Élelmiszermérnökök gondolatai a kajáról, pénzről, gazdaságról, minőségről, és még sok másról.

Lecsómérnökök gazdasági blogja

Lecsómérnökök gazdasági blogja

Naplementében lopott csók

2017. február 18. - lecsós

 

Érdekes a kép nem?
Sétálok a parton, a strandon, és ezt látom. Amikor megláttam, hogy egy ilyen táblát raktak ki ezen a helyen, elmosolyodtam, mert megrohantak az emlékek.

 

A táblákat azért rakják ki általában az adott helyre, hogy az ki az információt befogadja olyan üzenethez jusson általa, ami valamilyen szinten fontos lehet az adott szituációban. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk mélyen a tábla jelentéstartalma mögé.

 

Azt sugallja a tábla, hogy az adott szituációban nem viselkedhetsz másképp, csak úgy, ahogy azt a táblán közölt információ állítja. (Mivel az információt befogadtad, azaz eljutott a tudatodig – mert elolvastad, és megértetted tartalmát.)

 

A nagy többség megérti az üzenetet, mert szép piros, és körben is piros, meg idegen nyelven is ráírták, tehát fontos üzenet, és ekképpen cselekednek, ami tökéletes megoldás. Ezt nevezzük szabálykövetésnek az adott helyzetben.

 

A szabálykövetés a legszebb lehetőség lehet az ember kezében, mivel keretet ad az adott cselekvésnek, vagy cselekvéssornak. A cselekvés, vagy a cselekvéssor kerete azonnal célkövetéssé válik, mihelyt elfogadjuk a szabályt. A szabály követésével azonnal a szabály által kijelölt keretek közötti cél felé indulunk el, akkor is, ha ez tudatosul bennünk, akkor is, ha nem.

 

Általában a szabályok betartását várják el minden esetben, legyen például az a munka világa. Volt szabadidőm, gondoltam milyen jó lesz terméket fejleszteni egy kicsit más irányba is. Ekkor történt meg a következő esemény:

 

Öltönyben, szépen felkészülve minden pappírral a táskámban, ami ilyenkor szükséges lehet, nekem szegezték a kérdést:

 

- - Ért ön a termékfejlesztéshez, és az értékesítéshez?

 

- - Természetesen igen, adtam már el terméket.

 

- - Igen? Ez érdekes, mit, ha szabad kérdeznem, nekünk profi szakember kell.

 

Ekkor szépen felálltam, elővettem egy üveg bort a táskámból, kiraktam 6 borospoharat, síri csendben kinyitottam az üveget, megkóstoltam a bort, és töltöttem mindenkinek.
Mivel nem akartak velem koccintani, megemeltem a poharat, „egészségünkre” mondattal ittam egy fél kortyot, letettem a poharat, visszaültem a helyemre. A válasz konok csend, és tanácstalanság volt kb. 5-7 másodpercig, amit egy hang tört meg középről:

 

- Szép volt, de munka közben nem iszunk alkoholt, és semmi helye alkoholfogyasztásnak ebben a szituációban.

 

Ekkor felálltam, és szoros elnézésüket kérve – mennem kell, mert sürgős dolgom van – mondattal kimentem a helyszínről.

 

Sétálok a porta felé, amikor is rohan felém a középen ülő, hogy menjek már vissza, csak most tudatosult bennük, hogy mit is láttak, és mi van a címkén. Mondtam nekik, hogy már késő, köszönöm szépen a szíves fogadtatást, a szabadidőmet más elfoglaltsággal fogom kitölteni.

 

Az, hogy a tábla miért van kirakva, azt csak az érti, aki életében járt nádasban, naplemente környékén csónakkal, vagy netán eme táblán tiltott vízibiciklivel, amikor is csókot lopott a szeretett lánytól, ott, és akkor.

 

A nádasba egyszerű bemenni vízibiciklivel is, a kérdés az, ki tudsz e jönni. A lényeg ebben van, erre mindig emlékezni fogsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://lecsos.blog.hu/api/trackback/id/tr1513532169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása