párhuzamokat az élemiszergazdasági értéklánc , és egy jól működő, integrált ipari értéklánc között.

Az élelmiszeriparban ritkán találkozunk értéklánc szintű elemzésekkel, általában erre a témára nagyon nem figyel az átlagember, de még az ágazati kutató, elemző is a legritkább esetben néz egy élelmiszergazdasági ellátásra úgy, mintha egy értékláncot vizsgálna.

Az alábbi linkeken megtaláljátok a Mitsubishi Corporation Integrated Report 2017 című dokumentumát, ami egy 118 oldalas dokumentum, melyet a cég a következő lapon publikált:

https://www.mitsubishicorp.com/jp/en/ir/library/ar/

A következő linken is le tudjátok tölteni:

https://drive.google.com/open?id=1Z3Z8UZkk5jCpAcTvX9Pq8sYlbT5TZjMq

Innen fogjuk kezdeni a történetet.

Olyan szóhasználattal fogok élni, olyan összefüggésrendszerben, ami nagyon nem megszokott hazánkban, amikor egy-egy élelmiszergazdasági ellátási rendszerről beszélünk.

Hogy miért nem megszokott?

Ennek van egy jól definiálható élelmiszer- gazdaságtörténeti háttere.

Nagyon nem divat hazánkban az integrált, dinamikus élelmiszergazdasági ellátási rendszerek magánéletének vizsgálata, az egyetemi tananyagnak sem része sajnos ez a fajta fogalmi környezet, és megközelítési tér.

Talán azért történt ez, mert 1989 óta nem fordított nagy figyelmet a szakma az integrált, határokon átívelő ellátási hálózatok komplex működésének elemzésére.

Mivel ez így van, ezért ezen rendszerek vállalatgazdaságtani aspektusai sem képezik az egyetemi tananyag részét, ami lássuk be, nem a legjobb.

A Mitsubishi integrált értékláncát zsinórmértéknek tekintve, elemezgetni fogjuk azt, hogy egy-egy működési vetület hogyan képeződik netán le egy élelmiszergazdsági értékláncon. Hogy miért?

A cég olyan alapelveket követ működése során, amit érdemessé teszi arra, hogy az összehasonlítás alapja legyen.

A cég 1934-ben három tradicionális alapelvet fogalmazott meg, melyben összefoglalta a cég működésének filozófiáját:

1

Társadalmi felelősségvállalás.

Olyan céget akarnak építeni, ami a tágabb társadalom spirituális, és anyagi fejlődését szolgálja, hozzájárulva a globális környezet megóvásához.

2

Integritás, és méltányosság

Az átláthatóság és a nyitottság alapelveinek megőrzése, az üzleti tevékenység tisztességes folytatása.

3

Globális üzleti szemléletmód

Az üzleti tevékenység bővítése egy globális látásmódra épül.

Mára a cég működésfilozófiája hat alapelvre épül, amiről a későbbiekben még szó lesz. A fenti alapelvek valamilyen szintű adoptációja részben, vagy egészben megfigyelhetőek egy élemiszergazdasági értékláncnál is, ha az ember erősen vizsgálja az értékláncot.

Egyetlen szót nem láttam leírva a cégfilozófiában, az pedig a mindenható profit.

Nagyon fontos lesz a későbbiekben az, hogy akkor most mit is jelent a profit fogalma egy értéklánc működése mentén, vagy hogy akkor mi, és hogyan képviseli a profitképességét egy működő értéklánc időszakos, vagy pillanatnyi működése során.

Tehát arra a kérdésre is fogjuk keresni a választ, hogy akkor most mi is a profit.

A globális élelmiszergazdaság működése, nagyon sok hasonlóságot mutat a pl. egy jól szervezett, globális ipari értéklánccal. Ilyen jól szervezett ipari értéklánc pl. a Mitsubishi értéklánca.

Azért esett erre az értékláncra a választásom, mivel ezen globális rendszer nem csak autót gyárt, hanem nagyon eltérő ipari szegmensekben van további termékkibocsátása.

Ez a tény közelebb hoz minket egy ilyen komplex rendszer működésének jobb megértéséhez, ezzel is segítve a kitűzött célunk elérését.

Kedvcsinálóként mondok egy általános vetületet, ezt a témát is bővebben ki fogjuk fejteni a későbbiekben.

A globális autóipari gyártóknál elterjedt az un. „lean” szemlélet. A „lean” alkalmazásával a gyártók azt akarják elérni gyártás során, hogy a lehető leggazdaságosabban gyártsák le az adott terméket.

Ez a szemlélet jelen van az élelmiszergazdaságban is, a kérdés az, hogyan nyilvánul meg. Ebbe is bele fogunk nézni a továbbiakban.

Lassan kezdjük is el.

Vasárnap reggel van, éppen lefőtt a kávé, túl vagyok egy nagyon finom reggelin, szokásomhoz híven szétnézek kedvenc hírportáljaimon, keresve az érdekes szakmai híreket az élelmiszergazdaságból.
Ekkor akadt meg a szemem egy híren, ami arról mesél, hogy lesz pár konferencia az idén, amire érdemes egy kicsit jobban odafigyelni.

A link:

http://www.futureoffood.ox.ac.uk/international-food-conferences

Az első konferencia felvezetőjében ezt írják, idézem:

„World Food System Conference 2015
21-26 June 2015, Conference Centre Monte Verità, Ascona, Switzerland
The world food system faces unprecedented challenges in its ability to feed a growing global population. There is an urgent need for viable solutions and the scope of the challenges requires collaborative efforts more than ever.”

Már itt meg kellene állnunk egy pillanatra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mit is olvasunk, és mit is takarhat e mondat mély értelme. Egyetemen beül az ember egy szimpla élelmiszergazdaságtan előadásra, hall arról, hogy van olyan hogy agribusiness, de hogy van olyan fogalom, hogy „word food system” arról azért nem hall arrafelé.

„Word food system”, szép foglom. A témáról azért kellene mély szakmai vitákat folytatni, mivel ha nem tesszük, nagyon sok mindent nem fogunk megérteni a közeljövőben, és e miatt a rendszerezett ismerethiány miatt nem is tudjuk kiaknázni e tudásból levezethető üzleti lehetőségeket. Azért írom e cikket, hogy ne így legyen. Vágjunk bele. 

A fogalom, „word food system” fogalom azt sugallja, hogy a világ élelmiszer termelése egy rendszert alkot – lehet ezzel vitatkozni, csak nézőpont kérdése- tehát egy működési móddal leírható.
Itt álljunk meg egy kicsit, és gondolkozzunk. 

Ha az élelmiszer termelés komplexen egy rendszerrel leírható, akkor ezzel kimondtuk azt a tényt, hogy olyan rendszert használ az élelmiszergazdaság, amely a termeléstől kezdve, a gyártáson keresztül a végfelhasználóig való termék eljuttatásig lefed minden olyan folyamatot, ami a termék gyártásával, és értékesítésével kapcsolatos. Mindezt teszi úgy, hogy a rendszerbe integrált tudás nem területspecifikus, azaz kis változtatásokkal mindenhol hasonló a rendszer felépítése. Kezeljük ezt innentől tényként.

Ebből következik néhány alapvető meglátás:

1. Mivel ilyen rendszer létezik, azt komplex szinten irányítani kell úgy, hogy a rendszer üzleti hatékonysága leképezze a rendszer komplex profitképességét az adott pillanatban.
2. Mivel ilyen rendszerek léteznek, és irányíthatóak, ezért egy-egy ilyen rendszer integrációjából nagyobb hatékonyságot képviselő rendszer jön létre, mely hatékonyságot az érvényben lévő rendszerszintű üzleti terv képezhet le. Mindezt hogyan teszi a napi gyakorlatban?
3. Hogyan néz ki a rendszerszintű minőségi végtermék, és annak lokális gyárthatósága?
4. Hogyan néz ki a komplex struktúra gyártás közeli minőségbiztosítása, annak milyen a komplex költségstruktúrája?
5. Akkor most ebben a megközelítésben mi is a termék fogalma?
6. Élelmiszeripari KKV? Hol ebben a rendszerben a szerepe? -Mivel van szerepe, de hogyan? -

Izgalmas kérdések nem? 

Ez csak pár kérdés, de ezekre a kérdésekre adott jövőbeni válaszok alapjaiban fogják átalakítani a világ élelmiszergazdaságát.

E rendszerlogikából levezethető élelmiszergazdasági gondolkodás alapjaiban fogja átalakítani az élelmiszertermeléshez kapcsolódó pénzügyek világát is. A szakmai innováció nagyon komoly értelmet nyerhet a fenti rendszerlogikai térben.

A kérdés az, átlátjuk-e a fogalmi rendszert, és tudunk-e benne otthonosan mozogni?
Ha a fent leírtak igazak – márpedig ez belátható, hogy igaz – akkor hogyan is lehet megoldani a lehető legtöbb ember ellátását? Természetesen meg lehet oldani, és ezért szervezik a konferenciát is, hogy ezt nagyon komolyan megvitassák. 

Megyek, iszok egy kávét.

Kép:

http://www.goodfoodworld.com/wp-content/uploads/2012/05/Food-System.jpg