Élelmiszermérnökök gondolatai a kajáról, pénzről, gazdaságról, minőségről, és még sok másról.

Lecsómérnökök gazdasági blogja

Lecsómérnökök gazdasági blogja

Versenyképesség - competitiveness - - Written by: Peter Petro -

2017. február 18. - lecsós

Versenyképesség? Ugyan mit is jelenthet ez? Amikor először meghallottam ezt a kifejezést egyből megpróbáltam valamihez kapcsolni. Mint pld. sporthoz, gazdasághoz, élethez.

Az első felvetésem a sporttal volt kapcsolatos. Mint amikor a sportolók egymást próbálják legyőzni vagy önmaguk igyekeznek „győzni” a másik felett. Ebből kiindulva úgy véltem a versenyképesség azonos adottságokkal van összekapcsolva. Hasonló gyorsaság, összjáték, különböző taktika és még sorolhatnám.

Ugyanakkor a piacon is a versenyképesség ugye az-az amikor pld. két vállalat verseng egymás ellen vagy egy harmadik vállalattal szemben és igyekeznek megszerezni a vevőket, kuncsaftokat?

Nem igaz?

Hát nem tudom, először is talán a szó felépítését nézzük meg.

„Versenyképesség” az-az Verseny és Képesség

Ha a „Képesség”-et nézem azt lehetőségnek fogom fel. Vagyis lehetőséget, részt venni valamiben vagy éppen nem részt venni vagy akár lehetőséget a döntéseink felet. Vagyis a „Képesség” az szabad akaratot jelenthet. Ha a szabad akarat szempontjából nézem akkor a mai világban szabad akarata vagyis döntéshozó képessége csak az embereknek van. Egyéneknek. (Ha a külső tényezők ezt megengedik). Ezzel megint elérkeztem egy másik kifejezéshez is és ez nem más mint „Egyén”. 

Ezek szerint az „Egyén” is részt vesz a „Versenyképesség”-ben.

Amit eddig meghatároztunk az nem más mint, hogy a „Versenyképesség”-hez szükség van „Egyénre”.

Ha már az „Egyén”-nél vagyunk akkor úgy érzem tőle kellesz tovább mennem ebben az elmélkedésben. Az „Egyén” jelentése a szótárakban a következő:

Egy emberi lény, egyetlen személy, a többiektől különálló, sajátos külső-belső tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező ember.
Egy csoport tagja, egyetlen ember, aki egy közösség tagja, amellyel kapcsolatos céljai, tevékenységei az Ő sajátos hozzáállását tükrözik, gyakran a közösségével ellentétben állítva.
Ebből a két szótári meghatározásból láthatjuk, hogy az „Egyén” az ún. EGYEDI és Szabad Akarattal rendelkezik. Értelem szerűen a „Versenyképesség” is „Egyén”-nel kapcsolatos lesz. Nem pedig két sportoló vagy bankár egymás közti vetélkedése.

Összefoglalva a „Versenyképesség” csak az „Egyén”-nel összefüggő és csak Ő Egymaga határozhatja meg mit is jelent a számára.

Mi is tartozhat még ide? Eddig tudjuk, hogy „Egyén”-től függő, De mi a fene? Mi is függ az „Egyén”-től?

Próbáljuk megközelíteni a másik oldalról. Ott található a „Verseny”.

Na már most ha meghatároztuk, hogy „Egyén”-től függő, akkor, hogy is lehet versenyről beszélni? Eddig azt hittem, hogy a „Verseny” legalább két ember, állat vagy min. két viszonyítási alap közt lehetséges. Ezek szerint NEM!

Ha mélyen belegondolok, akkor az „Egyén” akár saját magával is „Verseny”-ezhet. Gondoljunk csak bele. Ugye veled is már előfordult, hogy vetélkedtél, versenyeztél saját magaddal? Mint amikor megfogadtad, hogy ma kevesebbet eszek vagy ma többet fogok olvasni. Sorolhatnám az unalomig. Azonban ezt mindenkinek maga kell eldöntenie, hogy milyen mértékben vetélkedett saját magával.

Tehát ha versenyről beszélünk „Egyén”-i szinten akkor kellene valami „Viszonyítási alap” is. Hiszen mihez is viszonyítsam, hogy most többet, kevesebbet tettem vagy jobban, rosszabbul teljesítettem? Ugyanakkor a „Viszonyítási alap”-ot sok helyen használjuk, nem csak önmagunkkal szemben. Tehát úgy vélem elérkeztünk egy másik kulcsfontosságú kifejezéshez amely a „Versenyképesség”-hez tartozik. Ez nem más mint a „Viszonyítási alap”.

Azonban ha van „Viszonyítási alap” akkor kell lennie valami szabályszerűségnek is hiszen ha nem állítunk fel szabályokat akkor mi szerint tudjuk eldönteni, hogy most helyesen cselekedtünk-e, vagy jobban? Vagyis saját magunknak meg-e feleltünk? Szabályrendszer (Feltételrendszer) nélkül reggel kimondhatnám, hogy ma jobb napom lesz, de a nap végén miből tudnám, hogy ma tényleg jobb napom e volt? Hiszen milyen feltételek szerint fogom eldönteni, hogy most ez jobb volt vagy rosszabb? Valakinek jobb lehet, akár az is, hogy délben jól bepiál és részegen ágyba esik délben. Miközben valakinek ez időpazarlás és értéktelen. Ugyanakkor a másik személynek az lehet a jobb nap, amikor elmegy az erdőbe sétálni. Ebből is látjuk, hogy a „Feltételrendszer” is „Egyén”-től függ.

Ezek után már három alapot ismerünk a „Versenyképesség” megfejtésében és ezek az „Egyén” a „Viszonyítási alap” és a „Feltételrendszer”. Na de folytassuk csak tovább az elmélkedést.

Mivel még mindig a Versenyről beszélünk, azt valahol le is kell bonyolítani. Nem mindegy, hogy egy kis házban vagy palotában vagy akár Európában vagy Amerikában bonyolítjuk le. Hiszen mindenhol más „Feltételrendszer”-ek és „Viszonyítás”-i alapok állnak a rendelkezésünkre. Ugyanakkor mivel „Egyén”-ről beszélünk mindenkinek más a szívügye. Ebből máris tisztázódott, hogy szükségünk van egy helyszínre is, vagyis „Hely”-re.

Láthatjuk, hogy már négy kifejezés tisztázódott előttünk a Versenyképességgel kapcsolatosan. Ezek az „Egyén”, „Viszonyítási alap”, „Feltételrendszer” és a „Hely”.

Ezek után úgy érzem, hogy valamit még kihagytunk. Valami kulcsfontosságú kimaradt. Hiszen ez mind szép és jó, hogy az „Egyén” egy bizonyos „Viszonyítási alap” és „Feltételrendszer” mellett egy meghatározott „Hely”-en Vetélkedik magával szemben.

De miért? Minek csinálja ezt? Jobb lenne neki bármitől is ha győzne? Vagy valamit megváltoztatna? Miért csinálja mindezt?

Ha valami elvárással cselekszik az „Egyén” akkor azt azért teheti, hogy talán valamire számít?! Talán abban reménykedik, hogy valamit megváltoztat és majd kellemesebb Érzéseket fog Érezni? Én magamból kiindulva tudom, hogy csak akkor teszek valamit ha tudom, hogy attól kellemesebb érzéseim lesznek vagy „Hiszem”, hogy igenis ettől jobb lesz számomra. Ugyanakkor a „Hit” nélkül az egész folyamat semmit sem ér mivel el sem kezdenénk a „Verseny”-t ha nem Hinnénk benne, hogy igenis ezt megtudom csinálni.

Megtaláltuk az öt kulcsfontosságú összetevőjét a „Versenyképességnek” amik a következők: „Egyén”, „Viszonyítási alap”, „Feltételrendszer”, „Hely” és „Hit”.

Amit már fent is megállapítottunk az-az volt, hogy „Hit” nélkül nem kezd el az „Egyén” cselekedni. Igenis ez nekem segít, igenis ez nekem jó lesz. Ezekből kifolyólag azt is megállapítottuk, hogy a „Versenyképesség” az nem több ember közt zajlik le, hanem „Egyén”-i szinten. Mivel mindenkinek más a „Feltételrendszer”-e a „Viszonyítási alap”-ja és a „Hit”-e is.

Azonban a világban mindig megpróbálják az emberek egymást befolyásolni és mivel a többségnek nincs saját „Feltételrendszer”-e, „Viszonyítási alap”-ja ezért legtöbbször ez sikerül is. Ekkor ezek a személyek elvesznek, keresik magukat és sokszor csak mélyebbre süllyednek. Azonban vannak olyanok is akik ekkor felébrednek. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a saját „Értékeit”, „Feltételeit” a mai világban mert egyre több tényező befolyásol minket nap mint nap.

Tehát a „Versenyképesség” önmagában mindig „Egyén”-től függ és ha ketten megpróbálnak egymás közt „Versenyképes”-ek lenni, bizonyos megszorításokra vagy megegyezésekre lesz szükségük mivel, ahány ember annyi féle nézőpont létezik. 

Péter Petro, építészmérnök 


A bejegyzés trackback címe:

https://lecsos.blog.hu/api/trackback/id/tr3913532135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása